
Túrainfó
A körtúra az alpesi hangulatot idéző mátraszentistváni Síparktól indul és több pontján is gyönyörű kilátásban lesz részed, rálátsz például Mátraalmásra, ami a Mátra zöld szíveként sűrű erdők és hegyek ölelésében bújik meg. Az út a Fekete-tó mellett is elhalad, ahol valóban egy éjfekete víztükröt pillanthatsz meg az égerfák között. A Rudolf-tanyánál kerékpáros pihenőt és erdei szállást találsz. Ez a több mint 4000 kilométer hosszú Országos Kerékpáros Körtúra része, melyen egészen a Szénégető pihenőig haladhatsz. Közben néha jólesik kicsit megállni és csak csodálni a páratlan panorámát. Az út során több forrásnál felfrissülhetsz: mivel működésük időszakos, szerencsés esetben friss vízzel vár a Károly- és az Angic-forrás is. A felkapaszkodás után a Bőgős-réti kút vizéből újra erőt nyerhetsz az út hátralévő részéhez.
Látnivalók
Három falu temploma
A mátrai terméskőből épült templom mára a Felső-Mátra egyik jelképévé vált. Nem véletlenül: a mesebeli környezetbe épült templom azért került éppen erre a magaslatra, mert három falu – Mátraszentimre, Mátraszentistván és Mátraszentlászló – számára készült, a falvak azonban nem tudtak megegyezni, hol épüljön fel, ezért az egri érsekség úgy határozott, hogy mindhárom falutól egyenlő távolságra álljon. Így lett otthona a Sztepán-rét.
Vörös-kő kilátó
A kilátó a 781 méter magas Vörös-kő hegyen található, amely egy alig kiemelkedő erdős csúcs Mátraszentlászló és Mátraszentistván határában. Nevét a közelben található vöröses elszíneződésű kövekről kapta. A korábbi kilátó helyére 2005-ben új kilátót emeltek, ahonnan gyönyörű körpanoráma tárul eléd: láthatók a Galyatető vonulatai, Mátraszentlászló, Mátraszentistván, Ágasvár, valamint észak felé tiszta időben még a Magas-Tátra is.
+ Programtipp
Galya-kilátó
A Galya-tető egyik csúcsán, a 955 méter magas Péter hegyesén áll a kilátó. A felújított, több – magyar és nemzetközi – építészeti díjat is elnyert kilátóból nemcsak a panorámában gyönyörködhetsz, de itt is éjszakázhatsz is, mivel az építmény három bivakszállást rejt magában. A 30 méter magas kilátó tetőteraszáról 360 fokos csodálatos kilátásban lehet részed- Tiszta időben a Mecsektől a Magas-Tátráig elláthatsz, és akár még Budapestet és a Dunamenti Erőmű kéményeit is elcsípheted.

Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Adatok
Megközelítés
Pásztó felől a 21-es úton, vagy Gyöngyös felől a 24-es útról autóval vagy autóbusszal
Galyatető Turistacentrum
Az ország egyik legkorszerűbb turistaháza remek bisztróval várja a turistákat.
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattKörtúra+