Már Magyarországon is elérhető a kerékpáros útvonaltervezés és -megjelenítés a Google Térképen
Mivel az elmúlt években fokozatosan növekedett a kerékpározás népszerűsége, legyen szó munkába járásról vagy szabadidős tevékenységről, ezért a Google Magyarországon is bevezette a kerékpáros útvonaltervező szolgáltatását. A térkép folyamatos tökéletesítéséhez számítanak majd a kerékpárral közlekedők tapasztalataira is.
Magyarországon a Google Térképpel eddig csak autós-, közösségi, illetve gyalogos közlekedéshez tervezhetünk útvonalat, azonban mostantól már kerékpárokra is elérhető ez a lehetőség. A klasszikus navigációs információkon felül a felhasználóknak lehetőségük nyílik arra is, hogy megismerjék az egyes zónákban, városokban vagy régiókban elérhető kerékpárutakat, és ezek közül válasszanak.
Mivel a világjárvány miatt a kerékpározási szokások folyamatosan változnak, így a Google Térkép információi is szüntelenül frissülnek annak érdekében, hogy a felhasználók a legmegbízhatóbb kerékpáros útvonalakat tudják használni. Az új szolgáltatás bevezetésében az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda stratégiai partnerséget vállalva biztosította a magyarországi kerékpáros útvonalakra vonatkozó legfrissebb adatokat. Tehát, ha a legbiztonságosabban, a tömeget elkerülve szeretnénk közlekedni, vagy csak egy fenntarthatóbb alternatívát szeretnénk választani a munkába járáshoz, esetleg sportolni vagy szimplán tekerni szeretnénk egyet, a Google Térkép mindegyikhez megtalálja a legmegfelelőbb útvonalat.
„Közel 3 éves előkészület után a mai naptól végre elindul Magyarországon is a Google Térképén a kerékpáros útvonaltervezés, melyhez az adatbázist a Magyar Közút és a Budapest Közút szolgáltatta. A környező országok közül egyedül Ausztriában, a közép-kelet-európai régióban pedig csak Lengyelországban működik ez a funkció”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, aki hozzátette, hogy szükség van a kerékpárral közlekedők tapasztalataira, tesztelésére is, ezért a szakemberek várják a visszajelzéseket a kerekparutvonal@kozut.hu címre.
„Mivel ez a funkció a Google Térképen belül közvetlenül az autós útvonaltervezés mellett jelenik meg, reméljük, hogy a magyaroknak elsőként a kerékpározás jut eszébe, és így egyre több embert fog arra bátorítani, hogy kerékpárt használjanak munkába járáshoz vagy szabadidejükben”, mondta Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője.
Ha valaki rendszeresen közlekedik biciklivel, vagy úgy dönt, hogy nem használja a tömegközlekedést és inkább mozogni szeretne, a kerékpáros útvonaltervezéssel megtalálhatja azt a kényelmes és hatékony útvonalat, amely kiválasztja a kerékpárutakat és a kerékpársávokat, valamint lehetőség szerint elkerüli az emelkedőket, alagutakat és rossz útfelületeket. A kerékpáros útvonaltervezés indításához csak a kerékpár ikont kell kiválasztani a Google Térkép útvonalkeresőjében.
További híreink
Csodák várnak a natúrparkok őszi hétvégéin
5 helyszínen az aktív időtöltés és a helyi értékek kerülnek a középpontba.
Átalakul a chipsadó, ami mostantól az aktív életmódot támogatja
Az elfogyasztott energiaitalok pörgetik fel az egészségtudatos életvitelt.
Kalandozni hív a Szigetközi Kalandtérkép
A Kalandtérkép hat kategóriába sorolva gyűjtött össze a különböző típusú szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a legizgalmasabb gasztronómiai élményeket, a természeti...
Nézz szét túráink között!
Duna-parti kalandok Budapest közelében
Egész napos, élményekben és látnivalókban gazdag kerékpáros körtúra áll előtted!
kerékpáros túraKönnyűKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúra+
Kaptár-túra ősemberbarlanggal
Látnivalók sorát sűríti ez a könnyed, 12 kilométeres túra. Sorra veszi a Kisamerikának nevezett barlanglakásokat, a térség kaptárköveit, és az...
TúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúra+
Panoráma túra Pécs felett
A tettyei romoktól induló túrához jó állóképesség, megfelelő technikai tudás és jó mountain bike szükséges. De a gyönyörű panoráma mindenért...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúra+
Szilvásváradi körtúra kisvasúttal és gyalog
A Szalajka völgye hazánk egyik legkedveltebb túrahelye. Nem véletlenül: a kirándulók gyönyörű látnivalókat nézhetnek meg, a kisvasút rajongói pedig végigroboghatnak...
Túrakisvasút túraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúrakisvasút+
Fedezd fel önállóan a szigetközi akváriumot, a Gazfűi-Dunát
Evezz le a Gazfűi-Duna vadregényes ágán, csodálkozz a folyó változatos és gyönyörű élővilágában!
Különleges élővilágVízitúraevezéskirándulás+
Látnivalótól látnivalóig a Budapest-Balaton kerékpáros túraútvonalon
Próbáld ki a friss Balaton-Budapest kerékpárutat!
Különleges élővilágBudapestVonaltúrakerékpáros túraBudapesti túrákBuba+
Szerről szerre Szalafőn
Az Őrség egyik legarchaikusabb községében, Szalafőn megtudhatjuk, hogy mi az a „szeres” településszerkezet.
