Átadták Kiskörén a Nyaralóhajózás Program báziskikötőjét
A Tisza-tó életében egy újabb fontos esemény történt, ugyanis átadták a 700 millió forint állami támogatásból megépült kiskörei MAHART-bázist. A nagyszabású beruházás eredményeként létrejött épületkomplexumban négy lábasház és egy különleges, két egymásnak fordított csónakot szimbolizáló kilátó is helyet kapott. A kilátó a környék egyik legmagasabb pontja, ahonnan a Tisza-tavat, az Abádszalóki öblöt és a Kiskörei vízerőművet is látni lehet. A Tisza-tó és környéke egyre jelentősebb turisztikai vonzerővel bír, a Nyaralóhajózási Program új kiszolgáló létesítménye pedig újabb lökést fog adni az aktív turizmusnak.
A MAHART-bázis elkészülésével a Nyaralóhajózási Program újabb mérföldkőhöz érkezett. A projekt legjelentősebb beruházásaként a kiskörei báziskikötő az egész térség turizmusa szempontjából nagy jelentőséggel bír, ugyanis a Nyaralóhajózási Program hazánk egyik legkomplexebb és legkülönlegesebb turisztikai projektje, amely összesen 4,6 milliárd forintos állami beruházással valósult meg. Az átfogó fejlesztési program nem csak a már elkészült tokaji báziskikötőt, a komplexum teljes infrastruktúrájának kiépítését és a nyaralóhajók beszerzését foglalja magába, hanem a Kiskörén tavaly elkészült hajótároló- és szervizcsarnokot, illetve a most átadott Lábasház épületegyüttesét is. „A nyaralóhajó programnak köszönhetően sok külföldi turista ellátogat a Tisza-tóhoz, és rácsodálkoznak, milyen különleges természeti kincseket rejt. Ez nekünk is segít felfedezni, hogy milyen szép helyen élünk”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az átadón.
Az összesen 130 lábon álló épületegyüttes egy hídon keresztül közelíthető meg. A komplexum 4 darab különálló épületből és egy központi kör alakú födémlemezből áll, amelyen a kilátó található. Az épületekben irodahelyiségek, étterem, közösségi vizesblokk és a vízi rendőrség bázisa kapott helyet. Az egész komplexum az úgynevezett mértékadó árvízszint felett van, tehát a legnagyobb árvíz esetén is száraz marad. Ahhoz, hogy ez a 800 négyzetméteres épület a nádasban megálljon, az alapozásra 510 köbméter betont süllyesztettek el a föld alatt. Mivel a lábasház Natura 2000-es területen épült, így minden elemét környezettudatosan tervezték. Az egész épületegység fűtése levegő-víz hőszivattyúval működik, a fűtés-hűtéshez az elektromos áramot pedig a csarnoképületre szerelt napelemrendszer látja el.
Az épületegyüttes koncepciója a környezetre reflektál. Az előzetes vázlatok megalkotása előtt tanulmányozták a Tisza környékére jellemző népi építészetet, leginkább tömegformák, arányok és anyagok tekintetében. Fontosnak tartották ezen gyökerekhez való visszanyúlást, hogy ne csupán egy létesítmény, hanem a hely szellemével átitatott, azt tiszteletben tartó alkotás születhessen. A kilátó eszmeisége több szálból tevődik össze. Az egyik, a Felső-Tisza vidéken levő Szatmárcseke református temetőjének csónak alakú fejfái, a másik pedig a tiszai horgászladik geometriája.
További híreink
Bubán innen, Kékesen túl – ide menj szurkolni a 2024-es Tour de Hongrie-n!
Buba, Amatour, Hősök tere és a Kékes – a szurkoláson kívül idén is számos programmal várja a kerékpárrajongókat a Tour...
Új multifunkcionális bázis nyílik a Tisza-tavon: nyártól vár a Kérész Központ
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Kerékpáros kishajók teszik még vonzóbbá a Tisza-tavi aktív turizmust
A hazánk második legnagyobb tavát érintő új fejlesztés célja, hogy a kerékpározás területén maximális élményt nyújtson minden korosztálynak.
Nézz szét túráink között!
Murafölde túra
Bringázz erdei utakon az érintetlen természetben! Gazdag élővilág és vadregényes tájak várnak rád.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
A bakonyi Gyilkos-tó
A Pápa–Bakonybél főútról az Odvas-kői pihenőnél kell lehajtani. Innen 3,5 kilométert sétálunk egy kedves kis patak mellett, majd egy gyönyörű...
KörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Barátok a Bükkben – Bélapátfalvai gyalogtúra
A Bél-kőről Magyarországon páratlan látvány tárul eléd: tiszta időben akár a Tiszáig és a Tátráig is ellátni.
KörtúraBél-kőSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+
Körtúra a Pilis szent helyein
Kirándulj el Pilisben elhelyezkedő emlékeket megnézni, mielőtt szusszansz egyet Dobogókőn vagy a menedékházakban!
gyalogtúraTúraPilisKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Tisza-túra Tokajtól a Tiszadobi-ártérig
Éld át a Tisza varázsát ezen hangulatos és harmonikus túrán, ahol Tokaj hullámain átszelve, kenuval átkelhetsz a Tiszalökön!
VonaltúraTokaj-HegyaljamúzeumKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Parádfürdői kaland körtúra
A Mátrában bringázni nem kis kihívás, ez a túra kalandvágyóknak és jó erőben lévő hegyi bringásoknak szól. Egy vagy két...
