Átadták Kiskörén a Nyaralóhajózás Program báziskikötőjét
A Tisza-tó életében egy újabb fontos esemény történt, ugyanis átadták a 700 millió forint állami támogatásból megépült kiskörei MAHART-bázist. A nagyszabású beruházás eredményeként létrejött épületkomplexumban négy lábasház és egy különleges, két egymásnak fordított csónakot szimbolizáló kilátó is helyet kapott. A kilátó a környék egyik legmagasabb pontja, ahonnan a Tisza-tavat, az Abádszalóki öblöt és a Kiskörei vízerőművet is látni lehet. A Tisza-tó és környéke egyre jelentősebb turisztikai vonzerővel bír, a Nyaralóhajózási Program új kiszolgáló létesítménye pedig újabb lökést fog adni az aktív turizmusnak.
A MAHART-bázis elkészülésével a Nyaralóhajózási Program újabb mérföldkőhöz érkezett. A projekt legjelentősebb beruházásaként a kiskörei báziskikötő az egész térség turizmusa szempontjából nagy jelentőséggel bír, ugyanis a Nyaralóhajózási Program hazánk egyik legkomplexebb és legkülönlegesebb turisztikai projektje, amely összesen 4,6 milliárd forintos állami beruházással valósult meg. Az átfogó fejlesztési program nem csak a már elkészült tokaji báziskikötőt, a komplexum teljes infrastruktúrájának kiépítését és a nyaralóhajók beszerzését foglalja magába, hanem a Kiskörén tavaly elkészült hajótároló- és szervizcsarnokot, illetve a most átadott Lábasház épületegyüttesét is. „A nyaralóhajó programnak köszönhetően sok külföldi turista ellátogat a Tisza-tóhoz, és rácsodálkoznak, milyen különleges természeti kincseket rejt. Ez nekünk is segít felfedezni, hogy milyen szép helyen élünk”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az átadón.
Az összesen 130 lábon álló épületegyüttes egy hídon keresztül közelíthető meg. A komplexum 4 darab különálló épületből és egy központi kör alakú födémlemezből áll, amelyen a kilátó található. Az épületekben irodahelyiségek, étterem, közösségi vizesblokk és a vízi rendőrség bázisa kapott helyet. Az egész komplexum az úgynevezett mértékadó árvízszint felett van, tehát a legnagyobb árvíz esetén is száraz marad. Ahhoz, hogy ez a 800 négyzetméteres épület a nádasban megálljon, az alapozásra 510 köbméter betont süllyesztettek el a föld alatt. Mivel a lábasház Natura 2000-es területen épült, így minden elemét környezettudatosan tervezték. Az egész épületegység fűtése levegő-víz hőszivattyúval működik, a fűtés-hűtéshez az elektromos áramot pedig a csarnoképületre szerelt napelemrendszer látja el.
Az épületegyüttes koncepciója a környezetre reflektál. Az előzetes vázlatok megalkotása előtt tanulmányozták a Tisza környékére jellemző népi építészetet, leginkább tömegformák, arányok és anyagok tekintetében. Fontosnak tartották ezen gyökerekhez való visszanyúlást, hogy ne csupán egy létesítmény, hanem a hely szellemével átitatott, azt tiszteletben tartó alkotás születhessen. A kilátó eszmeisége több szálból tevődik össze. Az egyik, a Felső-Tisza vidéken levő Szatmárcseke református temetőjének csónak alakú fejfái, a másik pedig a tiszai horgászladik geometriája.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Ilona-völgyi körtúra
Parádfürdőről dél felé indulva, az egykori Rákóczi-fa torzója mellett térj be az Ilona-patak völgyébe! Csodás kirándulás vár rád innen!
KörtúraSzép kilátás+
Madarász túra a Kis-Sárréten
Egy jó kirándulás a madarak hazai paradicsomában?
Kirándulások 10 km alattA Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásávalMadárparadicsomKörtúraKülönleges élővilág+
Szertúra Őriszentpéteren
Nézd meg Őriszentpéter legfontosabb nevezetességeit, élvezd a helyik vendégszeretetét!
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúra+
Pécs nevezetességei – ismerd meg Pécs belvárosát e-bikeon!
Ha egy könnyed biciklis túrára és kultúrális kikapcsolódásra vágysz ez a kirándulás tökéletes lesz számodra. Pécs gyönyörű belvárosába kalauzolunk téged.
KerékpártúraTúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Bepillantás az Alföldi Kéktúra világába
Szarvasról induló túránk természeti és történelni adottságokban egyaránt bővelkedik. Bakancsot fel, irány az Alföld!
tanösvényTúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Bajóti Öreg-kő barlangtúra
Ezen a túrán bebarangolhatod az Öreg-kő sziklafalában megbújó titokzatos barlangokat, és megismerhetsz egy híres zarándokhelyet is.
Földtani érdekességekKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátás+
Szádvár, a „Bebekek” egykori fészke-Szádvári kiskör
A túra során a középkori Szádvár romjaihoz látogatunk el, ahonnan nagyszerű kilátásra számíthatunk!
Kulturális/történelmi értékekAz Aggteleki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátás+
Körmend környéke és az Őrség szépsége (VHR 4 túra)
Körmendről, a Batthyányak városából indul körtúránk, ami a környező, szőlőtermesztésről híres vidék mellett érinti a festői szépségű Őrséget is.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Írottkői csúcstámadás
A Kőszegről induló kerékpáros körtúra során festői tájakon tekerhetsz. Várak, határmenti falvak, különleges faóriások, pazar panoráma és egy tó is...
Látnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúrakerékpár+
Kerékpárral Zemplén váraiba
Várak, kastélyok, kúriák, helyi borászok és az üveggyártás múltjával is találkozhatsz ezen a túrán. Érdemes minél több időt rászánni, hogy...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakerékpáros túra+
Hegyaljai kerékpártúra – Vámosújfalutól Rókabércig
A Hegyalja csodáit foglalja össze egyetlen kiváló kerékpártúrába ez a közepesen nehéz, ellenben nagyon látványos tekerés. A Zemplén erdős hegyei...
Földtani érdekességekEgyirányú túraKulturális/történelmi értékek+
Vízitúra a Felső-Tiszán: Tiszaberceltől Tokajig
Ezen a túrán a Felső-Tisza nyugati részével ismerkedhetsz meg. A Tisza hangulatos falvak mellett, különleges történelmi emlékhelyeket és izgalmas műemlékeket...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKözépkori templomok+
Himbák mentén a smaragdzöld erdőbe
Tekerj dimbes-dombos útvonalon olajkutak között! Smaragdzöld erő, béke és nyugalom lesz a jutalmad.
KörtúraKerékpártúra+
Körös-körül gyalogtúra
A történelmi Magyarország középpontja mellett egyedi parkokkal, és holtágakkal ismerkedhetsz meg.
A Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásával+
Körtúra Gesztes várához
Vérteskozma, a sváb skanzenfalu már önmagában is tökéletes úti cél, egy friss levegőn eltöltött, testet-lelket nyugtató sétához. Ha nem hiszed,...
Család-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Körtúra a sárkányok várától varázslatos völgyeken át
Körtúránk a Kelet-Mecsek dombjain vezet, a Máré-vár meglátogatásával remek családos program.
gyalogtúraTúraKirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Madárrezervátum és a nyugalom szigete két keréken
Ez az igazán békés, természetközeli túra neked való, ha kedveled a jó minőségű kerékpárutakat és a gazdag élővilágot. A madárrezervátum...
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilágKerékpártúra+
Kalandozások kenuval a Körösszögben
Aktív és feltöltött holtágak kísérnek útközben ezen az izgalmas evezésen: A túra végét a Tisza felbukkanása jelzi.
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúra+
Vendvidéki gyalogtúra a János-hegyre
Kalandozz el ezen a dombos, alpesi tájon a Vendvidékben egy könnyed túrára!
kilátóTúraKirándulások 10 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Barátok a Bükkben – Bélapátfalvai gyalogtúra
A Bél-kőről Magyarországon páratlan látvány tárul eléd: tiszta időben akár a Tiszáig és a Tátráig is ellátni.
Család-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKörtúraBél-kőSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Hegyi rétek sokasága, ahogy még nem láttad – Olasz-kapu
Az Olasz-kapui Tanösvény geológiai, felszínalaktani, botanikai, zoológiai és kultúrtörténeti ismereteket egyaránt nyújt.
A Bükki Nemzeti Park ajánlásávalSzép kilátás+
Kerékpáros nagykör a Börzsönyben
Útvonal: Diósjenő–Kemence–Perőcsény–Vámosmikola–Letkés–Szob Túránkat azoknak ajánljuk, akik szeretik a kihívásokat, mivel az út első fele igen meredek, és nem körtúra lévén...
Egyirányú túraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Gasztrotúra a Riviérán
A Balaton-felvidék nemcsak a csodás tájak, hanem az ízek otthona is! Ezen a könnyű kerékpártúrán te magad is utánajárhatsz ennek,...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Panoráma túra Pécs felett
A tettyei romoktól induló túrához jó állóképesség, megfelelő technikai tudás és jó mountain bike szükséges. De a gyönyörű panoráma mindenért...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúra+
A bakonyi Gyilkos-tó
A Pápa–Bakonybél főútról az Odvas-kői pihenőnél kell lehajtani. Innen 3,5 kilométert sétálunk egy kedves kis patak mellett, majd egy gyönyörű...
KörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Evezés az Ős-Dunán a fokok világában
Fedezd fel Dusnok alatt a gyönyörű, kanyargós folyót, ahol a gazdag növény- és állatvilág titkai tárulnak fel előtted!
Kulturális/történelmi értékekVízitúraVonaltúraTúra+
Hullámzó dombok körtúra
Látnivalókban gazdag könnyű túra, hullámzó dombok között.
KerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Erődök és szélkerekek forgatagában: a komáromi kör
Ha rajongsz a történelmi helyszínekért, és szeretsz jó minőségű kerékpárutakon tekerni, akkor ez a túra tetszeni fog. A díjnyertes Által-ér...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúra+
Kihívásokkal teli terepen a Pilisben
Ezen a túrán aszfaltozott utat még messziről sem nagyon fogsz látni, úgyhogy készülj fel egy igazán izzasztó bringázásra!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túraNehézKörtúra+
Vasparipán az Őrségből Goričkoba (Őrség 1)
Az Őrség „fővárosából” induló biciklis körtúrán az Őrség nyugati részével ismerkedhetünk meg, a kitáblázott, Őrség 1 kerékpáros útvonalat bejárva. Őriszentpéterről...
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+