
Túrainfó
A Nagypartosi tanösvénynek a Duna-Dráva Nemzeti Park Béda-Karapancsa tájegysége ad otthont, amely a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értéket képviselő élőhelyeit foglalja magába. Ez hazánk rétisasok és fekete gólyák által egyik legsűrűbben lakott területe. A háborítatlan ártéri erdők mélyén zavartalanul pihennek meg a vízimadarak, a ligeterdőkben szebbnél szebb virágok bontják szirmaikat. A réten szürkemarha gulya legelészik, a vizeken tündérrózsák pompáznak. Az itt kialakult sajátságos élővilágnak, mint életközösségnek – beleértve az erdőket, rovarokat, madarakat, halakat, még magát az embert is, egyszóval mindent – legfőbb mozgatórugója, lelke a Duna folyó, ezen alapszik az ártéri élet.
A tanösvény útvonala a fokozottan védett Nagy-rét peremétől a Dunáig vezet. Az ismertető táblák és a szakvezetés segítségével megismerhetjük az ártér működését, ízelítőt kaphatunk az árvizek és az ártéri gazdálkodás összefüggéseiről, őseink életmódjáról. Az útvonal érinti a rekonstruált Belestye-fokot, valamint átvezet az Ásáson átívelő helyreállított kőhídon. Megismerhetjük a nedves réteket, kaszálókat, de az ismertető táblákon helyet kapott a fa lebomlási folyamatának bemutatása is. A túra egy irányba 2,5 kilométer, oda-vissza járható be.
Látnivalók
Tojta
A tanösvény kiindulópontján található Tojta eredetileg a töltésépítés során keletkezett kubikgödör volt. A mélyedésben megmaradt a víz, így egy olyan vizes élőhely alakult ki, amely otthont kínál több hüllő- és kétéltűfajnak, és táplálkozóhelyet ad az ártér gazdag madárvilágának is.
Belestye-fok
A rekonstruált Belestye-foknál számos információt tudhatunk meg az őseink által folytatott fokgazdálkodás fogalmáról, működéséről.
Ásás
Az Ásás csatornáját mesterségesen alakították ki, amelynek célja az volt, hogy a Duna főmedrét ebbe a mélyedésbe tereljék, a folyó azonban nem foglalta el a medret.
Nagypartos
Nagypartos a Duna utolsó szakadó partjainak egyike, ahol legnagyobb folyónk szabadon kanyarog. A Dunára nyíló csodálatos panoráma mellett itt lehetőség nyílik megcsodálni a méltán híres és színes ártéri madárvilág képviselőit, köztük a szakadó partban fészkelő partifecskéket, szerencsés esetben akár a magasban méltóságteljesen köröző rétisast is.
+ Programtipp
Fehér Gólya Múzeum
Az európai tekintetben is egyedülálló tematikus kiállításon tárlatvezetés keretében ismerkedhetnek a látogatók a gólyák életmódjával, vándorlási szokásaival, életük irodalmi, néprajzi vonatkozásaival, betekintést nyerhetnek a gólyagyűrűzés módszereibe. A múzeumban számos interaktív eszköz segítségével (digitális árvízmodell, fokrendszer terepasztal, homokasztal) az ártér működését is meg lehet ismerni.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Adatok
Megközelítés
Gépjárművel Kölked felől, a Szivattyúháznál kialakított parkolóban van lehetőség megállni. Kerékpárral és gyalog Kölked felől az árvízvédelmi töltésen haladva
Hasonló túrák
Evezés az Ős-Dunán a fokok világában
Fedezd fel Dusnok alatt a gyönyörű, kanyargós folyót, ahol a gazdag növény- és állatvilág titkai tárulnak fel előtted!
VonaltúraTúraKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Mélyen a gemenci erdőkben
Indulj el a Rezéti-Dunán a Duna-Dráva Nemzeti Park gyönyörű környezetében, ahol gémeket, kócsagokat és más lenyűgöző madarakat is láthatsz!
VonaltúraTúraKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Bárkával a Vén-Dunán
Evezz le a Vén-Duna rejtélyes ágain!
TúraKörtúraKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Túra az ország legnagyobb fájához, a pörbölyi titánhoz
Utazz végig a Cserta-Duna ágon, ahol útközben számos madarat is megleshetsz a pihenőzés közben!
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKülönleges élővilággyalogtúra+
Madármegfigyelő túra a Nyéki-Holt-Dunánál
Ismerd meg a gemenci erdő színes élővilágát a pörbölyi madárlesen!
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKülönleges élővilággyalogtúra+
Gyalogtúra a Sió mentén
Látogass el a Gemencbe, és frissülj fel a Sió mellett!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraKirándulások 15 km alatt+