Szavazz az Év Kerékpárútjára, hogy a te favoritod nyerjen! Idén is közönségszavazás dönti el, hogy mely kerékpárút lesz az év kedvence. A pályázási időszakban jelölhetted a jobbnál jobb bringautakat – ebből szakmai zsűri választotta ki azt a 11-et, amelyre április 24-ig lehet szavazni az Aktív Magyarország Facebook oldalán. A szavazási időszakban megosztott hivatalos album képeire és a meghirdetett, a kerékpárutakat egyesével bemutató bejegyzések kedvelésének összege adja meg az Év Kerékpárútja nyertesét. Az első helyezettről később kisfilm készül, illetve kihelyezett tábla fogja hirdetni ezt.
A Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat keretében a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozata, az Aktív Magyarország, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Kerékpárosklub pályázatára március 1-13. között több tucat pályázat érkezett.
Olyan útvonal nyerheti el az Év Kerékpárútja címet, amely elég izgalmas, hogy felvedd bakancslistásra, és nyeregbe pattanj. A versenyben lévő mind a 11 útvonal érdekes látnivalókat – legyen az épített örökség vagy a természet csodája – érint. Hogy maradéktalanul élvezhesd a tekerést természetesen fontos, hogy az úttest jó minőségű és biztonságos legyen.
A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté, és emiatt többen üljenek biciklire, hogy aktívan fedezzék fel hazánk tájait. Emellett a kampány rámutat, hogy az utak építése, fejlesztése és fenntartása is folyamatos munkát igényel. A Közlekedési Kultúra Napja és a kampány legfontosabb üzenete, hogy a kerékpárutak akkor nyújtanak felejthetetlen élményeket, ha azokon mindenki biztonságosan közlekedik, a KRESZ szabályait betartja, és a közlekedés minden résztvevőjére figyelemmel van.
A szavazás az Aktív Magyarország Facebook-oldalán zajlik április 24. éjfélig; a legtöbb kedvelést begyűjtő kép nyeri meg az Év Kerékpárútja címet. 2020-ban a Tatabánya és Tata közötti útszakasz lett a nyertes, 2021-ben a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpáros hidakon vezető vonal volt a közönség kedvence, 2022-ben pedig a Deseda-tavat megkerülő kerékpárút kapta a legtöbb szavazatot. Tavaly a Békéscsaba körül futó Wenckheim kerékpárút kapta meg a címet.
Idén a következő tizenegy kerékpárútra lehet szavazni:
- Beregi kör
- Diósgyőr—Miskolctapolca
- Drávaszabolcs—Szaporca
- Komló—Magyarszék kör
- Mohács—Bédai-holtág
- Nyugat-zselici kör
- Oroszlány—Környe kör
- Pusztamagyaród—Szentpéterfölde
- Vasszécseny—Rum
- Veszprém—Balatonalmádi
- Veszprém—Márkó
A végeredményt április 25-én hirdetjük ki. Az elmúlt évhez hasonlóan május 11-én, a Közlekedési Kultúra Napján kerül sor az ünnepélyes átadóra. A Közlekedési Kultúra Napját a Közlekedéstudományi Egyesület 2015 óta szervezi meg – az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával – azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a biztonságos és kulturált közlekedésre. Ennek a kezdeményezésnek része az Év Kerékpárútja pályázat is.
További blogposztjaink:
Bubán innen, Kékesen túl – ide menj szurkolni a 2024-es Tour de Hongrie-n!
Buba, Amatour, Hősök tere és a Kékes – a szurkoláson kívül idén is számos programmal várja a kerékpárrajongókat a Tour...
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” Instagram nyereményjátékhoz
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” nyereményjátékhoz ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK, AZ ADATKEZELŐ 1.1. Az adatkezelő személye...
A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” Instagram nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata
A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és Decathlon utalványt!” nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata A „Nyerj egy Természet_Védelem_Itthon könyvet és...
