Belső út, kilépés a mindennapokból, lelassulás, találkozás önmagaddal, spirituális utazás. Különböző motivációkkal indulnak évről-évről mind többen zarándokútra. Elég, ha a spanyolországi El Caminora gondolunk, évente többszázezren járják az utat Santiagoba. Azonban nem kell 2500 kilométert utazni azért, hogy zarándokútra indulj, Magyarországon is több, jól kiépített zarándokút vár, amelyek egyébként az El Camino hivatalos ágai, és közvetlenül kapcsolódnak az Európát behálózó El Camino zarándokutak hálózatához.
Merre indulj?
Itthon két ága van az El Caminonak. Az egyik Budapestről, a Nulla kilométerkőtől indul, a másik Tihanyból, a bencés apátságtól. A két út Pannonhalmán, a bencések szent hegyén fonódik össze, és innen már együtt vezet Lébénybe, a csodálatos román kori Szent Jakab templomhoz. Azonban, ha továbbmennél, kijelölt útvonal vezet az országhatárig, majd Rajkánál lépi át a határt Szlovákia felé, és vezet akár egészen Santiago de Composteláig.
Hogyan ne tévedj el az úton?
Mind a két útvonal nagyon jól ki van jelölve. Az utat a Szent Jakab Baráti Kör Közhasznú Egyesület jelölte ki és tartja karban. A legtöbb helyen sárga kagylót kell követned, illetve van, hogy sárga nyilakkal találkozol, ezek is az utat mutatják. Ha előre terveznél, akkor érdemes tájékozódnod a http://szentjakabut.hu oldalon, ahol az összes útvonalat megtalálod letölthető térképpel.
Hol fogsz tudni megszállni?
A zarándokút mentén számos zarándokszállást találsz. Ezek szintén a szentjakabut.hu oldalon megtalálhatók elérhetőséggel együtt. A szállások általában egyszerűek, de kedvező áron igénybe vehetők. Zarándokként zarándokútlevéllel tudod magad „igazolni”, hogy a zarándokúton jársz. Így kedvezményesen veheted igénybe a szállásokat. Zarándokútlevelet személyesen Budapesten és Szegeden, illetve postai úton is kiválthatsz. Erről minden információt megtalálsz a már hivatkozott honlapon.
Akkor is elindulhatok, ha nem vagyok vallásos vagy nem vagyok katolikus?
Igen! Ez az út mindenkinek szól, aki vágyik a kimozdulásra, lelassulásra vagy épp kérdései, megakadásai vannak az életben. A zarándoklat ugyan keresztény gyökerű, de bárki számára járható, mindenki szívesen van látva a zarándokúton. A Tihanytól vezető úton több bencés közösséggel is találkozhatsz, a bakonybéli bencések nyitott imaórát tartanak minden nap a templomban, amelyen bárki részt vehet. Ennek időpontjáról a bakonybéli bencések honlapján tájékozódhatsz: https://bakonybel-monostor.hu/
Miben más ez, mint a spanyolországi El Camino?
Alapvetően rövidebb, mind a két útvonal egy hét alatt végigjárható. Ezen kívül egy kicsit kevésbé zsúfolt, mint az észak-spanyolországi utak. Azonban ugyanúgy megadja a lehetőséget az elmélyülésre, az elcsendesedésre, a találkozásra magaddal és más zarándokokkal. Ugyan tömegek nincsenek az úton, de valószínűleg néhány zarándoktárssal fogsz találkozni. Ezek a találkozások általában igen értékesek. A Szent Jakab Baráti Kör Egyesületnek köszönhetően a szállásszervezés is nagyon egyszerű, a honlapjukon elérhető szállásadók tudják, hogy „mi fán terem” a zarándok, szívesen adnak egy napra is szállást.
Hogyan készüljek és mit vigyek?
A legfontosabb, hogy ne pakold túl a zsákod. A zarándoklás szól arról is, hogy dolgokat letegyél. Tudd, hogy mi az, ami igazán fontos és mi nem. Ezen kívül a saját fizikai lehetőségeidet figyelembe kell venned. Hüvelykujj szabályként követheted, hogy a hátizsákod a testsúlyod 10 százalékánál ne legyen súlyosabb, mert pár nap után a térded vagy bokaszalagjaid fognak fájni. Cipőként praktikusabb a terepfutócipő, mint a keménytalpú bakancs. A hazai terepek nem nehezek, egy futócipő többet tompít, mint egy bakancs. Minden további információért étkezésről, szállásokról, felszerelésről keresd fel a már ajánlott honlapot: https://www.szentjakabut.hu/hu/felkeszules
Vannak más zarándoklatok is Magyarországon?
