Negyedjére is elstartol a VándorViadal, az élményekkel teli kalandverseny
Idén még több iskolásnak nyílik lehetősége megtapasztalni azt a nagyszerű közösségi élményt, amit a VándorViadal nyújt. Ebben az évben ugyanis már nem csak a 6., 7. és 8. osztályos diákok vehetnek részt az ökoturisztikai vetélkedőn, de a 9., 10. és 11. évfolyamosok is.
Azok a diákok, akik részt vettek az eddigi VándorViadalokon, életük legjobb hetének tekintik a kalandversenyt, ahol nem csak az ügyesség és a logika, de a természettudományi ismeretek is kulcsfontosságúak. A vetélkedő 2021 óta töretlen népszerűségnek örvend, ám érdemes időben jelentkezni az iskoláknak a vandorviadal.hu oldalon, hisz csak 300 csapat nevezhet.
„Március 4-étől lehet nevezni az iskoláknak a vandorviadal.hu oldalán, idén pedig újdonság, hogy a középiskolai osztályokat is várjuk a versenyre. A selejtezők április 10 és május 15 között zajlanak, a döntőkre pedig a felsősök számára június 24 és 29 között, míg a középiskolásoknak augusztus 26 és szeptember 1 között kerül sor” – tájékoztatott Telek Hanna, a VándorViadal projektvezetője.
A VándorViadalt a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezi az Aktív Magyarország támogatásával. A kalandos kihívás főszervezője, Telek Hanna azt is elárulta, milyen feladatokra készülhetnek a csapatok, hogy a legjobb eséllyel induljanak a győzelemért.
„Az aktív ökoturizmus szellemében szervezzük meg a versenyt, minden feladat szorosan vagy lazábban ehhez a témakörhöz kapcsolódik és a 90-es években nagy népszerűségnek örvendő Játék Határok Nélkül hangulatát idézi. Érdemes úgy összeállítani a csapatokat, hogy legyen benne, aki az ügyességi és erőfeladatokban jeleskedik, de olyan diák is, akinek fejlett a logikai érzéke, jó földrajzból, matematikából vagy épp történelemből” – árulta el a szervező.
Izgalmas feladatok titkos helyszínen
A tábor helyszíne és a konkrét feladatok az előző évekhez hasonlóan idén is titkosak még, az azonban biztos, hogy mind a helyszín, mind pedig a kihívások rengeteg érdekességet tartogatnak a diákoknak, akik közül a legjobbakat izgalmas nyeremények is várják.
„Az eddigi versenyek alapján nem túlzás azt mondani – és ezt hangoztatják az előző években a viadalon részt vevő gyerekek is -, hogy ez lesz életük legjobb hete. A kalandversenyre nem lehet előre felkészülni, hisz a gyerekek valósághoz és az élethez való hozzáállása, megtapasztalása mérettetik meg. A feladatok arról szólnak, hogy hogyan látják meg a világ működését, hogyan értik meg a folyamatokat és ebben hogyan navigálják el magukat” – tette hozzá Telek Hanna.
A szervező arról is beszámolt, hogy a gyerekek mely feladatokat élvezték a leginkább a tavalyi évben, ami egy kis támpontot nyújthat az idei nevezőknek is a feladványokkal kapcsolatban.
„Tavaly az egyik versenyszámot egy látássérültekkel foglalkozó egyesület szervezte, ahol a gyerekek átélhették, milyen az, amikor az egyik legfontosabb érzékszervüket kell kizárniuk, amire támaszkodnak. Volt fehér bottal való tájékozódási verseny, braille-írás megfejtése és csörgőlabda bajnokság is. Szintén nagyon népszerű volt a diákok körében a SUP-ozás, a történelmi várjáték, de az elsősegély-verseny is, amikor élethűen sérültnek sminkelt imitátorokat kellett megfelelően ellátni” – sorolta a tavalyi év legnépszerűbb programjait a szervező.
További blogposztjaink:
Csatlakozz be itthon az EuroVelo egész Európát átszövő kerékpárút-hálózatába!
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Ne csak a kereket pumpáld, irány a pumpapálya!
A pumpapálya egy remek edzési lehetőség akár bringázol, akár gördeszkázol, görkorcsolyázol vagy rollerezel.
Érkezz a bringáddal a Fertő tóra!
Ahogy megérkezett az igazi tavasz, elindultak a Fertő-táj vonatjáratok! Mostantól augusztus végéig közlekedhetsz velük hétvégenként Sopron és az ausztriai Neusiedl...
Tucatnál is több örökségtúra vár rád a Nyírségben és a Felső-Tiszánál
Szavazz az Év Kerékpárútjára! 11 jelölt szerte az országban. Melyik a legjobb?
Nézz szét túráink között!
Fedezd fel a Hortobágy-Berettyót!
Szarvasról induló körtúránkon igazán mélyre merülhetsz a Körösök világában.
tanösvényTúraKörtúragyalogtúra+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Szigetköz két keréken
Útvonal: Dunakiliti–Mosonmagyaróvár–Máriakálnok–Dunasziget–Cikolasziget–Tejfalusziget–Dunakiliti A gyönyörű természeti tájakat rejtő Szigetköz felfedezésére kerékpárral indulunk, Dunakiliti központjából. A Kossuth úton át Feketeerdő irányába hagyjuk...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Orfalui körtúra
A körtúrán rövid betekintést kaphatunk a Vendvidék természeti és kulturális sokszínűségébe. Orfalu érdekességeinek végigjárásához egy egész nap is kevés lesz.
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Kerekezés a hajósi pincesoron és a bácskai tanyavilágban
Fedezd fel Baját és környékét kerékpáron, ahol a régi mezővárosi hangulat és a helyi borok kóstolása egyaránt vár rád!
Kulturális/történelmi értékekVonaltúrakerékpáros túra+
Panoráma körtúra a Felső-Mátrában
A körtúra az alpesi hangulatot idéző mátraszentistváni Síparktól indul és több pontján is gyönyörű kilátásban lesz részed.
KörtúraSzép kilátás+
Kastélytúra a Keleti-Bakonyban
Kalandozz kerékpároddal a fenséges kastélyok vidékére a Bakonyban!
kerékpárTúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Kab-hegy kerékpárral
Ajkáról indul a kerékpártúránk, amely a Déli-Bakony legmagasabb csúcsát, a Kab-hegyet célozza meg. A hegy körül kiváló minőségű, kerékpározásra szánt...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Kilátó túra a nyúli dombokon
Családbarát kirádulás Nyúlról érintve a Lila-hegyi kilátót. A kirándulás végén Pannonhalmán nézheted meg az apátságot.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekkirándulásCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattFöldtani érdekességekEgyirányú túraTúragyalogtúrakilátó+
Meredek kaptatók a Velencei-tó északi részén
A Velencei-tótól északra kalandos kerékpározás vár. Szép kilátás, vízimalom, kastély, történelmi emlékhely mellett a strandolás is jó program.
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbaráttó+
Két keréken a legbátrabb város körül
Pattanj te is nyeregbe, és járd körbe a civitas fortissima tágabb határát! Mezők, szántók, bájos kistelepülések, tavak és hangulatos helyek...
kerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékektóTúra+
Erődök és szélkerekek forgatagában: a komáromi kör
Ha rajongsz a történelmi helyszínekért, és szeretsz jó minőségű kerékpárutakon tekerni, akkor ez a túra tetszeni fog. A díjnyertes Által-ér...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Murafölde túra
Bringázz erdei utakon az érintetlen természetben! Gazdag élővilág és vadregényes tájak várnak rád.
