Idén összesen 39 bringa- és görpark épül az Aktív Magyarország Programban
Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) bevonásával 2021-ben is Országos Bringapark Programot hirdetett meg. A Program célja, hogy Magyarországon minél nagyobb számban és minél magasabb színvonalon álljon rendelkezésre a sportolni vágyók számára bringa- és görparkok. A Kormánybiztosi Iroda az 50 százalékos önrész mellett idén 558 millió forint támogatást nyújt ilyen létesítmények építésére, így 2022 tavaszáig 36 új bringapark és 3 vadonatúj görpark épül az országban. A Program lebonyolítója az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK).
A kormány 2021-ben is bringa- és görparkok építésével bővíti a szabadidős sportolás lehetőségeit. A támogatásra minden olyan önkormányzat, önkormányzati szerv, nemzetipark-igazgatóság, erdészeti szervezet, sportegyesület, natúrpark, egyházi szervezet, illetve egyéb civil- és gazdasági szervezet jelentkezhetett, amely többek között vállalta, hogy az így megvalósuló beruházását legkésőbb 2022. március 31-éig megvalósítja. Az Országos Bringapark Program iránt hatalmas volt az érdeklődés, melyek közül 39 jelentkező nyert támogatást. Az 50 százalékos vissza nem térítendő támogatásnak köszönhetően 1,1 milliárd forintot meghaladó értékben létesülnek bringa- és görparkok. A hozzájárulási összegeket nem kizárólag a bringaparkok építésére, hanem a közvetlen környezetükben felépülő, felújítandó infrastruktúra fejlesztésére is fordíthatják a jelentkezők.
Az építési program támogatási kerete számos különböző pályatípust tartalmaz. A pályázók single trailek (egynyomvonalas, földutas pálya), pumpapályák (épített, egyensúlyérzéket fejlesztő ügyességi pálya) és kifejezetten az extrém sportok szerelmeseinek szánt BMX-, triál- és görparkok, valamint dirt/freeride pályák létesítését vállalták. Az így létrejövő parkokkal a kormány célja az volt, hogy az alapvetően óvodás és alsó tagozatos korú gyermekek számára épült hagyományosabb játszóterekből már kinőtt fiataloknak ne a digitális világ legyen az egyetlen alternatíva a szabadidő eltöltésére.
A szakmai szervezetekkel közösen megálmodott és elbírált parkoknak köszönhetően a jövőben nőnek a helyiek kikapcsolódási lehetőségei, és több fiatal dönthet a mozgás mellett közvetlenül a felnőttkor előtti éveiben is. A támogatási igények elbírálása során erős eltolódás mutatkozik a kerékpáros parkok irányába, ami tudatos, hiszen a nyári olimpiai játékokon az atlétika és az úszás után a bicikliseknek osztják ki a legtöbb érmet: 22 versenyszámban összesen 66 dobogóst hirdetnek. Az ilyen bringparkokban játszva tapasztalatot szerző fiatalok a fejlődésre ideális korban szívhatják magukba azt a technikai tudást, aminek köszönhetően magabiztosabb kerékpáros közlekedővé válhatnak a közúti forgalomban vagy akár a nagy kerékpárversenyek mezőnyében is.
A szakmai anyagok elbírálását követően, összesen 36 településen lesz lehetőség a könnyed és önfeledt sportolásra. A települések listája országos lefedettséget mutat, kisebb lélekszámú községek éppúgy megtalálhatóak benne, mint nagyobb lakossággal rendelkező városok. Bringaparkok épülnek Balassagyarmaton, Békéscsabán, Biatorbágyon, Budakeszin, Budapesten Kőbányán és Újbudán is, továbbá Cegléden, Domaszéken, Dorogon, Gencsapátin, Győrött, Gyulán, Hajdúböszörményben, Hosszúhetényben, Iszkaszentgyörgyön, Karcagon, Kiskunfélegyházán, Komlón, Kozármislenyen, Mátraszentistvánon, Nagymaroson, Nemesvámoson, Pápán, Pécsett, Sopronban, Szekszárdon, Szentgotthárdon, Szurdokpüspökin, Tarjánban, Vácott, Vácrátóton, Velencén, Veszprémben, Zircen, illetve Debrecenben, ahol azonnal két ilyen létesítmény is épül. Mindezeken felül görparkok létesülnek Fóton, Győrött és Törökbálinton is.
További híreink
Bubán innen, Kékesen túl – ide menj szurkolni a 2024-es Tour de Hongrie-n!
