Közel 100 kerékpáros- és vízitúra, erdei koncertek, lovaglás, gyermek- és ifjúsági programok, kulináris élmények… ezek mind igazak a natúrparkok őszi aktív családi napjaira, melyekkel teljessé teheted a hétvégéidet. Az Aktív Magyarország támogatásával idén második alkalommal megrendezett, összesen 10 helyszínből álló sorozat küldetése, hogy díjmentesen, tartalmas és aktív kikapcsolódási lehetőséget nyújtson a családoknak, egyúttal pedig lehetőséget biztosítson a natúrparkoknak a bemutatkozásra. Az 5 nyári helyszín után ősszel 5 újabb állomáson kóstolhatsz bele egy-egy térség gasztronómiájába, kultúrájába és természeti kincseibe. Gyere, és nézz meg munka közben kézműves mestereket vagy helyi termelőket, csodáld meg egy-egy település tájházát és a nevezetességeit, közben pedig ízleld meg a helyi specialitásokat is! A családi napokat hagyományőrzők fellépései, gyermekfoglalkozások és előadások egészítik ki, melyek teljessé teszik az amúgy is sokszínű napi programot.
1. Szeptember 9. Cák Pincesor – Írottkő Natúrpark
Számos indokunk van arra, hogy miért töltsd aktívan ezt a napot az Írottkő Natúrparkban! Ha most ismerkedsz a túrázás örömeivel, akkor vegyél részt a Túrára fel interaktív programon, ahol szakvezető segítségével ismerheted meg a helyi élővilágot, annak geológiáját, vagy éppen a borvidék varázsát! Nyeregbe is pattanhatsz a táj felfedezéséhez, vagy ha a határaidat feszegetnéd, akkor az Írottkő Vándorlást, vagy valamelyik teljesítménytúrát is választhatod. És ha mindez nem elég, akkor kézműves vásár és -foglalkozások, környezettudatos szemléletformáló kiállítás, vagy éppen kutyás ügyességi bemutató vár rád.
2. Szeptember 17. Békéscsaba – Körösök Völgye Natúrpark
Téged is vár a Körösök Völgye Natúrpark! Pattanj nyeregbe, és eredj a Wenckheimek nyomába az idén az Év Kerékpárútjának választott bringaúton, vagy vegyél részt egy fantasztikus várostörténeti kenutúrán, ahol megismerheted az Élővíz-csatorna szerepét Békéscsaba életében. Ezen felül gyalogtúrán ismerheted meg a Körösök Völgye természeti és épített értékeit, de lesz itt mászófal, Ligeti vásár, a kicsiknek pedig KRESZ-pálya, játszóház és kézműves foglalkozás, valamint arcfestés, csillámtetoválás és glitter bar is.
3. Szeptember 17. Kaposmérő – Zselici Ezüsthárs Natúrpark
Ismét egy szuper nap a Zselici Ezüsthárs Natúrparkban, ahol különleges élményekkel gazdagodhatsz. Vadonatúj bringaúton járhatod be Kaposújlak és Kaposmérő környékét, egy borkostolóval egybekötött gyalogtúrán juthatsz fel a Tatárhegyre, közben a helyi termelők által készített finomságokat, sőt a napközbeni főzőverseny legízletesebb falatjait is megkóstolhatod. Ha pedig elég erősnek, ügyesnek és elszántnak érzed magad, akkor nevezz a II. Parasztolimpiai Játékokra!
4. Szeptember 23. Kám – Vasi-Hegyhát Natúrpark
Szóljon ez a nap a természetről, a túrázásról, a családokról és a Vasi-Hegyhátról! Fedezd fel kerékpáron a térség szőlőhegyeit, túrázz a szikrázó napsütésben Mindszenty bíboros földjére, tegyél egy varázskerti sétát a Jeli Arborétum ösvényein, vagy pattanj e-rollerre, és látogass el az Alsóújlaki Őshonos állatparkba! Az aktív programok fáradalmait pedig helyitermék-vásárral, kézműveskedéssel, lovaglással, íjászkodással, jógával, ugrókötél- és kutyás ügyességi bemutatóval pihented ki, a kicsiket pedig arcfestés és lufihajtogatás várja.
5. Október 7. Kurd és Lengyel – Kapos-hegyháti Natúrpark
10 ezer lépés, 10 millió év! Gyere, és tekerj, sétálj vagy lovagolj ennyit a családod, a barátaid vagy az osztálytársaid társaságában, mi pedig visszarepítünk az időben 10 millió évvel. Tudtad, hogy Kurdnak ekkor még volt tengerpartja? Kíváncsi vagy arra, hogy hogyan éltek több mint 2.000 éven át a különböző törzsek Lengyel és Mucsi települések között? Hol fürödtek, éltek, temetkeztek, mit csináltak az Apponyi grófok? No, és mekkora pincében tárolták a boraikat? Számtalan izgalmas kérdés, melyekre ezen a napon megtalálhatod a választ.