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Körtúra a Sátoros-hegyek csúcsain
Sátoraljaújhely felett körben magasodó csúcsokat sokan a Zemplén legszebb hegyvonulatának tartják. E hegylánc a felfedezésére indulhatsz most.
Kulturális/történelmi értékekKörtúraSzép kilátás+
Egykor izzó vulkánoktól a hűvös tengerfenékig – Kishartyáni-kőlyuk
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Bükki Nemzeti Park ajánlásával+
Marsbéli tájakon – A gánti bauxit nyomában
Az ösvényen haladva néhány méter után lélegzetelállító, leginkább marsbéli tájra hasonlító bányaudvarban találjuk magunkat.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKörtúra+
Panoráma körtúra a Felső-Mátrában
A körtúra az alpesi hangulatot idéző mátraszentistváni Síparktól indul és több pontján is gyönyörű kilátásban lesz részed.
KörtúraSzép kilátás+
A Rába hullámain
Evezz a Rába hullámain a Vas-Hegyhátnál, és élvezd a könnyed vadvizek izgalmát!
Kulturális/történelmi értékekVízitúraLátnivalók MagyarországonTúra+
A Zselici 4 fa túra nyomában
Sétálj el a a zselici 4 fához és engedd el magad az ottani mesés atmoszférában!
tanösvényTúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKülönleges élővilág+
A legszebb cserháti panoráma – a Tepke
Hegycsúcsok egész tárházára látsz rá a Tepke kilátóból. Északra a Karancs–Medves vidéke, nyugatra a Cserhát, keletre a Mátra bércei sorakoznak.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességek+
Megyer-hegyi tengerszem és Hercegkút – gyalogos körtúra
A körtúra során bejárhatod Sárospatak, Megyer-hegyi tengerszem, Makkoshotyka és Hercegkút különleges látnivalóit.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
Szendrői Ördög-gát túra
A Telekes-völgy vadregényes sziklaszorosa minden évszakban felejthetetlen látványt nyújt, legszebb szakasza Ördög-gát sziklája és közvetlen környezete, melyet túránk során fedezünk...
KörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességek+
Egy kis érintetlen természet a nagyváros szélén – Naplás-tó kör
Ugyan ez egy rövidebb túra, de a városhoz való közelsége és természet szépsége egyaránt jellemző rá. Emiatt biztos nem fogsz...
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilágKerékpártúra+
Őrségi teker(g)és a gerencsérek földjén (Őrség 2)
Őriszentpétert egy bemelegítő dombbal hagyjuk magunk mögött. A Bajánsenye felé vezető közúton az egykori Maginot-vonal részeként épített bunkert találunk, majd...
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Vulkántúra az Alföld peremén
Az Alföld sok meglepetéssel vár minket. Például vulkánokkal.
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatta Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásával+
Középkori hangulatban Vértesszentkereszten
Ez a különleges túra szuper program lehet a gyerekek és a kezdő túrázók számára is. Szinte végig sík terepen halad,...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágTúra+
Felsőtárkányi barátságos réten
A felsőtárkányi kisvasút a Bükk hegységben kalauzol, amit érdemes kicsinek-nagynak egyaránt felfedezni. Ha nem csak sínekről szeretnéd látni az erdőt,...
kisvasútkisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Középkori zarándokok nyomában – időutazás Nógrád várának környékén
Látogass el hazánk egyik legrégebbi kővárához, ahonnan gyönyörű kilátás tárul eléd a környékre.
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKirándulások 10 km alatt+
Vizek mentén
Tekerj el Tata vizei mellett ezen a családbarát körtúrán, ami kerékpárral fergeteges élményt hoz magával!
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágKerékpártúraTúrakerékpáros túravárSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Mézeskalácsház az erdő közepén
Tekerj egyet a Bakony sűrű erdeibe, és lesd meg a mézeskalács-házikó ikonikus épületét.
Kulturális/történelmi értékekkerékpárTúravárLátnivalók MagyarországonKörtúra+
Kerékpáros Körtúra Vendvidéken
Ez a kerékpártúra a páratlan szépségű vendvidéki táj festőien hullámzó lankáin kalauzol végig.
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Evezz a Szentendrei-Duna szigetvilágában!
Evezz el Szentendre álomszigeteire, és élvezd a szelet a vizek ölelésében!
TúraLátnivalók MagyarországonDunaKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kalandos pápaszem – 9. Alpannonia® light körtúra
Nem kör-, hanem tulajdonképpen pápaszemalakú túra kanyarog a barátságos Kőszegdoroszló környékén, kényelmes terepviszonyokkal. Az apró falu patakjának csobogása és virágai...
Család-és gyerekbarátTúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Szurdokon át, Sasbércre fel
Kiváló barangolós útvonal szurdokkal, patakkal, várral és mesés kilátással.
Szép kilátásEgyirányú túragyalogtúraTúratanösvényvár+
Családi kerékpártúra a Mecsek hegyháton
A kíváló levegőjű Sikondáról induló könnyed családbarát kerékpártúra gyönyörű, kiépített utakon és bájos falvakon át vezet.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúraTúraKörtúraSzép kilátás+
Vértes, Észak-dél
Ha egy természetközeli kikapcsolódásra vágysz, akkor tekerj le erre a körtúrára ami bemutatja neked Csákvár festményszerű tájképét!
Kerékpártúrakerékpáros túraTúravárSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+