
Túrainfó
A túra első szakaszát a gemenci erdei kisvasúttal teszed meg, visszafelé viszont turistaúton haladsz végig, úgyhogy indulás előtt érdemes megnézned a menetrendet! A Pörbölyi Ökoturisztikai Központ végállomásától indul a kisvasút, útközben a vonat elhalad a Nagyrezéti vadmegfigyelő mellett, ahol szabadon sétáló szarvasokat és vaddisznókat is láthatsz a vonatablakból. Ilyenkor kicsit lassít a szerelvény, hogy megfigyelhesd az eszegető vadakat, akik már megszokták a lármás vasút zaját. Hamarosan vízpart mellé ér a vonat, ez már a Rezéti-Duna-ág, ahol vadregényes vízitúrát is tehetsz! A következő a Lassi megálló, itt szállj le, majd a megálló mellett érdemes betérned a Halászati Múzeumba, ahol ősi halászati eszközökkel, történetekkel és a gemenci halászok életével ismerkedhetsz meg. Innen indul a gyalogtúra északi irányban – eleinte a Molnárka tanösvényen –, majd hamarosan feltűnik a Malomtelelő-tó sűrű nádasa jobb kéz felől. A kilátóhoz érve, föntről szétnézve szépen kirajzolódik a gemenci ártér igazi vadsága és érintetlen világa. A tó magas vízállásnál látszik igazán jól, nyaranta inkább a nádas veszi át a főszerepet. Sokszor láthatsz innen gémeket, bakcsót, jégmadarat, de akár még eszegető vaddisznót is. A kilátó melletti padokon megpihenhetsz, majd továbbsétálva, a Malomtelelő vonatállomást elhagyva a kék kereszten, nyugat felé becsatlakozol az Alföldi Kéktúra útvonalára. Az eddigi árnyas, sötét és vadregényes erdőből kiérsz a mesterséges töltésre, amely teljesen eltérő hangulatú és látványú, egy másik arcát mutatja a Gemencnek. A töltésen dél felé sétálsz, a nagy szabad térnek köszönhetően a repülő madarakat jobban meg lehet figyelni: gólyákat, gémeket, sőt, ha szerencséd van, még réti sast is láthatsz. Letérve a töltésről, keleti irányban visszatérsz Lassira, innen a vasúti síneket követve visszajutsz Pörbölyre, de figyelj a vonatokra közben! A túra végpontja a pörbölyi vasútállomás.

Látnivalók
Molnárka tanösvény
A gyerekek nagy kedvence a Molnárka tanösvény, hiszen itt az ösvény kabalafigurája, Molnárka kíséretében, interaktív módon ismerhetik meg az ártéri erdő kincseit. Sok érdekes információt gyűjthetsz a gemenci erdő kialakulásáról, az ártéri erdő állatvilágáról, az erdei virágokról, a gombákról, változatos fafajokról, valamint a hajómalmokról. A Malomtelelő-tó partján található madármegfigyelő toronyból jó szerencsével akár rétisast és fekete gólyát is láthatsz.

Halászati Múzeum
Az erdei vasút Lassi megállójánál az egykori erdészházban és annak istállóépületében alakította ki az erdőgazdaság a Halászati Kiállítást, amelyen megismerkedhetsz a halászat eszközeivel és a halászok életmódjával, illetve egy 42 növény- és állatfajt bemutató dioráma segítségével bepillantást nyerhetsz a víz felszíne alatti élővilág mindennapjaiba is.
+ Programtipp
Pörbölyi Ökoturisztikai Központ
Különleges élményekkel vár a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központ Pörbölyön, ahol feltárul előtted a Gemenc csodálatos világa. Számos gyalogos, kerékpáros és vízitúra-útvonal indul és végződik itt, emellett innen indul az erdei kisvasút, és erdei iskola is várja itt a diákokat. Szintén izgalmas program az interaktív és ismeretterjesztő „Gemenc kincsei – élet az ártéri erdőben” című kiállítás megtekintése, illetve felkeresheted Habsburg Frigyes vadászkastélyt mintázó, vörösfenyőből készült Millenniumi Pavilonját is, ahonnan vadászati tanösvény indul.

Pörbölyi titán
Látogass el az ország legnagyobb kerületű fájához, a Móricz-Duna partján álló csomoros fekete nyárhoz! A négy sarjból összenőtt, de egy gyökérzettel rendelkező nyárfa kb. 100 éves, 35 méter magas, és kerülete több, mint 12 méter. A Potyka Csárdától a zöld nyárfalevél jelzést követve, egy körülbelül 4 km-es sétával közelítheted meg a faóriást, melyre egy szegedi természetfotós bukkant rá 2013-ban.

Adatok
Megközelítés
Kiindulópont: Pörbölyi Ökoturisztikai Központ
7142 Pörböly, Bajai u. 100.
A túra a Pörbölyi Ökoturisztikai Központnál kezdődik, ide autóval vagy tömegközlekedéssel is eljuthatsz. Vonattal a Pörböly megállónál kell leszállni, távolsági buszjáratok is megállnak itt, Bajáról vagy Szekszárdról indulva.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Potyka Csárda
Itt mindig otthon érezheti magát az ember, hiszen a csárdában kellemes, nyugodt, családias környezet fogadja a vendégeket, akik ízletes halételek és frissensültek széles kínálatából válogathatnak. A híres bajai halászlét ne hagyd ki!
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattKörtúra+