Te is lázasan keresed a programokat, ahol idén decemberben összehozhatsz egy találkozót a gyerkőcöknek a Mikulással? 2023-ban Mikulás napja szerdára esik, így az azt megelőző és az azt követő hétvégén is szép számban találsz ehhez a jeles naphoz kapcsolódó, izgalmas programokat országszerte.
1. Mikulás a Vadasparkban
December 2-án, a gyermekek nagy örömére idén is ellátogat a Mikulás a Budakeszi Vadasparkba. A Télapó érkezését hű Manója konferálja fel, pár kedves, téli gyerekdal közös éneklésével fűszerezve. Puttonyában mindenféle finomságot hoz, hogy a közös séta során megajándékozza a résztvevőket és a vadaspark lakóit is. A Mikulás távozásával a program tovább folytatódik, a Budaörsi Rendőrkapitányság interaktív, szórakoztató játékain lehet majd részt venni. Ne hagyjátok ki!
2. Mikulásozz a Zsuzsi fényvonattal!
Csodáljátok meg a Zsuzsi-vonat Ruyter utcai kiinduló állomását, amely december 3-án varázslatos téli mesevilággá alakul át. Érkezik a Mikulás is, nem mással, mint az ünnepi ruhába öltözött Zsuzsi nosztalgiagőzössel, amin a Mikulással közösen lehet utazni egyet az Erdészlak megállóig és vissza. A Mikulás természetesen nem érkezik üres kézzel: különféle csokoládékkal, Mikulás-csokikkal és finom mézeskaláccsal a zsákjában várja a kicsiket és a nagyokat.
3. Barlangi Mikulás a Szemlő-hegyi barlangban
Egy könnyű, Mikulás látogatással egybekötött sétát kerestek Budapesten? Akkor irány a Szemlő-hegyi barlang!
2023.december 2-án és december 3-án a barlangi séta közben találkozhattok majd a Mikulással, aki névre szóló ajándékokkal kedveskedik a gyerekeknek. Ne hagyjátok ki!
A programhoz előzetes bejelentkezés szükséges.
4. Mikulás Expressz Nagybörzsönyben
Suhanjatok a Mikulás Expresszel december 2-án és 3-án Nagybörzsöny és Kisirtás között! Utatok során veletek fog tartani a Mikulás, aki számos ajándékot fog kiosztani a gyermekeknek. A krampuszokkal is lesz lehetőség játszani és énekelni, amit az öreg Nagyszakállú szintén apró ajándékokkal fog jutalmazni. Ne maradjatok le!
A programhoz előzetes regisztráció szükséges.
5. Rénszarvas expressz Királyréten
Jártatok már a Rénszarvas expresszen? Ha még nem, az idei évben feltétlenül pótoljátok be, ugyanis december 2-án, 3-án és 9-én ellátogat Királyrétre a Mikulás és kedves, vidám segítői. Lesz zsákjában minden jó, mellyel az ide érkező gyerekeket szeretné meglepni.
Királyréten forralt bor, meleg tea, palacsinta is vásárolható, melyet akár a fűtött tanösvény kocsiban elfogyaszthattok. Emellett a gyerkőcöknek lesz lehetőségük alkotni, rajzolni, és színezni is. Irány Királyrét!
6. Mikulástúra a Baradla-barlangban
December 2. és 10. között a tavalyi évekhez hasonlóan ismét egy különleges barlangtúrán találkozhattok a Mikulással a Baradla-barlang jósvafői szakaszán.
A túrán részt vevő gyerekek játékos feladatok megoldásával jutnak el az Óriások terméig, ahol varázsigével hívogatják majd elő a Mikulást. A barlangtúra végén a Télapóval találkozást egy közös fényképen is megörökíthetitek.
A hétvégi családi túrára 1 nappal a túranap előttig várják a szervezők a jelentkezéseteket.
7. Mikulás nap a Katica Tanya Élményközpontban
December 2. és 3. között már a megszokott programokkal várja a gyereket a Katica Tanya Élményközpont Patcán, ám ezúttal egy vendég is érkezik. Maga a Mikulás látogat el, aki természetesen nem jön üres kézzel, kicsiknek és nagyoknak szánt ajándékokkal érkezik. Ezen kívül izgalmas programokkal várják a kedves érdeklődőket, valamint a finom ebéd sem maradhat el. Irány Patca!
8. Barlangi Mikulás program a Lóczy-barlangban
Mikulásozzatok a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Bakony–Balaton Unesco Globális Geopark egyik legszebb felszín alatti birodalmában, a Lóczy-barlangban, december 6-án!
A barlangban lámpások fognak világítani, melyek fényénél Szent Miklós püspök, az első Mikulás életének legérdekesebb fejezeteiből életképeket rendeznek be. Végigsétálva a barlangon minden állomásnál egy-egy rövid történetet hallhattok. A barlang fölötti látogatóközpont terében pedig kis papírmikulásokat kereshetnek a gyerkőcök, akinek sikerül megtalálni egyet, ajándékot kap!
A programhoz előzetes bejelentkezés szükséges.
További blogposztjaink
Bringás tókörök – ne csak kerülgesd, kerüld meg őket!
Válogatásunkban most összeírtunk nektek 5 olyan kerékpártúrát az országban, amellyel remekül összeköthetitek a tulipánszüretet.
Csatlakozz be itthon az EuroVelo egész Európát átszövő kerékpárút-hálózatába!
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Ne csak a kereket pumpáld, irány a pumpapálya!
A pumpapálya egy remek edzési lehetőség akár bringázol, akár gördeszkázol, görkorcsolyázol vagy rollerezel.
Érkezz a bringáddal a Fertő tóra!
Ahogy megérkezett az igazi tavasz, elindultak a Fertő-táj vonatjáratok! Mostantól augusztus végéig közlekedhetsz velük hétvégenként Sopron és az ausztriai Neusiedl...
Nézz szét túráink között!
Időutazás Sopron körül
A túra során felfedezheted a Fertő táj különleges atmoszféráját.
Szép kilátásKerékpártúraKörtúra+
Az 500 éves mohácsi csata mezején
Indulj el a kerékpáros paradicsomként ismert Mohács városában, és fedezd fel a történelem és természet csodáit!
Kulturális/történelmi értékekkerékpáros túraKörtúra+
Vadasparki nagykör
Indulj el, és látogass meg vadasparkokat, arborétumokat, majd utazz a budapesti gyermekvasúttal ezen a túrán!
kilátóBudapestBudapesti túrákKörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Kerékpárral Zemplén váraiba
Várak, kastélyok, kúriák, helyi borászok és az üveggyártás múltjával is találkozhatsz ezen a túrán. Érdemes minél több időt rászánni, hogy...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakerékpáros túra+
Körút a Normafánál
Fedezd fel Normafát, és a körülötte található mesebeli látnivalókat!
BudapestKirándulások 15 km alattKörtúraBudapesti túrákKulturális/történelmi értékekgyalogtúrakilátó+
Zemplén változatos tájain, úton a Nagy Péter mennykőre
Olyan körtúra, melyben pazar panorámával fűszerezett természeti kincsekkel lehet találkozni, amely része az Országos Kéktúrának is.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúra+
Ökofalvak túrája
Lesd meg a Bükkösdben eldugott Ökofalvakat, ahol magyarországi népiesség mesés emlékeket hagy majd Benned!
KörtúraKulturális/történelmi értékekturistaházgyalogtúraTúraLátnivalók Magyarországon+
Skanzentúra a Tókaji Parkerdőbe
Fogadd el a kihívást és tedd meg ezt a körtúrát ami elvezet Szenna, Tókaj, és a Kincses-hegy elrejtett csodáihoz!
KörtúraKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúra+
Bükk hátán Szilvásvárad és Bél-kő között
Erre a túraútra a legtalálóbb a mondás, miszerint előbb a munka, aztán a pihenés: az Olasz-kapu sziklaáttöréséhez jó hosszú kaptató...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekkerékpáros túraKörtúra+
Erdei kerékpárúton a Nyugat-Mecsekben
A túra Pécs belvárosából indul, első szakasza a rendkívül látványos Orfűi kerékpárúton halad. Rengeteg látványosság vár rád: hangulatos erdei kerékpárút,...
Kulturális/történelmi értékekKerékpártúraTúratóTörténelemKözépkori templomokKörtúraSzép kilátás+
Séta a Báránypirosító tanösvényen – könnyű gyalogtúra a Fülöpházi buckavidékén
Igazi, természetes homokpusztai tájat fedezhet fel az, aki bejárja a buckavidéket.
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattA Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásávalKörtúra+
Tekerés az ősi tenger nyomaihoz
A Salgótarjánból kivezető északkeleti kerékpárút az oligocén kori ősi tenger felé vezet, amikor Bárnát veszed célba.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKörtúra+
Kolon, a vizek birodalma – könnyű túra a Kolon-tó nyílt vizes élőhelyein
Ismerje meg a Kolon-tó sokszínű élővilágát, ezen a rövid körsétán a Bikatorok tanösvényen. A tanösvény közel 5 kilométeren mutatja be...
