
Túrainfó
Kényelmes gyalogtúra két nagy múltú történelmi településen, ahol megérintenek a legendák. Ravazdon a forrás vizéből IV. Béla is felfrissült a tatárok elől menekülve, kövesd a példáját! A túra első szakaszán a Villebald dombkanyargós útjain éred el az egykori Szent Villebald templomromot, majd a Sólymos Szilveszter kilátót. Gyönyörködj kicsit a kilátásban, érdemes!
Átkelsz az Illaki erdőn az Imre-herceg hegyhez, majd a Tót-hegyen keresztül a Boldog Mór kilátóhoz érsz. A Sokorói-dombság tölgyfáiból épült többszintes kilátójának tetején 20 méteres magasságból nézhetsz körbe, és tiszta időben láthatod a Bakony északi vonulatait is.
A kilátást érdemes a Lombkorona tanösvény közel 80 méter hosszú sétányáról is megcsodálnod. A kilátót az Apátsággal egy sétaút köti össze, a túravégén ne hagyd ki az apátsági látogatást, és/vagy nézd meg a Gyógynövénykertben az ország első Illatmúzeumát is!
Látnivalók
Béla király kútja, Ravazd
Egy 1238-as oklevél szerint a tatárok elől menekülő IV. Béla király is ivott már a forrás vizéből, melynek gyógyító hatásáról számos feljegyzést őriz az apátság. A múltban tapasztalt hatásokat megerősítette a világhírű japán kutató, Masaru Emoto egyik utolsó munkája: az általa alkalmazott fagyott, kristályos vízvizsgálat is igazolta a „kút” víz kiváló minőségét.

Sólymos Szilveszter Kilátó, Szent Villebald templomrom, Ravazd
A falu legrégebbi látogatható történelmi emlékhelye a falu keleti határán, ma Bilebárdnak nevezett dombon áll: egy fakereszt és emléktábla, valamint a középkori Szent Villebald templom rekonstruált alapjai találhatók itt. Egykor ezen a dombon állt Villebald temploma, melyet először egy 1002. évi pápai oklevél említ. A közelében található a fából készült, helyi bencés tanárról elnevezett Sólymos Szilveszter kilátó, ahonnan csodálatos körpanoráma nyílik a környékre.

Pannonhalma
Az eredeti nevén „Pannónia szent hegyén” (Mons Sacer Pannoniae) állómonostor és a benne élő szerzetesközösség egyidős a magyar államisággal. A hegy tetejére épült, és a tájegységet uraló Főapátság történelmi épület együttese Magyarország 1000 éves történetét öleli fel. Látogasd meg a Bazilikát, a kerengőt, a könyvtárat, sétálj ki a Boldog Mór-kilátóhoz és a Lombkorona tanösvényhez, hűsölj az Arborétum árnyas fái alatt, vagy ismerkedj gyógynövényekkel az Illatmúzeumban!

Erdei kápolna, Szent Imre-hegy
Művészeti egyetemi hallgatók kezdeményezésére 2018-ban, mindössze egyetlen hét alatt készült el ez a hegycsúcson álló szakrális emlékmű Pannonhalma Illak-erdejében, a Szent Imre-hegyen. A diákok szándéka az volt, hogy felekezethez nem köthető, szakrális építményt hozzanak létre, amely fölfelé nyitott, és finoman illeszkedik a környezetébe. Egy igazán különleges alkotás jött létre, amelyet bárki, bármikor használhat imádkozásra, elmélkedésre vagy rövid pihenőre túrázás közben.
+ Programtipp
Apátsági Sörfőzde, Ravazd
A Pannonhalmi Főapátság nemrég megnyílt Sörfőzdéjében magyar gyártmányú főzőberendezésekkel, a legkorszerűbb technológiával, de tradicionális technikával készülnek a belga típusú világos és barna sörök.
Vis Vitalis Ásványvízpalackozó, Ravazd
A Béla király kút vizét nem messze a forrástól palackozzák, ahol bepillanthatsz a palackozás folyamatába, megismerheted a különleges formájú üveg történetét és sok mindent megtudhatsz az igazoltan különleges minőségű vízről is.
Adatok
Megközelítés
Ravazdról autóbusszal Pannonhalmára
Ravazd erőgazdaság buszmegálló, 9091 Ravazd
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Pausa Apátsági Kávéház, Pannonhalma
Különleges, apátsági gyógynövényekkel készült sütemények és fagylaltok, a teraszról csodás kilátással a Főapátságra.
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Földtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+