Skip to main content
GyalogtúraTúraútvonalAggteleki Nemzeti ParkÉszaki-középhegységZemplén

Könnyed túra a várak és a természet szerelmeseinek

By 2021.03.03.január 8th, 2024No Comments

Túrainfó

Ez a túra sokkal többet nyújt az aktív túrázók számára, mint egy szimpla várlátogatás, hiszen a javasolt útvonalon haladva elmélyülhetünk a vár természeti környezetének szépségében továbbá belepillanthatunk Regéc, az egykori váruradalomhoz tartozó falu akkori és mai életébe.

Regéc előtt, a várhoz felvezető út legelején tegyük le autónkat, és már indulhatunk is a Vár-hegy bevételére!

Az erdőbe érve kis kaptatóval érjük el a várhoz vezető szerpentin utat, amely viszont kissé megdolgoztatja majd túrázó izmainkat. Az út tölgy és gyertyán alkotta erdőkben halad, de az északi oldalon már szürke törzsű bükkök is beköszönnek. A hegy meghódításának boldog tudatában érünk fel a várba, ahol a látvány kárpótolja fáradozásainkat. Elénk tárul a Regéc-Mogyoróskai-kismedence, és a Zempléni-hegyek csodás füzére. Itt nyílik lehetőségünk egy kis madarászásra is, hiszen az égen gyakran tűnnek fel pl. fokozottan védett szirti sasok, amely faj hazánkban egyedül a Zemplénben költ.

A visszaúton figyeljünk majd, hogy az ismert útról le kell térnünk balra a falu irányába haladó kék turistaútra. Könnyed sétával érünk vissza a faluba, utunk erdős és virággazdag gyepes területen halad át, majd elérjük Regéc házait. A fő utcán végig sétálva rengeteg műemlék jellegű épületben gyönyörködhetünk, és utunk méltó zárásaként ne felejtsük el megtekinteni a Regéci vár Látogatóközpontban található érdekes kiállítást.

Látnivalók

Gyertyános-tölgyesek

A Vár-hegy oldalában helyenként igen szép gyertyános-tölgyes erdőkkel találkozhatunk. Hogy mitől szép egy erdő? A rend és a tisztaság semmi esetre sem a természetvédelmi szempontból meghatározható szépség mutatói. Minél többféle fafaj alkotja ezeket az erdőket, minél változatosabb szerkezetűek és minél nagyobb bennük a „rendetlenség” (sok kidőlt, korhadt fa) élőviláguk annál értékesebb és gazdagabb.

Fenyvesek

Utunk során a Vár-hegy oldalában néhol sűrű fenyvesek tűnnek fel. Felmerülhet bennünk a kérdés, vajon ezek idevalók-e? Ezeket az erdei- és feketefenyő alkotta ültetvényeket az 1950-es években hozták létre főként a megnőtt faanyag igény miatt, illetve a kopár területek fásítása céljából. Ma már tudjuk, hogy ezek ökológiai értéke alacsony, fokozatos letermelésükkel őshonos és változatos szerkezetű erdők kialakítása a cél.

Zempléni Tájvédelmi körzet fokozottan védett területe

Utunk során több helyen tábla figyelmeztet a terület fokozott természetvédelmi jelentőségére. A védett fajok között a vár környékén él a leánykökörcsin és a rózsás kövirózsa, a vár fölött gyakran köröz a szirti sas, a környező erdők holtfáiban pedig egy ritka rovar, a skarlátbogár él. A várhegyre tett túrák alkalmával még ha kalandozó kedvünk arra is csábít, ne térjünk le a turistajelzéssel ellátott utakról, mert taposásunkkal és az élővilág zavarásával igen nagy károkat okozhatunk!

Regéci vár

A vár címere az egyik oromról

Az 1200-as évek végén épült regéci vár, bár nem tartozott Magyarország legjelentősebb várai közé, a Rákóczi család hírnevet szerzett neki, hiszen II. Rákóczi Ferenc 5 éves koráig itt nevelkedett édesanyjával, Zrínyi Ilonával. Az 1686-ban lerombolt várat 2003-tól fokozatosan elkezdték helyreállítani, ma már színvonalas kiállítótermekkel és szolgáltató egységekkel várja az idelátogatókat.

Virágos rétek

Utunk során több gyepes területen is áthaladunk, amelyek egykor szántók vagy legelők voltak. Nyár közepén igen szép virágok nyílnak itt, amelyek gyakran az utak mentén is feltűnnek. Ilyen a rózsaszínben pompázó nagy pacsirtafű, és a lila virágú nagyvirágú gyíkfű. Vigyázat, mindkettő védett faj csak fényképezőgépünkkel vadásszunk rájuk!

Regéci vár Látogatóközpontja

A faluban egy várhoz hasonló épületben látogatóközpontot alakítottak ki, ahol kiállítást láthatunk II. Rákóczi Ferenc gyerekkoráról, a várhoz kapcsolódó különböző interaktív multimédiás tartalmakat fedezhetünk fel és a vár területén talált régészeti leletekből is ízelítőt kaphatunk.

+ Programtipp

Fony – Hiúzok ösvényén

Fony felé autózva ne hagyjuk ki az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság tanösvényét, amely a „Hiúzok ösvényén” nevet viseli. A tanösvényen végig haladva kicsik es nagyok egyaránt hasznos ismereteket szerezhetnek az interaktív elemekben bővelkedő táblák segítségével a Zempléni-hegyek élővilágáról. Megismerkedhetünk a területen található kőzetekkel, az erdők nagyragadozóival, kisemlőseivel, madaraival és beletanulhatunk a nyomolvasás rejtelmeibe is. A tanösvény előre láthatólag 2021 őszétől látogatható.

Szolgáltatások

Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások

Turistainformációk, programok, rendezvények, szálláshelyek a térségben.

Sárospatak Tourinform

Adatok

Országrész: Északi-középhegység
Időtartam: 1 nap
Túra besorolása: könnyű
Túratípus: gyalogos
Táv: 5.8 km
Időigény: 2 óra

Megközelítés

A túra a falun kívül eső, vár felé vezető út legelején levő parkolóból indul.

Autóval: Háromhuta felől érkezve még Regéc település előtt tábla jelzi a vár felé vezető utat, amire bekanyarodva rögtön letehetjük az autónkat. Nem érdemes a felső parkolókba menni, hiszen túránk végén is ide fogunk visszaérkezni a falu felől.

Térkép

Útvonal

GPX letöltésMegtekintem az útvonalat

Hasonló túrák

Keress minket Instagramon!

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds

This will close in 0 seconds