
Túrainfó
Sikonda kiváló kiindulópont: levegője annyira tiszta, hogy klimatikus gyógyhellyé nyilvánították, és méltán viseli az „Egészség völgye” címet. A túra kiindulópontja az Ambient illathotelje, ahol biztonságosan le tudsz parkolni, ha autóval érkezel. A kiépített kerékpárút a kis üdülők övezte horgásztavak mellett vezet el, majd keresztezi a 66-os főutat és elér Magyarszékre, amelynek templomában a Dél-Dunántúl legrégebbi harangja található. Innen bájos kis falvakon át jutsz el Komlóra, a magyar nehézipar egykori központjába. A város jelentős átalakuláson ment keresztül amióta 2000-ben bezárt az utolsó bánya is. A Rómához hasonlóan hét dombra épült település szép parkokkal és kulturális élettel büszkélkedik. Gyerekekkel érdemes egy kitérőt tenned a város kis miniállatkertjébe, ahol számos helyi erdei állattal kerülhettek közelebbi ismeretségbe. Egy szerpentines emelkedő a városban, majd a város szélén még egy domb, melyeket megmászva visszajutsz Sikondára.

Látnivalók
Komló Mini Zoo
A komlói állatkert 2016 októberében nyitotta meg kapuit, közel 60 állatfaj 150 egyede található itt. Az állatok jólléte elsődleges szempont, a családias környezetben barátságos szelíd állatok várják az érdeklődőket. Az állatok többsége simogatható, sőt sétáltatható és etethető is: interaktív, élménydús időtöltésben lesz itt részed miközben fontos dolgokat tudhatsz meg az állatok tartásáról, fontosabb jellemzőiről is.
+ Programtipp
Mecsextrém Park
Árpádtetőn, Pécs felett, szép erdei környezetben található a Mecsextrém Park, Magyarország egyik legnagyobb erdei kalandparkja, amely egyedülálló élményt kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Adatok
Megközelítés
Budapestről személyautóval a 6-os főközlekedési út/M6 – M60-as autópálya Pécsig, majd onnan a 66-os úton Komló – Mánfa irányába. Végül Magyarszék előtt jobbra le kell térned.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Hasonló túrák
Nádi szél vízitúra tanösvény
Fedezd fel a Balaton első vízitúra tanösvényét, ahol 6 állomáson keresztül ismerheted meg a tó elképesztően gazdag élővilágát!
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilágVízitúra+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Kőtenger kör
Ezen a túraútvonalon a Káli-medence legszebb helyeit járhatod végig, csodás panorámában gyönyörködve. A köveskáli mosóháztól indul az út. A falu...
Kirándulások 15 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Kalandozás a Badacsony tetején
A Balaton északi partjának legjellegzetesebb és egyben legmagasabb hegye a Badacsony, a maga 438 méteres magasságával. Nemcsak a csodálatos panoráma,...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattKörtúra+