Június 7-én indul az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázat hetedik fordulója. A pályázat célja a napi kerékpáros munkába járás segítése, a gépjármű használattal szembeni alternatíva nyújtása, a fosszilis energiahordozók felhasználásának-, ezen keresztül a település levegőszennyezettségének csökkentése. Jelentkezni ebben a fordulóban 2021. június 11-én éjfélig lehet.
Milyen kerékpárokra pályázhatunk?
- A regisztrált kereskedők listája tartalmazza, hogy mely kereskedőknél, milyen kerékpárokra érvényes a támogatás.
- Az előírt műszaki követelmények a pályázati kiírásban találhatók.
Mekkora a támogatás mértéke?
A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében pedig legfeljebb 150 ezer forint.
Hogyan lehet pályázni?
Pályázat a pályázati portálon keresztül nyújtható be, ügyfélkapus azonosítást követően az adatlapok kitöltésével, és a szkennelt dokumentumok csatolásával.
További blogposztjaink
Bringás tókörök – ne csak kerülgesd, kerüld meg őket!
Válogatásunkban most összeírtunk nektek 5 olyan kerékpártúrát az országban, amellyel remekül összeköthetitek a tulipánszüretet.
Csatlakozz be itthon az EuroVelo egész Európát átszövő kerékpárút-hálózatába!
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Ne csak a kereket pumpáld, irány a pumpapálya!
A pumpapálya egy remek edzési lehetőség akár bringázol, akár gördeszkázol, görkorcsolyázol vagy rollerezel.
Érkezz a bringáddal a Fertő tóra!
Ahogy megérkezett az igazi tavasz, elindultak a Fertő-táj vonatjáratok! Mostantól augusztus végéig közlekedhetsz velük hétvégenként Sopron és az ausztriai Neusiedl...
Nézz szét túráink között!
Fedezd fel a Hortobágy-Berettyót!
Szarvasról induló körtúránkon igazán mélyre merülhetsz a Körösök világában.
tanösvényTúraKörtúragyalogtúra+
Hegyikerékpárral az Aggteleki-hegységben
A hegyikerékpárosok számára ajánljuk ezt a különleges kihívást kínáló körtúrát.
Kulturális/történelmi értékekKörtúraSzép kilátás+
Ős-Dráva Látogatóközpont tanösvény
Az Ormánság természeti értékeit, a különleges élővilágot, a régi tájhasználatot egyaránt felfedezheted.
OrmánságKörtúraKülönleges élővilágA Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásával+
Marsbéli tájakon – A gánti bauxit nyomában
Az ösvényen haladva néhány méter után lélegzetelállító, leginkább marsbéli tájra hasonlító bányaudvarban találjuk magunkat.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Emelkedőkben gazdag kerékpártúra Füzér Várához
Amennyiben szereted a kihívásokat jelentő mászós tekeréseket, akkor Füzér Vára kitűnő célpont számodra. A gyönyörű Zempléni környezetben még az emelkedőket...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraKörtúra+
Rövid, de meredek – a Visegrádi-hegység ikonikus panorámái
Ki ne látta volna hazánk egyik legszebb panorámáját akár fényképen, természetfilmben, webkamerán vagy személyesen? A Dunakanyarra nyíló hihetetlen kilátás miatt...
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességekkilátó+
Két keréken a legbátrabb város körül
Pattanj te is nyeregbe, és járd körbe a civitas fortissima tágabb határát! Mezők, szántók, bájos kistelepülések, tavak és hangulatos helyek...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékektóTúrakerékpáros túra+
Panorámatúra az óriások orgonáinál a Szent György-hegyen
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásFöldtani érdekességekKirándulások 10 km alatt+
Körtúra a sárkányok várától varázslatos völgyeken át
Körtúránk a Kelet-Mecsek dombjain vezet, a Máré-vár meglátogatásával remek családos program.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúraKirándulások 10 km alatt+
Szatmári bringás körtúra
Az útvonal olyan ikonikus műemlékeket érint, mint a szatmárcsekei csónakfejfás temető vagy a Túristvándi vízimalom.
Középkori templomokKörtúraKulturális/történelmi értékek+
A Bükk-fennsík meghódítása
A körtúra a Bükk-fennsík legjellegzetesebb fenyvesein kaszálórétein és kilátópontjain vezet végig.
