
Túrainfó
Körmend, a Batthyányak városa – látjuk sokszor, ami nem véletlen, hiszen a Vas megyei kisváros legfontosabb értéke a hercegi Batthyány-kastély. Körmend környékén is több területet birtokolt a nemesi család, így utunk során érintünk számos hozzájuk kapcsolható települést is.
Az útvonal jelölt, aszfaltos úton halad, zömében erdei, természeti környezetben. A túrát körmendi indulással ajánljuk, ahol a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum és a kastély és annak parkjának megtekintése már-már kötelező. A városban éttermek, kávézók, cukrászda és boltok, valamint kerékpárbolt és -szervíz is várja a látogatókat. Körmendről elindulva megcsodálhatjuk a Rába folyót, megismerhetjük a döröskei Árpádkori Szent Jakab templomot, a faluban található, országosan is egyedülálló Mérlegyűjteményt és bejárhatjuk a döröskei, szarvaskendi és nagymizdói szőlőhegyeket is. Szarvaskenden található az egykori Sibrik-kastély, ami ma hangulatos kertjével várja a megpihenő kerékpárosokat. Nádasdon egy 11. századi rotunda (kerektemplom) található, ami közvetlen a falu templomához tartozik, ami egykor a Batthyány család birtokához tartozott. Nádasd települését több gyalogos túraútvonal is érinti. Továbbhaladva Felsőmarácnál a Himfai-parkerdő, míg Csákánydoroszlóban a Batthyány-kastély és Kemestaródfán a Miród-forrás, mint híres Mária kegyhely várja az érdeklődőket. Innen a Körmendre vezető út során megtekinthetjük Vasalja Árpádkori templomát is, sőt kipróbálhatjuk a város határában lévő termálpark csúszdavilágát is.
Látnivalók
Batthyány-kastély
A Batthyány név közel 400 esztendőn keresztül szorosan összefonódott Körmend történetével. Hozzájuk köthető az ország egyik legjelentősebb barokk-klasszicista stílusú kastélyegyüttese, a város egyik fő ékessége. A kastélyban ma a 2003-ban boldoggá avatott Dr. Batthyány-Strattmann László nevét viselő múzeum működik, amelyben „Körmend és a Batthyányak évszázadai” állandó, interaktív kiállítás élményt nyújt az idelátogatók számára.
Döröske csodái
Az aprócska település kedvelt üdülőhely mind a hazai, mind a szomszédos osztrák látogatók körében. Mindössze néhányan lakják a települést, ám annál több épített értéket őriz. Árpádkori temploma a szőlőhegy szomszédságában magasodik, Mérleggyűjteménye pedig több száz különleges példányt mutat be a látogatóknak a gyógyszertári mérlegtől a gazdaságban használt mérlegekig.
Sibrik-kastély
A Sibrik család szarvaskendi kúriája Döbörhegytől és Döröskétől nem messze található. Vas vármegye egyik legrégebbi családja a Sibrik-család volt, akik hosszú évekig birtokosai voltak a környező területeknek, majd ezek később a Széchenyi-családhoz kerültek. A kastély kívülről ma is megtekinthető, az épület hangulatos parkjában padok várják a megpihenni vágyókat.
Nádasd, a kulturális és történelmi csomópont
Nádasd egykor a körmendi Batthyány uradalom birtokának része volt. A település temploma Szent Mártonhoz köthető, amelynek kertjében feltárták, majd újjáépítették a 11. századi körtelpmon, rotunda épületét. A települést a Szent Márton út mellett a Mária út és a Kéktúra egy-egy szakasza is érinti. Nádasd határában római kori emlékek is megtalálhatók, melyek jelenleg még feltárásra várnak.
Himfai-parkerdő, Felsőmarác
Az Őrség szélén található terület a környék kedvelt kirándulóhelye. Bár az itt található tó fürdésre nem alkalmas, horgászok és túrázók gyakran látogatják a Himfai-parkerdőt. A kialakított tanösvény családosok és iskolások százainak teszi élménydússá az erdei sétát. A parkerdő területén a nordic walking túrázás szerelmesei is találnak kihívásokat.
Miród-forrás, Kemestaródfa
A településtől nem messze, az osztrák-magyar határon található a Miród-forrás. A forrás elhíresült Mária kegyhely, itt halad a Mária út is. Az erdő mélyén található forrás évről-évre szépül, az oda vezető úton a helyi lakosok által gondozott keresztút található.
+ Programtipp
Magyarszecsőd kincsei
Magyarszecsőd mindössze néhány kilométerre található az útvonaltól, viszont aki teheti érdemes egy kis kerülővel felfedezni az itt található Árpádkori templomot és az ugyan jelenleg elhagyatott, de egykori Batthyány-kastélyt.
Gersekarát, Olimpia-tó
A falu határában található tó ideális egy rövid felfrissülésre a túránk során. A strandnál büfé és nem messze szálláshelyek, valamint horgászhelyek is várják az érdeklődőket.
Szolgáltatások
Vendéglátóhelyek, szállások, szolgáltatások
Körmendi Piac
Körmenden minden hétfőn reggel működik a piac, ami mind a helyiek, mind az osztrák látogatók körében kedvelt.
Adatok
Megközelítés
Körmend személyautóval a 8-as főúton vagy a 86-os és 76-os úton közelíthető meg, emellett vonattal, akár Sopron/Szombathely, akár Szentgotthárd irányából könnyel elérhető.
Hasonló túrák
Kultúrtörténet a Vasi-Hegyhát Natúrparkban (VHR2/B)
Indulj el kerékpárral a dombos Vasi-Hegyhát tájról, majd fedezd fel a környező falvak, arborétumok természeti kincseit!
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágTúrakerékpárLátnivalók Magyarországon+
Ismerd meg Döröskét!
Bringázz el Döröskére ezen a nyugalmas túrán, ahol mesebeli látvány, és számtalan hagyományörző helység vár!
Különleges élővilágTúrakerékpárKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+
Kultúrtörténet a Vasi-Hegyhát Natúrparkban
Ismerd meg Vas-Hegyhát vidéket ezzel a kerékpártúrával, ami egytől egyig bemutatja neked a vidék hírességeit!
TúrakerékpárLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
A természet kincsei
Tekerj el a Vas-Hegyhát vidékére, és csodáld meg a helyi különlegességeket!
KörtúraLátnivalók MagyarországonKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilágkilátóTúrakerékpárKirándulások 15 km alatt+
A Rába hullámain
Evezz a Rába hullámain a Vas-Hegyhátnál, és élvezd a könnyed vadvizek izgalmát!
Kulturális/történelmi értékekVízitúraLátnivalók MagyarországonTúra+
Olaszfa felfedezése Sebastian Kneipp nyomán
Fedezd fel Oszkó varázslatos és különleges világát Sebastian Kneipp nyomán, a szőlőhegyek és a Kneipp Vizesházon keresztül!
gyalogtúraTúraKirándulások 15 km alattLátnivalók MagyarországonKörtúraKulturális/történelmi értékek+