
Túrainfó
Hollókő mellett Varsány még az egyike azon kevés nógrádi településeknek, ahol még él a népviselet. Ha fesztiválidőszakban érkezel, a kézműves portán a hagyományokon túl a varsányi túrós lepénybe is belekóstolhatsz. Nógrádsipek dimbes-dombos festői tája kisebb tavakkal, patakokkal, forrásokkal tűzdelt. A nyeregtetős palóc kontyos házak között vagy a szólóhegy lábánál elterülő pincesoron érdemes megpihenni, mielőtt visszafelé veszed Hollókőre az irányt.
Kényelmes kerékpárút visz az első két település között, majd Rimócnál ágazik el az út, és itt kezdődik a körtúra. Ha már úgyis keresztülmegyünk a Cserhát északi nyúlványai alatt fekvő zsákfalun, érdemes kicsit időzni a településen. Megtekinthetjük a palóc főkötő kiállítást vagy a babamúzeumot, hogy a mondás szerint mi is csak pislogjunk, mint a rimóci nyúl. A hagyomány szerint egy, a faluba betévedt nyuszi az egyik ház tetején kötött ki; az ázott zsúptető azonban beszakadt alatta, és a padlásra, majd a kemencébe esett, ahol az éppen sütő gazdasszony csak két pislogó szempárra lett figyelmes.
Rimóc után fentről kerítünk, így Varsány irányába először közúton, majd arról letérve, a Darázsdói-patak mellett vezet végig a túrautunk a faluig.
Varsány után az út becsatlakozik egy rövidtávon az Északi Zöld túraút szakaszába. Aztán kisforgalmú közútba folytatódik ismét, és így ér be Nógrádsipekbe. A falu megér egy kellemes kis csatangolást bájos palóc házaival, ízletes, pincében érlelt boraival. A faluból két úton térhetsz vissza a körbe: amin jöttél, vagy a zöld úton. Mindkettő az Északi Zöldet fogja keresztezni, és az utóbbi lesz az, amin végül visszajutsz Rimóc határába, majd onnan a világörökségi területre, Hollókőre.
Látnivalók
Hollókői vár
A hegyormon magasodó, tekintélyt sugárzó hollókői vár árnyékában húzódó világörökségi ófalu múltbeli utazást tesz a palóc hagyományok világába, és egyben életre kelti azt.
Főkötő múzeum, Rimóc
Húsz palóc település negyven hagyományos főkötője tekinthető meg itt.
Palóc babamúzeum, Hollókő
Különböző korcsoportokba tartozó, életnagyságú babák vannak kiállítva, amiket rimóci népviseletbe öltöztettek.
Nagy-kúria, Nógrádsipek
Kilenc pilléres tornácú épület, amit helyi nemes Balás-család építtetett teknőboltozattal.
Varsányi borospincék, Varsány
Új hagyománynak számítanak a községben a kóstolással és szürettel egybekötött pincenapok, amelynek központja a szőlőhegy lábánál húzódó, az 1950-es években kiépült pincesor.
+Programtipp
Kastélykör
Cserhátsurányban a Jánossy, a Simonyi és Majláth kastély; a Sréter kiskastély; vagy a Lóránt kúria arra utal, hogy a vidékben örömét lelte a nemesség 18-19. században. Az épületek többsége hátrahagyta már egykori főúri pompáját, látványuk mégis megidézi a kort.
Adatok
Megközelítés
3176 Hollókő, József Attila út 4,
Hasonló túrák
Túra az Ipoly legvadregényesebb szakaszán
Ha megúsztad a Páris-patak szurdokmedrét szárazon, ideje, hogy vízre szállj Nógrádszakál határában és az Ipolyon is átéld a vadregényes táj...
Szép kilátásKülönleges élővilágVízitúra+
Tekerés az ősi tenger nyomaihoz
A Salgótarjánból kivezető északkeleti kerékpárút az oligocén kori ősi tenger felé vezet, amikor Bárnát veszed célba.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Szécsényi kastélytól a hollókői parasztportáig
Időutazásra hívunk! A Rákóczi országgyűlésről ismert Szécsényből tekerhetsz a világörökség helyszínéül választott Hollókőre.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Bemutatkoznak a cserháti hepehupák
Ezen a kerékpártúrán belekóstolhatsz a Cserhát domborzati viszonyaiba.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
A horgászok paradicsomától a zarándokok forrásáig
A nógrádiak kedvenc horgásztavától így izgalmas útvonalon jutsz el az egyik legszebb és leghíresebb keresztény zarándokhelyre, Szentkútra.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A sziráki főúri kastélytól Buják középkori várromáig
A Szirákról induló túrán dimbes-dombos tájakkal, barokk kastéllyal, és egy vízimalommal is találkozni fogsz utad során.
Kulturális/történelmi értékekKörtúraSzép kilátás+