
Túrainfó
Rendkívül sokan érkeznek Nyíregyházára, hogy megnézzék Magyarország, sőt mára Európa egyik legjelentősebb állatparkját, felkeressék a város híres üdülőterületét, Sóstó-Gyógyfürdőt és annak fürdőkomplexumait. Nekik ezúttal az javasoljuk, hogy fedezzék fel a várost, annak kulturális és természeti örökségét, emblematikus épületeit, parkjait bringával, egy közel 40 kilométeres túra keretében. A túra Nyíregyháza belvárosából a Kossuth térről indul, ezt követően a Hősök tere, a Bessenyei tér, a Benczúr tér, majd a Luther tér felé indulva ismerkedünk meg a városközpont meghatározó épületeivel. A belvárosi körtúra után Sóstó-Gyógyfürdő felé indulunk, de útközben álljunk meg a Nyíregyházi Egyetemnél, ahol számos látványosság sorakozik (Bencs villa, botanikus kert, zsidó temető). Ezt követően a sóstói erdő erdei útjain és kerékpárúton jutunk el Sóstó-Gyógyfürdőre. A turisták által egyre inkább látogatott fürdőhelyen épült a Nyíregyházi Állatpark, a Sóstói Múzeumfalu, valamint az Aquarius Élményfürdő és Parkfürdő, a Tófürdő és a Fürdőház. A terület névadója a Sóstói-tó. A Sóstói-tó megkerülése során megismerkedhettek a városrész reprezentatív műemlék épületeivel. Sóstót elhagyva Libabokor irányába egy árnyas alacsony forgalmú mellékúton tekerünk tovább és a Nyíregyházával szomszédos Nyírturára érkezünk meg. Nyírturán érdemes megtekinteni a 15. században épült református templomot, melynek késő gótikus kapuzata és falképei rendkívül látványosak. A túra zárásaként a Nyírtura-Nyíregyháza közötti kerékpárúton érkezünk vissza Nyíregyháza belvárosába.
Látnivalók
Nyíregyháza történelmi belvárosa (Kossuth tér, Hősök tere)
A belváros legidősebb épülete a városháza, melynek alsó szintje 1842-ben épült, felső szintje az 1870-es években. A Kossuth tér másik meghatározó épülete a római katolikus templom, amely neoromán stílusban 1902-1904 között épült. Szintén meghatározza a városközpont arculatát a Hotel Korona és Takarék Palota épülete. A Hősök terén érdemes felkeresni a Kisfaludi Stróbl Zsigmond I. világháborús emlékművét, illetve 1892-ben épült megyeházát. Érdemes ellátogatni a Luther téren álló evangélikus templomhoz, amely II. József türelmi rendelete után, 1784-86-ban építhettek az itt élő tirpákok, amely Magyarország második legnagyobb evangélikus temploma.
Kállay Gyűjtemény
A Kállay Gyűjtemény 1993-ban nyitotta meg kapuit Nyíregyházán a Nyírvíz Palotában. A gyűjteményt dr. Kállay Kristóf (1916-2006), dr. Kállay Miklós (1887-1967) magyar királyi miniszterelnök fia alapította magángyűjteményéből. 2020-ban újult meg a Bessenyei téren található reprezentatív Kállay ház, ahová átköltözött a gyűjtemény, itt a mai kornak megfelelő interaktív eszközök segítségével ismerhetjük meg a múzeum legfontosabb műtárgyait.
Jósa András Múzeum
A nyíregyházi Jósa András Múzeumot 1868-ban alapították meg a megye akkori székhelyén, Nagykállóban dr. Jósa András orvos-régész kezdeményezésére. Miután 1876-ban Nyíregyháza lett a megye új központja átköltözött. A muzeális gyűjtemény 1974-ben került mai helyére, az 1925-ben épült neoklasszicista, oszlopos saroképületbe. A múzeum Európa hírű régészeti és néprajzi gyűjteménnyel büszkélkedhet, de igen jelentős történeti, képzőművészeti, irodalomtörténeti, numizmatikai gyűjteménye is. Nyíregyháza egyik legfontosabb kulturális központja, hét álladó és három-négy időszaki kiállítással várja látogatóit.
Tuzson János Botanikus kert
A Nyíregyházi Egyetemhez tartozó botanikus kert 1984-ben kezdte meg működését. Botanikus kert rendszertani területén, a mesterséges tóban, sziklakertben, különböző növénytársulásokat bemutató erdőterületeken, fóliaházakban, a pálmaházban, a kaktusz- és mediterránházban 2500 féle növény faj tekinthető meg. A botanikus kert kerékpárúton a Sóstói és a Vasvári Pál utcáról egyaránt megközelíthető.
Bencs Villa
Nyíregyháza legszebb villái a Sóstói úton sorakoztak, közülük is kiemelkedik tömegével és szépségével az eklektikus stílusban épült Bencs villa (Sóstói út 54.). A városépítőnek is nevezett Bencs Kálmán, Nyíregyháza polgármestere építtette 1920-as évek második felében. A második világháborút követően tüdőszanatórium, kollégium, óvoda, 1989 után pedig szálláshely működött az épületben. 2017-2018-ban zajlott le teljes felújítása, azóta kulturális, művészeti programoknak nyújt helyet.
Sóstói erdő
Nyíregyháza tüdeje a várost ölelő 400 hektáros Sóstói-erdő. A Sóstói-erdő minden bizonnyal egyike a nyírségi őserdők kevés számú maradványának, amelynek első írásos említése a 15. századból származik. A Sóstói-erdő kedvelt kirándulóhely, ahol számos szabadidős lehetőség áll rendelkezésre. Az erdei tornapályától Sóstóig erdei sétány vezet, mely kerékpárral is jól járható. Az erdőt a sóstói út vágja ketté.
