Az ország legizgalmasabb kilátóját és a legkényelmesebb turistaházát kerestük negyedik alkalommal. A nagyközönség által megszavazott építmények az Év Kilátója és az Év Turistaháza címet tudhatják magukénak. Több mint 17 ezer kedvelés érkezett a Facebook-oldalunkon közzétett 20 képre. Ebből a legtöbbet, 2038-at a Zselici Csillagpark közvetlen szomszédságában található Kardosfai-kilátó kapta, és nyerte meg a pályázatot. Az Év Turistaháza 1005 szavazattal a zempléni Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ lett.
Célunk a 2020 óta minden évben meghirdetésre kerülő kampányunkkal, hogy új célpontokat fedezzen fel a természetjáró közönség. Olyan – sokszor ismeretlen – új vagy felújított kilátókra és turistaházakra lehetett szavazni az elmúlt tíz napban, melyeket érdemes felvenni a bakancslistára.
Csillagos ég a Zselicben
Nagyon szoros verseny folyt az első helyért. Az utolsó pillanatban vette át a vezetést a Kardosfai-kilátó a mogyoródi Szent László-kilátótól, és nyerte meg a közönségszavazást csupán 36 kedvelés előnnyel. A zselici Kardosfa és a Ropolyi-tó kedvelt célpontja a természetjáróknak, teljesítménytúrázóknak, futóknak, kerékpárosoknak. Természetesen, aki ellátogat a Csillagparkba, az biztosan kíváncsi nem csak a Szaturnusz gyűrűire, de a Föld bolygó szabad szemmel látható részeire is. Érdemes körbekémlelni, mert a zselici tájon túl a Badacsony vulkanikus hegye, a Mecsek vonulata is látható, sőt a horvátországi Papuk-hegységet is ki lehet venni tiszta időben. A SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. által 2015-ben épített kilátó 125 lépcsőfokát megmászva 25 méterrel a földfelszín fölött „repülhet” a látogató.
Zempléni szállás a természetesség jegyében
Kihasználatlan épületek újragondolásával hozta létre 2021-ben ezt az erdei szálláskomplexumot az Északerdő Zrt., ami a kútházzal, a haranglábbal és a fogadókapuval akár mini skanzen is lehet. Szolgáltatásaiban is sokszínű, de szálláshelyként tölti be legfontosabb szerepét a Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ (RÖNK). A Zemplén mélyén megbúvó létesítmény a sárga vagy zöld jelzésen túrázók számára egyértelmű választás az éjszakázásra, de a kerékpárosoknak is jó opció. Aki ülve szeretne eljutni a RÖNK-be, a legjobb, ha a Pálházi Állami Erdei Vasútra vált jegyet – egészen a végállomásig. A helyszínen erdei iskola és látogatóközpont várja a természet titkait kutató gyerekeket és felnőtteket.
Két nyertes a húsz jelöltből
Facebook-oldalunkon 10-10 kilátó és turistaház várta a természetjárók és lokálpatrióták kedveléseit. A kilátók ezüstérmese a Gödöllői-dombság látképébe épülő Szent László-kilátó, Makovecz Imre épülete lett 2002 szavazattal. A harmadik helyet a bükki Millenniumi kilátótorony kapta 1398 kedveléssel. A RÖNK a mátrai Szalajka-házat „győzte le”, amely 867 szavazatot kapott. A dobogóra még a Bükkben található Fátyol Vendégház lépett fel harmadikként 749 szavazattal.
Az Év Kilátója szavazás végleges eredménye:
Kardosfai-kilátó (Zselic): 2038
Szent László kilátó (Gödöllői-dombság): 2002
Millenniumi kilátótorony (Bükk): 1398
Szár-hegyi kilátó (Bakony): 1385
Tücsökdomb kilátó (Keszthelyi-fennsík): 880
Óház-kilátó (Kőszegi-hegység): 863
Dévényi Antal kilátó (Pilis): 811
Csóványos kilátó (Börzsöny): 746
Naplás-tavi kilátó (Pesti-síkság): 657
Felsővár-kilátó (Gömöri–Hevesi-dombság): 649
Az Év Turistaháza szavazás végleges eredménye:
Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ (RÖNK) (Zemplén): 1005
Szalajka-ház (Mátra): 867
Fátyol Vendégház (Bükk): 749
Meteor Turistaház (Zselic): 707
Farkasgödöri turistaház (Bükk): 585
Gyopár Kulcsosház (Mecsek): 497
Rotter Lajos Turistaház (Budai-hegység): 472
Muck Turistaház (Soproni-hegység): 469
Kismagos Erdei Oktatóközpont és Szállás (Börzsöny): 409
Szent Mihály-völgyi Zarándokház (Bakony): 393
További blogposztjaink
Bringás tókörök – ne csak kerülgesd, kerüld meg őket!
