
Túrainfó
A tartalmas, hosszú túra során nemcsak Sopron környéki szép kilátásban lesz részünk, hanem a vasfüggöny lebontásában szerepet játszó, az európai történelmet is befolyásoló helyszíneket is bejárhatjuk.
Sopronból indulva első állomásunk az Ó-Hubertusz kilátó. A vadászok és erdészek védőszentjéről elnevezett fakilátóból csodálatos körpanoráma nyílik a Szárhalmi-erdőre, a Soproni- és Rozália-hegységekre és a Fertő-tóra. Erre a pontra több mint száz évvel ezelőtt, 1904-ben emeltek először kilátót, a mait a 100 éves évfordulóra újították meg.
Az egykori műszaki határzár nyomán haladunk tovább és a vasfüggöny átvágásának helyszínét keressük fel. Itt egy emlékoszlop áll, melyet az 1989. júniusában történt esemény emlékére emeltek: a magyar és az osztrák külügyminiszter szimbolikusan ezen a helyen vágta át a vasfüggönyt. A valójában sajtóeseményről készült fotók bejárták a világot.
Tovább haladva a Dudlesz-erdőbe érünk, ahol két barlangra is bukkanhatunk. Sopron környékén az alapkőzet jellegénél fogva nem sok a barlang, ráadásul a homokkőben keletkezett barlangok – a határsáv miatti elzártság okán is – csak az utóbbi évtizedekben váltak ismerté. Az Ottó és a Ferenc barlangot kereshetjük fel, melyek elnevezései a felfedező erdészek neveire emlékeztetnek. Utunk az egykori határsáv nyomvonalán vezet tovább, míg elérkezünk a Páneurópai Piknik Emlékhelyhez. Az 1989. augusztusi határáttörés helyszíne ez, ahol egy emlékhely és park áll. Itt megismerhetjük a vasfüggöny korszakát és a Páneurópai Piknik során történt eseményeket. Innen indulunk tovább, hogy a római korból ránk maradt vallásos helyet, a Mithrasz-szentélyt keressük fel, amely korábban a határsávban feküdt. Végül egy szép panoráma úton Fertőrákos felé vezet az utunk, így érjük el a Kecske-hegyi kilátó felújított építményét, ahonnan visszanézhetünk a bejárt területre. A Tómalom érintésével érkezhetünk vissza Sopronba.
Látnivalók
Sopron – Panoráma a Bécsi dombról
Induláskor Sopronban útba ejthetjük a Bécsi-dombi római kori amfiteátrumnál kialakított parkot, ahonnan nagyon szép panoráma nyílik a városra. Innen szemügyre vehetjük a városképből imponáló méreteivel és gyönyörű tornyával kiemelkedő Szent Mihály templomot, amely Sopron védőszentjének nevét viseli, s egyben legkorábbi plébániatemploma. Az előttünk feltáruló látkép alapján nem is gondolnánk, hogy ez a gyönyörű gótikus építmény a kora középkorban még a város falain kívülre esett, és az akkori szokásoknak megfelelően a temetőben építették fel.
+ Programtipp
Fertőrákos – Kőfejtő és Barlangszínház
Fertőrákoson keressük fel a Kőfejtőt és Barlangszínházat. Itt nem csak megpihenni és felfrissülni nyílik alkalmunk, hanem programokból is válogathatunk. Megtekinthetjük a kőfejtő természeti, kőzettani és őslénytani értékeit bemutató kiállítást vagy végig járhatjuk a Sziklai Benge tanösvényt, ahol tematikus bemutatóhelyek segítségével lehet ismerkedni az egykor kőbánya, a Fertő melléke és a Fertő-Hanság Nemzeti Park természeti értékeivel, miközben több kilátóponton is gyönyörködhetünk a Fertő-tájban.

Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Adatok
Megközelítés
Gépjárművel az Amfiteátrumnál leparkolva.
-
Sopron – Rosengarten Étterem, Fröccsterasz
Az étterem Sopron egykori poncichter negyedének Rosengarten (Rózsakert) nevű dűlőjére épült, Fröccsteraszáról szép panoráma nyílik a városra és a Schneebergre. Street Food ételek mellé a legjobb soproni borokat kínálják.
-
Tómalom strandbüfé
A strand területén, de kívülről is közvetlenül is megközelíthető büfé széles választékkal várja a strandolókat és túrázókat egyaránt. Teraszáról pazar kilátás nyílik a tóra.
-
Fertőrákos – Mithrasz Étterem
A Kőfejtő-és Barlangszínház szomszédságában álló klasszikus magyaros konyhát kínáló étterem, hatalmas terasszal kilátással a Fertő tóra.
Hasonló túrák
Kerékpáros kalandkör Sopronból
Egy remek kerékpáros kirándulást ígér a Sopronból induló körtúra, ahol a Fertő madarait is meglesheted közelről.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágkerékpáros túra+
Soproni kiruccanás két keréken
Sopronból egy rövid bringatúrán csodálhatod meg a Fertő vidékét és különleges állatvilágát. A kiváló kerékpárút a pont az „i”-re.
kerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Hegyi élmények az ország első tanösvényén
Az ország első tanösvénye sok tátnivalóval, komoly szintkülönbséggel és csodás kilátással vár. Ha egész napos programmá bővítenéd, a kalandpark jó...
Szép kilátásgyalogtúraVonaltúraTúratanösvény+
Kerékpáros körtúra a Fertő tó környékén
A Fertő tó környékén sem csak tókerülésben érdemes gondolkodnod, hiszen, ha nem riadsz meg a szintektől és az erdei utaktól,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Kastélytúra Fertődtől Keszthelyig
Kastélytól kastélyig túraútvonal Fertődtől Keszthelyig vezet végig a térség lankáin. Ha a túrát kettébontod, akkor marad időd a környező látványosságok...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúra+
Hegyi kerékpáros túra
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+