
Túrainfó
A Margit-szigetet az Árpád-híd felé hagyd el, és egy éles kanyar után a Duna melletti kerékpárúton indulj észak felé. Rövid macskaköves szakaszon az óbudai Fő téren a Kobuci Kert, valamint a Vasarely és a Kassák Múzeum mellett halad el az út. A Filatorigát nevű hévmegállónál közlekedj figyelmesen, mert a kerékpárút átvezet a síneken. Innen a rakparti kerékpárúton tekerj tovább az egykori Gázgyár mellett a Nánási út felé.
A Nánási útnál két irányban is folytathatod az utat. Ha a Római-part felé mész, számolnod kell egy földutas szakasszal és a sétálók, biciklizők tömegével, ami főleg hétvégenként jellemző erre a részre. Ha viszont a Nánási úton mész tovább, akkor gördülékenyebben haladhatsz, viszont itt jelentős az autóforgalom.
Bárhogy is döntesz, a Pünkösdfürdő utcától már szuper bringaúton, közvetlenül a töltésen tekerhetsz majd. Nem sokkal később el is érkezel a nap egyik fénypontjához, a 2021-es Év Kerékpárútja döntős bringaút-szakaszhoz. Árnyas, ártéri erdőkön keresztül tekerhetsz itt, egészen a Lupa-tóig. A tó után már kevesebb a fa, de az útminőség hibátlan, és egy kis kitérővel akár egészen a homokos parthoz is legurulhatsz.
Az új kerékpárút szakasz végül egy hídon keresztül, Szentendre határában csatlakozik a meglévőhöz. Innen már csak néhány kilométerre található a szentendrei Duna-korzó. A korzón érdemes megállnod néhány finom falatra, vagy meginni egy hűsítő limonádét, hiszen rengeteg étterem közül választhatsz itt.
Visszafelé a hídig a Duna-parti kerékpárúton vezet a túra, majd onnan a továbbhaladva, és a 11-es út alatt átlépcsőzve egy néhány éve felújított szakaszon tekerhetsz. Békásmegyertől a Margit hídig HÉV-re is szállhatsz, ha elfáradtál, de a Pünkösdfürdő utcán visszabiciklizve a Nánási út felé a korábbi útvonal is visszavezet a Margit-szigetre.
A túraleírás a Flowcycle közreműködésével készült.

Látnivalók
Margit-sziget
A főváros zöld oázisa a sziget, ahova rengetegen járnak kikapcsolódni, feltöltődni vagy éppen sportolni. Megnézheted a Víztornyot, a szökőkutat és a halastavat, sőt még mini állatkert is várja az idelátogatókat.

Lupa-tó
Budapest „tengerpartja” tavasztól őszig homokos strandjával, változatos programokkal és gazdag gasztronómiai kínálattal vár.
Duna-korzó, Szentendre
A nagyjából 2 km-es szakaszon csodás panoráma mellett gazdag étel- és italkínálattal hívogat sok-sok étterem. A kultúra kedvelőit pedig számos múzeum várja, melyek a korzó menti kis utcában találhatóak.
+ Programtipp
Vasarely Múzeum, Óbuda
A Vasarely Múzeum állandó kiállítása a művészi életművet időrend szerint követi végig. Emellett az épületben időszakos kiállítások is látogathatók.
Skanzen, Szentendre
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Magyarország – ismertebb nevén a Skanzen 63 hektáros területén mutatja be a magyar népi építészetet és életmódot.

Adatok
Megközelítés
Margit-sziget, Budapest
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátás+