
Túrainfó
A gyalogtúra első szakaszán Magyarország történelmében tehetnek kirándulást vendégeink a Történelmi Emlékúton tett sétával. A történelmi Magyarország mértani közepén állított Malom-emlékművet elhagyva a Hármas-Körös árvízvédelmi töltése felé folytatódik az út.
A töltésre felérve Gyomaendrőd irányába sétálva balkéz felől már a Körös-Maros Nemzeti Park Körös-ártere kíséri utunk. A vasúti híd előtt érjük el a Halásztelki tanösvény indító tábláját. A tanösvény 3,5 kilométeres nyomvonalán kihelyezett tíz információs táblán keresztül ismerhetik meg vendégeink az egykori ártéri táj történetét és az itt élő növény- és állatvilágot.
Az árvízvédelmi töltésen továbbhaladva néhány kilométer megtétele után jutunk a Hármas-Körös két különösen szép, úgynevezett „szentély-típusú” holtágához az Aranyosi- és a Borza-holtágakhoz. Gyaloglás közben megcsodálhatjuk az ártéri erdő fáira felkúszó vadszőlők alkotta fátyoltársulást. A Körös-ártéren olyan ritka madaraink költenek mint a fekete gólya, vagy a rétisas. A túrán a szerencsésebbek meg is pillanthatják őket, de a tavaszi vonulás idején a halászsas is tiszteletét teszi e tájon és a folyó felett barna kányát és kabasólymot is láthatunk.
Szarvas felé egy újabb víztest, a Nagyfoki-holtág mellett sétálva érünk vissza a városba, ahol a személygépkocsival érkező vendégek a Vasút utcán juthatnak vissza a kiindulási pontra a leggyorsabban. Akik a kidolgozott túraútvonalat követik, azok Szarvas város nevezetességeinek egy részét érintve térnek vissza a kiindulási pontra. Akik tömegközlekedéssel érkeznek Szarvasra, azok választhatják a Mezőtúr-Szarvas között közlekedő vonatot is a városba való visszajutásra.
Látnivalók
Történelmi Emlékút és Országközép

Malom emlékmű / Fotó: Ezer Ádám
A történelmi Magyarország mértani középpontját Mihálfi József, szarvasi evangélikus gimnáziumi tanár határozta meg (1880 körül), amely egyben a Kárpát-medence középpontját is jelenti. A Történelmi Országközép történeti és turisztikai szerepének erősítésével, egy múlt századi – ún. betlehemi – gátszakaszon virtuális történelemkönyvként jeleníti meg népünk történetének legfontosabb állomásait.
A Körösök élővilága
A Körös-Maros Nemzeti Park Körös-ártér részterülete olyan idők hírmondójaként maradt fenn, amikor a Körösök vize még zabolázatlan kanyargott e tájon az áradások után hamisítatlan Vadvízországot alakítva itt ki. Az ártéri erdők különböző gémfélék otthona, de költ errefelé a rétisas, a fekete gólya a part menti üregekben vidrák élik titokzatos életüket. Áprilistól a mocsári nőszirmok pompás sárga virágai tömegesen virítanak itt június közepéig.
+ Programtipp
Szarvasi Arborétum
A város legnagyobb turisztikai vonzereje a Szarvasi Arborétum, mely hazánk legnagyobb területen fekvő arborétuma. A Holt-Körös partján elterülő kert alapítója Bolza József (Pepi gróf), kinek örököse Bolza Pál folytatta azt a csodálatos munkát, amely egy világhírű tájképi kertet hozott létre. A Szarvasi Arborétumban öt fás gyűjtemény található 82 hektáron, a világ számos tájáról érkezett, több, mint 1600 fa- és cserjefajjal.
Szarvasi Vízi Színház
Közép-Európa szívében, Békés megye kapujában 2011-ben létrehoztak egy Magyarországon egyedülálló építészeti csodát, a Szarvasi Vízi Színházat. A Holt-Körös festői környezetében felépült a finoman stilizált várkastély és egy amfiteátrum szelíd ötvözetét idéző nyári játszóhely, ahol minden nyári este kulturális programokkal várja a szarvasiakat és a városba látogató turistákat.
Szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum és a Szarvasi Szárazmalom
Modern kiállítási tematikával, teljesen új belső környezettel várja az érdeklődőket a Szarvasi Tessedik Múzeum. Három különböző, mégis nagyon érdekes témakör kerül bemutatásra: egyedi régészeti leletek, Tessedik Sámuel életművét bemutató kiállítás, Domán Imre néprajzi tematikájú gyűjteménye, illetve az eredeti Tévémaci, Mirr – Murr, a kandúr és más relikviák is láthatók lesznek azon a játékkiállításon, amelyet Szabó László bábkészítő alkotott meg.
Anna-liget, Körösvölgyi Állatpark
A park természeti és kultúrtörténeti szempontból is jelentős. A Holt-Körös által körülölelt parkban a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatóságának is helyet adó Csáky-Bolza kastélyt is megcsodálhatjuk, és egy állatparkot is megtekinthetünk.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Adatok
Megközelítés
Autóval: Budapestről 2 óra az M5-ös autópályán.
Volánbusszal:Budapesttől mezőtúri átszállással Szarvasig vonattal vagy menetrend szerinti távolsági buszjárattal.
Akik a gyaloglás mellett egyéb, aktív turisztikai szolgáltatásokat keresnek, azok figyelmébe ajánljuk a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatparkjában igényelhető kenu- és kerékpárkölcsönzési lehetőségeket továbbá a májustól-októberig innen induló szakvezetéses ebike túrákat
Hasonló túrák
Fedezd fel a Hortobágy-Berettyót!
Szarvasról induló körtúránkon igazán mélyre merülhetsz a Körösök világában.
KörtúragyalogtúratanösvényTúra+
Ártéri Kék Keszeg
A túra bepillantást enged a Tisza árterének hangulatos természeti világába. A 16 km-es kirándulás tetszőlegesen rövidíthető.
KörtúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúratanösvény+
Bökényi kör
Az Országos Kékkör legfiatalabb útvonalának egyik szakaszán, árvízvédelmi töltésen tekerve fedezd fel az egykori folyómedrek által szabdalt tájat és figyeld...
bökényi duzzasztószéchenyi ligetKörtúra+
Alföldi Kéktúra a Körösök völgyében
Az Országos Kékkör legfiatalabb útvonalának egyik szakaszán, árvízvédelmi töltésen tekerve fedezd fel az egykori folyómedrek által szabdalt tájat és figyeld...
Körös-ártér kerékpártúra
Ismerd meg a Hármas-Köröst tekerés közben!
Városból a természetbe – a Mályvádi-erdő csodája
Izgalmas tekerés Gyuláról a Szanazug érintésével.