Sopronban és környékén nemcsak azok találják meg a számításaikat, akik kulturális feltöltődés céljából látogatnak el a „leghűségesebb városba”, hanem azok is, akik a több kilométeres bakancsos- vagy kerékpáros túrák hívei. Sőt az élmények kimaxolása érdekében egy hétvégén ezt a két vonalat akár ötvözni is tudod: múzeumi kalandozás, korzózás a Várkerületben, ismerkedés a soproni borral és a poncichterek világával, amit akár egy kerékpáros kalandkörrel, vagy az Android és iOS alapú készülékekre egyaránt letölthető Digitális Vándor alkalmazásban is megtalálható Ciklámen tanösvényen tett könnyed családi kirándulással is kombinálhatsz. Dönts bárhogy, Sopron és a feledhetetlen programok csak rád várnak!
Irány Sopron központja, ahol ezzel a 3 programmal több ezer évet utazhatsz vissza az időben:
1. Belvárosi korzózás a Várfalsétányon
A soproni sétát legjobb, ha a belváros szívében, a Tűztoronynál kezded. A körerkélyről a lenti Fő tér és a fenti panoráma is páratlan látvány. A torony római kori falmaradványokra épült, a belváros alatt pedig négy méter mélyen az antik Sopron romjai húzódnak. A középkorban ezekre építették rá a várfalat, ami egyedülálló az országban, nyomvonalát a Várfalsétány követi. A belváros körüli Várkerületen pedig korzózhatsz, vagy felkereshetsz egy kiülős kávézót/cukrászdát, ahogyan azt a századfordulón a helyi lakosok, valamint ifj. Johann Strauss, Liszt Ferenc és Haydn is tette.
2. A bor útján a gazdanegyedben
A Várkerületről az Ikvahídon át indulj az egyedi hangulatú poncichter-negyed (más néven: gazdanegyed) jellegzetes házai felé, közben pedig felkereshetsz egy Buschenschankot (borozót) is. Még ma is élnek itt úgynevezett poncichtercsaládok, akiknek német ajkú ősei babot ültettek a szőlő közé, innen a nevük is: Bohnenzüchter. A negyed tetején áll Sopron legrégebbi temploma, a gótikus Szent Mihály templom, melynek látogatóközpontjában a középkori város elevenedik meg. Innen pedig egy rövid sétával elérhetők az ókori Scarabantia amfiteátrumának maradványai is.
3. Múzeumi kalandozástól a lővéri erdőkig
Merőben eltér a megszokottól a Soproni Múzeum különleges néprajzi kiállítása az egykori nagypolgári Lenck-villában, amely Közép-Európa leghosszabb terén, a Deák téren csodálható meg. A berendezett műhelyekben több mint ezer műtárgy idézi az egykori céhes világot, ráadásul egy korabeli lakodalom előkészületeibe, a kelengye összeállításába és a 19. század polgári etikettjétbe is bepillanthatsz. Innen sétálj el a Lőverek erdőibe. A Sörházdombi-kilátó után egy informatív tanösvényt is bejárhatsz, de választhatod a kalandparkot, vagy úszhatsz is egy jót a modern Lőver Uszodában.
Adj teret a kalandvágyadnak, ami ezen a 3 túrán kibontakozhat:
1. Kerékpáros kalandkör Sopronból
Nagyszerű látnivalókkal vár ez a családbarát kalandozás. A könnyű útvonal egy kört ír le, amely Sopron szívéből, a Deák térről indul, érinti a Hűségkutat és a Tűztornyot, a városból kifele a Szent Mihály-templomot, majd a Tómalmot. Ezután érsz a fertőrákosi kőfejtőbe, innen pedig déli irányba fordulva a Csárda-csatorna mellett haladsz el. Mielőtt visszatérnél Sopronba kóstold meg a híres balfi savanyúvizet a Zsolnay Kútból!
Adatok
Országrész: Észak-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túratípus: kerékpár
Túra besorolása: közepes
Táv: 35.6 km
Időigény: 5 óra
2. Hegyi élmények az ország első tanösvényén
1971-ben adták át Magyarország első tanösvényét, amely az útvonalat díszítő virág után Ciklámen tanösvénynek neveztek el. A Sopron fölött vezető kirándulás sok szempontból izgalmas, mindenképp érdemes ide látogatnod. A kirándulást színesíti a Digitális Vándor alkalmazás, amely egy különleges mesén keresztül tárja fel előtted a táj titkait.