KörtúraSzép kilátás+
Két keréken a legbátrabb város körül
Pattanj te is nyeregbe, és járd körbe a civitas fortissima tágabb határát! Mezők, szántók, bájos kistelepülések, tavak és hangulatos helyek...
Kulturális/történelmi értékektóTúrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátás+
Mecseki kalandtúra barlangok és vízesések mentén
Gyönyörű erdőben, patak mentén visz ez a könnyed túra . Források, barlangok és vízesés is vár rátok.
Kirándulások 10 km alattTúrakirándulásKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Két keréken a Pilis útjain
Útvonal: Szentendre–Dömör-kapu–Pilismarót, Hoffmann-kunyhó, Két-bükkfa-nyereg, Dobogókő (Pilisszentkereszt előtt az erdészeti útra térünk rá, és így jutunk vissza Szentendrére) A végig jelölt...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Evezés a Sión Palánktól Keselyűsig
Evezz el a magyar kulturális értékek világába a Sión, a gemenci erdő környékén!
TúraVonaltúraKulturális/történelmi értékekVízitúrakilátó+
A csend útja a Lázbérci-tó mellett
A Lázbérci-tó körül vezető túránk rengeteg kalandot rejt. A Bükk hegyei várnak, hogy felfedezd a víztározót, Dedevárat és egy igazi...
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraTúra+
A Zselici 4 fa túra nyomában
Sétálj el a a zselici 4 fához és engedd el magad az ottani mesés atmoszférában!
KörtúraKülönleges élővilágtanösvényTúraLátnivalók Magyarországon+
A borvidék nyitánya
Tokaj-Hegyalján járva érezd meg a történelem erejét, – fedezd fel a legendák és gazdag kultúra rejtett kincseit egy emlékezetes túra...
VonaltúravárTokajSzép kilátásgyalogtúra+
Barangolások a Káli-medencében
Balaton-felvidék egyik legszebb része a varázslatos Káli-medence. Ide vezet kerékpártúránk, a vulkánok szabdalta völgybe, ahol suhanni örök élmény lesz!
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Soproni kiruccanás két keréken
Sopronból egy rövid bringatúrán csodálhatod meg a Fertő vidékét és különleges állatvilágát. A kiváló kerékpárút a pont az „i”-re.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágkerékpáros túra+
A megelevenedett múlt nyomában
A Visegrádi-hegység lábánál elterülő Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban úgy fogod érezni magad, mintha időutazáson lennél!
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alattTúra+
Terepkerékpárral a Váli-víz és a Szent László-patak között
Martonvásárról induló rövid túránk rengeteg láttnivalót tartogat: kastély, westernfalu... Ne felejts el fotózkodni a Szeretet szobornál! Bringára fel!
Szép kilátásKerékpártúratóKörtúra+
Családi séta a Kamaraerdőben
A túra a Kamaraerdei Ifjúsági Parkból indul, ahonnan két órányi séta vár rád. A családot se hagyd otthon, a könnyű...
TúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Hegyikerékpárral az Aggteleki-hegységben
A hegyikerékpárosok számára ajánljuk ezt a különleges kihívást kínáló körtúrát.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Nagy-Gerecse körtúra
Varázslatos erdei tájon vezet át ez a szintemelkedésben bővelkedő túra.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúraKirándulások 15 km alatt+
Körtúra a Cserhát déli peremvidékén
Ezen a Palotásról kiinduló kerékpáros körtúrán teljesen a hangulaté, a végtelen közutaké és a békés táj látványáé a főszerep.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túra+
Panorámatúra a Cserhát tetején
A bányáktól sebzett sasbérc, a Naszály meghódítása ugyan nem könnyű túra, de kihagyhatatlan!
TúratanösvényvárKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Látványos körtúra Dobogókőre
A hegyek szerelmese vagy? Akkor ez a túra neked való! Cél a 699 méter magasan fekvő Dobogó-kő a Dunakanyar legjobb,...
Kulturális/történelmi értékekDunakanyarTúrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátás+
Úrkúti-őskarszttól a kalandparkig
Csodáld meg Úrkút élettel teli erdeit az Úrkúti-őskarszt területén!
TúraKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Változatos programok a Váli-völgyben
Bicske vasútállomásról indulva felfedezheted a Váli-völgy körüli izgalmakat: kastély, kisvasút, arborétum... Széles a választék. Indulj el!
Kerékpártúratókisvasút túraKörtúraSzép kilátás+
Kalandozás a Spartacus-ösvényen
Fogadd el a kihívást és járd meg a Spartacus-ösvényt ami elvezet a Pilis hegység legszebb zugaiba, majd frissülj fel a...
PilisKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúrakilátó+
Kékesi körtúra
A gyalogtúra a kékestetői csúcskőtől a TV-toronytól indul, és szép sziklaalakzatokat elhagyod, az út a Sötét-lápa nyergébe vezet téged.
KörtúraSzép kilátás+
Keresztül a „világ közepén”
Réten legelő szarvasmarhák mellett, erdőkkel körülölelt tájak, hangosan kuruttyoló békák és csokimanufaktúra. ?
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Beregi kör – az Év kerékpárútja 2024
A 2024-es Ék Kerékpárútja alacsony forgalmú, kitáblázott nyomvonalon halad, hangulatos falvakat, látványos örökséghelyszíneket érint.
Középkori templomokKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Két keréken a Sokorói-dombság szívében
Ismerd meg a Sokorói-dombság hangulatos településeit ezen a körtúrán. Utad sokszor erdők át, árnyas fák között visz, pattanj bringára és...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúrakirándulásKörtúra+