A 45 km hosszú úthálózat új aszfalt-, illetve zúzottköves burkolatot kapott
Megújult a kirándulók között népszerű Pilis Bike erdei kerékpáros hálózat útvonalainak jelentős része. A Pilisi Parkerdő Zrt. az elmúlt években 350 km erdei kerékpáros túraútvonalat jelölt ki a Budai- és a Visegrádi-hegységben, illetve a Pilisben. A Pilis Bike hálózat évente sok tízezer bringást vonz, ezért is volt lényeges az útvonalak felújítása. A Pilisi Parkerdő az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) támogatásával 45 km hosszú szakaszt újított fel hazai forrásból 2022 nyarán és őszén. A több mint egymilliárd forintos, négy hónapig tartó beruházás eredménye pedig egy sokkal biztonságosabb, kényelmesebben kerékpározható, bringásbarát úthálózat.
Az aktív kikapcsolódás, a természetközeli sport szinte bármelyik korosztály számára életre szóló élményt nyújt, ugyanis így különleges perspektívából fedezhetjük fel a táj szépségeit. Éppen ezért növekszik rohamosan az erdei kerékpározás népszerűsége: az erdők, a rétek és a mezők varázslatos látványa egyaránt megdobogtatja a kezdők és a profik, a mountainbike-osok és a kedélyesen kerekezők szívét. Az újonnan megjelenő igényekre válaszul a 22 állami erdőgazdaságból elsőként a Pilisi Parkerdő Zrt. alakította ki 2016-ban a Pilis Bike erdei kerékpáros túraútvonal-hálózatot a Pilisben, a Visegrádi- és a Budai-hegységben. Az erdészek a 350 km hosszú infrastruktúra részeként összesen 34 különböző nehézségű túrát javasolnak. A családok, a túrabiciklisek és a kerékpáros sportolók számára egyaránt jó lehetőségeket kínáló szakaszok eléréséhez pedig P+B pontokat, azaz „Parkolj + Bringázz!” parkolóhelyet alakítottak ki. A felújított útvonalak térképei és a hozzájuk tartozó túrák itt tekinthetők meg.
„A közjóléti szolgáltatások biztosítása az erdőgazdaságok alapfeladatai közé tartozik, és ebben a Pilisi Parkerdő élen jár. A társaság gyakorlata példaértékű, és ez azért is különösen fontos, mert az ország legnépszerűbb aktív turisztikai célpontjai vannak a területén”, emelte ki beszédében Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár. A most átadott, 2021-ben indult beruházás eredményeként a Pilisi Parkerdő több mint egymilliárd forint hazai forrásból, az AÖFK konzorciumi partnerségével jelentős rekonstrukciót hajtott végre az úthálózaton. A 45 kilométernyi erdei kerékpárút nagy része új aszfalt-, illetve zúzottköves burkolatot kapott. A felújítás összesen több mint 80 ezer négyzetméternyi útfelületet érintett. A burkolat mellett számos helyen megoldódott a több helyen alámosott, és ezért megcsúszott útpálya vízelvezetése, az útalap és a földművek megerősítése. A bringás élményt tovább fokozza, hogy az útszakaszokon a társaság kerékpárosbarát sorompókat helyezett ki, melyeknél az áthaladáshoz még csak le sem kell szállni a járműről.
A fejlesztés különlegessége, hogy az szinte teljes egészében természetvédelmi, nemzeti parki, Natura 2000 vagy helyi védettséget élvező területet érintett. Éppen ezért volt fontos, hogy a munkálatok során fakivágásra ne kerüljön sor, illetve azok védett növények élőhelyét ne háborgassák. Az illetékes Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) természetvédelmi felügyeletével történt szoros együttműködésnek köszönhetően a fejlesztés során sikerült minden ilyen jellegű célkitűzést megvalósítani.
Az erdei kerékpárút-hálózat felújítása egy nagyobb beruházássorozat része volt, így az erdészet további három, összesen 17 km hosszú útszakasz felújítását tervezi. Ezek a Pap-rét–Sztaravodai parkoló–Szentendre, az Apát-kúti parkoló és a Pap-rét, illetve a Pap-rét–Hegytető parkoló (Pilisszentlászló) közötti szakaszok. Ennek kapcsán Révész Máriusz államtitkár kiemelte, hogy „az AÖFK a Parkerdő mellett áll, és folytatjuk azt a közös munkát, melynek következő fejlesztési eleme a belépési pontokra koncentrál majd. Így az erdei infrastruktúra mellett parkolók, pihenők megújítása és bővítése, kerékpárosbaráttá tétele is a terv részét képezik.” Végül pedig a Pilisi Parkerdő az elkövetkező két évben nagyszabású ökoturisztikai fejlesztéseket is szeretne megvalósítani Visegrád környékén. A Fellegpark elnevezésű projekt célja, hogy a Parkerdő kezelésében álló turisztikai kínálatot – így a Fellegvárat, a Bertényi Miklós Füvészkertet, a Nagyvillám Sípályát, a hamarosan megépülő Mogyoróhegyi Élményparkot, és természetesen az ezekhez kapcsolódó gyalogos és kerékpáros útvonalakat – egységes keretben kezelje.