Buba, Amatour, Hősök tere és a Kékes – a szurkoláson kívül idén is számos programmal várja a kerékpárrajongókat a Tour...
Új multifunkcionális bázis nyílik a Tisza-tavon: nyártól vár a Kérész Központ
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Kerékpáros kishajók teszik még vonzóbbá a Tisza-tavi aktív turizmust
A hazánk második legnagyobb tavát érintő új fejlesztés célja, hogy a kerékpározás területén maximális élményt nyújtson minden korosztálynak.
Nézz szét túráink között!
Bringával az ország északi végén
A Putnok és Perkupa közötti túrát háborítatlan erdőségek, jégkorszakból megmaradt láprétek, és sok-sok barlang jellemzi. Ugyan van benne emelkedő bőven,...
Különleges élővilágKerékpártúraBarlangSzép kilátás+
Szertúra Őriszentpéteren
Nézd meg Őriszentpéter legfontosabb nevezetességeit, élvezd a helyik vendégszeretetét!
KörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Két keréken a legbátrabb város körül
Pattanj te is nyeregbe, és járd körbe a civitas fortissima tágabb határát! Mezők, szántók, bájos kistelepülések, tavak és hangulatos helyek...
Túrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékektó+
Kerékpártúra a Vasfüggöny Múzeumhoz
Eredj te is a történelem nyomába a régi vasfüggöny vonalát követve!
Kulturális/történelmi értékekEgyirányú túrakerékpárTúraLátnivalók Magyarországon+
Szádvár, a „Bebekek” egykori fészke-Szádvári kiskör
A túra során a középkori Szádvár romjaihoz látogatunk el, ahonnan nagyszerű kilátásra számíthatunk!
Kirándulások 10 km alattKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekAz Aggteleki Nemzeti Park ajánlásával+
Mátraházai körtúra
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
KörtúraSzép kilátás+
Kisvasutas kirándulás a fővárosban
A Gyermekvasút talán az ország legkedveltebb kisvasútja, főleg, hogy ezt gyerekek is vezetik. Ajánlunk egy kis túrát, ami szép kilátásokkal...
Szép kilátásCsalád-és gyerekbarátkisvasútTúrakisvasút túra+
A sziráki főúri kastélytól Buják középkori várromáig
A Szirákról induló túrán dimbes-dombos tájakkal, barokk kastéllyal, és egy vízimalommal is találkozni fogsz utad során.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Lovagok nyomában – Túra a füzéri várhegyre és a Nagy-Milicre
Az Északi-középhegység a középkorban természetes védővonalat jelentett, mely a délről érkező ellenséget feltartóztatva óvta az értékes felvidéki bányavárosokat. A természetes...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Zánka és Vigántpetend között pedelec kerékpárral
40 kilométeres útvonal Zánka felett, javarészt könnyű terepen, erdei utakon haladva, meseszép kilátóhelyeket érintve.
A borvidék nyitánya
Tokaj-Hegyalján járva érezd meg a történelem erejét, – fedezd fel a legendák és gazdag kultúra rejtett kincseit egy emlékezetes túra...
Szép kilátásgyalogtúraVonaltúravárTokaj+
A világítótorony tetején
A könnyű séta célpontja a Kis-Strázsa-hegy tetején álló, világítótoronyra emlékeztető kilátó, ami a magasba emelkedve uralja a tájat – jó,...
KörtúratanösvénySzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilággyalogtúraTúraKirándulások 10 km alatt+
Budai Zöld 1: A Gellért tértől a Tündér-szikláig / Szép kilátások nyomában
Látogass el a Budapest Zöld túraútvonalára, ami elvezet téged a Gellért térre, illetve a budapesti Gyermekvasúthoz is.
BudapestVonaltúraArborétumKulturális/történelmi értékekBudapesti túrákgyalogtúrakilátó+
Ördögkatlan túra Palkonyától Villányig
A palkonyi pincesortól induló egyirányú túránkon hangulatos, precízen kialakított és művelt szőlősorok között, dombok és völgyek ölelésében visz az út....
