
Túrainfó
Az Országos Kékkör legfiatalabb útvonalának egyik szakaszán, a Hortobágy-Berettyó mentén, a mezőtúri hídtól Szarvasig, az árvízvédelmi töltésen tekerve fedezd fel az egykori folyómedrek által szabdalt tájat, az árteret, és figyeld meg a sok-sok vadmadarat szinte karnyújtásnyira. A túra a Mezőtúrt kettészelő Hortobágy-Berettyó folyónál indul, ahol a fokozottan védett kormos szerkők és fattyúszerkők fészkelő kolóniáinak mozgalmas életébe a folyóparti sétányról is bepillantást nyerhetsz.
A folyó gátján tekerve hamarosan a Hortobágy-Berettyó hármas-körösi betorkollásánál lévő Árvízkapuhoz érkezel. Innen tehetsz egy kitérőt a Peresi Tájházhoz, az első olyan hazai természetrajzi kiállításhoz, ahol nincsenek védett élőlényekből készült preparátumok. Az árvízkapunál jobbra fordulva a Hármas-Körös gátkoronáján haladj tovább Szarvas irányába, ahol utadat a körösi holtágrendszer három ékessége, a Harcsás-, a Túrtői- és a Halászteleki-holtág kíséri a mentett oldalon. Ennek a három holtágnak ismérve, hogy partvonaluk beépítetlen, ezért a tavasszal mézédes illattal virágzó vadszilvafa-ligeteik, nádirigóktól hangos érintetlen nádasaik az egykori kiterjedt vízivilág fontos menedékei.
Követve a gátkoronát a Mezőtúr–Szarvas között üzemelő komphoz érkezel, amivel rövidesen visszaérkezel Szarvasra.
Látnivalók
Peresi Tájház
Az Árvízkaputól nem messze található Peresi Tájházban az ország első olyan természetrajzi kiállítását rendezték be, ahol nincsenek védett élőlényekből készült preparátumok. A madarakat például egy 40 méter nagyságú színes grafikai falon ábrázolják. A szomszéd épületben lévő gépházban pedig eredetiben csodálhatod meg a múlt század technológiáját, a gőz hajtotta gépeket és a szivattyúkat.
Körösvölgyi Állatpark
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság álltaparkjában a Kárpát-medencében egykor és napjainkban honos állatfajokkal találkozhatunk. Az Anna-liget parkjában egy 2100 méteres sétány mentén madár-röpdék, ragadozóházak, lekerített vizes élőhely, mókusház, 7000 literes akvárium, illetve nagy kifutók adnak otthont a több, mint 50 féle állatfaj sokszáz egyede számára.
+ Programtipp
Szarvasi Arborétum
A Szarvasi Arborétum legidősebb része az olasz Bolza családhoz fűződő „Pepi-kert”, amit a 19. században az akkor még élő Körös mellett, egy magasabb, árvízmentes területen alakítottak ki. Az arborétum mára hazánk egyik legnagyobb és legjelentősebb élő fagyűjteményévé vált, több mint 1600 fa- és cserjefajjal, ahol száz évet megélt mocsárciprusokat, mamutfenyőket is láthatsz 82 hektár területen. A gyűjteményekből a már fent említett Pepi-kerten kívül még három látogatható: a Mitrowssky-kert, a Parkerdő és a „Konyhakert.”
Mini Magyarország
Hazánk egyetlen interaktív makettparkjában megelevenedik történelmünk. Liliputi környezetben láthatóak hazánk nevezetes épületeinek, vasútjainak, hajóinak minden apró részletében kidolgozott kicsinyített másai. A rendkívül részletgazdag, speciális technológiával készült makettekből álló park nem csak lélegzetelállító látványt, de interaktív élményt is nyújt.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Adatok
Megközelítés
A fővárostól 150 km-re található Mezőtúr, amely a Budapest-Békéscsaba vasútvonalon, illetve a 4-es, majd a 46-os főút mentén közelíthető meg.
Tömegközlekedéssel:
Oda: Budapesttől Mezőtúrig vonattal vagy menetrend szerinti távolsági buszjárattal.
Vissza: Szarvastól mezőtúri átszállással Budapestig vonattal vagy menetrend szerinti távolsági buszjárattal.
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága
Természetvédelmi feladatainak ellátásán túl az igazgatóság öko- és e-bike túrákat szervez, természeti területeken lévő szálláshelyeket, illetve állatparkot üzemeltet.
Tourinform Szarvas
A Tourinform hálózat Békés megyei tagjaként tájékoztat a Szarvason és a környékén található turisztikai szolgáltatókról belföldi és külföldi vendégeknek.
Hasonló túrák
11,3 km hosszú új kerékpárút köti össze a Karancs-völgye településeit
Egyre több élményt kínál Nógrád megye egyik legszebb régiója.
3 gyönyörű panorámájú, könnyű biciklitúra a Balatonnál
A Balaton-felvidék Magyarország egyik legszebb tájegysége, amely rengeteg geológiai és kulturális nevezetességet rejt. Szívesen felfedeznéd a vidéket két keréken, de...
Pilisi pálos kolostortúra
Útvonal: Dömös, prépostsági altemplom–Szakó-nyereg (Téry-úton) –Hoffmann-vadászház– Pilisszentlélek, pálos kolostor –Pilis-nyereg–Klastrompuszta–Pilisszentkereszt, cisztercita kolostor –Dobogókő Első látványosságunk Dömösön fogad, a Prépostsági Altemplom,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Csodaszarvasok és csillagok útján
Kerékpűron utazz át Zselic vadregényes útjain, majd vizsgáld meg az égboltot ezen a változatos túrán!
Család-és gyerekbarátKerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túraKörtúra+
Fedezd fel a Balaton őszi arcát két keréken!
Balaton ősszel is csodálatos! Fedezd fel két keréken, vagy tekerj le az új BuBa útvonalon Balatonakarattyáig. A Digitális Vándor pedig...
KerékpártúraDigitális VándorBalaton+