Tartsd a természetben a történelemórát! Minden évben megemlékezünk szabadságharcos hőseinkről, és ezt teheted aktívan is. Hogy kalandozásodat összeköthesd egy történelmi visszapillantással, ajánlunk pár túrát, ami kapcsolódik az 1848-49-es szabadságharc eseményeihez.
De menjünk időrendi sorrendben. A mai Magyarország dél-nyugati határán, Őrtilos közelében kelt át a Dráván a Jellasics által vezetett horvát sereg. A maroknyi honvéd hősies harccal ideiglenesen fel tudta tartóztatni a támadókat. Ennek a Szent Mihály-hegyen található Fesztung (németül erődítmény) állít emléket, amit túránk is érint.
A horvátok előrenyomulását Pákozd közelében állította meg Móga János altábornagy serege, így méltó megemlékezés, ha a Velencei-hegységben túrázol egyet. Bár a kirándulás közvetlenül nem érinti, de az autópályáról is jól látható Miskahuszár szobra egy izgalmas látnivaló, ha erre jársz.
Buda várának 1849-es ostroma fontos stratégiai győzelem volt. Ha Budapesten tekerünk, érdemes a kerékpárokat lezárni, és felmenni a várba, ahol temérdek, ostromra utaló emléket találsz. Ha kicsit letérsz az útvonalról, az Aulich utca végén megnézheted a Batthyány Lajos-emlékmécsest, a Széchenyi és Petőfi szobrokat a róluk elnevezett tereken.
A szabadságharc leverése után vezetőinek, így Kossuth Lajosnak is menekülnie kellett. Róla nevezték el a Halom-hegyre épített kilátót, amelyről beláthatod a Balaton mindkét végét, sőt a Déli-Bakonyt is.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tivadar-Vásárosnamény
A túra Tivadarból, a Felső-Tisza-vidék egyik leghangulatosabb településéről indul, és Vásárosnaményban, a beregi térség fővárosában ér véget.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túraKözépkori templomok+
Kab-hegy kerékpárral
Ajkáról indul a kerékpártúránk, amely a Déli-Bakony legmagasabb csúcsát, a Kab-hegyet célozza meg. A hegy körül kiváló minőségű, kerékpározásra szánt...
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKörtúraSzép kilátás+
Remete-barlangi körtúra
Látogasson el a történelmi Visegrádhoz, ahol ellátogathat Nagymarosra, illetve megtekintheti a Remete-barlang kijáratánál lévő gyönyörű panorámás kilátást!
Család-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaházgyalogtúraTúraKörtúra+
Templomchill két keréken a Felső-Tisza vidéken
Ha kiszakadnál a stresszes mindennapokból, és a templomok sem állnak távol tőled, akkor igazi testi-lelki kikapcsolódást és feltöltődést nyújthat számodra...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraKözépkori templomok+
Kerékpártúra a Nivegy-völgyben
Útvonal: Zánka–Hegyes-tű–Monoszló–Balatonhenye–Balatoncsicsó–Szentjakabfa–Óbudavár– Szent Balázs-templomrom –Zánka Rövid, csupán 26 kilométer hosszú, ám nagyon látványos kerékpáros körtúra a Balaton-felvidék kevéssé zsúfolt vidékein....
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKörtúraSzép kilátás+
Két határban a gyöngyöstől a Répce-mentéig
A körülbelül 50 kilométeres túrán vegyes terepviszonyok várnak, jobbára azonban kényelmes kerékpározásban lehet részed, miközben megismerheted a vidék soknemzetiségű településeit.
TúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekkerékpár+
Feketevíz vízi tanösvény – Páratlan madárvilág
A Velencei-tó nádas labirintusában egy olyan világot fedezhetsz fel, amilyent sehol máshol. Szállj vízre! Csak el ne tévedj!
TúraKörtúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúrató+
Gyalogtúra a Baktalórántházi erdőrezervátumban
A túra a nyírségi baktalórántházi erdőrezervátumon halad keresztül, amely a Móricz Zsigmond-túraútvonal talán legszebb szakasza.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túraKözépkori templomok+
A csend útja a Lázbérci-tó mellett
A Lázbérci-tó körül vezető túránk rengeteg kalandot rejt. A Bükk hegyei várnak, hogy felfedezd a víztározót, Dedevárat és egy igazi...
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraTúra+
A Börzsöny és a Naszály között – A Gyadai tanösvény
A fővárostól csupán 40 percnyi autózásra található Gyadai-rét ideális célpont, ha gyerekekkel indulunk kirándulni. A látogatóközpontnál található hangyavasút nagy sikert...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Kolon, a vizek birodalma – könnyű túra a Kolon-tó nyílt vizes élőhelyein
Ismerje meg a Kolon-tó sokszínű élővilágát, ezen a rövid körsétán a Bikatorok tanösvényen. A tanösvény közel 5 kilométeren mutatja be...
