Az aktív kikapcsolódást és túrázást építhetjük olyan programok köré, melyek által nemcsak az adott tájegység természeti szépségeit, de a kultúráját és a helyi termelőket is megismerhetjük. Beleshetünk a helyiek életébe, részt vehetünk a helyi termékek előállításában és a gazdálkodásban, mindezt élmény szerűen és családias hangulatban. Olyan programokon vehetünk részt, melyen a társaság minden tagja jól érzi magát, és a nap végén testileg és lelkileg feltöltődve térünk nyugovóra. Ehhez nyújtanak izgalmas lehetőségeket a nyitott porták!
Tárt kapukkal várnak
Ha nyitott portákat, más néven élménygazdaságokat keresünk fel, a gyönyörű vidéki tájakon és kristálytiszta levegőn azonnal elmerülhetünk a farmi életben. Ingujjunkat felhúzva, szerszámot ragadva kivehetjük a részünket az almaszedésből, szőlőpréselésből vagy éppen az illóolajok lepárlásából. Nem csak élményeket, de tudást is gyűjtünk egyúttal. A nyitott porták olyan élménygazdaságok, amelyek amellett, hogy minőségi termékeket készítenek, programokkal is várnak. Gyakran kínálnak vezetett túrákat, mint például gombászást, gyógynövényszedést vagy akár úgynevezett „ehető erdő” túrát. A program része lehet a gyűjtött javak feldolgozása, elkészítése is. Van, ahol főzőkurzussal várnak, itt helyi alapanyagokból készült tájra jellemző hagyományos recepteket vagy diétás, „mindenmentes” recepteket is megismerhetünk. Egy mangalica feldolgozása pedig ideális program lehet nagyobb baráti társaságoknak, céges csapatépítőknek. Készíthetünk sajtot, megtanulhatjuk, hogyan főzhetünk cukormentes lekvárt, vagy elsajátíthatjuk a fermentálás folyamatát, szüretelhetünk a gazdával, az biztos, hogy tartalmasan töltjük időnket, és feltöltődve érkezünk haza.
Kézzel fogható élmények az egész családnak
A picik élvezik az állatok simogatását és etetését, pónilovon lovagolhatnak, de akár a farm munkáiból is kivehetik a részüket: tehenet fejhetnek, tojást gyűjthetnek. Ezek az élmények nemcsak szórakoztatnak, hanem oktatnak is. A házigazdák betekintést nyújtanak a gazdálkodási gyakorlatba, az állattenyésztésbe és a fenntartható mezőgazdaságba. Saját szemeddel láthatod, hogy honnan származik az élelmiszer, és milyen kemény munka áll a termelés mögött. Ez egy szórakoztató és informatív élmény, amely egyszerre hat az elménkre és szívünkre.
Fenntartható mezőgazdaság támogatása
A nyitott porták meglátogatásával nem csak élményeket szerzünk, de a fenntartható mezőgazdaságot is támogatjuk. Sok nyitott portán a környezetbarát gazdálkodás, például ökológiai- vagy talajmegújító gazdálkodás élvez prioritást. Látogatásunk hozzájárul a hagyományos gazdálkodási módszerek megőrzéséhez és a természetes élőhelyek védelméhez.
Ráadásul a gazdaságokat körülvevő vidéki tájak gyakran lenyűgözően szépek. Hullámzó dombok, buja mezők és élénk gyümölcsösök festői hátteret teremtenek a látogatáshoz. Egy tulipános mező, levendulafarm a nyitott porták nyugodt menekülést kínálnak a mindennapi élet káoszából.
Hol találsz ilyet?
A Zala-völgye egy igazi nyitott porta paradicsom. Egy honlapon megtaláljuk összegyűjtve az összes termelőt, közel 40 helyszínen kóstolhatunk bele Zala ízeibe. Az elmúlt öt évben igen erős közösségé nőtte ki magát, érdemes odalátogatnod. A cél, hogy az ország többi részén is szárnyra kapjanak ezek a kezdeményezések, és Szabolcstól az Őrségig mindenhol megtaláljuk a lelkes helyi termelőket. Sőt, az Alpokalján vagy az Őrségben fesztiválozva, koncertekkel és kulturális eseményekkel megtámogatva is belekóstolhatunk a vidékbe. Mi minden esetre bejártuk Észak-Zalát, és hoztunk is egy kis ízelítőt videó formájában.
