
Túrainfó
Jártál már a „magyar Svájcban”? Így hívják a német nemzetiségű Óbányát, ahonnan a Kelet-Mecsek legismertebb és egyik legszebb túrája indul. Kiindulópontja Óbánya, amely sváb lakosai miatt „magyar Svájc”-ként is ismert. A tiszta, rendezett falu nagyon közkedvelt a turisták körében, autóval nem is lehet behajtani, azt a falu szélén lévő parkolóban hagyhatod. Az utad a falu belső határában a pisztrángos tavaknál kezdődik, a kék jelzés egy bővizű patak kisebb-nagyobb zuhatagai, vízesései mentén halad. Az Óbánya és Kisújbánya között húzódó völgy a Kelet-Mecsek legismertebb és egyik legszebb patakos völgye. Olyan természeti csodákat láthatsz itt, mint a Ferde-vízesés, amely nevét arról kapta, hogy a kréta kori vulkanizmus hatására kibillent üledékes mészkőrétegen valóban ferdén zubog le a patak vize, vagy a Csepegő szikla, amelynek belseje egy mini cseppkőbarlang. A következő állomás Kisújbánya: a kis település belső része autómentes, erre tábla is emlékeztet.

A település 250 éve épült, lakói szinte tökélyre fejlesztették a vályogépítés tudományát: a templomon kívül az összes épület ebből épült. Innen felfelé visz az út egy gyönyörű réten át a gerincre, amely tavasszal kosboroktól ékes, majd a Somos-hegy nyergéből leereszkedik a fenyvesek csöndjében megbúvó Réka kunyhóhoz, ahol szomjadat az Etelka-forrás vize oltja. Tovább haladva Óbánya irányába felmászhatsz a Belátó kilátóra is. 356 méteres magaslatáról pazar a kilátás az egyutcás kis település fehéren sorakozó házaira.
Látnivalók
Óbánya, a „magyar Svájc” rendezett faluja a pisztrángos tavakkal
Óbánya egy kis zsákfalu a Mecsek keleti lábánál, amely 1992-ben első magyar faluként kapta meg a Kós-Károly díjat. Valaha a fazekasság volt a megélhetési forrás a településen, híresek a helyben készített mázas edények, érdemes megnézned a fazekas múzeumot is. Régen itt üveghuták is működtek, innen származik a falu német neve, az Altglashütten.
Óbányai-völgy
A Mecsek legismertebb és leglátványosabb völgye, a turistaút végig a patak partján halad, gyönyörű környezetben. Minden évszakban látványos túra, amelyet családdal, kisgyerekekkel együtt is végig járhatsz.

Kisújbánya, a néhai üvegesek falva, ahol megállt az idő
Az egykor szinte elnéptelenedő falucskát a német telepesek élesztették újjá, akik üvegegyártással foglalkoztak itt, a Kelet-Mecsek szívében. A látványában ma is klasszikus sváb parasztfalun patak folyik keresztül, több forrás is található erre.

Réka-völgy
A csendes, romantikus Réka-völgy párhuzamosan fut az Óbányai-völggyel. A két völgy találkozása feletti hegyháton találhatók a Réka-vár maradványai, ahol a legenda szerint Szent István egyik leányunokája, a későbbi Skóciai Szent Margit született.
Belátó kilátó Óbánya felett
Az Óbánya fölé magasodó úgynevezett Vinterberggel szemben fekvő hegytetőn létesítették a Belátó-kilátó kétszintes fából készült építményét. Nevéhez méltón beláthatsz innen az Óbányai-völgybe, ahogy a környező hegyek szorításában Kisújbánya irányába kanyarodik.
+ Programtipp
Máré-vár
A Máré-vár egy kicsi, romantikus lovagvár a Mecsek hegység északi, vadregényes rengetegében, 340 méter magas, meredek, erdős hegycsúcson. A túra során Kisújbánya felől közelíthető meg, onnan egy mindössze 7 kilométeres kitérőt jelent a gyerekeknek kiváló programot nyújtó felújított erődítmény, ahol sárkányokkal, koboldokkal, boszorkákkal is találkozhattok.

Adatok
Megközelítés
Autóval: A 6-os főközlekedési útról Mecseknádasdról leágazva a 169. kilométernél térj jobbra az óbányai országútra, ami bevisz Óbányára. Parkolás a falu elején a kijelölt parkolóban!
Tömegközlekedés: autóbusszal Pécsről, Mecseknádasdról, Bonyhádról.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Jéhn Kocsma
A falu határában lévő mesterséges tóból származó finom pisztrángos ételeket kóstolhatsz itt, különösen finom a ropogós bundában sült pisztráng.
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattKörtúra+