Bakancslistás túratippek Palócföldön.
Palócországról sokaknak csak Nógrád megye jut eszébe, pedig a palócok lakta vidék ennél jóval tágabb földrajzi területet ölel fel: a Cserháttól a Mátrán keresztül a Bükkig, nem is beszélve a szlovákiai terület Ipolyon túli vidékéről. A Mikszáth Kálmán által Görbeországnak nevezett dimbes-dombos, hullámzó tájon járva számos látnivalóra, régmúlt időket megidéző falvakra, lélegzetelállító panorámákra, mesebeli kilátókra és történelmünket őrző várakra bukkanhatsz. Többek között Hollókő varázslatos műemlék falumúzeumában, vagy Salgó és Somoskő várainál a múlt, a Boszorkánykő sziklaképződményénél és a palóc grand canyonban a természet, Szentkúton és a Remete-barlangokban a megfoghatatlan közelsége érinti meg leginkább az embert. A tájon kívül pedig muszáj belekóstolnod a palóc konyha remekeibe is, ugyanis a ganca és a krumplilaska kulináris kalandoroknak való fogások. Tehát, ha soha nem sétáltál még lávaömlésen és nem álltál bazaltorgonákon sem, akkor ez a bakancslista neked szól.
- Túra a Palóc Grand Canyonhoz
- Szelfi Somoskő várából
- Séta „a kővé dermedt vízesésen” Kazáron
- Időutazás az ipolytarnóci ősmaradványokhoz
- Bringázás a Cserhát dimbes-dombos tájain
- Barangolás Hollókő macskaköves utcáin
- Kikukkantás a kishartyáni Kőlyuk-oldalából
- Csúcshódító túra a „Palóc Olümposzhoz”
- Madárles az Eresztvényi Madárparkban
- Vártúra Salgó várához
- Evezés a vadregényes Ipolyon
- Egy tál palócleves
Ha te is fejest ugranál az élmények oázisába, akkor adunk 5 túratippet az alámerülés helyszínéhez:
1. A Palóc Grand Canyon
A Páris-patak szurdokvölgye csak nagyobb esőzések és olvadások idején kel életre, az év nagy részében száraz, kiváló túrahelyszín, akár gyerekekkel is bejárható. A festői táj csodálatos látványt nyújt a különlegesen ívelt kőzetfalával, valamint a sárga és barna tufarétegek váltakozásának játékos csíkozásával. A falak közé szorított ösvényt kisebb sziklák, meg-megcsillanó víz és kidőlt fák teszik kalandosabbá. A szurdok bejárása után pedig ülj le egy kellemes piknikre Nógrádszakál határában, a Kálvária domb tisztásán!
Adatok
Országrész: Északi-középhegység
Időtartam: 1 nap
Túratípus: gyalogos
Túra besorolása: könnyű
Táv: 7.3 km
Időigény: 3 óra
2. Szécsényi kastélytól a hollókői parasztportáig
Újabb időutazás vár, amikor a Rákóczi országgyűlésről ismert Szécsénybe érsz, ahonnan egy jó nagy emelkedőn feltekerve jutsz el a világörökség helyszínéül is választott Hollókőre. Hófehér, kontyos palócházak között tekergőznek a macskaköves utcák. Valóságos mesefalu ez, amelynek lakói ma is őrzik a palóc paraszti kultúra hagyományait. Innen Rimócon át gurulj vissza Szécsénybe, és nézd meg a Forgách-kastélyban működő Kubinyi Ferenc Múzeumot, a ferences templomot, a várat vagy a ferde tűzoltótornyot is!
Adatok
Országrész: Északi-középhegység
Időtartam: 1 nap
Túratípus: kerékpár
Túra besorolása: közepes
Táv: 26.3 km
Időigény: 2 óra
3. Terepjárós kaland egy „kővé dermedt vízesésnél”
Salgótarjántól néhány kilométerre, a Medves-fennsík és a Mátra közti dombok rejtekében fekszik Kazár. A falu központjából gyalog vagy „tufa taxival” juthatsz el az egyedülálló, védett természeti értékhez, a 17 millió éves riolittufa-erózióhoz. A képződmény olyan, mintha egy tajtékzó vízesés egy pillanat alatt kővé vált volna. Kazár keleti részéből, a piros kereszttel jelzett földúton, kitűnően kitáblázott kisebb kitérőkkel juthatsz el a gerincre, ami az eróziós tufafelszínen kívül más érdekességeket is tartogat.