Válogatásunkban most összeírtunk nektek 5 olyan kerékpártúrát az országban, amellyel remekül összeköthetitek a tulipánszüretet.
Csatlakozz be itthon az EuroVelo egész Európát átszövő kerékpárút-hálózatába!
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Ne csak a kereket pumpáld, irány a pumpapálya!
A pumpapálya egy remek edzési lehetőség akár bringázol, akár gördeszkázol, görkorcsolyázol vagy rollerezel.
Érkezz a bringáddal a Fertő tóra!
Ahogy megérkezett az igazi tavasz, elindultak a Fertő-táj vonatjáratok! Mostantól augusztus végéig közlekedhetsz velük hétvégenként Sopron és az ausztriai Neusiedl...
Nézz szét túráink között!
Pilisi kolostortúra
Indulj el egy túrára a Pilis gyöngyszemei között, lesd meg Magyarország történelmi kincseit, mint a Pál kolostort!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Bajóti Öreg-kő barlangtúra
Ezen a túrán bebarangolhatod az Öreg-kő sziklafalában megbújó titokzatos barlangokat, és megismerhetsz egy híres zarándokhelyet is.
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességekKirándulások 15 km alatt+
A borvidék nyitánya
Tokaj-Hegyalján járva érezd meg a történelem erejét, – fedezd fel a legendák és gazdag kultúra rejtett kincseit egy emlékezetes túra...
Szép kilátásgyalogtúraVonaltúravárTokaj+
Fedezd fel önállóan a szigetközi akváriumot, a Gazfűi-Dunát
Evezz le a Gazfűi-Duna vadregényes ágán, csodálkozz a folyó változatos és gyönyörű élővilágában!
Különleges élővilágVízitúraevezéskirándulás+
A Gellért-hegy titkai – Digitális kalandösvény
Budapest egyik legfontosabb látnivalóját, a Gellért-hegyet ismerheted meg mélyebben a Digitális Vándor kalandösvényén.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátDigitális VándorTúraDigitális Vándor kalandösvény+
Lugos-völgyi túra
Ezen a gyalogtúrán igazi vadregényes környezetben barangolhatunk, messze a tömegtől és az autók zajától.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúra+
Séta a Szelidi-tó partján, a Kékmoszat tanösvényen
A Szelidi-tó és környéke a strandoláson, vízi élményeken és horgászaton túl a kerékpáros és gyalogos túrázók számára is kiváló lehetőségeket...
Kirándulások 10 km alattA Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásávalCsalád-és gyerekbarát+
Szent László örökségtúra
A Szent László-örökségtúra a legnépszerűbb örökségtúra-útvonalunk, melyen a Felső-Tisza-vidék kevéssé ismert nyugati felének felfedezésére indulhatsz.
Kulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKözépkori templomokSzép kilátás+
Séta a Vaskapu körül
Bár Esztergom történelmi belvárosától és a bazilikától sincs messze, a Vaskapu-hegy egy kevésbé ismert célpont a kirándulók körében. Ez a...
gyalogtúraTúraKirándulások 10 km alatttanösvényKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Kastélytúra a Keleti-Bakonyban
Kalandozz kerékpároddal a fenséges kastélyok vidékére a Bakonyban!
KörtúraKulturális/történelmi értékekkerékpárTúraLátnivalók Magyarországon+
Fagyitúra országúton a Káli-medencében
A Káli-medencét is átszelő 59 kilométeres országúti túra útvonalán több remek fagyizót és kávézót érintünk.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Körös-ártér kerékpártúra
Ismerd meg a Hármas-Köröst tekerés közben!