Új multifunkcionális bázis nyílik a Tisza-tavon: nyártól vár a Kérész Központ
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Nézz szét túráink között!
Hideg-völgyi bringás körtúra
Tekerj a vadregényes erdőkben, teljesítsd a Hideg-völgy erőpróbáját!
KörtúrakilátóBudapestkerékpáros túraBudapesti túrák+
Könnyed túra a várak és a természet szerelmeseinek
Elmélyülhetünk a vár természeti környezetének szépségében és belepillanthatunk Regéc akkori és mai életébe.
Szép kilátásAz Aggteleki Nemzeti Park ajánlásával+
Ökofalvak nyomában a Dél-Zselicben
Tekerj el a Bükkösdi Ökoparkban ahol frissítő élmenyeket szerezhetsz vagy lovak hátán is utazhatsz!
tanösvényLátnivalók MagyarországonKörtúraKülönleges élővilágKerékpártúraturistaház+
A Felső-Tisza-vidék felfedezése kerékpárral
Útvonal: Kölcse–Sonkád–Tiszabecs–Tiszakóród–Szatmárcseke–Túristvándi–Kölcse Kerékpártúránk a gyönyörű fa harangtornyáról híres Kölcse központjából indul. Innen áttekerünk a közeli Sonkádra, de még mielőtt a...
Kulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKörtúraSzép kilátás+
Fehér sziklák és rejtett bunkerek
A Lófingató-hegy sok kalandot tartogat: elhagyott bunkereket járhatsz be, a kilátópontról pedig a Gerecsér láthatod. Indulj el családbarát körtúránkon!
TúraKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Szekszárdtól Mohácsig a Duna-menti kerékpárúton
Fedezd fel kerékpáron Szekszárdot, és élj át egy napot a busók fővárosában, Mohácson!
Kulturális/történelmi értékekkilátóVonaltúrakerékpáros túra+
Kerékpártúra Pécs belvárosából a malomvölgyi-tavakhoz
Ez a túra a belvárosból elkalauzol a pécsiek egyik kedvelt kirándulóhelyére, a Malom-völgyi tavakhoz. A túra könnyű, szinteket alig kell...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúraTúraKörtúra+
Kerékpáros városnézés Budapesten
Tekerd körbe a fővárosunkat, és látogasd meg kerékpárral a leghíresebb látnivalókat a város különböző részein!
KörtúraBudapestkerékpáros túraBudapesti túrák+
Keszthelyről a Rezi várig hegyikerékpárral
Hódítsd meg a Rezi várat kerékpáron! A 44 kilométer hosszú útvonal, sok látnivalóval emelkedőkkel, terepszakaszokkal.
KörtúraSzép kilátásKerékpártúra+
Huták földjén – Mátraszentimre, Ágasvár
A hangulatos Csörgő-patak mentén sétálunk el Ágasvárra, és útközben megnézzük egy középkori üveghuta maradványait. Kelj útra!
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKörtúraSzép kilátás+
Kéktúrázz a fővárosban!
Ha még nem kezdtél neki a Kéktúrának, itt az alkalom. Ez a legjobb hely, hogy elkezd, ha a fővárosból indulsz...
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátkéktúraTúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Pécs nevezetességei – ismerd meg Pécs belvárosát e-bikeon!
Ha egy könnyed biciklis túrára és kultúrális kikapcsolódásra vágysz ez a kirándulás tökéletes lesz számodra. Pécs gyönyörű belvárosába kalauzolunk téged.
Család-és gyerekbarátKerékpártúraTúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Zrínyi útján-szigetvári körtúra
Tekerj át a Zselicen és nézd meg az ottani kulturális emlékeket, mint például a Szigetvári vár!
KörtúraKulturális/történelmi értékekKerékpárútTúrakerékpárkerékpáros túra+
Kisújbánya és Óbánya közt a Mecsekben
Óbánya és Kisújbánya közt romantikus szépségű völgy húzódik – olyan természeti csodákkal, mint a Ferde-vízesés és a Csepegő-szikla. Óbánya településéről...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúraSzép kilátás+
Romantikus séta a Füvészkertben
Visegrád városát magad mögött hagyva nyílik az Apátkúti-patak völgye, mely garantált kikapcsolódást kínál az egész család számára. A völgy remek...
TúraKörtúraCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraKirándulások 10 km alatt+
Mencshely: egy halom vulkáni hegy
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Pálosok útján
Arannyal és bányászattal is kapcsolatos túra, tanösvénnyel és zarándok úttal fűszerezve.Gótikus kolostor- és várrom is várja az arra kirándulókat.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraKözépkori templomokkirándulásKörtúraKirándulások 15 km alatt+
Kőszegi esszencia – 1. Alpannonia® light körtúra
Látnivalókban és ismeretben is gazdagodhatsz ezen a túrán, amely az igen impozáns kinézetű Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont interaktív kiállításával kezdődik.
Kulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúratanösvényLátnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátás+
Panorámás felfedezőtúra a Kő-hegyen
Bár a hegy megnevezés utalhatna egy nehéz túrára, ebben az esetben nevezzük ezt inkább könnyű kirándulásnak, amit akár gyerekek is...
Különleges élővilággyalogtúraTúraKirándulások 10 km alattKörtúratanösvénySzép kilátásCsalád-és gyerekbarát+
Családi kerékpártúra a Mecsek hegyháton
A kíváló levegőjű Sikondáról induló könnyed családbarát kerékpártúra gyönyörű, kiépített utakon és bájos falvakon át vezet.
TúraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúra+
A Középső-Mecsek egyik legszebb szurdoka: a Meleg-mányi-völgy
Túránkon a Mecsek egyik gyönyörű szurdokvölgyében keressük fel a hegység legnagyobb zuhatagát, az Ágnes-vízesést. A Dömör-kaputól a piros négyszög, majd...
Kulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKörtúra+
Élménytúra a Visegrádi-hegységben
A túra végig aszfaltos úton halad, és ami különösen szerethetővé teszi, hogy nagy része forgalomtól elzárt erdészeti utakon vezet, tehát...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekTúrakerékpáros túraKönnyű+
A döbröntei vártól a Polányi Passió helyszínéig
Indulj el az Észak-Dunántúlra, egy vadregényes körtúrára, és csodáld meg a benne rejlő kincseket!
TúraLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
A Börzsöny és a Naszály között – A Gyadai tanösvény
A fővárostól csupán 40 percnyi autózásra található Gyadai-rét ideális célpont, ha gyerekekkel indulunk kirándulni. A látogatóközpontnál található hangyavasút nagy sikert...
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Barátok a Bükkben – Bélapátfalvai gyalogtúra
A Bél-kőről Magyarországon páratlan látvány tárul eléd: tiszta időben akár a Tiszáig és a Tátráig is ellátni.
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágKörtúraBél-kőSzép kilátás+
Meredek kaptatók a Velencei-tó északi részén
A Velencei-tótól északra kalandos kerékpározás vár. Szép kilátás, vízimalom, kastély, történelmi emlékhely mellett a strandolás is jó program.
KörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbaráttó+
Madarász túra a Kis-Sárréten
Egy jó kirándulás a madarak hazai paradicsomában?
KörtúraKülönleges élővilágKirándulások 10 km alattA Körös-Maros Nemzeti Park ajánlásávalMadárparadicsom+
A Wenckheim-kastély és a Kígyósi tanösvény titkai
Kulturális és természeti értékeket egyaránt megcsodálhatsz ezen a rövid kiránduláson. A Weckheim-kastély főúri pompája és a Kígyósi-puszta egyaránt lenyűgöző.
TúratanösvényCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alatt+
Kétvölgyi körtúra
A Rába folyó völgye, a távolban a Kőszegi-hegység, az osztrák Alpok keleti vonulatai, kaszálórét és házi szörpök... Hmm 🙂
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+