A 45 km hosszú úthálózat új aszfalt-, illetve zúzottköves burkolatot kapott
Megújult a kirándulók között népszerű Pilis Bike erdei kerékpáros hálózat útvonalainak jelentős része. A Pilisi Parkerdő Zrt. az elmúlt években 350 km erdei kerékpáros túraútvonalat jelölt ki a Budai- és a Visegrádi-hegységben, illetve a Pilisben. A Pilis Bike hálózat évente sok tízezer bringást vonz, ezért is volt lényeges az útvonalak felújítása. A Pilisi Parkerdő az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) támogatásával 45 km hosszú szakaszt újított fel hazai forrásból 2022 nyarán és őszén. A több mint egymilliárd forintos, négy hónapig tartó beruházás eredménye pedig egy sokkal biztonságosabb, kényelmesebben kerékpározható, bringásbarát úthálózat.
Az aktív kikapcsolódás, a természetközeli sport szinte bármelyik korosztály számára életre szóló élményt nyújt, ugyanis így különleges perspektívából fedezhetjük fel a táj szépségeit. Éppen ezért növekszik rohamosan az erdei kerékpározás népszerűsége: az erdők, a rétek és a mezők varázslatos látványa egyaránt megdobogtatja a kezdők és a profik, a mountainbike-osok és a kedélyesen kerekezők szívét. Az újonnan megjelenő igényekre válaszul a 22 állami erdőgazdaságból elsőként a Pilisi Parkerdő Zrt. alakította ki 2016-ban a Pilis Bike erdei kerékpáros túraútvonal-hálózatot a Pilisben, a Visegrádi- és a Budai-hegységben. Az erdészek a 350 km hosszú infrastruktúra részeként összesen 34 különböző nehézségű túrát javasolnak. A családok, a túrabiciklisek és a kerékpáros sportolók számára egyaránt jó lehetőségeket kínáló szakaszok eléréséhez pedig P+B pontokat, azaz „Parkolj + Bringázz!” parkolóhelyet alakítottak ki. A felújított útvonalak térképei és a hozzájuk tartozó túrák itt tekinthetők meg.
„A közjóléti szolgáltatások biztosítása az erdőgazdaságok alapfeladatai közé tartozik, és ebben a Pilisi Parkerdő élen jár. A társaság gyakorlata példaértékű, és ez azért is különösen fontos, mert az ország legnépszerűbb aktív turisztikai célpontjai vannak a területén”, emelte ki beszédében Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár. A most átadott, 2021-ben indult beruházás eredményeként a Pilisi Parkerdő több mint egymilliárd forint hazai forrásból, az AÖFK konzorciumi partnerségével jelentős rekonstrukciót hajtott végre az úthálózaton. A 45 kilométernyi erdei kerékpárút nagy része új aszfalt-, illetve zúzottköves burkolatot kapott. A felújítás összesen több mint 80 ezer négyzetméternyi útfelületet érintett. A burkolat mellett számos helyen megoldódott a több helyen alámosott, és ezért megcsúszott útpálya vízelvezetése, az útalap és a földművek megerősítése. A bringás élményt tovább fokozza, hogy az útszakaszokon a társaság kerékpárosbarát sorompókat helyezett ki, melyeknél az áthaladáshoz még csak le sem kell szállni a járműről.
A fejlesztés különlegessége, hogy az szinte teljes egészében természetvédelmi, nemzeti parki, Natura 2000 vagy helyi védettséget élvező területet érintett. Éppen ezért volt fontos, hogy a munkálatok során fakivágásra ne kerüljön sor, illetve azok védett növények élőhelyét ne háborgassák. Az illetékes Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) természetvédelmi felügyeletével történt szoros együttműködésnek köszönhetően a fejlesztés során sikerült minden ilyen jellegű célkitűzést megvalósítani.
