Dél-Dunántúl központja, Magyarország egyik legszebb fekvésű, történelmi emlékekben gazdag, mediterrán hangulatú nagyvárosa Pécs. A település gyönyörű, pezsgő belvárosával, színes kulturális programjaival hazánk egyik legvonzóbb kirándulási célpontja. És nemcsak a Mecsek lankáira felkúszó város, hanem annak környéke is számtalan izgalmas látnivalót tartogat: a hegységet sűrűn átszelő, jól karbantartott turistautakon változatos túrákat tehetsz, a páratlan panorámát nyújtó kilátóktól a vadregényes völgyeken át egészen az elbűvölő hegyi tavakig.
Pécs 2010-ben elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet: ipari és bányászati múltja után napjainkban leginkább a kulturális sokszínűség jellemzi. Tudományegyeteme pedig egyike az ország legnagyobb egyetemeinek. Azonban nemcsak a kultúra városa, hanem a sportos turistáknak is tartogat számos programlehetőséget. Már csak azért is, mert a Mecsek-hegységre épült városban az utcák többsége emelkedik, tehát bármerre indulsz, nemcsak az aktív mozgás, hanem a szép kilátás is garantált. Közvetlenül a belvárosból, a Tettye felől is vezetnek gyalogos turistautak: a sárga jelzésen haladva Pécs szimbóluma, a Tv-torony, a Kis-Tubesi kilátó és a Tubesen lévő János-kilátó, illetve a Pécsi Állatkert is elérhető. A Tettyére visszatérve gyerekekkel kihagyhatatlan a tettyei játszótér, a Mésztufabarlang, a Pintér-Kert Arborétum és a pazar kilátással rendelkező panorámasétány. Ha kerékpározni szeretnél a városban, akkor érdemes a hét dokkoló állomással rendelkező PÉCSIKE elektromos közösségi kerékpáros rendszert használnod. Ha ezek után kedvet kaptál egy kis kerekezéshez, akkor ezzel a 4 túratippel biztosan nem fogsz mellé lőni.
1. Pécs nevezetességei – ismerd meg Pécs belvárosát e-bikeon!
Ha egy könnyed biciklis túrára és kultúrális kikapcsolódásra vágysz, akkor ez a 10 km hosszú kerékpártúra tökéletes lesz számodra. A kirándulás felfűzi a város nevezetességeit, az UNESCO világörökségi helyszínt, a belváros szép tereit, a Zsolnay kulturális negyedet, valamint a Tettyei romokat. Emellett a város egyik legjobb gyermekbarát cukrászdáját is érinti.
Adatok
Országrész: Dél-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túratípus: kerékpár
Túra besorolása: könnyű
Táv: 10 km
Időigény: 3 óra
2. Kerékpártúra Pécs belvárosából a malomvölgyi-tavakhoz
Ez a túra a belvárosból elkalauzol a pécsiek egyik kedvelt kirándulóhelyére, a Malom-völgyi tavakhoz. Könnyű, szintemelkedés alig van benne, és 90%-ban védett kerékpárutakon halad. Gyerekekkel is ideális, a tavaknál pedig számos rekreációs lehetőség kínálkozik minden korosztálynak.
Adatok
Országrész: Dél-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túratípus: kerékpár
Túra besorolása: könnyű
Táv: 22 km
Időigény: 3 óra
3. Panoráma túra Pécs felett
A Tettyei romoktól induló túrához jó állóképesség, megfelelő technikai tudás, és jó mountain bike szükséges. Az út során csodálatos kilátópontokat érintesz, mint például a TV torony, a Kis-tubesi kilátó vagy a Tubes, amely a Mecsek második legmagasabb pontja. Innen tiszta időben egyszerre láthatod a szlavón Papuk hegységet, a Villányi-hegységet, a Pécsi-tavat és a Badacsonyt.
