
Túrainfó
Az Írottkő Natúrpark körtúramozgalmának leghosszabb light túráján bepillantást nyerhetsz a határtalan természet és a változatos táj titkaiba. Felszabadító érzés szabadon sétálni a természetben, mintha nem is léteznének határok, pedig a körtúra során észrevétlenül ugyan, mégis négyszer léped át őket. Kőszeg romantikus belvárosából indulva, majd az erdőbe beérve olvasd el az Andalgó tanösvény tábláit, és csodáld meg a levelek játékát a határ közeli fekvőpadon megpihenve. Hamar megérkezel az osztrák Rattersdorf falucskába. A település főutcáján végighaladva, a turistaúttól balra, a kis patakon egy igazi „vízlépcsőt” találsz, ahol nyáron kipróbálhatod a víztaposást! A túra innen a Kőszegi-hegység egyik legnépszerűbb célpontjához, a Hétforráshoz vezet. Ha jól figyelsz, kis szerencsével hallhatod az itteni bükkösben fészkelő ritka harkályokat, a fehérhátú fakopáncsot és a hamvas küllőt is. Helyi legenda szerint, ha valaki mind a hét forrásból iszik, szerelmes lesz. A túrát folytatva megérkezel a Rattersdorf feletti Saint Germain-kereszthez, mellyel szomszédaink a Párizs-környéki békék Ausztriát érintő részéről emlékeztek meg. Néhány kilométerrel később már a Trianoni-kilátópontnál gyönyörködhetsz a panorámában, majd a Kálvária-templomtól a városba vezető stációk mentén leereszkedsz Kőszegre. Az öt óra alatt teljesíthető túrán, ha igazán szemfüles vagy, gombát és szelídgesztenyét is szedhetsz. A begyűjtött termények átválogatásában a kőszegi piacon gombaszakértő lesz segítségedre.

A túra kiindulópontja a Bene-forrás, amit a Hangakapu buszmegállótól egy 1,6 km-es séta során érhetsz el. A forrás vize nem mindig iható minőségű, ezért mindenképp vigyél magaddal elég ivóvizet!
A túra útvonalán kottatartó-formájú információs táblákat találsz az alpannonia® light & hard natúrparki körtúrák érdekességeiről. Azért, hogy kalandod gondtalan legyen, a túra útvonalán minden kereszteződésben kis segítőnyilak mutatják a helyes irányt.
Igényeld light és hard túraútleveledet a kőszegi Tourinform irodában!
Látnivalók
Andalgó sétaút tanösvény
A Kőszegi-hegység egyik kedvelt sétaútja hasznos túrainformációkat nyújt, és bemutatja a sétányhoz köthető történelmi eseményeket és kulturális értékeket a Gyöngyös-patak mentén. Az útvonal Kőszegen, a Kálvária utca végén található indítótáblától (volt Dreiszker Intézet) – a Koronaőrző bunkert érintve – az Andalgó sétaút mentén halad egészen az államhatárig.

Hétforrás
A jelenlegi forrásfoglalás a millennium évében készült, ekkor nevezték el a hét magyar vezérről. A kristálytiszta, meglehetősen hideg vizű forrás régi elnevezése Várkuta, Óvárkút. A Hétforrás látta el tehát vízzel a pár száz méterrel fölötte magasodó egykori Óvárat, mai nevén Óház-kilátót. A Hétforrás ma esőbeállóval, pihenőhelyekkel várja a látogatókat. Emellett az Írottkő Natúrparkért Egyesület itt tartja minden év júliusában egyik legnépszerűbb programját, a zenés Hétforrás Piknik zero waste rendezvényt.
Trianoni-kereszt
A Kálvária-templomtól északi irányba, az épület mögött, a kék kereszt jelzésen 500 métert haladva juthatsz el a Trianoni-kereszthez, ahonnan szép kilátás nyílik a szomszédos osztrák területekre. A hegyoldal 1936-ban kapott politikai szerepet, amikor a trianoni békeszerződés mementójaként vasbetonból egy 8 méter magas keresztet építettek rá. A Trianoni-keresztre később, innen nem messze, de az osztrák oldalon, a Saint Germain-kereszt megépítésével „válaszoltak”, amivel a Párizs-környéki békék Ausztriát érintő részéről emlékeztek meg. A Trianoni-kereszt 1945 után a szigorúan őrzött határrészhez tartozott, sokáig csak a határőrök közelíthették meg. 1989 után vált újra teljesen szabadon látogathatóvá. 2018-ban, a kereszt felújítását követően egy kis panorámapontot hoztak itt létre, a túrázók legnagyobb örömére.

Szent Kereszt-kálváriatemplom és -stációsor
Kőszeg szinte valamennyi pontjáról láthatod a Kálvária-hegy tetején álló Kálvária-templomot, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a városra. A Jurisics térről, különösen a Hősök tornya alól lenyűgöző látványt mutat az 1700-as évek elején épített Kálvária-templom, a róla elnevezett hegy csúcsán. A helyi legenda szerint a hívek a kezükben hordtak fel mintegy 70.000 darab téglát a templom építésekor. Napi felügyeletét a templom mellé épített házikóban lakó remeték látták el egészen 1847-ig. A II. világháború után gyújtogatás pusztította el a templom berendezését, amit a jáki temetőkápolnából pótoltak. A meredek keresztút stációinál sorozatgyártott öntetek, szobrok láthatóak.

+ Programtipp
Hétforrás Piknik – zero waste rendezvény
Minden év júliusában, gyönyörű erdei környezetben, kellemes fúvósmuzsika mellett, a Hétforrásnál tartja Hétforrás Piknik fantázianevű programját az Írottkő Natúrparkért Egyesület. Az utóbbi években már hulladékmentes rendezvényen kézműves foglalkozások, borkóstoló, játékos vetélkedő, vezetett túra, szemléletformáló események és előadások gazdagítják a programfelhozatalt. A környezettudatosság jegyében Kőszegről meghatározott időpontokban busszal, vagy egyénileg, gyalog, illetve kerékpárral érkeznek a résztvevők a helyszínre.
Adatok
Megközelítés
A túra Kőszegen, a Kálvária utcai idősek otthona előtti parkolótól indul.
Kőszeg, Kálvária u. 14, 9730
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúra+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattSzép kilátás+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattSzép kilátás+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+