Az erdei kerékpárút-hálózat felújítása egy nagyobb beruházássorozat része volt, így az erdészet további három, összesen 17 km hosszú útszakasz felújítását tervezi. Ezek a Pap-rét–Sztaravodai parkoló–Szentendre, az Apát-kúti parkoló és a Pap-rét, illetve a Pap-rét–Hegytető parkoló (Pilisszentlászló) közötti szakaszok. Ennek kapcsán Révész Máriusz államtitkár kiemelte, hogy „az AÖFK a Parkerdő mellett áll, és folytatjuk azt a közös munkát, melynek következő fejlesztési eleme a belépési pontokra koncentrál majd. Így az erdei infrastruktúra mellett parkolók, pihenők megújítása és bővítése, kerékpárosbaráttá tétele is a terv részét képezik.” Végül pedig a Pilisi Parkerdő az elkövetkező két évben nagyszabású ökoturisztikai fejlesztéseket is szeretne megvalósítani Visegrád környékén. A Fellegpark elnevezésű projekt célja, hogy a Parkerdő kezelésében álló turisztikai kínálatot – így a Fellegvárat, a Bertényi Miklós Füvészkertet, a Nagyvillám Sípályát, a hamarosan megépülő Mogyoróhegyi Élményparkot, és természetesen az ezekhez kapcsolódó gyalogos és kerékpáros útvonalakat – egységes keretben kezelje.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Élménytúra a Balatontól Veszprémig
Balatoni élmények, sok-sok látnivaló és a kerékpáros kihívásokat kedvelőknek kellő mennyiségű emelkedő is jutott ebbe a túrába. Remek program, akár...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúraKörtúra+
Élő palóc hagyományok nyomában Hollókőtől Varsányig
Ezen a kerékpáros körtúrán Hollókőre, Rimócra, Varsányra és Nógrádsipekre kalauzolunk, hogy jobban megismerkedj a palóc hagyományokkal.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
Pálosok útján
Arannyal és bányászattal is kapcsolatos túra, tanösvénnyel és zarándok úttal fűszerezve.Gótikus kolostor- és várrom is várja az arra kirándulókat.
TúraKözépkori templomokkirándulásKörtúraKirándulások 15 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Körtúra a Cserhát déli peremvidékén
Ezen a Palotásról kiinduló kerékpáros körtúrán teljesen a hangulaté, a végtelen közutaké és a békés táj látványáé a főszerep.
Túrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kerékpáros Körtúra Vendvidéken
Ez a kerékpártúra a páratlan szépségű vendvidéki táj festőien hullámzó lankáin kalauzol végig.
Kulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKörtúra+
Nagy-Gerecse körtúra
Varázslatos erdei tájon vezet át ez a szintemelkedésben bővelkedő túra.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekTúraKirándulások 15 km alattKörtúra+
Körút a Normafánál
Fedezd fel Normafát, és a körülötte található mesebeli látnivalókat!
kilátóBudapestKirándulások 15 km alattKörtúraBudapesti túrákKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Remete-barlangi körtúra
Látogasson el a történelmi Visegrádhoz, ahol ellátogathat Nagymarosra, illetve megtekintheti a Remete-barlang kijáratánál lévő gyönyörű panorámás kilátást!
KörtúraCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekturistaházgyalogtúraTúra+
Terepjárós kaland egy „kővé dermedt vízesésnél”
Kazár központjából gyalog vagy “tufa taxival” boglyas erdőn át juthatsz el az egyedülálló, védett természeti értékhez, a 17 millió éves...
Földtani érdekességekKirándulások 10 km alattSzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Solymosi kőgörgető túra
Ezt a túrát azoknak ajánljuk, akik szeretnék kipróbálni a hegyikerékpározást és nyitottak a kisebb emelkedőkre is. Pattank bringára!
Szép kilátás+
Kohótúra pisztránglakomával
Fedezd fel a varázslatos Lillafüredet és környékét. A túra során a diósgyőri vártól kanyargós utakon tekerhesz Felsőhámorig, majd a Hámori-tótól...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúraTúraVonaltúra+
A Gellért-hegy titkai – Digitális kalandösvény
Budapest egyik legfontosabb látnivalóját, a Gellért-hegyet ismerheted meg mélyebben a Digitális Vándor kalandösvényén.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátDigitális VándorTúraDigitális Vándor kalandösvény+
Ősbükkös túra
Tekerj ezüstös törzsű bükkfa óriások között és csodáld meg a megannyi látnivalót a környéken.
KerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Mackókör
A túra geológiai és történelmi emlékhelyeket egyaránt érint: sorra veszi Salgó és Somoskő várát, a Boszorkány-követ és a bazaltorgonát.
