
Túrainfó
Ezt a nagyon könnyű túrát családoknak és kezdőknek is ajánljuk! A túra előtt a szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpontnál van a találkozó, ahol a túravezető fogadja a résztvevőket, és kiosztja a felszereléseket. Innen rövid séta vezet a kiindulópontra, amely vízállástól függően vagy a szaporcai hídnál vagy a cúni duzzasztónál lesz. A vízre szállás előtt a túravezető egy rövid bevezetést tart az evezés technikájába, és elmondja a biztonsággal kapcsolatos információkat. Első esetben folyásiránnyal megegyezően indul a túra a Dráva torkolatáig (5km), ahol kikötés után fürdeni is lehet. Kevés víz esetén pedig folyásiránnyal szemben, a baranyahídvégi híd irányába. Itt kicsit nehezebb a kikötés, viszont talán még gazdagabb a madárvilág: jégmadár villan a víz felett, szürke gém, kócsag, néma rétisas kering a magasban. A Fekete-vízen sodrásra nem kell számítanod, a víz szinte áll, és nemcsak a madárvilág, hanem a vegetáció is rendkívül buja, a vízinövények között is nagy a változatosság. Vízitök, tündérrózsa, békatutaj, és rendkívül sokféle mocsári gyökerező hínártársulás kerül útközben a szemed elé. Baranyahídvég felé egyre szűkül a folyócska, időnként kifejezetten kalandosan, ügyeskedve sikerül átjutni a sűrű, buja növényzeten. A programra előzetes bejelentkezés szükséges!

Látnivalók
Ős-Dráva Látogatóközpont
Az Ormánság természeti értékeit és hagyományait megismertető Ős-Dráva Látogatóközpont interaktív kiállítással, őshonos háziállat bemutatóval, tanösvényekkel, változatos aktív programokkal, környezeti nevelési foglalkozásokkal vár.

Eperfa tájház – Szaporca
2012-ben a házat egykori lakója adományozta a szaporcai önkormányzatnak azzal a feltétellel, hogy az épületet meg kell tartani eredeti állapotában. Az épület külső és belső része még a régi állapotokat idézi. Meszelt falak, földes padló, régi bútorok, zsalugáteres nyílászárók és őszinte vendégszeretet vár itt rád.
+ Programtipp
Dráva élővilága tanösvény
A Dráva élővilága tanösvény madárgyűrűző állomásán megismerkedhetsz az ártér jellemző madaraival, a madárgyűrűzés jelentőségével és módszereivel. A madárgyűrűzésben jártas szakember vezetésével zajló foglalkozást oktatótermi előadás, valamint a látogatóközpont interaktív kiállítása egészíti ki.

Adatok
Megközelítés
Személygépkocsival Pécsről Harkányon keresztül (58-as út) Sellye irányában, majd Kémesnél tábla jelzi – Ős-Dráva Látogatóközpont – itt kell balra letérni, és Szaporcán át a Fekete-víz hídján átkelve érünk a látogatóközponthoz.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Ormánsági Halászcsárda
A csárda 2012 óta működik az Ormánság szívében, Kémesen. Főleg halételeket készítenek, de ha nem vagy kifejezetten halevő, akkor is találhatsz az étlapon kedvedre való fogást.
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Család-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúraSzép kilátás+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Család-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Kirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Kirándulások 10 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+