
Túrainfó
Három csodaszép kastélyt is érint az útvonal. A Bodajki Vadászkastélyt 2021- ben újították fel, vadászati múzeumként működik. Az iszkaszentgyörgyi kastélyban iskola és különböző egyéb intézmények működnek, de az épületek kívülről, és maga a kastélykert is annyira szép, illetve jó hangulatú, hogy mindenképpen érdemes eltölthened ott egy kis időt. A fehérvárcsurgói kastély pedig jelenleg szálloda, hatalmas ősfás parkkal és arborétummal. Viszont nemcsak a kastélyok, hanem az útba eső kedves kis bányásztelepülések is biztosan elvarázsolnak. A teljes útvonal aszfaltos, országúti bringával is könnyen végigjárható.

Látnivalók
Amadé – Bajzáth – Pappenheim-kastély, Iszkaszentgyörgy
A kastély jelenleg nem látogatható.
Az iszkaszentgyörgyi kastélyban a barokk kortól a 20. századi neobarokkig minden stílusjegy fellelhető, ami felér egy művészettörténeti utazással. A hely különlegessége, a kastély és a park újra a régi korok hangulatát idézi. A látogatás során bepillantást nyersz a 18.-19. századi életbe: bútorokat, szalonokat, festményeket és eredeti freskókat csodálhatsz meg. Kizárólag tárlatvezetéssel látogatható.

Károlyi-Kastély, Fehérvárcsurgó
A kastély méretei és látványa egyaránt lenyűgöző. A hatalmas klasszicista épületet nemrég újították fel, falai között egy szálloda is helyet kapott. A kastély idegenvezetéssel látogatható, és mindenképpen érdemes egy sétát tenned a kastélyt körülvevő 50 hektáros, franciakert stílusú kastélyparkban is, ahol többek között termetes famatuzsálemek árnyékából csodálhatod meg az épületet.
Bodajki Vadászkastély
A különleges interaktív vadászati múzeum, majdnem 200 évvel ezelőtt épült, valószínűleg Hild József tervei szerint. A felújítás előtt szolgált már helyi földbirtokosok lakóhelyeként, turistaszállóként, most viszont megújulva várja az ide látogatókat. A kiállítás élményszerűen mutatja be a vadvilág értékeit, szépségét, a vadászat kultúráját és természetvédelmi fontosságát.
+ Programtipp
Burok-völgy
A különleges, legendás völgyet végigjárva igazi, természetes őserdei élményben lehet részed. A természet itt szinte érintetlen, ami ritkaságnak számít az országban. Számtalan kidőlt, mohás fán vezet keresztül az út, a levegő mindig nyirkos és viszonylag hűvös, a növényzet buja, továbbá ezernyi kis élőlény döngicsél mindenfelé. Tavasszal és nyáron lepkék tarkítják az amúgy is színes völgyet. Legalább ilyen változatosak és magával ragadóak az illatok is. Útközben szinte végig más-más növény illata hatja át az üdítően friss levegőt.

Tési szélmalmok, Tés
A Bakony délkeleti részén, a kopár Tési-fennsíkon mindig fúj a szél, ezt a szelet fogták be gabona őrlésére a 19. századtól, holland típusú szélmalmokkal. Az egykori szélmalmok közül kettő megmaradt, melyek különleges hangulatot adnak ennek a vidéknek. A Helt-féle malom ódon falai közé be is mehetsz: az ipartörténeti műremek ma is működőképes. Ráadásként az udvarban egy eredeti állapotú kovácsműhelyt is megtekinthetsz.

Adatok
Megközelítés
Bodajk vasútállomás
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Földtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+