Adatok
Országrész: Északi-középhegység
Időtartam: 1 nap
Túratípus: gyalogos
Túra besorolása: könnyű
Táv: 6.4 km
Időigény: 2 óra
4. Kulturális élménytúra két keréken a Cserhát hepehupáin
Nem véletlenül mondják, hogy Palócföld az a hely, amit a Teremtő elfelejtett legyalulni. A Cserhát dimbes-dombos tájának szépségeit te is megtapasztalhatod, kihívásait pedig útközben, a látnivalóknál pihenheted ki. Valóságos kulturális kalandtúra ez az útvonal. Olyan falvakon visz át, amelyek élénken őrzik a múlt emlékeit: várak, kastélyok, faluházak, múzeumok csábítanak, hogy megismerd a Palócföld és az évszázadok óta itt élő palócok történetét.
Adatok
Országrész: Északi-középhegység
Időtartam: 1 nap
Túratípus: kerékpár
Túra besorolása: könnyű
Táv: 25.2 km
Időigény: 2 óra
5. Túra az Ipoly legvadregényesebb szakaszán
Ha megúsztad a Páris-patak szurdokmedrét szárazon, ideje, hogy vízre szállj Nógrádszakál határában és az Ipolyon is átéld a vadregényes táj élményét. Hol gyorsan, hol andalítóan viszi előre a kenut a folyó a zegzugos kanyarulatokban, a zubogókon és a nógrádszakáli áttörés hosszú szűk völgyén. A kaland része, amikor a zsilipkapuknál kiemeled a hajót, majd kikerülve ismét vízre teszed azt. A keskeny, alacsony vízállású Ipoly emlékezetes élményt kínál a vízitúrázók számára is, akik nem riadnak vissza a hajók cipelésétől sem.
Adatok
Országrész: Északi-középhegység
Időtartam: 1 nap
Túratípus: vízitúra
Túra besorolása: könnyű
Táv: 16 km
Időigény: 3 óra
További blogposztjaink:
Bubán innen, Kékesen túl – ide menj szurkolni a 2024-es Tour de Hongrie-n!
Buba, Amatour, Hősök tere és a Kékes – a szurkoláson kívül idén is számos programmal várja a kerékpárrajongókat a Tour...
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” Instagram nyereményjátékhoz
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” nyereményjátékhoz ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK, AZ ADATKEZELŐ 1.1. Az adatkezelő személye...
A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” Instagram nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata
A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és...
Új multifunkcionális bázis nyílik a Tisza-tavon: nyártól vár a Kérész Központ
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Nézz szét túráink között!
Borkedvelő bringatúra Budapest szőlőskertjeiben
A hazai borkultúra iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk ezt a szőlődombok és pincesorok között vezető túrát. Ez egy könnyebb változat, borút,...
KerékpártúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Fertő kiskör
A Fertő tó kerülő nagy kört lerövidíthetjük egy romantikus hajókirándulással. A kis falvak és az Esterházy-kastély bája biztosan elvarázsol.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Somogyi kerekezés a Deseda-tóhoz
Akár családos kiruccanást tevezel, akár sportos hétvégi programot, ideális lehet ez a somogyi ízelítő kör. Változatos túra, mely akár egy...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraKörtúra+
Tokaj-Hegyalja lüktető ereje
A Bodrog, a szőlők és a látnivalókkal tarkított brigatúra garantáltan szemet gyönyörködtető élményt ad. Van benne bortrezor, Szegilongi Parafa, vizitúra...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Duna-parti kalandok Budapest közelében
Egész napos, élményekben és látnivalókban gazdag kerékpáros körtúra áll előtted!
Kulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túraKönnyűKörtúraSzép kilátás+
Felsőtárkányi barátságos réten
A felsőtárkányi kisvasút a Bükk hegységben kalauzol, amit érdemes kicsinek-nagynak egyaránt felfedezni. Ha nem csak sínekről szeretnéd látni az erdőt,...
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattkisvasútkisvasút túra+
A Gemenci erdő felfedezése két keréken, tanösvénnyel színesítve
Gemenc számos rejtett kinccsel vár. Pakold fel kerékpárodat, és gurulj egyet az ártér vidékén!
Túrakisvasúttanösvénykisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarátKerékpártúra+
Csóványos gyalogtúra
Barangolj el a Budapesthez közeli Börzsönybe, és csodáld meg Csóványos színes kilátását!
KörtúraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaházgyalogtúraTúra+
Négy tó vonzásában kisvasúttal
A 4 víztározót érintő útvonal elsősorban túrázásban gyakorlott családoknak és lelkes csoportoknak ajánlott. Mivel két dombsor is az útvonalra esik,...
gyalogtúraTúrakisvasútkisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Fel a János vára kilátóhoz
A zempléni Kovácsvágás falu mellett magasodó János vára kilátóból gyönyörű panoráma nyílik a hegyközi falvakra és a hegységre.