Igen, létezik több zarándokút is, de talán a Szent Jakab út két ága az, amely a legkevesebb szervezéssel végigjárható. Ezen kívül az országot behálózza a Mária Út, szintén létező zarándokút a Magyar Zarándokút Esztergomtól Máriagyűdig, a zempléni Szent Erzsébet út, illetve a Gyöngyök Útja Budapest és Szentkút között.
Ha még több benned a kétely, mint az elhívás, nézd meg filmünket, amelyet a Szent Jakab út Tihanytól Pannonhalmáig tartó ágáról készítettünk.
További blogposztjaink
Bringás tókörök – ne csak kerülgesd, kerüld meg őket!
Válogatásunkban most összeírtunk nektek 5 olyan kerékpártúrát az országban, amellyel remekül összeköthetitek a tulipánszüretet.
Csatlakozz be itthon az EuroVelo egész Európát átszövő kerékpárút-hálózatába!
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Ne csak a kereket pumpáld, irány a pumpapálya!
A pumpapálya egy remek edzési lehetőség akár bringázol, akár gördeszkázol, görkorcsolyázol vagy rollerezel.
Érkezz a bringáddal a Fertő tóra!
Ahogy megérkezett az igazi tavasz, elindultak a Fertő-táj vonatjáratok! Mostantól augusztus végéig közlekedhetsz velük hétvégenként Sopron és az ausztriai Neusiedl...
Nézz szét túráink között!
Hideg-völgyi bringás körtúra
Tekerj a vadregényes erdőkben, teljesítsd a Hideg-völgy erőpróbáját!
kilátóBudapestkerékpáros túraBudapesti túrákKörtúra+
A döbröntei vártól a Polányi Passió helyszínéig
Indulj el az Észak-Dunántúlra, egy vadregényes körtúrára, és csodáld meg a benne rejlő kincseket!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraLátnivalók Magyarországon+
Erdei bringatúra a Kőszegi-hegység forrásaihoz
Ezen az erdei bringás körtúrán végig jó minőségű, aszfaltos és erdei murvás úton, teljes hosszában a forgalom elől elzárt szakaszon...
kerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúra+
A borvidék nyitánya
Tokaj-Hegyalján járva érezd meg a történelem erejét, – fedezd fel a legendák és gazdag kultúra rejtett kincseit egy emlékezetes túra...
Szép kilátásgyalogtúraVonaltúravárTokaj+
Mediterrán bortúra és zarándoklat a villányi-hegységben
Családbarát körtúra, ahol útközben sok érdekességet megtanulhatsz. Kilátó, sütögető helyek, hegyek, szőlősorok és dűlők fogadnak.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakilátóKörtúrakirándulásSzép kilátásKirándulások 15 km alatt+
Két keréken a bencések nyomában – Győr-Pannonhalma kerékpártúra
Gyönyörű erdők között utazhatsz kerékpárodon ezen a pannonhalmi túrán, a csendes, hagyományokat és történelmet őrző Nyúlon és Écsen áthaladva!
TúraVonaltúrakirándulásSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátó+
Vendvidéki zsidai bolyongás
Igazi erdei élménytúra, ahol végtelennek tűnő erdők, vadregényes patakok, gyönyörű rétek és kis tisztások váltják egymást.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kastélytúra Fertődtől Keszthelyig
Kastélytól kastélyig túraútvonal Fertődtől Keszthelyig vezet végig a térség lankáin. Ha a túrát kettébontod, akkor marad időd a környező látványosságok...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKerékpártúra+
Kultúrtörténet a Vasi-Hegyhát Natúrparkban
Ismerd meg Vas-Hegyhát vidéket ezzel a kerékpártúrával, ami egytől egyig bemutatja neked a vidék hírességeit!
TúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Szerzetesek és menekültek óvóhelyén, nemzeti kegyhelyen – Szentkúti remetebarlangok
Az egykor vulkánokkal tarkított trópusi szigetvilág később a szerzetesek búvóhelye lett. Azóta túrázók és zarándokok kedvence.
Szép kilátásA Bükki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Körös-ártér kerékpártúra
Ismerd meg a Hármas-Köröst tekerés közben!