További blogposztjaink
Van zsákunkban minden jó – Íme a legjobb Mikulás programok
Te is lázasan keresed a programokat, ahol idén decemberben összehozhatsz egy találkozót a gyerkőcöknek a Mikulással? 2023-ban Mikulás napja szerdára...
TOP 5 hely Tokaj-Hegyalján és a Bodrog völgyben
Szőlősorok barázdálta vulkáni lankákkal, barátságosan kanyargó folyókkal és titokzatos vízibirodalommal hív kalandos kirándulásra a Zempléni-hegység nyugati peremén elterülő világörökségi borvidék!...
Indulj Visegrádra, a természetjárás fellegvárába!
Aktív programajánló egy hétvégi kiránduláshoz.
Nézz szét túráink között!
Olajtúra a dél-zalai erdőtájon
Kétnapos túra a magyar olajbányászat bölcsőjében. Az olajkutak mellett bükkösök, arborétum és hangulatos tó is vár az útvonalon.
olajkutakKörtúragyalogtúra+
Kisújbánya és Óbánya közt a Mecsekben
Óbánya és Kisújbánya közt romantikus szépségű völgy húzódik – olyan természeti csodákkal, mint a Ferde-vízesés és a Csepegő-szikla. Óbánya településéről...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Tisza-tavi kerékpáros kör a Göbe-erdő mentén
Bár Magyarország második legnagyobb tava, a Tisza-tó a kiskörei erőmű duzzasztógátjának köszönheti létét, mégis gyönyörű és természetes vadvízi világ. A...
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilágKerékpár- és vízitúra+
Szádvár, a „Bebekek” egykori fészke-Szádvár-Derenk nagykör
A túra során Derenkre, és a középkori Szádvár romjaihoz látogatunk el, ahonnan nagyszerű kilátásra számíthatunk!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekAz Aggteleki Nemzeti Park ajánlásával+
Himbák mentén a smaragdzöld erdőbe
Tekerj dimbes-dombos útvonalon olajkutak között! Smaragdzöld erő, béke és nyugalom lesz a jutalmad.
KörtúraKerékpártúra+
Vasfüggöny-kör
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Füred-Tihany-Füred: minden egy mini kerékpártúrában
Rövid családi túra Füred-Tihany-Füred vonalon, amiben minden benne van, ami egy családi kerékpártúra során élményt adhat.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Gyalogtúra a Baktalórántházi erdőrezervátumban
A túra a nyírségi baktalórántházi erdőrezervátumon halad keresztül, amely a Móricz Zsigmond-túraútvonal talán legszebb szakasza.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túraKözépkori templomok+
Karsztfennsíkok és szurdokvölgyek között
A Bódvaszilasról induló, határon átnyúló körtúra a Bódva, majd a Torna völgyében vezet, impozáns karsztfennsíkok és a Kárpátok legszebb szurdokvölgyei...
KörtúraSzép kilátás+
Hegyi kerékpáros túra
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Panorámatúra a Cserhát tetején
A bányáktól sebzett sasbérc, a Naszály meghódítása ugyan nem könnyű túra, de kihagyhatatlan!
tanösvényvárKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúra+
Kastélytúra a Keleti-Bakonyban
Kalandozz kerékpároddal a fenséges kastélyok vidékére a Bakonyban!
KörtúraKulturális/történelmi értékekkerékpárTúraLátnivalók Magyarországon+
Kohótúra pisztránglakomával
Fedezd fel a varázslatos Lillafüredet és környékét. A túra során a diósgyőri vártól kanyargós utakon tekerhesz Felsőhámorig, majd a Hámori-tótól...
TúraVonaltúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúra+
Bringás kóstoló Budapest esszenciájából
Budapest nem ok nélkül oly népszerű a turisták körében. Izgalmas, látnivalókban és érdekességekben gazdag fővárosunknak egyedi hangulata van. Ha egy...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Vinarium túra
Magyar-szlovén határon átnyúló túra, amely gyönyörű településeken keresztül vezet a szlovéniai Lendvára.
KerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Beregi körtúra
A túraútvonal szinte végig forgalomtól elválasztott, kitáblázott nyomvonalon halad, hangulatos falvakat, látványos örökséghelyszíneket érint.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKözépkori templomok+
A Rákócziak nyomában kerékpáros körtúra
A Rákóczi családhoz kötődő környékbeli helyszíneket járja körül ez a vadregényes, kihívásokat sem nélkülöző túra.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Kirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Evezés a Sión Palánktól Keselyűsig
Evezz el a magyar kulturális értékek világába a Sión, a gemenci erdő környékén!
TúraVonaltúraKulturális/történelmi értékekVízitúrakilátó+
Körtúra a Cserhát déli peremvidékén
Ezen a Palotásról kiinduló kerékpáros körtúrán teljesen a hangulaté, a végtelen közutaké és a békés táj látványáé a főszerep.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túra+
A Szigetköz titkai – Dunasziget
Kenutúránkon a Kisvesszősi kemping melletti kikötőből indulunk a Cikolai-mellékágrendszer felfedezésére. A Szigetközben a Duna ezer ágra szakad, a keskeny, vadregényes...
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúra+
Ilona-völgyi körtúra
Parádfürdőről dél felé indulva, az egykori Rákóczi-fa torzója mellett térj be az Ilona-patak völgyébe! Csodás kirándulás vár rád innen!
KörtúraSzép kilátás+
A Felső-Tisza-vidék felfedezése kerékpárral
Útvonal: Kölcse–Sonkád–Tiszabecs–Tiszakóród–Szatmárcseke–Túristvándi–Kölcse Kerékpártúránk a gyönyörű fa harangtornyáról híres Kölcse központjából indul. Innen áttekerünk a közeli Sonkádra, de még mielőtt a...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Két keréken a bencések nyomában – Győr-Pannonhalma kerékpártúra
Gyönyörű erdők között utazhatsz kerékpárodon ezen a pannonhalmi túrán, a csendes, hagyományokat és történelmet őrző Nyúlon és Écsen áthaladva!
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúraVonaltúrakirándulásSzép kilátás+
Lugos-völgyi túra
Ezen a gyalogtúrán igazi vadregényes környezetben barangolhatunk, messze a tömegtől és az autók zajától.
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Négy tó vonzásában kisvasúttal
A 4 víztározót érintő útvonal elsősorban túrázásban gyakorlott családoknak és lelkes csoportoknak ajánlott. Mivel két dombsor is az útvonalra esik,...
KörtúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakisvasútkisvasút túra+
Két keréken a fenyvesekkel tagolt magyar vidéken
Ezen a túrán az Őrség, Vendvidék és Zala megye színe-javát fedezheted fel fenyvesekkel, apró falvakkal Szentgotthárdtól egészen Keszthelyig.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúra+
Hegyhát 30 gyalogtúra
Barangolj el Vasvárba, és lesd meg az ottani szőlőhegyeket, illetve Mindszenty bíboros szülőfaluját!
Látnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilággyalogtúraTúra+
Alsópetényi kilátókör
A Prónay-kastélyról és Andreánszky-kastélyról nevezetes Alsópetényből kényelmesen járható erdei úton juthatsz el a gyönyörű kilátást biztosító Prónay-kilátóhoz.
kilátóTúraKirándulások 15 km alattkastélyKörtúraSzép kilátásgyalogtúra+
Parádfürdői kaland körtúra
A Mátrában bringázni nem kis kihívás, ez a túra kalandvágyóknak és jó erőben lévő hegyi bringásoknak szól. Egy vagy két...
KörtúraSzép kilátás+