
Túrainfó
Fontos! Mivel a túra részben szlovák területen halad, mindenképpen legyen nálad érvényes, személyazonosításra alkalmas igazolvány!
A Rákóczi családhoz kötődő környékbeli helyszíneket járja körül ez a vadregényes, kihívásokat sem nélkülöző túra. Sárospatak, vonzerői külön-külön is csábítóak, összeadódva pedig igazán különlegessé teszik ezt, a „Bodrog-parti Athénnak” is nevezett várost. A Rákócziak örökségeként ránk hagyott vár, a Szent Erzsébet Bazilika, a Megyer-hegyi Tengerszem, a Bodrog vadregényes kanyarulatai, az UNESCO világörökségéhez tartozó Tokaj-Hegyalja borai és a termálfürdő csak néhány olyan mágnes, ami vonzza az aktív kikapcsolódást kedvelőket.
A sárospataki vártól Vajdácska felé kell tekerned. A település két temploma a Megyer-hegyi Tengerszem kilátójából is tökéletesen látszik, a domboldalon álló épületek magasba nyújtózkodnak. A zsarói elágazás és Karos közötti 2 kilométeres szakasz alacsony forgalmú autóúton vezet. A község honfoglalás korban jelentős szereppel bírt, a terület kiemelkedő régészeti lelőhely. A határon áttekerve már Bodrogszerdahelyre érkezel. Továbbhaladva, Borsiban a felújított Rákóczi-kastély méltón emlékezik meg Rákóczi fejedelem születéséről és a családjáról. A túra ezután ismét Magyarország felé, Sátoraljaújhely irányába folytatódik.

Az út a Zempléni Kalandpark mellett is elhalad, amely önmagában is egy egész napra biztosíthatja az aktív kikapcsolódást. Innentől az erdő csendessége és a Fehér-patak csobogása teszi varázslatossá a túrát Rudabányácskáig. A falu szélén található Smaragdvölgyből festői kép tárul eléd a Magas-hegyre. Az alig 3 kilométeren át tartó, enyhe 5-8 %-os emelkedő megdolgoztatja lábaidat. Miután azonban sikerült legyőzni a kacskaringós szakaszt, 4 kilométer hosszú gurulás vár rád, egészen Károlyfalváig. A falu határában a kerékpárútra csatlakozva egyenes út vezet vissza Sárospatakig.
Látnivalók
Magyar Kálvária és Turulszobor, Sátoraljaújhely
A sátoraljaújhelyi Szár-hegyre érdemes felsétálnod, hiszen önmagában is fantasztikus Zempléni Kalandparkon túl is bőven akad itt látnivaló. Magyar Kálvária történelmi emlékhely, 100. Országzászló emlékhely, egy turul szobor a maga szimbolikus 896 centis magasságával – mindezek után pedig a pihenőparkban egy pompás kilátóteraszról gyönyörködhetsz a környező hegyekben.
Ungvári pincesor és Zsólyomkai pincesor, Sátoraljaújhely
Az 1200-as években a pálos rendi szerzetesek kezdték a munkákat az Ungvári pincéknél, jelenleg városi rendezvényeknek nyújt megfelelő helyszínt. A Zsólyomkai pincesort a Magas-hegy és a Szár-hegy közötti völgyben találod. A hegyen megtermelt szőlők feldolgozása és annak tárolása a hagyományos borospincék feladata volt.
Rákóczi-kastély, Borsi
A felújított kastélyban betekintést nyerhetsz a Rákóczi család történelmébe, és megtekintheted a Zempléni-hegység nevezetességeit is.
Rákóczi vár, Sárospatak
A késő reneszánsz műemlék hűen őrzi a Rákócziak ránk hagyott értékeit. A különleges, úgynevezett Sub-Rosa terem boltozatát festett rózsa díszíti. A hagyomány szerint itt találkoztak titokban a Wesselényi-féle főúri összeesküvés vezetői 1669-ben. 1708-ban pedig ide hívatta össze az országgyűlést II. Rákóczi Ferenc.

+ Programtipp
Megyer-hegyi Tengerszem, Sárospatak
A Megyer-hegy szívében található Tengerszem sziklafalán próbára teheted az erődet és a kitartásodat, különböző nehézségű via ferrata pályákon. Az itt bányászott malomköveket gabonaőrlésre, érczúzásra használták, amelyek külföldön is keresettek voltak. A 18 méter magas kilátóból csodás 360 fokos panoráma nyílik a Zempléni-hegységre és a Bodrogközre.

A Magyar Nyelv Múzeuma, Sátoraljaújhely-Széphalom
Nagy nyelvújítónk, Kazinczy Ferenc szorosan kapcsolódott Széphalomhoz. Az ő emlékére épített múzeumban interaktív kiállításon ismerkedhetsz meg a alaposabban magyar nyelvvel.
Hercegkút
195 pincéjével Hercegkút az UNESCO Világörökségi Listáján méltó helyet foglal el. A Rákóczi-szabadságharc után Trautson herceg német telepeseket hozatott, akik szőlőműveléssel foglalkoztak. Az itteni szőlő-borkultúrát gyorsan elsajátították és hamarosan keresett vincellérekké váltak.

Adatok
Megközelítés
Autóval: Sárospatak autóval a 37-es számú főútról közelíthető meg.
Vonattal: Naponta többször is közlekednek IC vonatok a Budapest-Sátoraljaújhely vonalon.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Zemplén Kalandpark
A park igazi adneralinbomba: téli-nyári bobpálya, átcsúszó pálya, mászófalkomplexum, kanyargós hófánk pályák, izgalmas kalandtúra pályák és Magyarország leghosszabb libegője vár.
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattKörtúra+