Budapesttől két és fél órányi autóútra, Magyarország északkeleti csücskében elvarázsolt világot találsz. A Felső-Tisza-vidék az eldugott tőzeglápok, mosolygó szentek és apró középkori templomok hazája. Ezeréves műemlékek bújnak meg a hangulatos, kis falvak és folyók oltalmában, és ősi zamatokat zár magába egy kanál szilvalekvár. Fedezd fel az ország e rejtett szegletét és ismeretlen kincseit!
Válogatásunkban most összeszedtük neked azt a TOP 5 látnivalót, amit ne hagyj ki, ha ezen a tájegységen barangolsz!
1. TÁKOSI REFORMÁTUS TEMPLOM
Tákos református temploma nemzetközi szinten ismert, „mezítlábas Notre Dame”-ként is emlegetik errefelé. A 18. században sárból, fából és paticsfalból épült parányi templom agyagpadlóját lábbal döngölték, ezért „mezítlábas”. Az 58 különböző kazettából álló mennyezete és faragott padozata, valamint malomkőre épült, kimagasló művészi színvonalú szószéke a legnagyobb katedrálisok szépségével vetekszik.
2. CSARODAI REFORMÁTUS TEMPLOM
Magyarország egyik legismertebb középkori eredetű falusi temploma a mosolygó szentek templomaként híresült el. A Csaronda-patak árteréből kiemelkedő csarodai református templom az egyik legszebb állapotban megmaradt Árpád- kori templomunk. Bár eredetileg katolikus templomnak épült, a 16. század óta a reformátusoké. Bizánci hatásokat mutató, szenteket ábrázoló falképei a Felső-Tisza-vidék legkorábbi freskói közé tartoznak.
3. LÓNYAI REFORMÁTUS TEMPLOM
A templom igazi kuriózuma a három rétegű freskóciklus, ami a Felső-Tisza-vidék egyik legkiemelkedőbb művészettörténeti értéke. Az első réteg az 1300-as évek elejéről származik, a második réteget a késő gótikus freskók, a harmadik réteget pedig a reformáció korából származó virágmintás díszítések alkotják. A templom előtt álló fa harangláb pedig várhatóan hamarosan a világörökségi listára kerül.
4. MÁRIAPÓCSI GÖRÖG KATOLIKUS TEMPLOM
Könnyező Mária-ikonjának köszönhetően a templom Magyarország legnépszerűbb búcsújáróhelye. A 17. századi fatemplomban elhelyezett fogadalmi kép 1696-ban közel egy hónapon át könnyezett – ekkor Bécsbe vitték, ma a Stephansdomban található. Az eredeti alapján készült új Mária ikon 1715-ben három napon át újra könnyezett, ami zarándokok tömegeit vonzotta ide. A székesegyház és bazilika kolostor ezután, 1731-1749 között épült fel, barokk stílusban.
5. NYÍRBÁTORI REFORMÁTUS TEMPLOM
A templom építése Báthory Istvánhoz és ifjabb Báthory Andráshoz kötődik. A Szent György néven is ismert templom teljesen egységes hálóboltozatos terével, hatalmas mérműves ablakaival, csúcsíves nyugati kapujával a korszak egyik legmagasabb színvonalú késő gótikus épülete. A nyírbátori református templom büszkélkedhet a Kárpát-medence egyik legmagasabb fa harangtornyával, amely 1640-es években épült.
+1 SZABOLCS ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA ÉS FÖLDVÁRA
Szabolcs településen található Közép-Kelet-Európa egyik legjobb állapotában fennmaradt 10. századi földvára. A 33 ezer négyzetméteren elterülő gyeppel fedett háromszög alakú földvár lábánál az Alföld legrégebbi temploma áll, a régió legősibb egyházi központja, melynek építése a 11. századra tehető. A templomban Szent László király elnökletével 1092-ben zsinatot tartottak, ahol megszületett az uralkodó III. törvénykönyve.
További blogposztjaink
Bringás tókörök – ne csak kerülgesd, kerüld meg őket!
Válogatásunkban most összeírtunk nektek 5 olyan kerékpártúrát az országban, amellyel remekül összeköthetitek a tulipánszüretet.
Csatlakozz be itthon az EuroVelo egész Európát átszövő kerékpárút-hálózatába!
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Ne csak a kereket pumpáld, irány a pumpapálya!
A pumpapálya egy remek edzési lehetőség akár bringázol, akár gördeszkázol, görkorcsolyázol vagy rollerezel.
Érkezz a bringáddal a Fertő tóra!
Ahogy megérkezett az igazi tavasz, elindultak a Fertő-táj vonatjáratok! Mostantól augusztus végéig közlekedhetsz velük hétvégenként Sopron és az ausztriai Neusiedl...
Tucatnál is több örökségtúra vár rád a Nyírségben és a Felső-Tiszánál
Szavazz az Év Kerékpárútjára! 11 jelölt szerte az országban. Melyik a legjobb?
A Felső-Tisza ölelésében fut 2024-ben az Év Kerékpárútja
Szavazz az Év Kerékpárútjára! 11 jelölt szerte az országban. Melyik a legjobb?
Nézz szét túráink között!
Gyalogtúra Hortobágy szívében
Az Egyek-Pusztakócsi mocsarak területén megleshetjük, milyen volt a Hortobágy régen, amikor nyílt árterek, mocsarak, löszös és szikes puszták, gyepek és...
tóa Hortobágyi Nemzeti Park ajánlásávalCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilág+
Mátrai várak
A táj hol a középkori lovagok világát, hol a 19-20. századi szénbányák munkásainak a mindennapjait idézi.
Szép kilátás+
Bepillantás az Alföldi Kéktúra világába
Szarvasról induló túránk természeti és történelni adottságokban egyaránt bővelkedik. Bakancsot fel, irány az Alföld!
Család-és gyerekbarátgyalogtúratanösvényTúra+
Alsópetényi kilátókör
A Prónay-kastélyról és Andreánszky-kastélyról nevezetes Alsópetényből kényelmesen járható erdei úton juthatsz el a gyönyörű kilátást biztosító Prónay-kilátóhoz.
kilátóTúraKirándulások 15 km alattkastélyKörtúraSzép kilátásgyalogtúra+
Vizek mentén
Tekerj el Tata vizei mellett ezen a családbarát körtúrán, ami kerékpárral fergeteges élményt hoz magával!
Túrakerékpáros túravárSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágKerékpártúra+
Katicakör a Zselic szívében
Utazz el a Zselicbe és nézz körül a Csillagparkban, vagy a gyermekeknek is kiváló szórakozást nyújtó Katica Tanyán!
Túrakerékpáros túraKörtúraKerékpárútkerékpár+
Séta a Báránypirosító tanösvényen – könnyű gyalogtúra a Fülöpházi buckavidékén
Igazi, természetes homokpusztai tájat fedezhet fel az, aki bejárja a buckavidéket.
A Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásávalKörtúraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alatt+
Látnivalótól látnivalóig a Budapest-Balaton kerékpáros túraútvonalon
Próbáld ki a friss Balaton-Budapest kerékpárutat!
BudapestVonaltúrakerékpáros túraBudapesti túrákBubaKülönleges élővilág+
Ágasvári körtúra
A Mátra szívébe, az Ágasvári turistaházhoz kapaszkodik fel ez a remek túra. És még azt is megtudhatod, hogy mi a...
KörtúraSzép kilátás+
Kajaktúra Európa Amazonasán, a Dráva alsó szakaszán
Evezz egyet Európa egyik legtisztább vizű folyóján a Dráván! Találkozó Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban.
Egyirányú túraKülönleges élővilágVízitúraDráva-mente+
Terepkerékpárral a Váli-víz és a Szent László-patak között
Martonvásárról induló rövid túránk rengeteg láttnivalót tartogat: kastély, westernfalu... Ne felejts el fotózkodni a Szeretet szobornál! Bringára fel!
Szép kilátásKerékpártúratóKörtúra+
Változatos programok a Váli-völgyben
Bicske vasútállomásról indulva felfedezheted a Váli-völgy körüli izgalmakat: kastély, kisvasút, arborétum... Széles a választék. Indulj el!
Kerékpártúratókisvasút túraKörtúraSzép kilátás+
A Tisza-tó titkai – a poroszlói Tisza-tavi vízi sétány
A Tisza-tavi vízi sétányon egy másfél kilométer hosszú, cölöpökre épített pallóúton sétálva ismerkedhettek meg a Tisza-tó növény- és állatvilágával.
Különleges élővilágKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Panoráma túraút a borvidéken
Indulj el a Tokaj-Hegyalja panorámaútjára, ahol a tökéletesség és béke érzése mellett fedezheted fel a kultúrtáj egyedi vonásait!
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekgyalogtúraVonaltúrakastélyTokaj+
Kékesi körtúra
A gyalogtúra a kékestetői csúcskőtől a TV-toronytól indul, és szép sziklaalakzatokat elhagyod, az út a Sötét-lápa nyergébe vezet téged.
KörtúraSzép kilátás+
A Tisza-tó vadonja
A Tisza-tó igazi madárparadicsom – a természet szépségeinek felfedezésére indulunk ezen a kalandos vízitúrán.
KörtúraSzép kilátásKülönleges élővilág+
Körmend és környékének felfedezése (VHR 3 túra)
Körmend, a Batthyányak városa túránk fő látványossága, de a környező terület is tartogat számunkra érdekességeket. Az útvonal jelölt, aszfaltos úton...
KerékpártúraKörtúraSzép kilátás+
Családi kerékpártúra a Dráva mentén – evezéssel fűszerezve
Tökéletes, könnyed kerékpártúra az egész család részére. Interaktív ismeretterjesztés, gyönyörű vízi világ és megannyi érdekesség vár rátok, hogy felfedezzétek.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátKülönleges élővilágTúrakerékpáros túra+
Bringás tókörök – ne csak kerülgesd, kerüld meg őket!
Válogatásunkban most összeírtunk nektek 5 olyan kerékpártúrát az országban, amellyel remekül összeköthetitek a tulipánszüretet.
KörtúraKerékpártúraKerékpárúttavak+
Vízitúra a Rába legszebb szakaszán
A Rába hazánk egyik legvadregényesebb, legromantikusabb és legtermészetesebb állapotban megmaradt folyója. Az osztrák Alpokban ered, majd Szentgotthárd mellett éri el...
Egyirányú túraKülönleges élővilág+
Kenuval a Körösön – Békéstől Köröstarcsáig
Békésről, a dánfoki duzzasztótól indul a túránk, nem messze Szanazugtól, ahol a Fekete- és Fehér-Körösök összefolyásától Kettős-Körösnek nevezik a folyót....
Különleges élővilágSzép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túra+
Túra a vadak ásta tó körül
A nyári időszakban sokan keresik fel ezt a tavat strandolás céljából, ám tavasszal és ősszel teljesen más arcát mutatja.
KörtúraSzép kilátástóAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Séta a Vaskapu körül
Bár Esztergom történelmi belvárosától és a bazilikától sincs messze, a Vaskapu-hegy egy kevésbé ismert célpont a kirándulók körében. Ez a...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátgyalogtúraTúraKirándulások 10 km alatttanösvény+
Élmény kerékpártúra az Őrségben (Őrség 4)
Az Őrség kitáblázott kerékpáros útvonalai közül az Őrség 4 a leghosszabb és talán az egyik legérdekesebb is, érdemes egy teljes...
Különleges élővilágKörtúraKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Séta a szőlőtőkék között – Könnyű túra a Csömötei-hegyen
A tanösvény végigjárása közben számos érdekesség tudható meg a terület geológiájáról, növény- és állatvilágáról.
KörtúraSzép kilátásAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
A Hódos-éri völgy meghódítása bringával
Látogasd meg a Bakony varázslatos településeit, miközben áttekersz a vadregényes tájakon!
kerékpárTúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekVonaltúra+
Változatos terepen a Velencei-hegység körül
A Velencei-hegység szinte minden gyönyörűségét megcsodálhatod, ha terepkerékpárra pattansz. Hova indulj? Mutatjuk.
KerékpártúratóKörtúraSzép kilátás+
Kerékpáros városnézés Budapesten
Tekerd körbe a fővárosunkat, és látogasd meg kerékpárral a leghíresebb látnivalókat a város különböző részein!
Budapestkerékpáros túraBudapesti túrákKörtúra+
Budai Zöld 2: Hűvösvölgytől a Solymári várig / Kalandos kirándulás a Budai-hegységben
Látogass el Solymár várához ezzel a budapesti túrával!
BudapestVonaltúraKirándulások 15 km alattBudapesti túrákKulturális/történelmi értékekgyalogtúra+
Barátok a Bükkben – Bélapátfalvai gyalogtúra
A Bél-kőről Magyarországon páratlan látvány tárul eléd: tiszta időben akár a Tiszáig és a Tátráig is ellátni.
KörtúraBél-kőSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátFöldtani érdekességekKülönleges élővilág+