Szép kilátásFöldtani érdekességekKörtúra+
Egy szelet Gerecse
Vegyél részt egy élvezetes kerékpártúrán, ami a szemed elé tárja Gerecse változatos és káprázatos dűlőit és erdeit!
Szép kilátásKerékpártúrakerékpáros túraTúra+
Varázslatos körtúra a Holdvilág ároknál
Utazz el a Pilis gyöngyszemeihez, csodáld meg az ottani híres természeti nevezetességeket!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraDunakanyarTúraKörtúra+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
Két keréken, át a „világ közepén” (Őrség 3)
Őriszentpéter és az Őrség egyetlen körforgalmától indulva, az Őrség 3 jelzőtáblákat követve, egy meredek emelkedőről búcsúzunk az Őrség „fővárosától”. Kavicsozott...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Ibafai kis körtúra
Látogass el a híres nyelvtörőben szereplő Ibafára, ahol megtekintheted az ottani pipamúzeumot, majd levezetésképp utazhatsz egyet az Almamelléki kisvasúton ismerősökkel,...
turistaházgyalogtúraTúrakisvasútKirándulások 15 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékek+
A Zselici 4 fa túra nyomában
Sétálj el a a zselici 4 fához és engedd el magad az ottani mesés atmoszférában!
tanösvényTúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKülönleges élővilág+
Skanzentúra a Tókaji Parkerdőbe
Fogadd el a kihívást és tedd meg ezt a körtúrát ami elvezet Szenna, Tókaj, és a Kincses-hegy elrejtett csodáihoz!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúra+
Fedezd fel a Hortobágy-Berettyót!
Szarvasról induló körtúránkon igazán mélyre merülhetsz a Körösök világában.
KörtúragyalogtúratanösvényTúra+
Várnéző túra
Tekerj a nógrádi erdők között, pihenj meg frissítő forrásoknál, és engedd el magad a relaxáló környezetben!
VonaltúraTúrakisvasútkerékpáros túraLátnivalók MagyarországonKerékpártúraturistaház+
A természet kincsei
Tekerj el a Vas-Hegyhát vidékére, és csodáld meg a helyi különlegességeket!
kerékpárKirándulások 15 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágkilátóTúra+
A Balaton-felvidék titkai – Alsóörstől Csopakig
Útvonal: Alsóörs–kilátók–Miske-szikla–Malom-völgy–Király-kút–Csopak A túra Alsóörsről indul, ahová kényelmesen el lehet jutni vonattal vagy autóval, majd a túra végén Csopakról könnyen...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekEgyirányú túra+
A világítótorony tetején
A könnyű séta célpontja a Kis-Strázsa-hegy tetején álló, világítótoronyra emlékeztető kilátó, ami a magasba emelkedve uralja a tájat – jó,...
KörtúratanösvénySzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraTúraKirándulások 10 km alatt+
Pihenők és kilátók útja a Mecsek mediterrán lejtőin
A rövid túrán pompás kilátások nyílnak előtted Pécs városára és a Mecsekre. A kisvasút és az állatkert kiváló kiegészítés a...
Család-és gyerekbarátkisvasútTúrakisvasút túraSzép kilátás+
Fazekasság és gótika az Őrségben
Útvonal: Őriszentpéter–Bajánsenye–Magyarszombatfa–Velemér–Szentgyörgyvölgy–Kerkáskápolna–Pankasz–Őriszentpéter A kiváló kerékpártúra-terepnek számító Őrség legszebb részeit lehet felfedezni ezen a túrán. Az Őrség nevét arról kapta, hogy...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Katalinpusztától a Fenyves-hegyig – kilátás a Dunakanyarra
A Dunakanyar megkapó panorámáját a környékbeli csúcsok több kilátópontjáról csodálhatod meg.
Szép kilátásKirándulások 10 km alattA Duna-Ipoly Nemzeti Park ajánlásával+
Békés-Doboz kerékpárkörtúra a Libás tanya érintésével
Pedálozz körbe Békés határában, és ismerd meg a Kettős–Köröst, kóstold meg a békési pálinkát, szilvalekvárt vagy egy jó libás finomságot!