Szép kilátásKerékpártúraKörtúra+
Körtúra a Pilis szent helyein
Kirándulj el Pilisben elhelyezkedő emlékeket megnézni, mielőtt szusszansz egyet Dobogókőn vagy a menedékházakban!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraPilis+
Kerékpáros nagykör a Börzsönyben
Útvonal: Diósjenő–Kemence–Perőcsény–Vámosmikola–Letkés–Szob Túránkat azoknak ajánljuk, akik szeretik a kihívásokat, mivel az út első fele igen meredek, és nem körtúra lévén...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
A Középső-Mecsek egyik legszebb szurdoka: a Meleg-mányi-völgy
Túránkon a Mecsek egyik gyönyörű szurdokvölgyében keressük fel a hegység legnagyobb zuhatagát, az Ágnes-vízesést. A Dömör-kaputól a piros négyszög, majd...
KörtúraKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Márianosztra-Kopasz-hegy gyalogtúra
Márianosztrán gyönyörködjön a festői látványban amit a Kopasz-hegy kínál! Ezek mellett lehetőség van a Transzbörzsönyi kisvasút kipróbálására, illetve a börtönmúzeum...
Család-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaházgyalogtúraTúrakisvasútKörtúra+
Határokon át térben és időben – 3. Alpannonia® light körtúra
Az Írottkő Natúrpark körtúramozgalmának leghosszabb light túráján bepillantást nyerhetsz a határtalan természet és a változatos táj titkaiba.
TúraLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Olajtúra a dél-zalai erdőtájon
Kétnapos túra a magyar olajbányászat bölcsőjében. Az olajkutak mellett bükkösök, arborétum és hangulatos tó is vár az útvonalon.
olajkutakKörtúragyalogtúra+
Fel a Nagy-Kopaszra – délről
Fedezd fel az eldugott kincseket Budapest agglomerációiban: a Nagy-Kopasz tárt karokkal vár!
kilátóBudapestVonaltúraKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekBudapesti túrákgyalogtúra+
A Gerecse lábától Esztergomig
A Tarján és Esztergom közötti túrán, a Gerecsét magad mögött tudva, emelkedők és lejtők váltakozásával juthatsz el a Dunakanyar legfelsőbb...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúra+
Körös-körül gyalogtúra
A történelmi Magyarország középpontja mellett egyedi parkokkal, és holtágakkal ismerkedhetsz meg.
A Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásával+
Kalandozás a Spartacus-ösvényen
Fogadd el a kihívást és járd meg a Spartacus-ösvényt ami elvezet a Pilis hegység legszebb zugaiba, majd frissülj fel a...
gyalogtúraTúrakilátóPilisKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Vértes kerülés
Merülj bele a látványba amit a Vértes tartogat, és lesd meg a Csókakői vár szépségét!
Különleges élővilágKerékpártúrakerékpáros túraTúravárSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Határon és „időn” át
Fedezd fel a Cseres-hegység világát, ahol hatalmas fák, óriási páfrányok, dús aljnövényzet és korhadó törzsek között visz az utad.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKörtúra+
Séta a Vaskapu körül
Bár Esztergom történelmi belvárosától és a bazilikától sincs messze, a Vaskapu-hegy egy kevésbé ismert célpont a kirándulók körében. Ez a...
tanösvényKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúraKirándulások 10 km alatt+
„Borban az igazság” – Császtai gyalogtúra
Ezen a túrán az Edelényi Kastélyszigettől látogathatsz el a császtai szőlőhegyre, amely a környék kedvelt kiránduló- és piknikezőhelye.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Két keréken a Pilis útjain
Útvonal: Szentendre–Dömör-kapu–Pilismarót, Hoffmann-kunyhó, Két-bükkfa-nyereg, Dobogókő (Pilisszentkereszt előtt az erdészeti útra térünk rá, és így jutunk vissza Szentendrére) A végig jelölt...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kiruccanás a festői szépségű Hársas-tóhoz (Őrség 6)
Őriszentpéterről Szentgotthárd irányába indulva először kisebb-nagyobb dombokkal találkozunk – de ez talán nem is meglepő azon a vidéken, ahol a...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
A madárvilág nyomában kerékpárral a Fertő tó környékén
A hatalmas Fertő-tó partján nagyon különleges vidéken járunk. Ez a madárvilág és nádasok birodalma, ahol sokkal közelebb kerülhetünk a természethez,...
KörtúraKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKerékpártúra+