
Túrainfo
Őriszentpéterről Szentgotthárd irányába indulva először kisebb-nagyobb dombokkal találkozunk – de ez talán nem is meglepő azon a vidéken, ahol a sík terep ismeretlen fogalom. Kondorfán egy 1850-ben épült római katolikus templomot nézhetünk meg pihenésképpen. Ezután rétek mellett folytatjuk utunkat, majd a Huszászi-dombról guruljunk le óvatosan a völgybe.
A Huszászi-patak hídján átérve az aszfaltos utat kavicsos, erdészeti út váltja fel, mely gyönyörű erdők között halad a Hársas-patak táplálta, festői környezetben fekvő Hársas-tóig. A tó remek hely strandolásra, pihenésre. A nyári időszakban büfét is találunk itt, ahol megkóstolhatjuk a tökmagos lángost. Érdemes a tavat körbesétálni és a tanösvényen informálódni a környék élővilágáról, építészeti értékeiről.
Újra a nyeregbe pattanva újabb dombok várnak ránk. A következő dombtetőn egy régi, ma már nem működő meteorológiai állomást találunk, majd legurulva újra a Huszászi-patak völgyébe érünk, Farkasfa településére. A faluban a haranglábat és a Szent Anna-templomot érdemes megnézni, illetve megtölthetjük kulacsunkat, megpihenhetünk a falu központjában található koccintóban. Egy rövid, de meredek úton hagyjuk magunk mögött a települést. Ilyen nagy emelkedőből a mai napra már nem jut több!
Szebbnél szebb erdők következnek, majd a rétek mellett haladva megpillanthatjuk Szalafőt. Napjainkban is jól megfigyelhetjük a faluban az Őrségre jellemző „szeres” településszerkezetet. Szalafőn megnézhetjük az Őrségi Népi Műemlékegyüttest, mellette európai bölényeket, eurázsiai vadlovakat láthatunk, tanösvényeken sétálhatunk. A rengeteg látnivaló miatt hosszabb megállót tervezzünk a községben, vagy látogassunk vissza egy másik napon is. A falu több pontján is megkóstolhatjuk az őrségi konyha olyan jellegzetes ételeit, mint tökös-mákos rétes vagy különböző gombás ételek, de akár tökmagolajütésen is részt vehetünk.
Pityerszerről kavicsos úton érjük el a magyar–szlovén határt, ahol a Határkő park a nem is oly régmúlt határőrizetét mutatja be. Utunk végállomása Őriszentpéter, ahova a főúton érünk. Itt érdemes megnézni a település egyik fő nevezetességét, az Árpád-kori templomot, illetve a mellette lévő középkori téglaégetőt, de ellátogathatunk a helyi fazekasokhoz is, ahol kipróbálhatjuk a korongozást, és vásárolhatunk gyönyörű portékáik közül.

Adatok
Megközelítés
Őriszentpéter központja
Látnivalók
Hársas-tó és tanösvény, Szentgotthárd
A szomszédos Apátistvánfalva erdejében eredő Hársas-patak táplálta mesterséges tó nemcsak a horgászok, hanem a fürdőzők és kirándulók körében is népszerű. A tóparti sétány mellett épült ki az egy kilométer hosszú Hársas-tó tanösvény, amely a tó és a környék élővilágát, a vidék építészeti értékeit mutatja be.
Őrségi Nép Műemlékegyüttes, Szalafő
Az őrségi vidékre jellemző, különleges „szeres” településszerkezetet mutatja be Pityerszeren, Szalafő faluban az Őrségi Népi Műemlékegyüttes, ahol régi formájukban megőrzött, hagyományos őrségi porták szemléltetik, hogyan éltek itt egykor az emberek. A skanzen mellett, az interaktív játékokkal tarkított Élet a kaszálógyümölcsösben tanösvényen megelevenedik az egykori őrségi porták mindennapi élete.
Szent Péter-templom, Őriszentpéter
Az Őrség központjának számító Őriszentpéter legjelentősebb látnivalója a városka szélén, a Templomszeren megbújó kis Árpád-kori templom. A román stílusú templom 1230 körül épülhetett, majd a 14–15. században gótikus stílusban bővítették. 1550 táján erődítménnyé alakították: bástyákkal, sánccal és árokkal vették körül. Ekkortájt a magyar földesurak a megerősített udvarházakba, váracskákba telepített hajdúkkal próbálták megakadályozni a törökök fosztogatását. A kis váracskák, az úgynevezett „castellumok” közül az őriszentpéteri templomerőd volt a legjelentősebb. Nem messze tőle, a domb aljában áll a középkori téglaégető, ahol a templom erődítéséhez szükséges téglákat égették ki.
+ Programtipp
Bölényrezervátum, Szalafő
Az Őrségi Nép Műemlékegyüttes mögötti elkerített területen 12 európai bölény él, ami azért különleges, mert ez a faj, Európa legnagyobb testű szárazföldi emlőse kis híján teljesen kipusztult. Az egykor nálunk is őshonos állat utolsó egyedeit az első világháború után lőtték ki Lengyelországban és a Kaukázusban. Az utolsó 12 példányt vadasparkokból, állatkertekből gyűjtötték össze, és szaporításukkal sikerült megmenteni a fajt. Az Őrségi Nemzeti Parkban 2017 óta élnek bölények.

Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Belső-Őrségi kalandozás
Fogadd el a kihívást és indulj el a gerencsérek földjén, hogy meglásd, mit is rejt valójában az Őrség délvidéke!
TúraKözépkori templomoktanösvényLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Vendvidéki gyalogtúra a János-hegyre
Kalandozz el ezen a dombos, alpesi tájon a Vendvidékben egy könnyed túrára!
KörtúraLátnivalók MagyarországonSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúrakilátóTúraKirándulások 10 km alatt+
Rábavidéki körtúra
Indulj el ezekkel a különféle programokkal teli élménytúrán az Őrségbe, és mássz fel kilátóra, tekintsd meg nemzeti kulturális emlékeket és...
gyalogtúraTúrakilátóKörtúraKözépkori templomokSzép kilátásLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+