Bakancslistás túratippek a Mátrában.
A Mátrát széltében-hosszában behálózzák a turistautak, tanösvények. Annyi itt a látni- és megcsodálnivaló, hogy néhány nap alatt sem lehet a végére érni: kilátók, várak, tavak, vízesések, források és kutak… az út során szinte kilométerről kilométerre más és más csodába ütközöl. Sőt ebben a kisrégióban találod hazánk „legjeinek” jelentős részét is: a Kékest, ami hazánk legmagasabb pontja, a Galya-kilátót, ami az ország legmagasabban álló kilátója, az Ilona-völgyi vízesést, ami Magyarország legnagyobb szintkülönbségű természetes zuhataga, vagy például a Sás-tavat, ami a legmagasabban fekvő itthoni tavunk. Bakancsot fel, hiszen ezeket az attrakciókat az életben legalább egyszer látni kell! Mutatjuk a legütősebb Mátrai bakancslistát.
- Túra hazánk legmagasabb pontjára, Kékestetőre
- Barangolás az Ilona-völgyi vízeséshez
- Szelfi a Galya-kilátóból
- Betekintés a Mátra élővilágába Harkály Házban
- Gyalogtúra kisvasutazással összekötve
- Bringás vártúra a markazi, kisnánai és siroki várhoz
- Panoráma a Törökasztalról
- Csónakázás és libegőzés Sástón
- Borkóstolás a legendás Farkasmályi pincesoron
Ha sikerült meggyőznünk, akkor adunk 5 túratippet, hogy mindezt a saját szemeddel is megcsodálhasd:
1. Kékesi körtúra
A szintemelkedőkben gazdag gyalogtúra a kékestetői csúcskőtől indul, és oda is vezet vissza. Közben szép sziklaalakzatok szegéjezik az utad a Sötét-lápa nyergébe, megismerheted a Gabi-halála csúcs legendáját, megpihenhetsz a Vörösmarty fogadóban, hogy aztán a Somor-patak után visszakapaszkodhass a csúcsra, Kékestetőre.
Adatok
Országrész: Északi-középhegység
Időtartam: 1 nap
Túratípus: gyalogos
Túra besorolása: közepes
Táv: 12 km
Időigény: 4 óra
2. Ilona-völgyi körtúra
Parádfürdőről indulva térj be az Ilona-patak völgyébe, járd végig a 9 állomásos tanösvényt, kóstold meg a Szent István-csevicekút vízét és csodáld meg az Ilona-völgyi vízesés fenséges zuhatagát!
Adatok
Országrész: Északi-középhegység
Időtartam: 1 nap
Túratípus: gyalogos
Túra besorolása: közepes
Táv: 13 km
Időigény: 4 óra
3. Családi kerékpártúra a Mátra szívébe
Ez a Mátra kapujából, Gyöngyösről induló és Mátrafüredre tartó kerékpáros túra kezdő bringásoknak, illetve családoknak is ajánlott, amely sok pihenési lehetőséget tartogat, sőt számos bringás szervizpontot is érint. Útközben megnézheted a legendák övezte Bába-követ is. Mátrafüreden kirándulókkal teli parkot, patakpartot, kilátót találsz majd, a palóc ételeket pedig a büfésoron kóstolhatod meg.
Adatok
Országrész: Északi-középhegység
Időtartam: 1 nap
Túratípus: kerékpár
Túra besorolása: könnyű
Táv: 7.3 km
Időigény: 2 óra
4. Panoráma körtúra a Felső-Mátrában
A körtúra az alpesi hangulatot idéző mátraszentistváni Síparktól indul, több pontján pedig gyönyörű kilátásban lesz részed. Különlegességként elhaladsz majd a Fekete-tó mellett is, de a túra csúcspontját kétség kívül a Galya-kilátóból eléd táruló panoráma jelenti majd.
Adatok
Országrész: Északi-középhegység
Időtartam: 1 nap
Túratípus: kerékpár
Túra besorolása: közepes
Táv: 19.4 km
Időigény: 3 óra
5. Kisvasúttól-kisvasútig: Gyalogtúra a hegyekbe kisvonatozással megspékelve
A Mátra Múzeum mellől induló Mátravasút kocsijai több mint száz éve pöfögnek a Mátra vadregényes erdeiben, két útvonalon. Zakatolj fel a Szalajka-ház végállomásig, ahonnan gyalog lefelé indulva Lajosházán keresztül az Ilona-kutat érintve érkezel majd meg Mátrafüredre. Utad során megannyi látnivalóban lesz részed, sőt egy nagyjából 20 perces kisvasutazással érsz vissza újra Gyöngyösre.