További híreink
Bubán innen, Kékesen túl – ide menj szurkolni a 2024-es Tour de Hongrie-n!
Buba, Amatour, Hősök tere és a Kékes – a szurkoláson kívül idén is számos programmal várja a kerékpárrajongókat a Tour...
Új multifunkcionális bázis nyílik a Tisza-tavon: nyártól vár a Kérész Központ
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Kerékpáros kishajók teszik még vonzóbbá a Tisza-tavi aktív turizmust
A hazánk második legnagyobb tavát érintő új fejlesztés célja, hogy a kerékpározás területén maximális élményt nyújtson minden korosztálynak.
Nézz szét túráink között!
Duna-parti kalandok Budapest közelében
Egész napos, élményekben és látnivalókban gazdag kerékpáros körtúra áll előtted!
Kulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túraKönnyűKörtúraSzép kilátás+
Madárrezervátum és a nyugalom szigete két keréken
Ez az igazán békés, természetközeli túra neked való, ha kedveled a jó minőségű kerékpárutakat és a gazdag élővilágot. A madárrezervátum...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátásKülönleges élővilág+
Játékos gyalogtúra a Fürkész ösvényen
A 20 állomáshellyel rendelkező Fürkész ösvényen kényelmes séta keretében jól szórakozhat az egész család. Érdekes feladatok és változatos helyszínek várnak...
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátAz Aggteleki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alattKörtúra+
Ibafai kis körtúra
Látogass el a híres nyelvtörőben szereplő Ibafára, ahol megtekintheted az ottani pipamúzeumot, majd levezetésképp utazhatsz egyet az Almamelléki kisvasúton ismerősökkel,...
kisvasútKirándulások 15 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekturistaházgyalogtúraTúra+
Szentendrei kiruccanás a fővárosból
Ha szeretnél egy kicsit kikacsintani Budapestről egy kis természetközeli tekerésre, akkor Szentendre a neked való célpont. Jól kiépített, biztonságosan tekerhető...
Kulturális/történelmi értékekKörtúraSzép kilátás+
Pilisi kolostortúra
Indulj el egy túrára a Pilis gyöngyszemei között, lesd meg Magyarország történelmi kincseit, mint a Pál kolostort!
gyalogtúraTúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
A Völgyvidék és a Budai-hegység határán – biatorbágyi kilátások
Biatorbágyról indulva egy 13 km-es körön fedezheted fel a különleges sziklaformákat. Emellett kápolna és elhagyott borospince is várja érkezésedet.
Szép kilátásgyalogtúraTúraKörtúra+
Kenuval a Körösön – Békéstől Köröstarcsáig
Békésről, a dánfoki duzzasztótól indul a túránk, nem messze Szanazugtól, ahol a Fekete- és Fehér-Körösök összefolyásától Kettős-Körösnek nevezik a folyót....
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKülönleges élővilág+
Séta a Szelidi-tó partján, a Kékmoszat tanösvényen
A Szelidi-tó és környéke a strandoláson, vízi élményeken és horgászaton túl a kerékpáros és gyalogos túrázók számára is kiváló lehetőségeket...
Kirándulások 10 km alattA Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásávalCsalád-és gyerekbarát+
Ökotúra a ráckevei vízi világban
A Csepel-sziget déli részén fekvő Ráckevét népszerű kirándulóhellyé teszi Duna-partja, a nyugodt Soroksári-Duna-ág és persze a közeli szigetek nádassal övezett,...
KörtúraKülönleges élővilág+
Keszthelyről a Rezi várig hegyikerékpárral
Hódítsd meg a Rezi várat kerékpáron! A 44 kilométer hosszú útvonal, sok látnivalóval emelkedőkkel, terepszakaszokkal.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
A Szigetköz két keréken
Útvonal: Dunakiliti–Mosonmagyaróvár–Máriakálnok–Dunasziget–Cikolasziget–Tejfalusziget–Dunakiliti A gyönyörű természeti tájakat rejtő Szigetköz felfedezésére kerékpárral indulunk, Dunakiliti központjából. A Kossuth úton át Feketeerdő irányába hagyjuk...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Természet, művészet, bor, panoráma – 12. Alpannonia® light körtúra
Nem megerőltető, lassan emelkedő úton juthatsz el a városra legszebb panorámát nyújtó, békés környezetben magasodó Kálvária-templomhoz. Ördögárok geológiai tanösvény, sziklaszurdok,...
