
Túrainfó
A túra a Pálos tanösvényen indul, ami egy másfél kilométeres gyalog- és kerékpárút a Bene-patak mentén. Ez a rövid, de látványban gazdag kis szakasz megalapozza a túra hangulatát.
A kerékpárút mellett játszótér, sőt még egy mezítlábas tanösvény is feltűnik, melyek remek kiegészítő programként szolgálhatnak, ha gyerekekkel túrázol. A kerékpárút végén térj át a gyenge forgalmú közútra, és máris gyönyörködhetsz a Kékes csúcsában.
A következő állomás Markaz, ami csodás víztározójáról híres. Érdemes itt a parton megállnod enni-inni, hiszen ilyen festői szépségű megállónál szinte kötelező pihenni egy rövidet. Ha mégsem állnál meg, a következő település már Domoszló lesz, ahol szintén egy festői tó található.
A községet elhagyva meglátod a Mátrai Erőművet, mely monumentálisan magasodik a látótérbe. Ha érdekelnek az ilyen típusú létesítmények, feltétlenül tegyél egy kitérőt ide, de a látogatás előzetes bejelentkezést igényel.
A nehezebb túra egy kis kitérőt is tartalmaz a Sár-hegyre, mely a helyiek kedvelt edzőterepe. Ez az ország legmagasabban fekvő borvidéke, melyhez egy igen meredek emelkedős szerpentinen juthatsz fel. Ha viszont ezt az emelkedőt kihagyod, akkor szinte sík ízelítőt kaphatsz a mátrai hangulatból.
A hegy tetején található szőlőstől egy rövid szakaszon földút vezet a Szent Anna-kápolnához. A túra a Pálösvörösmart melletti kerékpárúton ér véget.
A túraleírás a Flowcycle közreműködésével készült.

Látnivalók
Szeretet tisztás, Pálosvörösmart
Az utat végig szívek jelzik, és a tisztáson is egy kövekkel kirakott nagy szív található. A hegyoldalban kihelyezett padról ránézhetsz a Mátra lankáira és a két keresztre, amelyeket a helyi remeték, Szent Pál és Szent Antal emlékére emeltek. A helyiek szerint a helynek kisugárzása van: aki itt jár, annak a szívét szeretet tölti el – innen is ered a tisztás neve.

Víztározó, Markaz
A Mátrai Erőmű Zrt. hűtőtava. Vitorlások, szörfösök és a horgászok körében is igen népszerű hely.
+ Programtipp
Mátrai Erőmű
Lignit és földgáz égetésével az ország áramellátásának egy részéért ez az erőmű felel. A létesítmény előzetes bejelentkezés után ingyenesen látogatható.
Adatok
Megközelítés
Kiindulópontunk Pálosvörösmart, a Pálos fogadóval szemben lévő parkoló.