Kulturális/történelmi értékekEgyirányú túragyalogtúraTúrakirándulásKirándulások 15 km alattSzép kilátás+
Ibafai kis körtúra
Látogass el a híres nyelvtörőben szereplő Ibafára, ahol megtekintheted az ottani pipamúzeumot, majd levezetésképp utazhatsz egyet az Almamelléki kisvasúton ismerősökkel,...
gyalogtúraTúrakisvasútKirándulások 15 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekturistaház+
Távol a világ zajától
Sétálj Magyarország legszebb erdeiben a Pilis-hegységben ahonnan festői látványokban gyönyörködhetsz, és engedd el a mindennapi élet feszültségeit!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraDunakanyarTúraKörtúraSzép kilátás+
Pisztrángok nyomában a Garadna-völgyben
Tudtad, hogy olyan gyorsfolyású vizeket kedvelő halak is élnek nálubk, mint a pisztráng? A Bükk különleges világában velük is találkozhatsz.
Túrakisvasúttanösvénykisvasút túraKörtúraCsalád-és gyerekbarátgyalogtúra+
Kerékpárral a Szigetköz és a Mosoni-sík határán
Programokkal és látnivalókkal teli kerékpáros túra, ami elvezet a Mosoni-Duna partjaira madárlesre, illetve bevezet a városba, ahol megtekintheted a magyar...
KörtúrakirándulásSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágKerékpártúraTúratanösvény+
Vendvidéki gyalogtúra a János-hegyre
Kalandozz el ezen a dombos, alpesi tájon a Vendvidékben egy könnyed túrára!
KörtúraLátnivalók MagyarországonSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúrakilátóTúraKirándulások 10 km alatt+
Kerekezz át Európa közepén!
Fedezd fel a Tokaj–Kassa–Tarnów királyi borút egy részét, történelmi kincseket és borászati élményeket átölelve!
Kulturális/történelmi értékekVonaltúraTokaj-Hegyaljakerékpáros túraKirándulások 15 km alatt+
Panoráma körtúra a Felső-Mátrában
A körtúra az alpesi hangulatot idéző mátraszentistváni Síparktól indul és több pontján is gyönyörű kilátásban lesz részed.
KörtúraSzép kilátás+
Amazonas hangulatban a Körösön
Békéstől Mezőberényig a Körösön evezni majdnem olyan, mintha Dél-Amerikában lennél. Szállj vízre!
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágVízitúra+
Kohótúra pisztránglakomával
Fedezd fel a varázslatos Lillafüredet és környékét. A túra során a diósgyőri vártól kanyargós utakon tekerhesz Felsőhámorig, majd a Hámori-tótól...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKerékpártúraTúraVonaltúra+
Kolon, a vizek birodalma – könnyű túra a Kolon-tó nyílt vizes élőhelyein
Ismerje meg a Kolon-tó sokszínű élővilágát, ezen a rövid körsétán a Bikatorok tanösvényen. A tanösvény közel 5 kilométeren mutatja be...
A Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásávalCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Csúcshódító túra a Zengőre
Kőmorzsoló óriással indított túránkon gyönyörű bükkösön át vezet az utunk Mecsek legmagasabb hegycsúcsára, ahol pazar kilátásban lehet részünk. Püspöki kastély...
KörtúrakirándulásSzép kilátásKirándulások 15 km alattKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúrakilátó+
Kilátó túra a nyúli dombokon
Családbarát kirádulás Nyúlról érintve a Lila-hegyi kilátót. A kirándulás végén Pannonhalmán nézheted meg az apátságot.
kilátóSzép kilátásKulturális/történelmi értékekkirándulásCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alattFöldtani érdekességekEgyirányú túraTúragyalogtúra+
A vadregényes Öreg-Túr – könnyű kenuzás a tekergő folyócskán
Kölcse hangulatos falucskájában nem csak egyedi alakú haranglábat találunk – a település szélén kanyarog a vadregényes Öreg-Túr. A Túr ideális...
Kulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátEgyirányú túraKülönleges élővilág+
Alsó-hegyi zsombolyos tanösvény
Járd végig a Bódvaszilas, Komjáti és Tornanádaska fölött magasodó Alsó-hegy csodálatos helyeit, hogy megismerkedj a térség karsztos formáival.
Földtani érdekességekKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Túra az ezüsthársak mentén
Indulj el Mozsgóról és sétálj végig az Ezüsthárs tanösvényen, csodáld meg a Zselic rejtett kincseit!
TúraKirándulások 15 km alattKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Bányásztúra a határsáv mentén
A túra az egykor virágzó bányásztelepülést, a Sopron melletti Brennbergbányát járja körbe a magyar-osztrák határ és a vasfüggöny nyomvonalán.
TúraKörtúraSzép kilátás+