KörtúraSzép kilátásgyalogtúraTúra+
Alföldi Kéktúra a Körösök völgyében
Az Országos Kékkör legfiatalabb útvonalának egyik szakaszán, árvízvédelmi töltésen tekerve fedezd fel az egykori folyómedrek által szabdalt tájat és figyeld...
Csobánc – Csúcshódítás a Tapolcai-medencében
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Különleges panoráma a Csattantyú-hegyről
Csattantyú-hegy érintetlen természeti értékei lenyűgöző panorámával.
turistaházgyalogtúraTúrakirándulásKörtúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Szurdokon át, Sasbércre fel
Kiváló barangolós útvonal szurdokkal, patakkal, várral és mesés kilátással.
Egyirányú túragyalogtúraTúratanösvényvárSzép kilátás+
Hullámzó dombok körtúra
Látnivalókban gazdag könnyű túra, hullámzó dombok között.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Kerékpártúra Pécs belvárosából a malomvölgyi-tavakhoz
Ez a túra a belvárosból elkalauzol a pécsiek egyik kedvelt kirándulóhelyére, a Malom-völgyi tavakhoz. A túra könnyű, szinteket alig kell...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúraTúra+
Gasztrotúra a Riviérán
A Balaton-felvidék nemcsak a csodás tájak, hanem az ízek otthona is! Ezen a könnyű kerékpártúrán te magad is utánajárhatsz ennek,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúra+
Izzasztó hegyikerékpáros túra a Visegrádi-hegységben
A Szentendréről induló körtúra kihívásokkal teli erdei és aszfaltozott útjain hullámvasút-szerűen élvezheted a tekerést, miközben gyönyörködhetsz a változatos tájban.
Túrakerékpáros túraNehézKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Középkori hangulatban Vértesszentkereszten
Ez a különleges túra szuper program lehet a gyerekek és a kezdő túrázók számára is. Szinte végig sík terepen halad,...
TúraKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Nagy-Gerecse körtúra
Varázslatos erdei tájon vezet át ez a szintemelkedésben bővelkedő túra.
Kulturális/történelmi értékekTúraKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátás+
Kerékpárral Bozsokról a festői Rohonci-tóhoz
Félórás könnyed kerékpártúrával elérheted Bozsokról a természetes fürdőtavat (Badesee Rechnitz). Hazafelé, a rohonci szőlőhegy takaros borospincéi között, panorámás környezetben ejtenek...
Család-és gyerekbarátTúrakerékpárKirándulások 15 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Evezés a Sión Palánktól Keselyűsig
Evezz el a magyar kulturális értékek világába a Sión, a gemenci erdő környékén!
TúraVonaltúraKulturális/történelmi értékekVízitúrakilátó+
Út az andezitcsúszdához
Nógrád megye egyik legszebb zsákfaluja Bér: határában a Bér-patak csörgedezik, a mellette magasodó Nagy-hegyről pedig páratlan panoráma tárul eléd.
VonaltúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKirándulások 10 km alatt+
Boroszlán tanösvény, Bakony
Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű erdejében, a Magas-Bakonyban vezet ez a csodás bükkösöket átszelő tanösvény. A túra Bakonybéltől három kilométerre, a...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Naplás nagykör
A Naplás-tó egy igazán kellemes hely, ha nem vágysz nagyobb kalandra, de azért a természetben töltenéd az időt.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbaráttókerékpár+
Budai Zöld 1: A Gellért tértől a Tündér-szikláig / Szép kilátások nyomában
Látogass el a Budapest Zöld túraútvonalára, ami elvezet téged a Gellért térre, illetve a budapesti Gyermekvasúthoz is.
Kulturális/történelmi értékekBudapesti túrákgyalogtúrakilátóBudapestVonaltúraArborétum+
Beregi körtúra
A túraútvonal szinte végig forgalomtól elválasztott, kitáblázott nyomvonalon halad, hangulatos falvakat, látványos örökséghelyszíneket érint.
Középkori templomokKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Az ingókövek és gyapjúzsákok földjén – Gránit földtani tanösvény
A Pákozdi ingókövek mára úgy néznek ki, mintha egy óriás hagyta volna félbe játékát furcsa alakú gránitgolyóival.
KörtúraSzép kilátásKirándulások 10 km alattA Duna-Ipoly Nemzeti Park ajánlásával+
A Bódvától a pálosok szár-hegyi kolostoráig
Ezen a túrán elkirándulhatsz a majdnem 700 éves szár-hegyi kolostor romjaihoz, útba ejtve látványos kilátópontokat.
Az Aggteleki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+