
Túrainfó
Mátraszentistvánból a sípálya alsó részén át indulj el az egykori üvegmestereknek emléket állító Hutahelyhez. A Mátra sűrű erdőinek kiváló nyersanyagait a középkor óta hasznosították az itt élők. Kiváló feltételek álltak rendelkezésre a szénégetéshez, a hamuzsírfőzéshez és az üveggyártáshoz is. Ez utóbbira emlékeztet egy 1741-1780 között itt működő üveghuta rekonstruált mása, a Gedeon-patak, és a Hutahelyi-patak összefolyásánál. A hutát elhagyva, a kék jelzést követve térj rá a patak mellett futó ösvényre, ahonnan az út kisvártatva a hegyoldalba kapaszkodik az Ágasvári turistaház hangulatos tisztásáig. Itt érdemes szusszanni egy jókorát, a büfébe is betérhetsz, mert innen ugyan rövid, de igen meredek kaptató visz fel Ágasvár csúcsára. A csodás panoráma azonban kárpótol minden fáradságért. Nyugati irányba a Mátra alacsonyabb vonulatai mögött a Pásztói-medence és a Cserhát kék hegyei, távolabb pedig a Budai-hegység és a Börzsöny csodálható meg. A csúcsról egy hullámzó ösvény a Szamár-kő, a mátrai vulkanizmus eredetére utaló természeti képződmény mellett, a Mátra-bérc peremén kanyarog Mátraszentistvánig, útközben szép rálátással a szemközti sípályára és környékére.
Látnivalók
Szamár-kő
A Mátrabérc útvonalán, a hegygerincen tornyosul az impozáns megjelenésű Szamár-kő buzogányforma alakja, mely vulkáni tevékenység során jött létre. Jellegzetes formáját az eróziónak „köszönheti”, és mivel az alsó, vékonyabb rész folyamatosan tovább vékonyodik, előbb-utóbb a lassabban pusztuló felső rész le fog dőlni a talapzatáról.
+ Programtipp
Három falu temploma (Szent István király templom)
A mátrai terméskőből épült templom mára a Felső-Mátra egyik jelképévé vált.
A templom a hagyomány szerint azért került a Sztepán-rétre, a Kút-hegy oldalába, mert három falu (Mátraszentimre, Mátraszentistván és Mátraszentlászló) számára készült, akik azonban nem tudtak megegyezni: hol épüljön fel, ezért az egri érsekség úgy határozott, hogy mindhárom falutól egyenlő távolságra legyen.
Vörös-kő-kilátó
A kilátó a 781 méter magas Vörös-kő hegyen található. A hegy a nevét a közelben található vöröses elszíneződésű kövekről kapta. A korábbi kilátó helyére 2005-ben új, csigalépcsős építményt emeltek, ahonnan gyönyörű körpanoráma tárul eléd. A tetejéről tiszta időben egészen a Felvidék hegyeiig, az Alacsony- és a Magas-Tátráig is ellátni.
Galya-kilátó
Galya-tető egyik csúcsán, a 960 méter magas Péter hegyesén áll a felújított, több építészeti díjat nyert kilátó, ahonnan nemcsak a változatos panorámát csodálhatod meg, de itt is aludhatsz. A kilátóban hangulatos, széltől és esőtől védett bivakszállások találhatók, amelyek az épület felső három emeletén biztosítanak éjszakai menedéket vadregényes környezetben. A kilátás pazar, ha pedig megéheztél, vár a Galya Bisztró!

Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Adatok
Megközelítés
Mátraszentistván faluközpont, elérhető a 24-es útról Gyöngyös felől, vagy Pásztó felől a 21-es-en autóval és autóbusszal is
Vöröskő étterem, Mátraszentlászló
Tradicionális ételek, palóc ízek.
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
VízitúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
VízitúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+