Két keréken a Pilis útjain
Útvonal: Szentendre–Dömör-kapu–Pilismarót, Hoffmann-kunyhó, Két-bükkfa-nyereg, Dobogókő (Pilisszentkereszt előtt az erdészeti útra térünk rá, és így jutunk vissza Szentendrére) A végig jelölt...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kerékpárral Zemplén váraiba
Várak, kastélyok, kúriák, helyi borászok és az üveggyártás múltjával is találkozhatsz ezen a túrán. Érdemes minél több időt rászánni, hogy...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátás+
Családi séta a Kamaraerdőben
A túra a Kamaraerdei Ifjúsági Parkból indul, ahonnan két órányi séta vár rád. A családot se hagyd otthon, a könnyű...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágTúra+
Combos emelkedők és pazar panoráma
Az aranybányászat középpontjából induló, lábizmokat mindenképpen igénylő, csodálatos kilátást és környezetet biztosító bicikli túra. Kultúrális értékekben és izgalmas látnivalókban nem...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Skanzentúra a Tókaji Parkerdőbe
Fogadd el a kihívást és tedd meg ezt a körtúrát ami elvezet Szenna, Tókaj, és a Kincses-hegy elrejtett csodáihoz!
TúraKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Élménytúra Tatabányáról az Által-ér mentén
2020-ban az Év Kerékpárútja lett a Tatabányáról induló útvonal, ezért mindenképpen érdemes végig menni rajta. Az Által-ér, a Bokodi-tó és...
Szép kilátásKülönleges élővilágKerékpártúraKörtúra+
Bodza-völgyi barangolás – a Velencei-hegység legjava
Nem csak Pákozd környékén találhatsz ingókövet. Sőt, itt van a legnagyobb. A csodás erdő csak a hab a tortán. Indulj...
Szép kilátásFöldtani érdekességekgyalogtúraTúraKörtúra+
Prónay-kilátó körtúra, Alsópetény
A Cserhát déli részének egyik leghangulatosabb túráján megcsodálhatod az erdős lankákat a Prónay-kilátóból. Túrázásra fel!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKörtúra+
Rákócziak nyomában
Vadregényes, látnivalókban bővelkedő kerékpár túra az aktív kikapcsolódást kedvelőknek. Láthatsz többek között várat, bazilikát, a Bodrog-ot, szemet gyönyörködtető környezetet és...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakerékpáros túraKörtúra+
Vasfüggöny-kör
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tivadar-Vásárosnamény
A túra Tivadarból, a Felső-Tisza-vidék egyik leghangulatosabb településéről indul, és Vásárosnaményban, a beregi térség fővárosában ér véget.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túraKözépkori templomokSzép kilátás+
Kajaktúra Európa Amazonasán, a Dráva alsó szakaszán
Evezz egyet Európa egyik legtisztább vizű folyóján a Dráván! Találkozó Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban.
Egyirányú túraKülönleges élővilágVízitúraDráva-mente+
Izgalmas élménytúra a Wenckheim-kastélyok nyomában
Az „Év Kerékpárútja 2023” címmel elismert Wenckheim-kerékpárút felfedezése során a Wenckheim család építészeti hagyatékát ismerheted meg, ugyanakkor számos kulturális emléket,...
Kulturális/történelmi értékekkerékpáros túrakönnyű túrakastélyKörtúra+
Két keréken az Alföld legpompásabb kastélyától a végtelen rónákig
Kulturális és természeti értékeket egyaránt megcsodálhatsz ezen a rövid kiránduláson. A Weckheim-kastély főúri pompája és a Kígyósi-puszta egyaránt lenyűgöző.
Kenuval a Körösön – Békéstől Köröstarcsáig
Békésről, a dánfoki duzzasztótól indul a túránk, nem messze Szanazugtól, ahol a Fekete- és Fehér-Körösök összefolyásától Kettős-Körösnek nevezik a folyót....
Kulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKülönleges élővilágSzép kilátás+
Kihívásokkal teli terepen a Pilisben
Ezen a túrán aszfaltozott utat még messziről sem nagyon fogsz látni, úgyhogy készülj fel egy igazán izzasztó bringázásra!
NehézKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túra+
Szentendrei kiruccanás a fővárosból
Ha szeretnél egy kicsit kikacsintani Budapestről egy kis természetközeli tekerésre, akkor Szentendre a neked való célpont. Jól kiépített, biztonságosan tekerhető...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
Hévíz és Keszthely között kerékpárral
Viszonylag sík terepen haladó, 20 kilométeres családi kerékpárkör Hévíz és Keszthely között.
Szép kilátásKerékpártúraKörtúra+