A Nagy-hideg kihívás, csúcs kilátással
Nézd meg Királyrétet és utazz az Erdei kisvasúttal, ezen az izgalmas Börzsönyi túraútvonalon!
turistaházVonaltúrakisvasútTúrakerékpáros túra+
Angyali-sziget-kerülés
Ráckeve a Duna partján található, egyedi hangulatú település. A város előtt egykor hajómalmok kelepeltek, de a víz ma is fontos...
KörtúraKülönleges élővilág+
Szertúra Őriszentpéteren
Nézd meg Őriszentpéter legfontosabb nevezetességeit, élvezd a helyik vendégszeretetét!
Különleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Őrségi teker(g)és a gerencsérek földjén (Őrség 2)
Őriszentpétert egy bemelegítő dombbal hagyjuk magunk mögött. A Bajánsenye felé vezető közúton az egykori Maginot-vonal részeként épített bunkert találunk, majd...
Különleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
A vasfüggöny mentén a Szárhalmi-erdőn át
A tartalmas, hosszú túra során nemcsak Sopron környéki szép kilátásban lesz részünk, hanem a vasfüggöny lebontásában szerepet játszó, az európai...
TúraKörtúraSzép kilátás+
Csatlakozz be itthon az EuroVelo egész Európát átszövő kerékpárút-hálózatába!
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
A Keszthelyi-hegység különleges kilátása – Láz-tető, Vállus
Vállus hangulatos településén a temető mellett tudunk parkolni, majd a kék sáv jelzésen indulunk el keleti irányban egy vízmosás mentén....
Szép kilátásKülönleges élővilágKörtúra+
Terepkerékpárral a Váli-víz és a Szent László-patak között
Martonvásárról induló rövid túránk rengeteg láttnivalót tartogat: kastély, westernfalu... Ne felejts el fotózkodni a Szeretet szobornál! Bringára fel!
tóKörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Budai Zöld 3: Solymártól Nagykovácsin át Telkiig / Távol a város zajától
Barangold be az erdőket és parkokat Solymár és Budakeszi között!
BudapestVonaltúraKirándulások 15 km alattBudapesti túrákKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Vízitúra a Bodrogon – Szegitől Tokajig
A Bodrogon tett vízitúránk Szegiből indul, ahol a túrázók számára szálláshelyet, étkezési és főzési lehetőséget, sátorhelyet kínál a turisztikai vízi...
Különleges élővilágSzép kilátásEgyirányú túra+
Kihívásokkal teli terepen a Pilisben
Ezen a túrán aszfaltozott utat még messziről sem nagyon fogsz látni, úgyhogy készülj fel egy igazán izzasztó bringázásra!
NehézKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túra+
Mátrai várak
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátás+
Olajtúra a dél-zalai erdőtájon
Kétnapos túra a magyar olajbányászat bölcsőjében. Az olajkutak mellett bükkösök, arborétum és hangulatos tó is vár az útvonalon.
Körtúragyalogtúraolajkutak+
Templomchill két keréken a Felső-Tisza vidéken
Ha kiszakadnál a stresszes mindennapokból, és a templomok sem állnak távol tőled, akkor igazi testi-lelki kikapcsolódást és feltöltődést nyújthat számodra...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraKözépkori templomok+
Kalandozás a Spartacus-ösvényen
Fogadd el a kihívást és járd meg a Spartacus-ösvényt ami elvezet a Pilis hegység legszebb zugaiba, majd frissülj fel a...
gyalogtúraTúrakilátóPilisKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Az Erdőország vadonjában
Tekerj az életteli vadonban a Zselicben, vagy nézd meg Kaposvár várost illetve próbáld ki a Zselici Csühögőt!
Kulturális/történelmi értékekKerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túraKörtúra+
Börzsönyi klasszikus: Nosztrai karika
Tekintsd meg Luczenbacher család kastélyát a Börzsönyben miközben kikapcsolódsz különféle történelmi építmények között!
Földtani érdekességekturistaházTúrakisvasútkerékpáros túraKörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Irány Zemplén legmagasabb pontja
Díjnyertes túra a Zemplén legmagasabb pontjára, ahol a szomszédos Szlovákiába is átláthatunk.
TúrakirándulásKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Fagyitúra országúton a Káli-medencében
A Káli-medencét is átszelő 59 kilométeres országúti túra útvonalán több remek fagyizót és kávézót érintünk.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+