Az ember nem kiűzetett a paradicsomból, hanem a tudás megszerzése óta folyamatosan és módszeresen megsemmisíti azt. Ámde nem tud élni nélküle, ezért kis mesterséges mennyországokat hoz létre.
Évmilliók alakítják át a hegyeket, a tengereket vagy az állatok közösségét. Erre jön az ember, és „pillanatok” alatt a maga kedvére formálja a tájat. Ez nem mindig egyezik a természet kedvével, és ilyenkor jönnek az árvizek, egyéb katasztrófák. De vannak olyan húzásaink is, melyekért madarak tízezrei mondanak köszönetet – és nem utolsó sorban még nekünk, embereknek is jó. A Tisza és a Tisza-tó története hosszú, izgalmas fordulópontokkal tarkítva. Spoiler: a történet „vége”, hogy a tavat már létrejöttekor védetté nyilvánították, és ma már az UNESCO világörökség része. A tó 50 éves születésnapját ünnepeljük idén, jöjjön hát a Tisza-tó önéletrajza:
Mocsár helyett termőföldet!
A Pannon-medence helyén régen tenger hullámzott. Ahogy a szárazföld elnyerte a víztől a területet, hegyek, völgyek, tavak és folyók születtek meg, melyeket emlősök, halak, madarak népesítettek be. Idővel az ember is megérkezett, és ez sem kerülte el a táj figyelmét. A sok éhes száj egyre nagyobb területeket művelt meg. Több kisebb próbálkozás után 1846-ban kezdődött meg az Alföld gyökeres átalakítása. A gróf Széchenyi István által megszervezett Tisza szabályozás célja, hogy minél több termőterület legyen a „haszontalan” mocsarakkal szemben, és hajóval is végig lehessen menni a folyón. A természet megsínylette ezt a lépést, és ezt meg is mutatta az emberiségnek katasztrofális árvizek formájában. Az Óhalászi-sziget például Óhalász falunak adott otthont, amiből ma már csak egy emlékmű látható (tipp: páratlan túrahelyszín). Szegeden 961 cm-rel magasabb volt a vízállás a természetesnél.
Tó születik
A természettől elvett mocsárterületek nem sokáig bírták víz nélkül, és a rajta termelt élelem is egyre gyengébben nőtt. A 22-es csapdájára az embernek újra a beavatkozás volt a válasza: vizet kell gyűjteni az öntözéshez. 1967-ben megérkeztek a munkagépek, és Kisköre magasságában rengeteg tonna beton felhasználásával egy monstrumot épített, ami – mint kiderült – egy igazi paradicsomot hozott létre. Az akkor Kiskörei víztározó néven ismert tó kettős életét mi sem mutatja meg jobban, mint Máth Kristóf fotósorozata a National Geographic hasábjain. Az erőművön másodpercenként 140 m³ víz zúdul át minden másodpercben. Ennek energiáját négy vízi turbina alakítja át villamos energiává, hogy két nagy teljesítményű vezetéken jusson el az áram az országos hálózat vérkeringésébe.
Máth Kristóf képei
Ember alkotta paradicsom
Az újan létrejött tó viszont nem csak az öntözést oldja meg az Alföldön, csökkenti az árvizek veszélyeit, és termeli az értékes áramot az embereknek. A természet azonnal beköltözött az új élettérbe. Az Afrikától Skandináviáig hosszabb-rövidebb távon utazó vándormadarak útba is ejtik évről évre. EKözülük nagyon sokan annyira megszerették a helyet, hogy családi otthonként költöztek ide, és madarak ezrei kelnek ki a nádasban vagy a fákra épített fészkekben. Mivel a tavat télen leengedik, a meder néha tavat, néha folyót lát vendégül, aminek a halak nagy rajongói. Több mint ötven faj lakja a tavat – jóval több, mint a Balatont. A tikkadt alföld közepén az évek során egy élettől pezsgő komplexum nyílt meg.
A vízi Kánaánt mára az emberek is felfedezték, és egyre többen választják úti céljukként. Kenutúrák során, tanösvényeket bejárva, a tavat körbebiciklizve vagy madárlesekről megfigyelve csodálja meg minden évben több ezer látogató ezt a különleges és egyedi világot. Ez a világ szeptemberben mozivásznon is megelevenedik. Ami számodra szinte láthatatlan, vízikamerák, drónképek mutatják meg. A Tisza-tó – Az ember alkotta paradicsom egész estés természetfilm másfél órában tárja eléd a tó kincseit, melyeket Ljasuk Dimitry mutat be. Szendőfi Balázs csodás rendezése mellett mind a négy évszakban filmezett a csapat, hogy teljes képet kaphass a Tisza-tóról. Ha nem bírod kivárni a szeptembert, látogass el egyik premier előtti vetítésünkre!
További blogposztjaink
Bringás tókörök – ne csak kerülgesd, kerüld meg őket!
Válogatásunkban most összeírtunk nektek 5 olyan kerékpártúrát az országban, amellyel remekül összeköthetitek a tulipánszüretet.
Csatlakozz be itthon az EuroVelo egész Európát átszövő kerékpárút-hálózatába!
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Ne csak a kereket pumpáld, irány a pumpapálya!
A pumpapálya egy remek edzési lehetőség akár bringázol, akár gördeszkázol, görkorcsolyázol vagy rollerezel.
Érkezz a bringáddal a Fertő tóra!
Ahogy megérkezett az igazi tavasz, elindultak a Fertő-táj vonatjáratok! Mostantól augusztus végéig közlekedhetsz velük hétvégenként Sopron és az ausztriai Neusiedl...
Nézz szét túráink között!
Kajaktúra a legtisztább magyar folyón, a Dráva felső szakaszán
Ha kíváncsi vagy a Dráva háborítatlan vízivilágára, gyere, ismerd meg a folyó más szakaszát is! Kényelmes és biztonságos tengeri kajakok,...
Egyirányú túraKülönleges élővilágVízitúraDráva-mente+
Kerékpárral a Dráva síkján
Harkány üdülővárosa kiváló kiindulópont, ahol szállást, étkezést, kikapcsolódási lehetőséget találsz, és akár e-bike-ot is bérelhetsz itt a túrához. Gyönyörű természeti...
KerékpártúratóTúraTörténelemKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Átkelés a hegyeken
Teljesíts egy próbát a Börzsönyben, és gyönyörködj el a vidék számtalan csodájában!
VonaltúrakisvasútTúrakerékpáros túraturistaház+
Hármas csúcstúra a Börzsönyben – Sas-hegy, Só-hegy, Kopasz-hegy
A Börzsöny déli részének egyik leglátványosabb túrája akár az ország egyik legszebb kisvasútjával kiegészítve felejthetetlen élmény.
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekkisvasútkisvasút túraKörtúraSzép kilátás+
Bakonyjárók paradicsoma
Hódítsd meg a Bakonyt az új építésű via ferratán, majd lazulj el a környező településeken lévő, fantasztikus programokat kínáló létesítményeknél!
gyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattvárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Különleges panoráma a Csattantyú-hegyről
Csattantyú-hegy érintetlen természeti értékei lenyűgöző panorámával.
kirándulásKörtúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekturistaházgyalogtúraTúra+
Marsbéli tájakon – A gánti bauxit nyomában
Az ösvényen haladva néhány méter után lélegzetelállító, leginkább marsbéli tájra hasonlító bányaudvarban találjuk magunkat.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Mencshely: egy halom vulkáni hegy
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Kerékpártúra a Vasfüggöny Múzeumhoz
Eredj te is a történelem nyomába a régi vasfüggöny vonalát követve!
Egyirányú túrakerékpárTúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékek+
Kerékpárral a borostyánkőút mentén
Ez a könnyed, 1 órás kerekpáros körtúra az egykori Borostyánkőút vidékére hív a horgászparadicsomként ismert Abért-tótól indulva.
TúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Ibafai kis körtúra
Látogass el a híres nyelvtörőben szereplő Ibafára, ahol megtekintheted az ottani pipamúzeumot, majd levezetésképp utazhatsz egyet az Almamelléki kisvasúton ismerősökkel,...
kisvasútKirándulások 15 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekturistaházgyalogtúraTúra+
Séta a Báránypirosító tanösvényen – könnyű gyalogtúra a Fülöpházi buckavidékén
Igazi, természetes homokpusztai tájat fedezhet fel az, aki bejárja a buckavidéket.
A Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Tokaj-kör
Tegyél egy felejthetetlen kerékpáros körutat a varázslatos Nagykopasz körül, Tarcal és Bodrogkeresztúr gyönyörű települései között!