Adatok
Országrész: Északi-középhegység
Időtartam: 1 nap
Túratípus: gyalogos
Túra besorolása: közepes
Táv: 10 km
Időigény: 3 óra
További blogposztjaink:
Bubán innen, Kékesen túl – ide menj szurkolni a 2024-es Tour de Hongrie-n!
Buba, Amatour, Hősök tere és a Kékes – a szurkoláson kívül idén is számos programmal várja a kerékpárrajongókat a Tour...
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” Instagram nyereményjátékhoz
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” nyereményjátékhoz ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK, AZ ADATKEZELŐ 1.1. Az adatkezelő személye...
A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” Instagram nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata
A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és...
Új multifunkcionális bázis nyílik a Tisza-tavon: nyártól vár a Kérész Központ
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Nézz szét túráink között!
Túra az ország legnagyobb fájához, a pörbölyi titánhoz
Utazz végig a Cserta-Duna ágon, ahol útközben számos madarat is megleshetsz a pihenőzés közben!
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilággyalogtúraKirándulások 15 km alatt+
A Völgyvidék és a Budai-hegység határán – biatorbágyi kilátások
Biatorbágyról indulva egy 13 km-es körön fedezheted fel a különleges sziklaformákat. Emellett kápolna és elhagyott borospince is várja érkezésedet.
KörtúraSzép kilátásgyalogtúraTúra+
Látnivalótól látnivalóig a Budapest-Balaton kerékpáros túraútvonalon
Próbáld ki a friss Balaton-Budapest kerékpárutat!
BudapestVonaltúrakerékpáros túraBudapesti túrákBubaKülönleges élővilág+
Panorámatúra az óriások orgonáinál a Szent György-hegyen
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Földtani érdekességekKirándulások 10 km alattSzép kilátás+
Vértesi kör – Csákberénytől Csókakőig
A Vértes legszebb érdekességeit, kilátókat és Csókakő várát gyűjtöttük össze ebbe a túrába.
Kulturális/történelmi értékekKörtúraSzép kilátás+
Körtúra upponyi tájakon
A Bükknek ez a vidéke teljesen más arcát mutatja, mint Miskolc vagy Eger környékén. Tagolt dombságok, medencedombságok, dombhátak és lejtők...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekkerékpáros túra+
A Börzsöny és a Naszály között – A Gyadai tanösvény
A fővárostól csupán 40 percnyi autózásra található Gyadai-rét ideális célpont, ha gyerekekkel indulunk kirándulni. A látogatóközpontnál található hangyavasút nagy sikert...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékek+
A Tihanyi-félsziget és a felvidék országúton
44 kilométeres kerékpáros túrakör országútisoknak, bejárva a Tihanyi-félsziget környékét, érintve a Balaton-felvidék látványosságait.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kékesi körtúra
A gyalogtúra a kékestetői csúcskőtől a TV-toronytól indul, és szép sziklaalakzatokat elhagyod, az út a Sötét-lápa nyergébe vezet téged.
KörtúraSzép kilátás+
Kilátóról kilátóra
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KörtúraSzép kilátásTúra+
Pimpós tanösvény és a Mulatós-hegy tengerszeme
Indulj el a Zemplén-hegység varázslatos táján, fedezd fel a rejtett kincseket és gazdag élővilágot Erdőbénye határában, ahol a múlt találkozik...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTokaj-Hegyalja+
Mássz fel a csodáért
Próbáltasd meg magad ezen az izgalmakkal és festői kilátásokkal teli túrán, ami végén számtalan kikacsolódási lehetőség vár, mint a visegrádi...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraDunakanyarTúra+
Kisvasúttól-kisvasútig: Gyalogtúra a hegyekbe kisvonatozással megspékelve
Kétszer is Mátravasútra szállhatsz ezen a túrán, így kisvasútról is élvezheted a Mátra csodálatos tájait. Indulj el!
kisvasútTúrakisvasút túraSzép kilátásgyalogtúra+
Romantikus séta a Füvészkertben
Visegrád városát magad mögött hagyva nyílik az Apátkúti-patak völgye, mely garantált kikapcsolódást kínál az egész család számára. A völgy remek...
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraKirándulások 10 km alattTúra+
Erdei kerékpárúton a Nyugat-Mecsekben
A túra Pécs belvárosából indul, első szakasza a rendkívül látványos Orfűi kerékpárúton halad. Rengeteg látványosság vár rád: hangulatos erdei kerékpárút,...
TörténelemKözépkori templomokKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraTúrató+
Vizek a magasból és a mélyből – Parádfürdő, Ilona-völgyi Geológiai Tanösvény
Ezen a túrán vízi és földtani érdekességeket ismerhetsz meg, miközben felfedezed az ország megmagasabban fekvő vízesését.
Egyirányú túraA Bükki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alattCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Túra az ezüsthársak mentén
Indulj el Mozsgóról és sétálj végig az Ezüsthárs tanösvényen, csodáld meg a Zselic rejtett kincseit!
TúraKirándulások 15 km alattKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Börzsönyi körtúra kerékpáron – Verőce
Útvonal: Verőce–Kismaros–Szokolya–Kóspallag–Márianosztra–Szob–Verőce Kerékpáros körtúránk Verőcéről, a Csattogó-völgyből indul, és oda is érkezik vissza. Útközben megcsodálhatjuk a Börzsöny legpompásabb helyeit és...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
Pálosok útján
Arannyal és bányászattal is kapcsolatos túra, tanösvénnyel és zarándok úttal fűszerezve.Gótikus kolostor- és várrom is várja az arra kirándulókat.
TúraKözépkori templomokkirándulásKörtúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Kultúrtörténet a Vasi-Hegyhát Natúrparkban
Ismerd meg Vas-Hegyhát vidéket ezzel a kerékpártúrával, ami egytől egyig bemutatja neked a vidék hírességeit!
TúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Ágasvári körtúra
A Mátra szívébe, az Ágasvári turistaházhoz kapaszkodik fel ez a remek túra. És még azt is megtudhatod, hogy mi a...
KörtúraSzép kilátás+
„Borban az igazság” – Császtai gyalogtúra
Ezen a túrán az Edelényi Kastélyszigettől látogathatsz el a császtai szőlőhegyre, amely a környék kedvelt kiránduló- és piknikezőhelye.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A vadregényes Csővári-rög
Ezen a körtúrán többször átléped Pest és Nógrád megye határát, miközben szelíden hullámzó hepe-hupás cserháti tájon haladsz, ligetszerű erdőben.
kilátóTúraKirándulások 15 km alattkastélyKörtúraSzép kilátásgyalogtúra+
Pusztai barangolás Bugacon
Az Alföldön kevesen hódolnak a gyalogos természetjárásnak, aminek több oka lehet: a rohanó világ, a nyári forróság, vagy éppen az...
Kirándulások 10 km alattA Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Hegyi élmények az ország első tanösvényén
Az ország első tanösvénye sok tátnivalóval, komoly szintkülönbséggel és csodás kilátással vár. Ha egész napos programmá bővítenéd, a kalandpark jó...
Szép kilátásgyalogtúraVonaltúraTúratanösvény+
A Cserhát tenyerén
A túra során ellátogathatsz a Cserhát vonulatai között rejtőzködő Kéz-kilátóhoz.
Kulturális/történelmi értékekKörtúraSzép kilátás+
Bujáki sárgarigó túra a Sasbércre a várromon át
Ezen a látványos gyalogtúrán ellátogathatsz a Bujáki várhoz, és az ország egyik legszebb kilátójához, a Sasbérc kilátóhoz.
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKörtúraSzép kilátás+
Rákócziak nyomában
Vadregényes, látnivalókban bővelkedő kerékpár túra az aktív kikapcsolódást kedvelőknek. Láthatsz többek között várat, bazilikát, a Bodrog-ot, szemet gyönyörködtető környezetet és...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakerékpáros túraKörtúra+
Skanzentúra a Tókaji Parkerdőbe
Fogadd el a kihívást és tedd meg ezt a körtúrát ami elvezet Szenna, Tókaj, és a Kincses-hegy elrejtett csodáihoz!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúra+