20 ezer gyerek vándortáborozhat a nyáron
2022-ben harmadával bővülhet a vándortáborokban résztvevők száma, és megvalósult egy régi terv is, hiszen két kerékpáros vándortábor útvonalat szerveznek Erdélyben. Nyáron 882 turnusban több mint 20 ezren indulhatnak gyalogosan, kenuval, biciklivel vagy zarándokolva vándortáborozni. Az érdeklődés idén is hatalmas volt, rövid idő alatt beteltek a turnusok.
Január 31-én reggel 6 órakor nyílt meg a jelentkezési felület. Az erdei vándortáborok 270 turnusa 10 perc alatt, a kerékpáros táborok 312 turnusa pedig két óra alatt telt be, de a vízivándor és a zarándoktábor időpontokat is gyorsan lefoglalták. Az idei évtől már várólistára is lehet jelentkezni, ahonnan a szervezők előzetes egyeztetés után folyamatosan töltik fel a felszabaduló helyeket.
Idén minden korábbinál több fiatal mozoghat és ismerhetik meg az ország legszebb tájait, ugyanis az összesen 36 útvonalon – melyből 2 kombinált – meghirdetett 882 turnusra 20 ezer résztvevőt várnak a szervezők. A táborokat képzett tanárok vezetik, akik korábban elvégeztek egy elméleti és gyakorlati tudást tartalmazó továbbképzési programot. A kedvezményes, 36 ezer forintos részvételi díjba a meleg étkezés és a szállások, programok költsége is beletartozik. Az elmúlt évekhez hasonlóan azok a tanárok, akik Vándortábort szerveznek, 100 ezer forintos javadalmazásban részesülnek.
Idén is megrendezik a tavaly nagy sikert aratott vándortáborozók országos versenyét, a VándorViadalt, aminek a selejtezője márciusban kezdődik, a döntőjét pedig június 20. és 26. között tartják. A megmérettetésre március 1-jétől lehet jelentkezni a vandorviadal.hu weboldalon.
Az idei évben újdonság az érmelléki és a székelyföldi bringás útvonal, ahol a magyarországi csoportokon túl erdélyi gyerekcsoportok is szép számmal jelentkeztek. További újdonság, hogy a vándortáborozók a MÁV és a GYSEV járatain a táborral kapcsolatos utazásaikhoz 90%-os kedvezményt kapnak. A szemléletformálás érdekében növekszik azoknak a táboroknak a száma, ahol a diákoknak a csomagjaikat maguknak kell vinniük. Ennek célja, hogy a gyerekek megtanuljanak ésszel pakolni, azaz megkülönböztetni a fontos felszerelést az értelmetlen terhet jelentő tárgyaktól.
A Vándortáborokat az év legzöldebb hetének is nevezik, mivel a szervezők nagy hangsúlyt helyeznek a környezettudatos szemléletformálásra, felhívják a figyelmet a túlfogyasztás, pazarlás elkerülésének, illetve az ökológiai lábnyom minimalizálásának fontosságára.
A Vándortábor Programot 2017-ben indította útjára az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda. A táborok sikerének kulcsa, hogy az egyes táborok lebonyolításáért az adott terület legjobb szervezetei felelnek. Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) szervezi az erdei vándortáborokat, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) a kerékpáros táborokat, a vízi táborokat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ), két éve indított zarándoktáborokért a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája felel.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Sólymok bércein kisvasúttal
A Zemplén egyik igazi hegyi panorámáját tapasztalhatod meg, ha kisvasúttal elutazol Pálházára. A túra során izgalmas erdőn haladsz át, hogy...
kisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakisvasút+
Két vár meghódítása – Történelmi és borvidéki kerékpártúra a Zemplénben
Útvonal: Boldogkőváralja-Fony-Regéc-Háromhuta-Erdőhorváti-Tolcsva-Vámosújfalu A túra közepesen nehéz emelkedőket tartogat, a regéci várhoz pedig nem aszfaltozott úton kell feltekernünk, cserébe a Zemplén...
Kulturális/történelmi értékekEgyirányú túraSzép kilátás+
Kilátótúra a Malomtelelő-tó mentén
Utazz be a Gemencbe kisvasúttal, majd ismerd meg Pörböly különleges élővilágát!
gyalogtúraVonaltúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKülönleges élővilág+
Vízitúra a Bodrogon – Szegitől Tokajig
A Bodrogon tett vízitúránk Szegiből indul, ahol a túrázók számára szálláshelyet, étkezési és főzési lehetőséget, sátorhelyet kínál a turisztikai vízi...
Szép kilátásEgyirányú túraKülönleges élővilág+
Hegymenet – 6. Alpannonia® hard körtúra
Hódítsd meg egy kihívásokkal teli körtúrán a Dunántúl legmagasabb csúcsát, az Írottkőt! Készülj fel, hogy masszív igénybevételt jelent majd a...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúraLátnivalók Magyarországon+
Egy szelet Gerecse
Vegyél részt egy élvezetes kerékpártúrán, ami a szemed elé tárja Gerecse változatos és káprázatos dűlőit és erdeit!
kerékpáros túraTúraSzép kilátásKerékpártúra+
A Tisza-tó vadonja
A Tisza-tó igazi madárparadicsom – a természet szépségeinek felfedezésére indulunk ezen a kalandos vízitúrán.