Adatok
Országrész: Észak-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túratípus: gyalogos
Túra besorolása: közepes
Táv: 8.6 km
Időigény: 4 óra
3. Kilátóról kilátóra a Soproni-hegységben
Ezen a klasszikus gyalogtúrán a Soproni-hegység legszebb kilátóit járhatod végig. A Lőverekből, a Sörház-dombi kilátótól indulsz, majd a Károly-kilátóba kapaszkodsz fel. A Ciklámen tanösvény útvonalán a Várhely-kilátót veszed majd célba, hogy aztán túrádat a Gloriette-kilátóból eléd táruló fantasztikus panorámával koronázhasd meg.
Adatok
Országrész: Észak-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túratípus: gyalogos
Túra besorolása: közepes
Táv: 11 km
Időigény: 4 óra
További blogposztjaink:
Nyerj jegyet a Tisza-tó, ember alkotta paradicsom című film díszbemutatójára – részvételi- és játékszabályzat
1. A „Nyerj jegyet a Tisza-tó, ember alkotta paradicsom című film díszbemutatójára” elnevezésű nyereményjátékot az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ...
Evezés az Ős-Dunán a fokok világában
Fedezd fel Dusnok alatt a gyönyörű, kanyargós folyót, ahol a gazdag növény- és állatvilág titkai tárulnak fel előtted!
Mélyen a gemenci erdőkben
Indulj el a Rezéti-Dunán a Duna-Dráva Nemzeti Park gyönyörű környezetében, ahol gémeket, kócsagokat és más lenyűgöző madarakat is láthatsz!
Nézz szét túráink között!
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
Kopár hegyeken Budaörs fölött
Budaörs fölött állva a Farkashegyről körülnézve láthatod: nem kell messze utazni egy jó kilátásért.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátTúra+
Élménytúra a Balatontól Veszprémig
Balatoni élmények, sok-sok látnivaló és a kerékpáros kihívásokat kedvelőknek kellő mennyiségű emelkedő is jutott ebbe a túrába. Remek program, akár...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Haláp – a kifosztott tanúhegyünk feltáruló kincsei
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Buckajárás az Alföldön
A Zsuzsi kisvasút végállomásáról indulva egy rövid körtúrával ismerheted meg az Alföld ezen csüccskét. A Hármarhegyi-kilátóból mindenképp nézz körbe!
Túrakisvasútkisvasút túraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alatt+
Skanzentúra a Tókaji Parkerdőbe
Fogadd el a kihívást és tedd meg ezt a körtúrát ami elvezet Szenna, Tókaj, és a Kincses-hegy elrejtett csodáihoz!
TúraKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Poroszlótól az Egri Csillagok hegyes világába
A Poroszlóról a Bükk lábának szőlődombjai felé vezető túra átvisz a madárvilággal tarkított pusztából a hegyek birodalmába.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúra+
Balatoni gurulás – kerékpáron és kisvasúton
A Balaton egyetlen kisvasútjával kötheted össze ezt a kerékpártúrát. A rövid táv és a könnyű terep biztosan a család kedvence...
Család-és gyerekbarátkisvasútkerékpáros túrakisvasút túra+
Fagyitúra országúton a Káli-medencében
A Káli-medencét is átszelő 59 kilométeres országúti túra útvonalán több remek fagyizót és kávézót érintünk.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Parádfürdői kaland körtúra
A Mátrában bringázni nem kis kihívás, ez a túra kalandvágyóknak és jó erőben lévő hegyi bringásoknak szól. Egy vagy két...
KörtúraSzép kilátás+
Hegyikerékpárral az Aggteleki-hegységben
A hegyikerékpárosok számára ajánljuk ezt a különleges kihívást kínáló körtúrát.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Hódítsd meg a Pilis-tetőt!
Lesd meg Pilis-tetőben lapúló csodás építményeket és élővilágot egy frissitő gyalogtúrán!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúrakilátóTúrakastély+
Családi kerékpártúra a Mecsek hegyháton
A kíváló levegőjű Sikondáról induló könnyed családbarát kerékpártúra gyönyörű, kiépített utakon és bájos falvakon át vezet.
KerékpártúraTúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Kerékpárral az ősi borostyánkőút mentén
Ez a könnyed, 1 órás kerekpáros körtúra az egykori Borostyánkőút vidékére hív a horgászparadicsomként ismert Abért-tótól indulva.
Látnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátTúrakerékpár+
Tekerés az ősi tenger nyomaihoz
A Salgótarjánból kivezető északkeleti kerékpárút az oligocén kori ősi tenger felé vezet, amikor Bárnát veszed célba.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Az ingókövek és gyapjúzsákok földjén – Gránit földtani tanösvény
A Pákozdi ingókövek mára úgy néznek ki, mintha egy óriás hagyta volna félbe játékát furcsa alakú gránitgolyóival.
KörtúraSzép kilátásKirándulások 10 km alattA Duna-Ipoly Nemzeti Park ajánlásával+
Kerékpáros Körtúra Vendvidéken
Ez a kerékpártúra a páratlan szépségű vendvidéki táj festőien hullámzó lankáin kalauzol végig.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Távol a világ zajától
Sétálj Magyarország legszebb erdeiben a Pilis-hegységben ahonnan festői látványokban gyönyörködhetsz, és engedd el a mindennapi élet feszültségeit!
TúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraDunakanyar+
Két határban a gyöngyöstől a Répce-mentéig
A körülbelül 50 kilométeres túrán vegyes terepviszonyok várnak, jobbára azonban kényelmes kerékpározásban lehet részed, miközben megismerheted a vidék soknemzetiségű településeit.
kerékpárTúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Balatonfüred természeti kincsei
Fedezd fel gyalogosan Füred hegyeit! A nyüzsgő Balaton-part zsivajától mindössze néhány kilométerre eltávolodva pedig úgy fogod érezni, mintha egy másik...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Hévíz-Zalaszántó sztúpa-túra e-bike-kal
Kerékpártúra változatos, dimbes-dombos tájakon Hévíztől a Zalaszántói Sztúpáig és vissza.
Történelmi emlékhelyek örökségtúra a Nyírségben
A túra a Dél-Nyírséget szeli át, sorba fűzve e térség nagy kaliberű látványosságait.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKözépkori templomok+
Madármegfigyelő túra a Nyéki-Holt-Dunánál
Ismerd meg a gemenci erdő színes élővilágát a pörbölyi madárlesen!
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilággyalogtúraKirándulások 15 km alatt+
Rákócziak nyomában
Vadregényes, látnivalókban bővelkedő kerékpár túra az aktív kikapcsolódást kedvelőknek. Láthatsz többek között várat, bazilikát, a Bodrog-ot, szemet gyönyörködtető környezetet és...
kerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Középkori hangulatban Vértesszentkereszten
Ez a különleges túra szuper program lehet a gyerekek és a kezdő túrázók számára is. Szinte végig sík terepen halad,...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágTúraKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátás+
Budapestről a csodás Dunakanyarba
Valószínűleg a budapestiek és az ország közepén lakók kedvenc bringatúrájáról van szó. Szinte végig kerékpárúton, sűrűn közlekedő vasútkapcsolattal párhuzamosan, ártéri...
Kulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúraVonaltúraSzép kilátás+
Vadnyugati sziklavilág
Budapesttől alig 20 percnyi távolságra találod Pilisborosjenőt, ahol felfedezésre váró kincsek nyomába eredhetsz! Kényelmes tempóban akár az egész család együtt...
Család-és gyerekbarátgyalogtúraTúraKirándulások 10 km alattKörtúratanösvénySzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Vendvidéki gyalogtúra a János-hegyre
Kalandozz el ezen a dombos, alpesi tájon a Vendvidékben egy könnyed túrára!
gyalogtúrakilátóTúraKirándulások 10 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Körös-ártér kerékpártúra
Ismerd meg a Hármas-Köröst tekerés közben!
A sziráki főúri kastélytól Buják középkori várromáig
A Szirákról induló túrán dimbes-dombos tájakkal, barokk kastéllyal, és egy vízimalommal is találkozni fogsz utad során.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+