
Túrainfó
Vannak olyan túraútvonalak, amiken egyszerűen azért jó végigmenni, mert az ember tökéletes harmóniába kerülhet az őt körülvevő természettel. Egy ilyen túrára invitálunk most, ami az Esztergom melletti Búbánatvölgyből indul. Bár utad elején még lakóövezetben sétálsz, a Kerek-tó élővilága egészen biztosan magával ragad majd: vízimadarak ezerszólamú éneke, a csendes tó nyugodt felületét meg-megtörő halak tánca és a tavat körülvevő partmenti növényzet susogása. A házakat magad mögött hagyva rögtön egy fenyvesekkel szegélyezett, emelkedőkben gazdag ösvényre érsz, ahol már csakis az erdő hangjai kísérnek. A következő szakasz sokszor egyensúlyérzékedet is próbára téve vezet fel egy csodaszép és nevesített famatuzsálemhez: ez lesz a Képesfai-elágazás. Itt észak felé fordulva döngölt földút hullámzik lábad alatt, mely végigvezet a gerincen, majd a Savókúti-tisztást érintve továbbra is szinte szintben róhatod a kilométereket.

Mikor emelkedni kezd az ösvény, már sejtheted, hogy hamarosan megérkezel a Sas-hegy tetejére, ahol végre megpillanthatod az alattad hömpölygő Dunát, a Helemba-szigetet és egy durva lejtőt, amin keresztül megközelítheted következő kilátópontodat, a Hideglelős-keresztnek nevezett sziklakiszögellést. Ez a pont ugyan alacsonyabban fekszik, mint az imént elhagyott hegytető, de mivel szinte a Duna fölé lóg be a szikla, amin állsz, sokkal szélesebb kép tárul eléd: Esztergomtól Zebegényig beláthatod a Dunát és minden kis szigetét, félszigetét, a szemben álló településeket szintúgy, mint a távolabban fekvő földeket és hegyvonulatokat. Innen egy újabb kis szurdokon keresztül érsz le a 11-es számú főútig, ahol pár száz méter után visszakanyarodhatsz a Búbánatvölgybe, és elsétálhatsz mind a három kis tó mellett, amíg vissza nem érkezel a legnagyobb Kerek-tóig, ahonnan elindultál.
Látnivalók
Kerektavi Természetház
A Vasas Horgászegyesület 60 éves fennállásának évfordulójára készült el ez a környezetbe illeszkedő, innovatív energiafelhasználású, növényekkel borított tetejű Természetház. A Kerek-tó partján álló épület kiemelt funkciója, hogy a mai modern technológia segítségével mutassa be a hely élővilágát és természeti értékeit. A Természetház az év minden napján várja a látogatókat, különösképp a horgászat iránt érdeklődőket és a túrázás szerelmeseit.
Eredeti Fény Zen Közösség és Templom
Gyönyörű természeti környezetben, a Visegrádi-hegység erdejében, egy 6 hektáros birtokon található az 1500 éves koreai hagyományok szerint épült, mégis a nyugati kultúra szellemiségéhez igazodó buddhista zen közösség temploma. Hosszabb-rövidebb táborokat, elvonulásokat szerveznek itt az érdeklődők részére, akik szeretnék elérni a tiszta tudatot.
Dédai-horgásztó
A mi kis falunk c. televíziós sorozatból jól ismert, közkedvelt tó valójában Esztergom mellett fekszik. A tó egyrészt népszerű a horgászok körében számos ismert, betelepített halfajtája miatt, másrészt pedig csodálatos környezetének, a tavat körülölelő Visegrádi-hegységnek köszönhetően felkapott piknikezőhely, melyet kialakított bográcsozó- és szalonnasütőhelyek tesznek hívogatóvá.
Hideglelős-kereszt
A Hosszú-hegy tetején, egy kiugró sziklán találjuk ezt a mára már megújult, de eredetileg a 18. század végén emelt keresztet. Egy esztergomi gazda állíttatta, hogy családját elkerülje az épp pusztító pestisjárvány. A lélegzetelállító kilátást nyújtó sziklához a mai napig minden májusban körmenet indul: innen ered neve is, mert az erős kaptatókon a résztvevők jól megizzadnak, a kereszt mellett pedig átfújja őket a dunai szél.
Róka-szikla
Ezt a kevésbé ismert természetes kilátópontot is érdemes felkeresni túrád során: az útvonalról mintegy 300 méterre kell csak letérni és egy gerincen végigsétálni. A vulkanikus eredetű sziklaszirtről az alattad elterülő Kerek-tavat, a mellette meghúzódó települést, a tó mögött található Szamár-hegyet, távolabb pedig a Duna szalagját és a mögötte fekvő Börzsönyt csodálhatod meg!
+ Programtipp
Esztergomi Bazilika
Az alapzattól a kupoláig 100 méter magas Esztergomi Bazilika Magyarország legnagyobb egyházi épülete, egyben az ország legnagyobb épülete. A székesegyház kupolakilátója 400 lépcsőfok megmászásával közelíthető meg, ámde ajánlott figyelembe venni az időjárási viszonyokat. Érdemes hosszabb időt áldozni a Bazilika bejárására: templom, altemplom, kincstár, panorámaterem és kilátó is várja az ide látogatókat.

Pilismaróti hajótemető
A helyi kavicsbányászat révén keletkezett, mesterséges Pilismaróti-öböl ma már kedvelt kirándulóhely, egyben tökéletes célpont a horgászat és a vízi sportok kedvelőinek. Itt kaptak helyet a nyugdíjazott meder- és kavicskotró hajók, melyek mellé jégtörő, komp, uszály és egyéb vízi munkákat végző hajók is kerültek. A hajókra felmászni tilos, de mindenképp érdemes egy látogatást tenni ezen a kissé elhanyagolt, elmúlást idéző, mégis a természet miatt életteli helyen!
Adatok
Megközelítés
Autóval a 11 sz. főúton közelíthető meg. Budapest felől Esztergom előtt, a Búbánatvölgybe kell letérni.
Autóbusszal Esztergom, Búbánatvölgy állomásnál kell leszállni.
Vadkacsa Büfé, 2500 Esztergom, Fárikúti út
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátás+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Család-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Kirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+