KörtúraKulturális/történelmi értékekTokaj-Hegyaljakerékpáros túramúzeumÁldó Krisztus szobor+
Vasparipán az Őrségből Goričkoba (Őrség 1)
Az Őrség „fővárosából” induló biciklis körtúrán az Őrség nyugati részével ismerkedhetünk meg, a kitáblázott, Őrség 1 kerékpáros útvonalat bejárva. Őriszentpéterről...
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Erdei bringatúra a Kőszegi-hegység forrásaihoz
Ezen az erdei bringás körtúrán végig jó minőségű, aszfaltos és erdei murvás úton, teljes hosszában a forgalom elől elzárt szakaszon...
Látnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúrakerékpár+
Zselicvölgy lankái között
Ezen a túrán tekerj át Zselic lankáin, ahol később akár szarvasokkal is sétálhatsz a szarvasfarmon, illetve számtalan más lehetőség is...
KörtúraKerékpárútkerékpárTúrakerékpáros túra+
A Felső-Tisza-vidék felfedezése kerékpárral
Útvonal: Kölcse–Sonkád–Tiszabecs–Tiszakóród–Szatmárcseke–Túristvándi–Kölcse Kerékpártúránk a gyönyörű fa harangtornyáról híres Kölcse központjából indul. Innen áttekerünk a közeli Sonkádra, de még mielőtt a...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
A Kékestető árnyékában – könnyed tekerés a Mátra útjain
Ha te sem a csúcstámadás céljából tekeregnél a Mátrában, ez a könnyített túrajánlat neked való. Ha pedig a Sár-hegyet is...
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Két keréken a bencések nyomában – Győr-Pannonhalma kerékpártúra
Gyönyörű erdők között utazhatsz kerékpárodon ezen a pannonhalmi túrán, a csendes, hagyományokat és történelmet őrző Nyúlon és Écsen áthaladva!
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúraVonaltúrakirándulásSzép kilátás+
Duna-parti kerekezés
Fogadd el a kihívást, és nézz körbe a Dunakanyar teljes területén, ahol rengeteg természeti és építészeti csoda vár!
TúraVonaltúrakisvasútkerékpáros túraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaház+
Angyali-sziget-kerülés
Ráckeve a Duna partján található, egyedi hangulatú település. A város előtt egykor hajómalmok kelepeltek, de a víz ma is fontos...
Különleges élővilágKörtúra+
Időutazás Sopron körül
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Varázslatos körtúra a Holdvilág ároknál
Utazz el a Pilis gyöngyszemeihez, csodáld meg az ottani híres természeti nevezetességeket!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraDunakanyarTúraKörtúra+
Körséta a titokzatos Vitányvárhoz
Könnyű kis sétát ígér ez a körtúra, melynek végpontja egy romantikus várrom a Vértes rengetegében.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraKirándulások 10 km alatt+
Vendvidéki zsidai bolyongás
Igazi erdei élménytúra, ahol végtelennek tűnő erdők, vadregényes patakok, gyönyörű rétek és kis tisztások váltják egymást.
Kulturális/történelmi értékekKörtúraSzép kilátás+
Barátok a Bükkben – Bélapátfalvai gyalogtúra
A Bél-kőről Magyarországon páratlan látvány tárul eléd: tiszta időben akár a Tiszáig és a Tátráig is ellátni.
Különleges élővilágKörtúraBél-kőSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Az ingókövek és gyapjúzsákok földjén – Gránit földtani tanösvény
A Pákozdi ingókövek mára úgy néznek ki, mintha egy óriás hagyta volna félbe játékát furcsa alakú gránitgolyóival.
KörtúraSzép kilátásKirándulások 10 km alattA Duna-Ipoly Nemzeti Park ajánlásával+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tivadar-Vásárosnamény
A túra Tivadarból, a Felső-Tisza-vidék egyik leghangulatosabb településéről indul, és Vásárosnaményban, a beregi térség fővárosában ér véget.
Egyirányú túraKözépkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Kerüld meg a Bodrogzugot!
Fedezd fel a Bodrogzug és az Alföld kontrasztos szépségét ezen lenyűgöző kerékpáros túrán!
Kulturális/történelmi értékekTokaj-Hegyaljavia ferratakerékpáros túraKörtúra+
Családi kerékpártúra a Tanúhegyek árnyékában
Könnyen teljesíthető kerékpártúra, amely 17 kilométeren keresztül átkígyózik a Balaton-felvidék legszebb tanúhegyei között Badacsonytördemictől Szigligeten át a Szent György-hegyig.