Kulturális/történelmi értékekSzép kilátás+
Fürtös bodza tanösvény
A Soproni-hegység növény- és állatvilágával, erdeivel, vízrajzával ismerteti meg a látogatót ez az tanösvény.
Szép kilátásTúra+
Soproni kiruccanás két keréken
Sopronból egy rövid bringatúrán csodálhatod meg a Fertő vidékét és különleges állatvilágát. A kiváló kerékpárút a pont az „i”-re.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágkerékpáros túraKörtúra+
Kilátó túra a nyúli dombokon
Családbarát kirádulás Nyúlról érintve a Lila-hegyi kilátót. A kirándulás végén Pannonhalmán nézheted meg az apátságot.
TúragyalogtúrakilátóSzép kilátásKulturális/történelmi értékekkirándulásCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattFöldtani érdekességekEgyirányú túra+
Velencei-tó kör két keréken
A Velencei-tó sokak első tókerülése. Nincs sok emelkedő, viszont annál több látványosság. A nádasok madárlakossága is lenyűgöző.
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbaráttó+
Fedezd fel a löszmélyutakat – túra a Szekszárdi-dombságon
Látogass el a löszmélyutakhoz a Szekszárdi-dombságon keresztül!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Eger környéki kerékpártúra
Az egri vár falaitól induló és oda visszatérő könnyű kerékpártúra sorra veszi a püspöki székhely közvetlen közelében található történelmi és...
KörtúraKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
A Tihanyi-félsziget és a felvidék országúton
44 kilométeres kerékpáros túrakör országútisoknak, bejárva a Tihanyi-félsziget környékét, érintve a Balaton-felvidék látványosságait.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Kerékpáros Körtúra Vendvidéken
Ez a kerékpártúra a páratlan szépségű vendvidéki táj festőien hullámzó lankáin kalauzol végig.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Rákócziak nyomában
Vadregényes, látnivalókban bővelkedő kerékpár túra az aktív kikapcsolódást kedvelőknek. Láthatsz többek között várat, bazilikát, a Bodrog-ot, szemet gyönyörködtető környezetet és...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakerékpáros túra+
Beregi kör – az Év kerékpárútja 2024
A 2024-es Ék Kerékpárútja alacsony forgalmú, kitáblázott nyomvonalon halad, hangulatos falvakat, látványos örökséghelyszíneket érint.
Kulturális/történelmi értékekKözépkori templomokKörtúra+
Marsbéli tájakon – A gánti bauxit nyomában
Az ösvényen haladva néhány méter után lélegzetelállító, leginkább marsbéli tájra hasonlító bányaudvarban találjuk magunkat.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Vinarium túra
Magyar-szlovén határon átnyúló túra, amely gyönyörű településeken keresztül vezet a szlovéniai Lendvára.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Terepkerékpárral a Váli-víz és a Szent László-patak között
Martonvásárról induló rövid túránk rengeteg láttnivalót tartogat: kastély, westernfalu... Ne felejts el fotózkodni a Szeretet szobornál! Bringára fel!
KörtúraSzép kilátásKerékpártúrató+
Keresztül a „világ közepén”
Réten legelő szarvasmarhák mellett, erdőkkel körülölelt tájak, hangosan kuruttyoló békák és csokimanufaktúra. ?
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Az Oszkó-hegy néhai Farkas-erdeje
Az oszkói szőlőhegyen egy könnyed kis körtúrát tehetünk.
KörtúraSzép kilátásAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Határon és „időn” át
Fedezd fel a Cseres-hegység világát, ahol hatalmas fák, óriási páfrányok, dús aljnövényzet és korhadó törzsek között visz az utad.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Szurdokon át, Sasbércre fel
Kiváló barangolós útvonal szurdokkal, patakkal, várral és mesés kilátással.
TúratanösvényvárSzép kilátásEgyirányú túragyalogtúra+
Csobánc – Csúcshódítás a Tapolcai-medencében
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Ős-Dráva Látogatóközpont tanösvény
Az Ormánság természeti értékeit, a különleges élővilágot, a régi tájhasználatot egyaránt felfedezheted.
KörtúraKülönleges élővilágA Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásávalOrmánság+
Körtúra a Cserhát déli peremvidékén
Ezen a Palotásról kiinduló kerékpáros körtúrán teljesen a hangulaté, a végtelen közutaké és a békés táj látványáé a főszerep.
Túrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+