Család-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattA Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásával+
Halastavi tanösvény – vízi paradicsom a puszta szívében
A Hortobágy-halastavi bemutatóterület Közép-Európa legnagyobb halastórendszerét tárja a látogatók elé.
Család-és gyerekbarátKülönleges élővilágtóa Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásávalkisvasút túra+
Tavak és borok vidékén: Velencei-tó és Bokodi-tó kerékpártúra
A két tavat összekötő túra élménygazdag programnak ígérkezik. Alacsonyforgalmú utak, strandolás a Velencei-tónál, szőlődombok, borospincék és persze bringázás közel 100...
Földtani érdekességekEgyirányú túraKerékpártúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Kajaktúra Európa Amazonasán, a Dráva alsó szakaszán
Evezz egyet Európa egyik legtisztább vizű folyóján a Dráván! Találkozó Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban.
Egyirányú túraKülönleges élővilágVízitúraDráva-mente+
Dunakanyar panorámatúra Zebegény-Nagymaros
A túra a zebegényi vasútállomástól indul, ahova könnyen eljuthatunk a budapesti Nyugati pályaudvarról a zónázó vonattal. Mivel a túra végcélja...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Vizek a magasból és a mélyből – Parádfürdő, Ilona-völgyi Geológiai Tanösvény
Ezen a túrán vízi és földtani érdekességeket ismerhetsz meg, miközben felfedezed az ország megmagasabban fekvő vízesését.
A Bükki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alattCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekEgyirányú túra+
Két vár túra
Csákvárról Csókakőre átbiciklizni nem olyan nagy teljesítmény, de annál nagyobb élmény. Útba esik a gánti bauxitbánya masbéli világa is.
Túrakerékpáros túravárKörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességekKerékpártúra+
Szarvasok erdeiben – körtúra a gemenci erdőben
Indulj a Baja-Dunafürdőről egy csendes erdei pihenőhelyre, ahol a pörbölyi titánnal is találkozhatsz!
kerékpáros túraKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Út a kőtengerbe
Látogass el a Nyugat-Bükk kapujába Bélapátfalvára. A Bél-kő hegy mészkősziklái már messziről csalogatnak, ismerd meg a természet és a kultúra...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúraKörtúra+
A búbos vöcsök nyomában – kis-balatoni séta
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátásA Balaton-felvidéki Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Biciklivel hegyeken, völgyeken, halmokon át
Kalandos kerékpártúra erdőkön át, ami elvezet a csendes, magyar hagyományokat őrző Tényő faluig, majd onnantól a híres Pannonhalmáig.
kirándulásKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúrakilátóTúra+
Szurdokról szurdokra
Indulj útnak egy kalandos erdei útnak Dobogókő felé, és engedd hogy a kilátás magával ragadjon mielőtt megpihensz az Eötvös Lóránd...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraTúraPilis+
Alsó-hegyi zsombolyos tanösvény
Járd végig a Bódvaszilas, Komjáti és Tornanádaska fölött magasodó Alsó-hegy csodálatos helyeit, hogy megismerkedj a térség karsztos formáival.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKörtúra+
Mecseki kalandtúra barlangok és vízesések mentén
Gyönyörű erdőben, patak mentén visz ez a könnyed túra . Források, barlangok és vízesés is vár rátok.
kirándulásKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alattTúra+
Malmok völgye túra
Kapolcsból indul a Malmok völgye, végigjárva számos vízimalmot láthatsz a csodás táj mellett.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKirándulások 15 km alatt+
Könnyed gyalogtúra a lipóti Morotva-tónál
A lipóti Morotva-tó körüli tanösvényen sétálva megismerkedhettek Szigetköz növény- és állatvilágával.
A Fertő-Hanság Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraSzép kilátásCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKirándulások 10 km alatt+
Kerékpáros városnézés Budapesten
Tekerd körbe a fővárosunkat, és látogasd meg kerékpárral a leghíresebb látnivalókat a város különböző részein!
Budapestkerékpáros túraBudapesti túrákKörtúra+
Séta a szőlőtőkék között – Könnyű túra a Csömötei-hegyen
A tanösvény végigjárása közben számos érdekesség tudható meg a terület geológiájáról, növény- és állatvilágáról.
KörtúraSzép kilátásAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+