Túrainfó

A határon átnyúló túra a hatályos járványügyi helyzetnek megfelelően látogatható.

A magyar-szlovén határon átnyúló Vinarium kerékpártúra során kitáblázott túraútvonalon vezet a szlovéniai Lendvára. A körtúra Fügeföldéről, azaz Tormaföldéről indul, ahol kezdésként Magyarország legnagyobb egybefüggő fügeültetvényét nézheted meg. Első megállód Szécsisziget, mely igazi kis ékszerdobozként tárul eléd. Tormafölde irányából kerékpáron megérkezve Szécsisziget tényleges szigetszerű egysége adja meg az első benyomást, mely igazán különleges látványt nyújt. Egy képben láthatod keretként a bivalyok lápos-vizes, zugokkal teli legelőjét, mely keretből kiemelkedik a Kerka vízimalom e domborzatba illeszkedő tömbje, eléd magasodik a barokk katolikus templom – mely Szécsisziget méretének viszonylatában kifejezetten impozáns és mértékadó -, és a háttérben kissé megbújva, mégis láthatóan súlyt ad az Andrássy-Szapáry Kastély épületegyüttese. Innen továbbhaladva, Kerkateskándon keresztül eljuthatsz Lentibe, ahonnan önálló kerékpárút vezet a festői völgyben megbújó Lendvadedesi-víztározóhoz, mely igazán idilli hely egy rövid pihenőre és frissítőre. Majd, meredek emelkedő végén egy 50 méteres kilátótorony, a Vinárium jelzi, hogy megérkeztél Szlovénia legszebb szőlőskertjébe. A toronyból gyönyörű panoráma nyílik Szlovéniára, Magyarországra, Horvátországra és Ausztriára. A lendvai várban még maga Mátyás király is megpihent, amit te is megtehetsz, hiszen a vár ma is nyitva áll. Napjainkban, az állandó kiállítás mellett minden évben világhírű művészek időszaki kiállításának ad otthont. A Lendva-hegyről leereszkedve, sík szakasz vezet le Pincébe, majd vissza Magyarországra.

Az E-kerékpár Programnak köszönhetően a térség természeti értékeinek és látnivalóinak nagy részét már kényelmesen is megismerheted az új e-kerékpárok segítségével.

A túrákra előzetes bejelentkezés szükséges. További információ az aktivmagyarorszag.hu oldalon.

Látnivalók

Vinarium

A Vinarium 53,5 m magas kilátótorony Szlovéniában található, a Lendvához tartozó Hosszúfaluhegyen. A torony a szlovén–magyar határ közelében, a Lendvától északkeletre elterülő Lendva-hegyen 302 m-es tengerszint feletti magasságban található. A toronyból Szlovénia mellett Magyarország, Ausztria és Horvátország területére is jó kilátás nyílik. A kilátó különlegessége, hogy váza forgási hiperboloidot alkotó acélrudakból áll. A torony tetején egy zárt, üvegezett kilátószint és egy nyitott, szabadtéri kilátószint is található, melyet lifttel vagy ha még több erőt érzünk magunkban, akár lépcsőkön is megközelíthetünk.

Lendvai vár

Nem messze, a magyar határ túloldalán, a mai Szlovénia területén fekvő Lendván magasodik a belváros fölé a középkori vár hófehér épülete. A várból csodás kilátás nyílik a városra és a környező szőlőhegyekre is, azonban nem csak ezért érdemes felkeresned ezt a történelmi helyet, mely egykoron olykor-olykor Mátyás királynak is szállást nyújtott, hanem a falai közt kialakított történeti és képzőművészeti kiállításokért is.

Kerka Vízimalom, Szécsisziget

A török hódoltság idejéből származó Kerka vízimalom egyike hazánk kiemelt műemlékeinek. Egy kirándulás az idilli Szécsiszigetre egyszerre időutazás és kalandtúra: a malom ódon falai közt a múltba révedhetsz, míg az Andrássy–Szapáry-kastély árnyékában a bivalyok dagonyázását figyelheted meg.

Andrássy-Szapáry kastély, Szécsisziget

Mesterséges dombon áll a barokk stílusú Andrássy–Szapáry-kastély, amelyet a XVIII. században a Szapáry család – a terület akkori birtokosa – a szécsiszigeti vár egy részének felhasználásával építtetett. 1820-ban házasság révén került az Andrássy család birtokába. Valaha földesúri székhely, lakóhely és birtokigazgatási központ volt. Ma a kastélyban értékes helytörténeti és húsvéti tojás kiállítás látható, illetve szálláshelyként is szolgál.

Bivalyrezervátum

Az ázsiai vagy indiai vadbivalytól származó házi bivalyt nagyjából 6000 évvel ezelőtt háziasították. Magyarországra az itt megtelepedő avar népekkel együtt került valamikor a VI. század közepén, azonban ma már csak néhány száz példányban lelhető fel hazánkban, kizárólag rezervátumokban. Dél-Zalában több helyütt is találkozhatsz velük, de különösen idilli élőhelyük a Kerka-mentén fekvő Szécsisziget, ahol az Andrássy-Szapáry kastély szomszédságában található lápos területen legelésznek.

+ Programtipp

Csömödéri erdei kisvasút

A történelem dermesztő napjait élheted meg a lovászi légópince megtekintésekor, mely az 50-es években a 630 kilométer hosszú „magyar Maginot-vonal” erődrendszer bástyájaként épült a dél-zalai olajmezők megóvására. Járd be az időlabirintust a föld alatt, ahol közel 1 kilométer hosszan ismerkedhetsz a hidegháború nyomaival. A látogatásra előre be kell jelentkezni, de a térség más részein, például Pákán szabadon is felkeresheted a kor mementóit.

Adatok

Országrész: Dél-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túra besorolása: közepes
Túratípus: kerékpár
Táv: 44 km
Időigény: 8 óra

Megközelítés

M70-es autópálya Muraszemenye lehajtó (11) – Aligváron keresztül Tormaföldére

Útvonal

GPX letöltésMegtekintem az útvonalat

Hasonló túrák