Sóstói-tó
A sóstói városrész névadója a Sóstói-tó. A tó nevét arról kapta, hogy régen a víz erősen sziksós volt, amit a partjáról seperték össze, és szállították a közeli szódagyárba. A tó gyógyhatású vizéért már a 18. században is szívesen keresték fel a környékbeliek a Sóstót. Az 1824-es örökváltság után vendéglőt és fürdőházat építettek partjára. Az 1930-as években megnyitott a Tófürdő. 1957-ben itt egy 998 méter mély kutat fúrtak, melyből 50 C fokos, jódos-brómos víz tört fel, ezután még három kutat fúrtak, melynek nyomán sorba épültek fel a város fürdői.
Sóstói Múzeumfalu
A nyíregyházi sóstói erdő szélén felépített Sóstói Múzeumfalu Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri néprajzi múzeuma, amely egy valódi falu kicsinyített másaként működik. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye öt néprajzi tájegységének (Szatmár, Rétköz, Nyírség, Nyíri Mezőség és Bereg) néprajzi kultúráját, lakó- és gazdasági épületeit mutatja be a múzeum, eredeti bútorokkal, használati tárgyakkal és munkaeszközökkel.
+Programtipp
Kik azok a tirpákok?
Pejoratív kicsengéssel van a köztudatban, de valójában Nyíregyháza alapítóit takarja ez a kifejezés. Nyíregyháza fiatal város, története az 1750-es években, a török háborúk utáni Károlyi-féle újratelepítéssel kezdődik. Károlyinak dolgos kezekre volt szüksége, 1753-ban 300 szlovákul beszélő, evangélikus vallású család költözött Békés megyéből. A Nyíregyházára költöző, szlovákul beszélő, evangélikus vallású tótokat tirpákoknak nevezzük. Ők alakították ki Nyíregyháza országosan egyedülálló településszerkezetét, a bokortanyákat, nekik köszönhető a város felvirágoztatása és az ország második legnagyobb evangélikus templomának felépítése. Maga a tirpák név voltaképp gúnynév volt ezekre a rendkívül szorgalmas, szokatlan nyelvjárást beszélő szlovákokra.
Nyíregyházi Állatpark
A túrátokba minden bizonnyal nem fog beleférni a Nyíregyházi Állatpark felkeresése, mivel ez egy szinte egész napos program, így érdemesebb a következő napra ütemeznetek. A Nyíregyházi Állatpark Sóstógyógyfürdőn található egy 30 hektáros tölgyerdőben, ahol 500 faj 5000 egyede él természeteshez közeli kifutókban. A park eddig kétszer nyerte el az Európa legjobb állatkertje címet. A nyíregyházi Európa egyik legnagyobb állatállománnyal rendelkező állatparkja.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Kerékpárkölcsönzés, kerékpárszállítás, túraszervezés, túravezetés, szakvezetés, túraközpontok, kerékpáros pihenőpontok, szervízszolgáltatás.
Nyírségi Turista Egyesület
Túravezetés, túraszervezés.
Zöldkerék Alapítvány
Túravezetés, túraszervezés.
Aquarius Élményfürdő és Parkfürdő
Profi Bringa kerékpárszaküzlet és szervíz
Bringa Sziget kerékpárszaküzlet és szerviz
Bogi Sport kerékpárszaküzlet és szerviz
Bike Shop kerékpárszaküzlet és szerviz
Q1 Kerékpárszalon
Kerék Vár kerékpárszaküzlet és szerviz
Bringakirály kerékpárszaküzlet és gyorsszervíz
Adatok
Megközelítés
Nyíregyháza közúton és vasúton egyaránt nagyon jól megközelíthető. Budapest irányából az M3-as autópályán keresztül, vasúton a Budapest-Miskolc-Tokaj Nyíregyháza, illetve a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza vasútvonalon juthattok el. A város felé közlekedő vasutak szinte óránként indulnak, amelyek nagy része rendelkezik kerékpárszállítási lehetőséggel.
4400 Nyíregyháza, Kossuth tér
Hasonló túrák
Templomchill két keréken a Felső-Tisza vidéken
Ha kiszakadnál a stresszes mindennapokból, és a templomok sem állnak távol tőled, akkor igazi testi-lelki kikapcsolódást és feltöltődést nyújthat számodra...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúraKözépkori templomokKörtúraSzép kilátás+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tiszaberceltől Tokajig
Ezen a túrán a Felső-Tisza nyugati részével ismerkedhetsz meg. A Tisza hangulatos falvak mellett, különleges történelmi emlékhelyeket és izgalmas műemlékeket...
Egyirányú túraKözépkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tivadar-Vásárosnamény
A túra Tivadarból, a Felső-Tisza-vidék egyik leghangulatosabb településéről indul, és Vásárosnaményban, a beregi térség fővárosában ér véget.
Egyirányú túraKözépkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tiszabecstől Tivadarig
A túra során számos program vár rád az evezésen kívül is: megállhatsz látnivalóknál, és sok homokpadnál csobbanhatsz egyet a folyóban...
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Vízitúra az Öreg-Túron
Egy izgalmas, ám könnyű túrát ajánlunk, ami a Felső-Tisza-vidék több természeti és kulturális nevezetességét is összefűzi.
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túra+
Gyalogtúra haranglábtól dagadólápig
Egy izgalmas, ám könnyű túrát ajánlunk, ami a Felső-Tisza-vidék több természeti és kulturális nevezetességét is összefűzi.
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túra+