
Túrainfó
Azt hiszed a Gerecse igazi nehéz terep és csak a profiknak való?
Tapasztald meg az ellenkezőjét! Jól tudod, a Gerecse tele van jó kis kaptatóval, de némi felkészüléssel bár izzasztó, de élvezetes túrában lehet részed. A táj káprázatos: erdők, mezők, dombok és lankák váltogatják egymást, a búzatáblák és a pipacstenger egészen magával ragadó látványt nyújtanak. A túra Tatabányáról indul, ami busszal és vonattal is jól megközelíthető. Tarján felé tekerve kevesebb az emelkedő, de azért lesz belőle bőven. Amikor viszont kiérsz a Gerecséből már a baji szőlőhegyek előtt elkezdődik a lejtő, és tulajdonképpen egészen Tatabányáig tart. A túra során természeti és épített örökségben is bőven gyönyörködhetsz: a Turul, a tarjáni halastavak vagy a tatai Öreg-tó és környéke a térség kiemelt látnivalói.

Látnivalók
Turul-emlékmű, Tatabánya
A Gerecse több mint 100 méteres sziklafalakkal szakad le Tatabánya közvetlen közelében, ezen a pompás helyen áll az óriási, impozáns Turul-emlékmű. A szobor Európa egyik legnagyobb fémmadara, a közelében pedig egy ősemberek által is lakott hatalmas barlang és egy eredeti, megmászható aknatorony, mindenhonnan parádés kilátással fűszerezve.

Öreg-tó, Tata
Hazánk egyik legnagyobb múltra visszatekintő mesterséges tava az Öreg-tó, mely kiváló adottságokkal rendelkezik egy egész napos program megvalósítására.

Agostyáni Arborétum
A Gerecse egyik páratlan szépségű völgyében a Bocsájtó-völgyben, Tatától néhány kilométerre található arborétum 30,5 hektáron mutatja be fás szárú növényeit. A kertet az év bármely időszakában érdemes felkeresned, hiszen növényritkaságaival egyedülálló esztétikai élményt nyújt minden évszakban.

+ Programtipp
Kálvária domb
A kietlen mészkősziklán megkapó látványt nyújt a Kálvária szoborcsoportja, a fehér falú kápolna, az ipari műemlék víztorony, és a kilátótorony. A domb tövében Szabadtéri Geológiai Múzeum található.
A Tatai vár az 1300-as évek végétől folyamatosan épült és átépült, ma Tata egyik gyöngyszeme.

Fényes-tanösvény
A tanösvény leglátványosabb része a közel 4 hektár nagyságú, mesés láperdőben, a Nagy-Égeresben kiépített szakasz, a kilátótoronnyal. A nyílt vízfelületű lápból kikandikáló fatörzsek varázslatossá teszik az egyedülálló tájat.

Adatok
Megközelítés
Plazma Center, Tatabánya, Fő tér
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
VízitúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
VízitúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+