Földtani érdekességekTúraKirándulások 10 km alattKörtúratanösvénySzép kilátásLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Szamos menti körtúra
Ezen a túrán felfedezheted a látnivalókban gazdag Szamos menti kis falvakat.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKözépkori templomok+
A döbröntei vártól a Polányi Passió helyszínéig
Indulj el az Észak-Dunántúlra, egy vadregényes körtúrára, és csodáld meg a benne rejlő kincseket!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Játszótértől játszótérig a Séd partján
Látogass el a Bakonyba kerékpáron, és nézd meg milyen élményeket kínál a tájegység Veszprém, Herend, és a Séd környékén!
Látnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekVonaltúrakerékpárTúraKirándulások 15 km alattvár+
Túra a Kis-Ördöglik mentén
Tekintsd meg a Zselic minden gyönyörű zugát, és mélyedj el a hagyományokat és történelmeket őrző helységeket, múzeumokat!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKirándulások 15 km alatt+
Hideg-völgyi bringás körtúra
Tekerj a vadregényes erdőkben, teljesítsd a Hideg-völgy erőpróbáját!
KörtúrakilátóBudapestkerékpáros túraBudapesti túrák+
A Széchenyiek nyomában
A túra során ellátogatunk a Gloriette-kilátóhoz, ahonnan csodálatos panoráma tárul elénk a Fertő tóra, sőt tiszta időben még Pozsonyig is...
A Fertő-Hanság Nemzeti Park ajánlásávalKörtúrakisvasútKulturális/történelmi értékekkisvasút túraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Fedezd fel a Miród-forrást!
Fedezd fel a Miród-forrást egy nyugalmas erdei úton, Kemestaródfa környékén!
TúraKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilággyalogtúra+
Budai Zöld 1: A Gellért tértől a Tündér-szikláig / Szép kilátások nyomában
Látogass el a Budapest Zöld túraútvonalára, ami elvezet téged a Gellért térre, illetve a budapesti Gyermekvasúthoz is.
kilátóBudapestVonaltúraArborétumKulturális/történelmi értékekBudapesti túrákgyalogtúra+
Fedezd fel a Hortobágy-Berettyót!
Szarvasról induló körtúránkon igazán mélyre merülhetsz a Körösök világában.
gyalogtúratanösvényTúraKörtúra+
Barangolás a Csíkos Égererdőben
A túra során ellátogatunk a Csíkos Égererdőbe, ahol a fák olyan látványt nyújtanak mintha lebegnének.
Család-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKirándulások 10 km alattA Fertő-Hanság Nemzeti Park ajánlásával+
Olajtúra a dél-zalai erdőtájon
Kétnapos túra a magyar olajbányászat bölcsőjében. Az olajkutak mellett bükkösök, arborétum és hangulatos tó is vár az útvonalon.
gyalogtúraolajkutakKörtúra+
Séta a Péteri-tavi Vöcsök tanösvényen és a Pusztaszeri Hétvezér emlékműnél
A 3500 méter hosszú, hurokszerű útvonal tíz információs pontban mutatja be a környék sokszínű élővilágát.
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattA Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásávalKörtúra+
Egy szelet Gerecse
Vegyél részt egy élvezetes kerékpártúrán, ami a szemed elé tárja Gerecse változatos és káprázatos dűlőit és erdeit!
kerékpáros túraTúraSzép kilátásKerékpártúra+
Tókerülő bringás élménytúra
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Kerékpárral Bozsokról a festői Rohonci-tóhoz
Félórás könnyed kerékpártúrával elérheted Bozsokról a természetes fürdőtavat (Badesee Rechnitz). Hazafelé, a rohonci szőlőhegy takaros borospincéi között, panorámás környezetben ejtenek...
KörtúraLátnivalók MagyarországonSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátTúrakerékpárKirándulások 15 km alatt+
Zemplén változatos tájain, úton a Nagy Péter mennykőre
Olyan körtúra, melyben pazar panorámával fűszerezett természeti kincsekkel lehet találkozni, amely része az Országos Kéktúrának is.
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKörtúraSzép kilátás+
Velencei-tó kör két keréken
A Velencei-tó sokak első tókerülése. Nincs sok emelkedő, viszont annál több látványosság. A nádasok madárlakossága is lenyűgöző.
Család-és gyerekbaráttóKörtúraSzép kilátás+