Különleges élővilágKörtúraSzép kilátás+
Betyárok és lovagok – 6. Alpannonia® light körtúra
A csepregi erdők és tavak az Írottkő Natúrpark igazi gyöngyszemei a kényelmes tempójú túrákat kedvelők számára.
Különleges élővilágtóTúraKirándulások 10 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Középkori zarándokok nyomában – időutazás Nógrád várának környékén
Látogass el hazánk egyik legrégebbi kővárához, ahonnan gyönyörű kilátás tárul eléd a környékre.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKirándulások 10 km alatt+
Gerecse dombjain
Látogass el Gerecsére kerékpáron és gyönyörködj az út alatt eléd táruló látványban, majd pihenj meg az egyik leghíresebb természetközeli klasszicista...
kerékpáros túraTúrakastélySzép kilátásKerékpártúra+
Fedezd fel a Duna csodálatos vízivilágát!
Tekerj le Ráckevére és Szigetszentmiklósra, hogy megcsodálhasd az ottani vízivilágot!
Budapestkerékpáros túraBudapesti túrákKörtúraEurovelo 6kilátó+
A Középső-Mecsek egyik legszebb szurdoka: a Meleg-mányi-völgy
Túránkon a Mecsek egyik gyönyörű szurdokvölgyében keressük fel a hegység legnagyobb zuhatagát, az Ágnes-vízesést. A Dömör-kaputól a piros négyszög, majd...
KörtúraKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Szádvár, a „Bebekek” egykori fészke-Szádvár-Derenk nagykör
A túra során Derenkre, és a középkori Szádvár romjaihoz látogatunk el, ahonnan nagyszerű kilátásra számíthatunk!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekAz Aggteleki Nemzeti Park ajánlásával+
Barangolás a Csíkos Égererdőben
A túra során ellátogatunk a Csíkos Égererdőbe, ahol a fák olyan látványt nyújtanak mintha lebegnének.
A Fertő-Hanság Nemzeti Park ajánlásávalCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKirándulások 10 km alatt+
Bajóti Öreg-kő barlangtúra
Ezen a túrán bebarangolhatod az Öreg-kő sziklafalában megbújó titokzatos barlangokat, és megismerhetsz egy híres zarándokhelyet is.
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Vízitúra a Rába legszebb szakaszán
A Rába hazánk egyik legvadregényesebb, legromantikusabb és legtermészetesebb állapotban megmaradt folyója. Az osztrák Alpokban ered, majd Szentgotthárd mellett éri el...
Egyirányú túraKülönleges élővilág+
Smaragdvölgyi kerékpártúra
A körtúra a Smaragdvölgy Pihenőparkba vezet, amely a Zemplén egyik legszebb helyén fekszik, egy kis tó partján, zöld lombok ölelésében.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Egy csipet bringás Toszkána a Balaton fölött
Toszkánai táj és életérzés a Balaton felvidéken. Ez a Keszthely és Aszófő közötti túraajánlat bővelkedik a változatos élményekben.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúra+
Körös-ártér kerékpártúra
Ismerd meg a Hármas-Köröst tekerés közben!
Fedezd fel a Miród-forrást!
Fedezd fel a Miród-forrást egy nyugalmas erdei úton, Kemestaródfa környékén!
Kirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilággyalogtúraTúra+
Pes-kőre fel, Bundschuh-kúthoz le!
Ezen a körtúrán Vértestolnáról indulva, a kék jelzést követve kirándulhatsz a vadregényes Gerecse erdeiben.
TúraKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Csobánc – Csúcshódítás a Tapolcai-medencében
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Bujáki sárgarigó túra a Sasbércre a várromon át
Ezen a látványos gyalogtúrán ellátogathatsz a Bujáki várhoz, és az ország egyik legszebb kilátójához, a Sasbérc kilátóhoz.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Túra az Ipoly legvadregényesebb szakaszán
Ha megúsztad a Páris-patak szurdokmedrét szárazon, ideje, hogy vízre szállj Nógrádszakál határában és az Ipolyon is átéld a vadregényes táj...
Szép kilátásKülönleges élővilágVízitúra+
Gerecse kör
Vonzanak a kihívások, szeretsz az erdőben bringázni, de nem ugranál fejest a Gerecse mélyére? Ez a túra neked szól!
kerékpáros túraTúrakastélySzép kilátásKerékpártúra+
Matula nyomában – Kerékpárral a Kis-Balatonon
A túra útvonala: Zalavár, Kis-Balaton Ház – Zalaszabar – Nagyrada – Garabonc – Zalakaros, gyógyfürdő – Zalakomár – Kápolnapusztai bivalyrezervátum...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Kalandozás a Spartacus-ösvényen
Fogadd el a kihívást és járd meg a Spartacus-ösvényt ami elvezet a Pilis hegység legszebb zugaiba, majd frissülj fel a...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúrakilátóPilis+
A Folly-arborétumtól a pálosok kolostoráig – Kellemes túra a Balaton-felvidéken
A Balaton-felvidék legszebb körpanorámáját ígéri nekünk ez a közepesen nehéz, de annál látványosabb túra. A csodás kilátáson túl pálos kolostorromokat,...
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Bakonyjárók paradicsoma
Hódítsd meg a Bakonyt az új építésű via ferratán, majd lazulj el a környező településeken lévő, fantasztikus programokat kínáló létesítményeknél!
várLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alatt+
Újbudáról érkezhet a hazai kerékpársport új csillaga
Hazánk legnagyobb utánpótlás-nevelő egyesületének javaslatára épült meg az új pumpapálya.