Adatok
Országrész: Dél-Dunántúl
Időtartam: 1 nap
Túratípus: kerékpár
Túra besorolása: nehéz
Táv: 20 km
Időigény: 3 óra
4. Izgalmas e-bike túrák a Mecsekben
Gyere e-bike túrázni a Mecsek varázslatosan szép tájaira, ami egy igazán természetközeli, aktív program lesz! A régióban gyalogszerrel is élvezet túrázni, de kerékpáron ez még nagyszerűbb. Ráadásul a barangolást és a nagy szintkülönbségek legyőzését nagyban megkönnyítik a jó minőségű e-bike-ok és a helyi vezetők tapasztalata, helyismerete. Mivel az elektromos rásegítés minden úti célt elérhetőbbé tesz, így a legtöbb túrát családoknak, kezdőknek és akár szépkorúaknak is ajánljuk. Kalandra fel!
További blogposztjaink:
Pimpós tanösvény és a Mulatós-hegy tengerszeme
Indulj el a Zemplén-hegység varázslatos táján, fedezd fel a rejtett kincseket és gazdag élővilágot Erdőbénye határában, ahol a múlt találkozik...
Panoráma túraút a borvidéken
Indulj el a Tokaj-Hegyalja panorámaútjára, ahol a tökéletesség és béke érzése mellett fedezheted fel a kultúrtáj egyedi vonásait!
Nagykopasz-hegyi túra
Fedezd fel Tokaj egyik kincsét, a Nagykopasz-hegyet, majd csodáld meg a bájos településeket és a lenyűgöző panorámát a Finánc-dombi kilátóból!
A borvidék nyitánya
Tokaj-Hegyalján járva érezd meg a történelem erejét, – fedezd fel a legendák és gazdag kultúra rejtett kincseit egy emlékezetes túra...
Nézz szét túráink között!
Út a gyógyító kövekhez
Körtúra a Bükkben Lillafüredről Bükkszentkeresztre. Energia fa, kövek, gyógyító hely az Északi-középhegységben.
gyalogtúraTúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Katalinpusztától a Fenyves-hegyig – kilátás a Dunakanyarra
A Dunakanyar megkapó panorámáját a környékbeli csúcsok több kilátópontjáról csodálhatod meg.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park ajánlásávalSzép kilátásKirándulások 10 km alatt+
Keresztül a „világ közepén”
Réten legelő szarvasmarhák mellett, erdőkkel körülölelt tájak, hangosan kuruttyoló békák és csokimanufaktúra. ?
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Séta a Báránypirosító tanösvényen – könnyű gyalogtúra a Fülöpházi buckavidékén
Igazi, természetes homokpusztai tájat fedezhet fel az, aki bejárja a buckavidéket.
Kirándulások 10 km alattA Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraCsalád-és gyerekbarát+
Bujáki sárgarigó túra a Sasbércre a várromon át
Ezen a látványos gyalogtúrán ellátogathatsz a Bujáki várhoz, és az ország egyik legszebb kilátójához, a Sasbérc kilátóhoz.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Kerekezés a hajósi pincesoron és a bácskai tanyavilágban
Fedezd fel Baját és környékét kerékpáron, ahol a régi mezővárosi hangulat és a helyi borok kóstolása egyaránt vár rád!
Kulturális/történelmi értékekVonaltúrakerékpáros túra+
Völgyvidék, Gerecse és Vértes határán
A három tájegység legjavát megkapod ezen a kerékpártúránkon: emelkedőkön gurulsz, romtemplomot csodálhatsz meg, mindezt kiváló bringaúton.
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
A pilisi Ősember-barlang
A túra a klastrompusztai pálos romoktól indul a kék jelzésen. Az egyetlen magyar alapítású rend kolostormaradványai a Pilis meghatározó színfoltjai....
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKörtúra+
Kab-hegy kerékpárral
Ajkáról indul a kerékpártúránk, amely a Déli-Bakony legmagasabb csúcsát, a Kab-hegyet célozza meg. A hegy körül kiváló minőségű, kerékpározásra szánt...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességek+
Várnéző túra
Tekerj a nógrádi erdők között, pihenj meg frissítő forrásoknál, és engedd el magad a relaxáló környezetben!
VonaltúraTúrakisvasútkerékpáros túraLátnivalók MagyarországonKerékpártúraturistaház+
Vasparipán az Őrségből Goričkoba (Őrség 1)
Az Őrség „fővárosából” induló biciklis körtúrán az Őrség nyugati részével ismerkedhetünk meg, a kitáblázott, Őrség 1 kerékpáros útvonalat bejárva. Őriszentpéterről...
Kulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKörtúra+
Szőlőhegyi barangolások az ezer apró csoda földjén (VHR 1 túra)
A túra során felfedezhetjük Vasvár városát, valamint a közvetlen környezetében fekvő falvakat, az ott fellelhető paraszti világot, megismerjük az őshonos...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Történelmi csodahelyek nyomában
Az ország talán legszebb fekvésű várát és egy magyar Downton Abbey-nek is beillő, káprázatos kastélyt láthatsz ezen a zempléni körtúrán.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Soproni kiruccanás két keréken
Sopronból egy rövid bringatúrán csodálhatod meg a Fertő vidékét és különleges állatvilágát. A kiváló kerékpárút a pont az „i”-re.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágkerékpáros túraKörtúra+
Élő Tiszán – Holt Tiszán
Talán a Tisza legszebb kanyarulatából indul a túra, ami kilátót és tanösvényt is érint. Remek családi program kisvasúttal kiegészítve.
kisvasútTúratanösvénykisvasút túraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Kerékpárral a tavak vonzásában (Őrség 5)
Kerékpáros körtúránk következő állomása Szaknyér település, de közben betérhetünk a Hegyhátszentjakabon található Vadása-tóhoz egy jót strandolni vagy egy finom ételre.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Körös-körül gyalogtúra
A történelmi Magyarország középpontja mellett egyedi parkokkal, és holtágakkal ismerkedhetsz meg.
A Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásával+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Az ingókövek és gyapjúzsákok földjén – Gránit földtani tanösvény
A Pákozdi ingókövek mára úgy néznek ki, mintha egy óriás hagyta volna félbe játékát furcsa alakú gránitgolyóival.
Kirándulások 10 km alattA Duna-Ipoly Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraSzép kilátás+
Változatos terepen a Velencei-hegység körül
A Velencei-hegység szinte minden gyönyörűségét megcsodálhatod, ha terepkerékpárra pattansz. Hova indulj? Mutatjuk.
tóKörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Bánkúti körtúra
Fedezd fel a Bükk egyik legmagasabb csúcsát, a 956 méteres Bálványt!
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Két keréken a bencések nyomában – Győr-Pannonhalma kerékpártúra
Gyönyörű erdők között utazhatsz kerékpárodon ezen a pannonhalmi túrán, a csendes, hagyományokat és történelmet őrző Nyúlon és Écsen áthaladva!
KerékpártúrakilátóTúraVonaltúrakirándulásSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Barangolás a Pécselyi-medencében
Balatoni élmények, sok-sok látnivaló, ez vár rád, ha két kerékre pattansz és ellátogatsz a Pécselyi-medencébe.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúra+
Játszótértől játszótérig a Séd partján
Látogass el a Bakonyba kerékpáron, és nézd meg milyen élményeket kínál a tájegység Veszprém, Herend, és a Séd környékén!
Látnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekVonaltúrakerékpárTúraKirándulások 15 km alattvár+
Kihívásokkal teli terepen a Pilisben
Ezen a túrán aszfaltozott utat még messziről sem nagyon fogsz látni, úgyhogy készülj fel egy igazán izzasztó bringázásra!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túraNehézKörtúra+
Ásványok és emberelődök nyomában
A Bódva-völgyének gazdag történelmi múlttal és korokon átívelő épített örökséggel rendelkező kisvárosából, Szendrőből induló körtúra dombsági jellegű vidéken halad keresztül....
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Őrségi teker(g)és a gerencsérek földjén (Őrség 2)
Őriszentpétert egy bemelegítő dombbal hagyjuk magunk mögött. A Bajánsenye felé vezető közúton az egykori Maginot-vonal részeként épített bunkert találunk, majd...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúra+
Zánka és Vigántpetend között pedelec kerékpárral
40 kilométeres útvonal Zánka felett, javarészt könnyű terepen, erdei utakon haladva, meseszép kilátóhelyeket érintve.
Márianosztra-Kopasz-hegy gyalogtúra
Márianosztrán gyönyörködjön a festői látványban amit a Kopasz-hegy kínál! Ezek mellett lehetőség van a Transzbörzsönyi kisvasút kipróbálására, illetve a börtönmúzeum...
kisvasútKörtúraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaházgyalogtúraTúra+