Télen se hagyj fel a természetjárással! Ez az egyik fő üzenete az Advent a „Muzsikál az erdő”-vel ingyenes rendezvénynek, ahol izgalmas természetjáró és kulturális programok várják az érdeklődőket Mátraverebély – Szentkúton, advent 3. vasárnapján.
A járványhelyzet felhívta a figyelmet az erdő értékeire, a szabadban töltött minőségi idő jelentőségére, a kulturális rendezvények hiánya pedig rávilágított, hogy a lelki feltöltődés, a kultúra, a közösségi események alapvető elemei lelki egészségünknek. A „Muzsikál az erdő” jól ötvözi e két területet, hiszen alapfeladatának tekinti a testi-lelki egyensúlyunk helyreállítását és a közösségi élet újraindítását is. Ezért indul el a „Muzsikál az erdő” a közösségi élet újraindításáért projekt.
A december 12-én megrendezésre kerülő egésznapos adventi programon változatos természetjáró programok, kézműves foglalkozások, kiállítás, koncertek és adventi műsor nyújtanak kikapcsolódást a látogatóknak. Akik szívesen felfedeznék a téli hangulatú erdőt, lovastúrán, vezetett erdei sétán, erdei élménysétán vehetnek részt, a vetélkedést kedvelők pedig 4-10 fős csoportokban tudáspróbával tarkított túraversenyen tehetik próbára magukat. A „Muzsikál az erdő” 2020 után 2021-ben is fotó-, és gyermekrajzpályázatot hirdetett, a beérkezett pályamunkákból készült kiállítást is megtekinthetik az érdeklődők, a program nevéhez hűen a muzsikaszó sem marad el, a Dohnányi Kamarazenekar koncertje nyújt feltöltődést a kultúra kedvelőinek.
A program egy rendezvénysorozat része, mellyel júliusig összesen 5 alkalommal találkozhat a nagyközönség a Mátra mellett a Bakony és Kecskemét térségében. A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozatot a Muzsikál az Erdő Alapítvány szervezi az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ bevonásával.
A „Muzsikál az erdő” egy 18 éve működő komplex, összművészeti rendezvénysorozat, amely felöleli a művészet különböző rétegeit, a természet, a környezet megóvásának a fontosságát, a fenntartható életforma jelentőségét, és közösségformáló erővel bír. Az esemény kiváló lehetőséget biztosít a térség lakóinak és a turistáknak a szabadidejük aktív eltöltésére. A rendezvény 3-4 napos eseményből 9 napos 9 helyszínen zajló országos, sőt az utóbbi években a határokon is túlnyúló eseményfolyammá nőtte ki magát.
További blogposztjaink
TOP 5 hely Tokaj-Hegyalján és a Bodrog völgyben
Szőlősorok barázdálta vulkáni lankákkal, barátságosan kanyargó folyókkal és titokzatos vízibirodalommal hív kalandos kirándulásra a Zempléni-hegység nyugati peremén elterülő világörökségi borvidék!...
Indulj Visegrádra, a természetjárás fellegvárába!
Aktív programajánló egy hétvégi kiránduláshoz.
Nézz szét túráink között!
A Tihanyi-félsziget és a felvidék országúton
44 kilométeres kerékpáros túrakör országútisoknak, bejárva a Tihanyi-félsziget környékét, érintve a Balaton-felvidék látványosságait.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Túra az ország legnagyobb fájához, a pörbölyi titánhoz
Utazz végig a Cserta-Duna ágon, ahol útközben számos madarat is megleshetsz a pihenőzés közben!
gyalogtúraKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKülönleges élővilág+
Rövid, de meredek – a Visegrádi-hegység ikonikus panorámái
Ki ne látta volna hazánk egyik legszebb panorámáját akár fényképen, természetfilmben, webkamerán vagy személyesen? A Dunakanyarra nyíló hihetetlen kilátás miatt...
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességekkilátó+
Fehér sziklák és rejtett bunkerek
A Lófingató-hegy sok kalandot tartogat: elhagyott bunkereket járhatsz be, a kilátópontról pedig a Gerecsér láthatod. Indulj el családbarát körtúránkon!
TúraKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Alsópetényi kilátókör
A Prónay-kastélyról és Andreánszky-kastélyról nevezetes Alsópetényből kényelmesen járható erdei úton juthatsz el a gyönyörű kilátást biztosító Prónay-kilátóhoz.
kilátóTúraKirándulások 15 km alattkastélyKörtúraSzép kilátásgyalogtúra+
Vinarium túra
Magyar-szlovén határon átnyúló túra, amely gyönyörű településeken keresztül vezet a szlovéniai Lendvára.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Tés malmai és a Római fürdő
Kalandozz a Bakony sziklás területein, ahol a hatalmas malmok biztosan visszarepítenek téged az időben!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattLátnivalók Magyarországon+
Körséta a titokzatos Vitányvárhoz
Könnyű kis sétát ígér ez a körtúra, melynek végpontja egy romantikus várrom a Vértes rengetegében.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraKirándulások 10 km alattKörtúra+
Kalandozás a Spartacus-ösvényen
Fogadd el a kihívást és járd meg a Spartacus-ösvényt ami elvezet a Pilis hegység legszebb zugaiba, majd frissülj fel a...
PilisKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúrakilátó+
Túra az Ipoly legvadregényesebb szakaszán
Ha megúsztad a Páris-patak szurdokmedrét szárazon, ideje, hogy vízre szállj Nógrádszakál határában és az Ipolyon is átéld a vadregényes táj...
Szép kilátásKülönleges élővilágVízitúra+
Kohótúra pisztránglakomával
Fedezd fel a varázslatos Lillafüredet és környékét. A túra során a diósgyőri vártól kanyargós utakon tekerhesz Felsőhámorig, majd a Hámori-tótól...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúraTúraVonaltúra+
Angyali-sziget-kerülés
Ráckeve a Duna partján található, egyedi hangulatú település. A város előtt egykor hajómalmok kelepeltek, de a víz ma is fontos...
KörtúraKülönleges élővilág+
A Rákócziak nyomában kerékpáros körtúra
A Rákóczi családhoz kötődő környékbeli helyszíneket járja körül ez a vadregényes, kihívásokat sem nélkülöző túra.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Budai Zöld 2: Hűvösvölgytől a Solymári várig / Kalandos kirándulás a Budai-hegységben
Látogass el Solymár várához ezzel a budapesti túrával!
VonaltúraKirándulások 15 km alattBudapesti túrákKulturális/történelmi értékekgyalogtúraBudapest+
Út a kőtengerbe
Látogass el a Nyugat-Bükk kapujába Bélapátfalvára. A Bél-kő hegy mészkősziklái már messziről csalogatnak, ismerd meg a természet és a kultúra...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúraKörtúraSzép kilátás+
Velencei csobbanás két keréken
Tekerj a BUBA útvonalán a Velencei-tóig!
kerékpárSzép kilátásCsalád-és gyerekbaráttó+
A Tisza-tó titkai – a poroszlói Tisza-tavi vízi sétány
A Tisza-tavi vízi sétányon egy másfél kilométer hosszú, cölöpökre épített pallóúton sétálva ismerkedhettek meg a Tisza-tó növény- és állatvilágával.
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Középkori hangulatban Vértesszentkereszten
Ez a különleges túra szuper program lehet a gyerekek és a kezdő túrázók számára is. Szinte végig sík terepen halad,...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágTúra+
Élő földrajz óra a Szarvaskő-tanösvényen
Festői környezet, szűk völgyben megbújó mesebeli táj. Ez vár rád, ha ellátogatsz a Bükk hegység egyik legszebb fekvésű településére, Szarvaskőre.
KörtúraSzép kilátásKirándulások 10 km alatt+
Átkelés a hegyeken
Teljesíts egy próbát a Börzsönyben, és gyönyörködj el a vidék számtalan csodájában!
kisvasútTúrakerékpáros túraturistaházVonaltúra+
Körtúra a tarcali bányatónál
Elzarándokolunk a tokaji borvidék legmonumentálisabb látványosságához és gyönyörködhetünk egy különleges bányató türkizkék vizében.
Kirándulások 10 km alattSzép kilátásAz Aggteleki Nemzeti Park ajánlásávaltó+
Vulkánországban – Körtúra Pázmándon
Ismered a pázmándi sziklafolyosót? Ha nem, itt az ideje, hogy meglátogasd. Egy családbarát túrán betekinthetsz a régen fortyogó láva országába.
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekgyalogtúraTúra+
Denevérleső körtúra a Mecsekben
Túránk az Abaligeti-tó partjáról indul, a Denevér tanösvény jelzésen déli irányba. Abaliget igazán ősi településnek számít, nevét a honfoglaló magyarság...
A Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+
Kihívásokkal teli terepen a Pilisben
Ezen a túrán aszfaltozott utat még messziről sem nagyon fogsz látni, úgyhogy készülj fel egy igazán izzasztó bringázásra!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túraNehéz+
Sólymok bércein kisvasúttal
A Zemplén egyik igazi hegyi panorámáját tapasztalhatod meg, ha kisvasúttal elutazol Pálházára. A túra során izgalmas erdőn haladsz át, hogy...
Túrakisvasútkisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Mecseki kalandtúra barlangok és vízesések mentén
Gyönyörű erdőben, patak mentén visz ez a könnyed túra . Források, barlangok és vízesés is vár rátok.
kirándulásKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alattTúra+
Történelmi emlékhelyek örökségtúra a Nyírségben
A túra a Dél-Nyírséget szeli át, sorba fűzve e térség nagy kaliberű látványosságait.
Középkori templomokSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
A világítótorony tetején
A könnyű séta célpontja a Kis-Strázsa-hegy tetején álló, világítótoronyra emlékeztető kilátó, ami a magasba emelkedve uralja a tájat – jó,...
Különleges élővilággyalogtúraTúraKirándulások 10 km alattKörtúratanösvénySzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Körtúra a Villányi-hegység legszebb kerékpárútjain
Villány a vörösborok hazája: ideális terep a borkóstolókra és a kerékpártúrára. Ez a körtúra jócskán tartogat élményeket: gyönyörű panoráma, pincesorok,...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúraTúrakilátóTörténelemKörtúraSzép kilátás+
Bemutatkoznak a cserháti hepehupák
Ezen a kerékpártúrán belekóstolhatsz a Cserhát domborzati viszonyaiba.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+