További blogposztjaink
Csatlakozz be itthon az EuroVelo egész Európát átszövő kerékpárút-hálózatába!
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Ne csak a kereket pumpáld, irány a pumpapálya!
A pumpapálya egy remek edzési lehetőség akár bringázol, akár gördeszkázol, görkorcsolyázol vagy rollerezel.
Érkezz a bringáddal a Fertő tóra!
Ahogy megérkezett az igazi tavasz, elindultak a Fertő-táj vonatjáratok! Mostantól augusztus végéig közlekedhetsz velük hétvégenként Sopron és az ausztriai Neusiedl...
Tucatnál is több örökségtúra vár rád a Nyírségben és a Felső-Tiszánál
Szavazz az Év Kerékpárútjára! 11 jelölt szerte az országban. Melyik a legjobb?
A Felső-Tisza ölelésében fut 2024-ben az Év Kerékpárútja
Szavazz az Év Kerékpárútjára! 11 jelölt szerte az országban. Melyik a legjobb?
Indulnak a kerékpáros kompok, már négy bringakör közül választhattok a Tisza-tavon!
Családosoknak extrán jó hír, de minden bringásnak öröm, hogy májustól két új kerékpáros és gyalogos kishajó közlekedik a Tisza-tó északi...
Nézz szét túráink között!
Belső-Őrségi kalandozás
Fogadd el a kihívást és indulj el a gerencsérek földjén, hogy meglásd, mit is rejt valójában az Őrség délvidéke!
TúraKözépkori templomoktanösvényLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Kirándulások a Dráva mentén, Őrtilos környékén
A kirándulás két elemből tevődik össze: egyik a Dráva-ártér tanösvény, a másik pedig az Őrtilosi Szentmihály-hegy és a Fesztung.
Dráva-menteKülönleges élővilágA Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásával+
Meredek kaptatók a Velencei-tó északi részén
A Velencei-tótól északra kalandos kerékpározás vár. Szép kilátás, vízimalom, kastély, történelmi emlékhely mellett a strandolás is jó program.
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbaráttó+
Kiruccanás a festői szépségű Hársas-tóhoz (Őrség 6)
Őriszentpéterről Szentgotthárd irányába indulva először kisebb-nagyobb dombokkal találkozunk – de ez talán nem is meglepő azon a vidéken, ahol a...
Különleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Tavak nagyköre
Kapcsolódj ki, és tekerj el Tatára majd a körülötte lévő településekre a természetközeli túrákon! A csodálatos és rengeteg régészeti kincset...
Szép kilátásFöldtani érdekességekKerékpártúraTúrakerékpáros túravárKörtúra+
A Deseda-tó megkerülése
Tekerj körbe a 2022-es Év Kerékpárútján a Deseda-tó körül, és látogass el Kaposvárhoz ahol számtalan érdekes látványosság vár!
Kulturális/történelmi értékekKerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túraKörtúra+
Megyer-hegyi tengerszem és Hercegkút – gyalogos körtúra
A körtúra során bejárhatod Sárospatak, Megyer-hegyi tengerszem, Makkoshotyka és Hercegkút különleges látnivalóit.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Őserdők őrzője
Indulj el ezen az egynapos túrán a Bakonyba, és csodáld meg az őserdős tájat a Burok-völgyben, majd utazz el Fehérvárcsurgóra...
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúrakastélyLátnivalók Magyarországon+
Vendvidéki bringás körtúra, Szentgotthárdról
Ez a kerékpárostúra is Vendvidékre kalauzol, ám ezúttal szentgotthárdi kiindulóponttal, így több időd jut magadba szívni barátságos hangulatát.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Őrségi teker(g)és a gerencsérek földjén (Őrség 2)
Őriszentpétert egy bemelegítő dombbal hagyjuk magunk mögött. A Bajánsenye felé vezető közúton az egykori Maginot-vonal részeként épített bunkert találunk, majd...
Különleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Felsőtárkányi barátságos réten
A felsőtárkányi kisvasút a Bükk hegységben kalauzol, amit érdemes kicsinek-nagynak egyaránt felfedezni. Ha nem csak sínekről szeretnéd látni az erdőt,...
kisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattkisvasút+
Két keréken a Pilis útjain
Útvonal: Szentendre–Dömör-kapu–Pilismarót, Hoffmann-kunyhó, Két-bükkfa-nyereg, Dobogókő (Pilisszentkereszt előtt az erdészeti útra térünk rá, és így jutunk vissza Szentendrére) A végig jelölt...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Tavak és borok vidékén: Velencei-tó és Bokodi-tó kerékpártúra
A két tavat összekötő túra élménygazdag programnak ígérkezik. Alacsonyforgalmú utak, strandolás a Velencei-tónál, szőlődombok, borospincék és persze bringázás közel 100...
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekEgyirányú túraKerékpártúraSzép kilátás+
Újbudáról érkezhet a hazai kerékpársport új csillaga
Hazánk legnagyobb utánpótlás-nevelő egyesületének javaslatára épült meg az új pumpapálya.
Templomchill két keréken a Felső-Tisza vidéken
Ha kiszakadnál a stresszes mindennapokból, és a templomok sem állnak távol tőled, akkor igazi testi-lelki kikapcsolódást és feltöltődést nyújthat számodra...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraKözépkori templomokKörtúra+
Körtúra Gesztes várához
Vérteskozma, a sváb skanzenfalu már önmagában is tökéletes úti cél, egy friss levegőn eltöltött, testet-lelket nyugtató sétához. Ha nem hiszed,...
Család-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Terepjárós kaland egy „kővé dermedt vízesésnél”
Kazár központjából gyalog vagy “tufa taxival” boglyas erdőn át juthatsz el az egyedülálló, védett természeti értékhez, a 17 millió éves...
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKirándulások 10 km alatt+
A természet kincsei
Tekerj el a Vas-Hegyhát vidékére, és csodáld meg a helyi különlegességeket!
Különleges élővilágkilátóTúrakerékpárKirándulások 15 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékek+
Egy szelet Gerecse
Vegyél részt egy élvezetes kerékpártúrán, ami a szemed elé tárja Gerecse változatos és káprázatos dűlőit és erdeit!
Kerékpártúrakerékpáros túraTúraSzép kilátás+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Szentendrei kiruccanás a fővárosból
Ha szeretnél egy kicsit kikacsintani Budapestről egy kis természetközeli tekerésre, akkor Szentendre a neked való célpont. Jól kiépített, biztonságosan tekerhető...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Átkelés a hegyeken
Teljesíts egy próbát a Börzsönyben, és gyönyörködj el a vidék számtalan csodájában!
Túrakerékpáros túraturistaházVonaltúrakisvasút+
Az Ördög-oromtól a Széchenyi-hegyig
Indulj el Budapesten az Ördög-orom irányába, és útközben próbáld ki a libegőt, és látogass el Budakeszi különleges látogatóközpontjaiba!
Kirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekArborétumgyalogtúraBudapesti túrákkilátóBudapestVonaltúra+
A pákászok tanyája – Tiszavirág sétaút és Örvényi pákász tanösvény
A Tisza-tó gyöngyszemének, a belső Göbe-tó vadregényes vízi világával két egymásba fonódó tanösvényen ismerkedhetünk meg.
Különleges élővilágKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Alsópetényi kilátókör
A Prónay-kastélyról és Andreánszky-kastélyról nevezetes Alsópetényből kényelmesen járható erdei úton juthatsz el a gyönyörű kilátást biztosító Prónay-kilátóhoz.
TúraKirándulások 15 km alattkastélyKörtúraSzép kilátásgyalogtúrakilátó+
Változatos terepen a Velencei-hegység körül
A Velencei-hegység szinte minden gyönyörűségét megcsodálhatod, ha terepkerékpárra pattansz. Hova indulj? Mutatjuk.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúrató+
Tekerés erdei utakon
Utazz el egy igazán varázslatos helyre, ahol átölel a természet! Ez a tatai kirándulás átvezet Agostyánon és a környező településeken,...
Szép kilátásKerékpártúrakerékpáros túraTúrakastély+
Út a gyógyító kövekhez
Körtúra a Bükkben Lillafüredről Bükkszentkeresztre. Energia fa, kövek, gyógyító hely az Északi-középhegységben.
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraTúraSzép kilátás+
Vízitúra a jégmadár nyomában, a Fekete-vízen
Ezt a nagyon könnyű túrát családoknak és kezdőknek is ajánljuk! Kalandos utatok során gazdag madár- és növényvilágot ismerhetsz meg. Egy...
Kirándulások 10 km alattCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túraKülönleges élővilágVízitúraDráva-mente+
Út a kőtengerbe
Látogass el a Nyugat-Bükk kapujába Bélapátfalvára. A Bél-kő hegy mészkősziklái már messziről csalogatnak, ismerd meg a természet és a kultúra...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúra+