
Túrainfó
A túra különlegessége abban rejlik, hogy Kőkapu kivételével szinte érintetlen a természet, csak egy-egy kilátópontról láthatsz települést a távolban, mint például Pálháza házait. A túra kiindulópontja emiatt tömegközlekedéssel kalandosan érhető el, a Pálházai kisvasúttal. A kőkapui Áfonyás-tó mellől Rostalló irányába indulj. A RÖNK, vagyis a Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ épülete máris megállásra szólít: a Zemplén állatait, növényeit, természeti értékeit láthatod itt egy interaktív kiállításon, ráadásul a turistaház több szobás épülete egy többnapos tartózkodás bázisa is lehet. A Nagy-Gereben mellett halad az út, sétádat egy ideig a patak csobogása kíséri. Miközben egyre feljebb haladsz, érdemes nyitott szemmel járnod, hiszen eldugott kilátópontok és sziklák várnak rád. A Csattantyú-hegy meredek, köves hegyoldalára kihívás felkapaszkodni, de megérni megküzdeni ezzel a szakasszal, mert garantáltan földbe gyökerezik a lábad: 638 méteres pontjáról letekintve a Kemence-patak völgye húzódik a lábad alatt. Jobbra a Kerek-kő csúcsa integet, míg balra a füzéri vár látható. Egészen a messzi távolban még Sátoraljaújhely Magas-hegyen álló kilátóját is megpillanthatod. Innen a Zempléni-hegység gyakran emlegetett hullámzó vonulatában gyönyörködhetsz. Visszafelé érdemes útba ejtened a Szaru-követ, végül a Nagy-Gereben másik oldalán ereszkedhetsz vissza Kőkapura.
Látnivalók
Pálházai Állami Erdei Vasút
Az erdei vasút nyomvonala a Zemplén egyik legszebb kirándulóhelye, az Áfonyás-tó partján halad. Igazán hangulatossá teszi az utazást a Kőkapu Vadászkastély alatt a sziklába vájt alagút. Az itt található Páfrány vagy Uhu tanösvény gyerekeknek is tökéletes túraútvonal, sétálva tanulhatnak az erdőről.

+ Programtipp
Páfrány tanösvény (Uhu tanösvény)
Rostallón a Páfrány tanösvényként ismert útvonalat alakították át és keresztelték át Uhura. A fényvisszaverő festékkel készült útvonal sötétben is látható.
Adatok
Megközelítés
Autóval: Budapestről Sátoraljaújhely irányába, majd Pálházánál Kishuta felé. A település központjában jobbra indulj, Kőkapu irányába.
Tömegközlekedéssel: Budapest-Sátoraljaújhely között közlekedő vonattal a végállomásig. Onnan naponta több buszjárat indul Pálházáig, ahonnan gyalogosan vagy az erdei kisvasúttal juthatsz el Kőkapura.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Kőkapu Vadászkastély és Hotel
Ahol a csend kezdődik, ott áll az Áfonyás-tó partján a Vadászkastély. Éttermében vadas ételeket kóstolhatsz, wellness részlege pedig a teljes pihenést segíti.
Elérhetőség: 3994 Nagyhuta, Kőkapu u. 2.

RÖNK, Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ
Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ (RÖNK)
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Földtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+