
Túrainfo
1 nap
Jármód: kerékpáros
Táv: 65 km
Időigény: 6-7 óra
Első napunkon Szarvasról indulva kerékpárral járjuk be a csodálatos alföldi tájat a Hármas-Körös melletti festői városkák környékén. A Holt-Körös mentén jutunk el a mezőtúri komphoz, amely kötél mentén szeli át a Hármas-Köröst. Mezőtúrig változatosak az útviszonyok, először felújított úton, majd egy régi betonúton haladunk. A széles rónán messze ellátni a szántók felett. Mezőtúr után délkeletnek fordul az út, az uralkodó szélirány a hátunkat támasztva repít bennünket a Körös-hídig. A 46-os út remek aszfaltján nagyon jó tempót mehetünk 20 kilométeren át. A forgalom valamivel nagyobb, mint Mezőtúr előtt, de Nagylapos elszórt házait elhagyva kiépített bicikliúton tekerünk tovább. A híd előtt érdemes lekanyarodni az érintetlen Körös-partra; itt az árnyas fák alatt bepillanthatunk a nemzeti park gazdagon burjánzó növényei közé.

A hangulatos Körös-vidéki naplementék sok túrázót vonzanak a gátkoronákra
A Hármas-Körös hullámterének mélyebb fekvésű kaszálórétjein költ a rejtőzködő madár, a haris, de megpillanthatunk olyan fokozottan védett madarakat, mint a fekete gólya, a rétisas vagy a barna kánya. Kis szerencsével még vidrát is láthatunk a partok közelében. Endrődön áthaladva a 443-as úton folytatjuk a kerekezést, miközben ismét a néptelen alföldi puszta látványát isszuk magunkba. Jobbra belvizek és halastavak váltják egymás, a melegben szinte délibábnak látszik, ahogyan a vízi- és ragadozó madarak pihennek a víz környékén. Szarvason kiváló vízparti apartmanok és hotelek várnak bennünket. Itt található a történelmi Magyarország közepe, de érdemes benézni az arborétumba is egy rövid sétára.

2. nap
Túra besorolása: közepes
Megközelítés: Gyomaendrőd, Körös-híd
Jármód: vízi
Táv: 25 km
Időigény: 6-7 óra
Második napunkon Gyomaendrődről indulunk kenuval lefelé a folyón, hogy belemerüljünk a Körös-vidék legszebb természetvédelmi területének nyugalmas világába. Csendes evezéssel hagyjuk el a Templomzugi-holtágat. A következő 5 kilométeren a Túri-ásás hullámtérbe nyúló füves pusztája kíséri utunkat. (A folyószabályozások során ásott, nyílegyenes új medret szokták a helyiek „ásás”-nak nevezni.)

A hullámtér sok faj számára jelent kedvező életteret; gazdag flórája és faunája fontos szerepet játszik a mentett oldali vizes élőhelyek élővilágának fennmaradásában és megújulásában is. A nemzeti parkban megtalálható az egykori mocsárvilág számos jellegzetes növény- és állatfaja. Itt bújik meg a szigorúan védett mocsári teknős, a ritka fekete gólya vagy a rétisas.
Lassan elérjük a Peresi-holtág becsatlakozását, majd a 60. folyamkilométernél az Észak-Alföld vizeit összegyújtó Hortobágy–Berettyó-csatorna fut be a nyugalmas Körös folyóba. Holtágak nagyon is élő világa köszönt bennünket: a Harcsás-zugi-, a Halásztelki- vagy az Aranyosi-holtágak becsatlakozása kínál lehetőséget a galériaerdők és mocsarak vadregényes világának felfedezésére. Érdemes még kitartani kissé, hogy a szarvas–mezőtúri vasúti híd tövében megbújó Harcsa büfénél fejezzük be barangolásunkat a csodálatos Hármas-Körös vidékén.

A Hortobágy-Berettyó folyó vízi birodalma Mezőtúrnál
Adatok
Megközelítés
Szarvas, Arborétum
Látnivalók
Erzsébet ligeti lombkorona-tanösvény, Gyomaendrőd:
Gyomaendrőd szélén, a Hantoskerti-holtággal körülvett kis félszigeten található az Erzsébet ligeti lombkoronasétány és kilátó. A tanösvény magában foglal egy vízi és egy szárazföldi útvonalat is, ahol a holtágról, illetve a helyi madarakról olvashatunk. A lombkoronasétány harmadik útvonalként a levegőbe visz, ahol a fák lombkoronaszintjével ismertet meg. A sétány legfelső szintjén azt is kipróbálhatjuk, milyen érzés egy átlátszó felületen, 15 méteres magasságban állni. Az interaktív tanösvény 2015-ben Az év ökoturisztikai létesítménye pályázaton tanösvény kategóriában 2. helyezést ért el.
Bolza-kastély, Szarvas:
Szarvason két szép kastély is áll, amely a város történetében fontos szerepet játszó Bolza családhoz köthető. Az elsőt Bolza József építtette 1810 körül a Holt-Körös partján, klasszicista stílusban. Az olasz származású, korábban a bécsi császári udvarban testőrködő Bolza gróf házasság révén került magyar földre, felesége Batthyány Anna volt. Ők kezdték el kialakítani a város szélén a grófnőről elnevezett ligetet is, amelyet később unokájuk, Bolza Anna örökölt meg. Ő a férjével, Csáky Albin oktatási miniszterrel együtt 1908-ban kis kastélyt építtetett a ligetben. Ez a Csáky-kastély, amely ma is a szarvasi Anna-liget éke.

Félhalmi-holtág, Csárdaszállás:
A halban gazdag holtágrendszer horgászberkekben már fogalommá vált. A patkó alakú holtágak végén több horgásztanya is kínálja szolgáltatásait. A holtág utolsó és egyben legnagyobb, mintegy 5 kilométeres szakasza szinte teljesen beépítetlen, így igézően vadregényes Körös-holtági hangulatot áraszt.
+ Programtipp
Mini Magyarország, Szarvas:
A történelmi Magyarország közepén, Szarvason található makettparkban hazánk közel 100 nevezetes épületének kicsinyített mása látható. Emellett a parkban 22 különböző, nagyrészben interaktív vasút- és hajómodell üzemel, amelyek gombnyomásra elindulnak vagy akár pályát váltanak.

A Szarvasi Artborétum őszi pompájában
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások

Dánfok üdülőközpont, Békés
Ha a Körösök bejárása a cél, akkor a legjobb kiindulási helyszín a Békés mellett található Dánfok Üdülőközpont. Itt kajakot és kenut is bérelhetsz a vízitúrákhoz.
Tovább a kölcsönzőhöz
Hasonló túrák
Izgalmas élménytúra a Wenckheim-kastélyok nyomában
Az „Év Kerékpárútja 2023” címmel elismert Wenckheim-kerékpárút felfedezése során a Wenckheim család építészeti hagyatékát ismerheted meg, ugyanakkor számos kulturális emléket,...
Kulturális/történelmi értékekkerékpáros túrakönnyű túrakastélyKörtúra+
Fedezd fel a Hortobágy-Berettyót!
Szarvasról induló körtúránkon igazán mélyre merülhetsz a Körösök világában.
KörtúragyalogtúratanösvényTúra+
Ártéri Kék Keszeg
A túra bepillantást enged a Tisza árterének hangulatos természeti világába. A 16 km-es kirándulás tetszőlegesen rövidíthető.
Család-és gyerekbarátgyalogtúraTúratanösvényKörtúra+