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattA Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásával+
Matula nyomában – Kerékpárral a Kis-Balatonon
A túra útvonala: Zalavár, Kis-Balaton Ház – Zalaszabar – Nagyrada – Garabonc – Zalakaros, gyógyfürdő – Zalakomár – Kápolnapusztai bivalyrezervátum...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Két keréken a legbátrabb város körül
Pattanj te is nyeregbe, és járd körbe a civitas fortissima tágabb határát! Mezők, szántók, bájos kistelepülések, tavak és hangulatos helyek...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékektóTúrakerékpáros túra+
Bortól a vízig
Sopronból indulva az osztrák „kékfrankos országon” át, majd Nagycenk és Fertő parti települések érintésével kerékpározhatunk.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Fedezd fel a Duna csodálatos vízivilágát!
Tekerj le Ráckevére és Szigetszentmiklósra, hogy megcsodálhasd az ottani vízivilágot!
Eurovelo 6kilátóBudapestkerékpáros túraBudapesti túrákKörtúra+
Vulkántúra az Alföld peremén
Az Alföld sok meglepetéssel vár minket. Például vulkánokkal.
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatta Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásával+
Hegyhát 30 gyalogtúra
Barangolj el Vasvárba, és lesd meg az ottani szőlőhegyeket, illetve Mindszenty bíboros szülőfaluját!
Különleges élővilággyalogtúraTúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Kellemes délutáni séta a Naplás-tó körül
A Naplás-tó egy igazán kellemes hely, ha nem vágysz nagyobb kalandra, de azért a természetben töltenéd az időt.
Különleges élővilágtóTúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Mélyen a gemenci erdőkben
Indulj el a Rezéti-Dunán a Duna-Dráva Nemzeti Park gyönyörű környezetében, ahol gémeket, kócsagokat és más lenyűgöző madarakat is láthatsz!
TúraKulturális/történelmi értékekVízitúraVonaltúra+
Vízen a Bökényi duzzasztóig
A Tiszán árral szemben indulsz el, míg eléred a Bökényi duzzasztó romjait. A vadregényes magaspartok között visszafelé már jólesően kényelmesen...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúraKörtúra+
Szilvásváradi körtúra kisvasúttal és gyalog
A Szalajka völgye hazánk egyik legkedveltebb túrahelye. Nem véletlenül: a kirándulók gyönyörű látnivalókat nézhetnek meg, a kisvasút rajongói pedig végigroboghatnak...
kisvasútTúrakisvasút túraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Kiruccanás a festői szépségű Hársas-tóhoz (Őrség 6)
Őriszentpéterről Szentgotthárd irányába indulva először kisebb-nagyobb dombokkal találkozunk – de ez talán nem is meglepő azon a vidéken, ahol a...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Orfalui körtúra
A körtúrán rövid betekintést kaphatunk a Vendvidék természeti és kulturális sokszínűségébe. Orfalu érdekességeinek végigjárásához egy egész nap is kevés lesz.
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Hegyaljai kerékpártúra – Vámosújfalutól Rókabércig
A Hegyalja csodáit foglalja össze egyetlen kiváló kerékpártúrába ez a közepesen nehéz, ellenben nagyon látványos tekerés. A Zemplén erdős hegyei...
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekEgyirányú túra+
Alsó-hegyi zsombolyos tanösvény
Járd végig a Bódvaszilas, Komjáti és Tornanádaska fölött magasodó Alsó-hegy csodálatos helyeit, hogy megismerkedj a térség karsztos formáival.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Szurdoktúra a kősziklák között
Murafölde leglátványosabb természeti értéke a Nagybakónak és Újudvar határában fekvő egyedülálló Kőszikla-szurdok és Csibiti-tó.
Kirándulások 10 km alattTúraKörtúraCsalád-és gyerekbaráttó+
A Wenckheim-kastély és a Kígyósi tanösvény titkai
Kulturális és természeti értékeket egyaránt megcsodálhatsz ezen a rövid kiránduláson. A Weckheim-kastély főúri pompája és a Kígyósi-puszta egyaránt lenyűgöző.
gyalogtúraKirándulások 10 km alattTúratanösvényCsalád-és gyerekbarát+
Körtúra a Villányi-hegység legszebb kerékpárútjain
Villány a vörösborok hazája: ideális terep a borkóstolókra és a kerékpártúrára. Ez a körtúra jócskán tartogat élményeket: gyönyörű panoráma, pincesorok,...
TúrakilátóTörténelemKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Túra az ország legnagyobb fájához, a pörbölyi titánhoz
Utazz végig a Cserta-Duna ágon, ahol útközben számos madarat is megleshetsz a pihenőzés közben!
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilággyalogtúraKirándulások 15 km alatt+
A nyugati Bakony gyöngyszemei
Fedezd fel kerékpároddal a Bakony legvadregényesebb helyeit ezen a megmérettető túrán, tele élményekkel!
kerékpárTúravárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+