Cél, hogy a Balatontól távolabb eső területekre is felhívják a turisták figyelmét
A Fonyódtól délre fekvő Buzsák-Csisztafürdőtől egészen Somogyvámosig egy 19 kilométer hosszú kerékpározható útvonal épült, a Zselicben pedig közel 50 kilométeres hálózatot alakítottak ki a kerékpárosoknak. Az új útvonalak részben felfestett, részben önálló kerékpárutakat tartalmaznak, ugyanis ezekben a térségekben számos helyen alacsony forgalmú utakon adottak a kerékpározás feltételei. A bicikliutak fontos célja, hogy Somogy megye kevésbé frekventált részei iránt is folyamatosan növekedjen a turisták érdeklődése.
Nincs egy éve, hogy ismét közlekedik a Balatonfenyvesi Kisvasút, amely egyik első eleme volt azoknak az intézkedéseknek, melyek a Balatonról délebbre fekvő területekre csábítják a turistákat. Az újra felfedezett terület most újabb lökést kaphat, hiszen Csisztafürdőtől Buzsák belterületén át, egészen Somogyvámosig 19 kilométeres kerékpáros útvonalat alakítottak ki. A részben alacsony forgalmú utakon, másutt kerékpárúton haladó útvonalon felfestések és táblák segítik a kerékpáros turistákat, illetve a helyi ingázókat. A kerékpárosok a kisvasúton is szállíthatják a kerékpárjaikat Csisztafürdőig, de hamarosan akár Fonyódig is eltekerhetnek, hiszen folyamatban van a kerékpárút meghosszabbítása a Balatonig.
Somogy megye délebbi részén, a Zselicben is kerékpáros fejlesztéseket adtak át. Összesen 50 kilométernyi kerékpározható útszakaszt jelöltek ki a hegységben, amelyekből 10 kilométer elkerített kerékpárút. A bő másfél milliárd forintos beruházás keretében bringás összeköttetést kapott Zselickislak, Zselicszentpál, Simonfa, Bőszénfa, Zselickisfalud, Szilvásszentmárton, Patca és Szenna. Így már biztonságosan megközelíthetővé váltak a Zselic legfontosabb látnivalói, a Bőszénfai Szarvasfarm, a Zselici Csillagpark, a Katica tanya és a Szennai Skanzen is. A bicikliutak építésén és a nyomvonalak kijelölésén túl őszig kerékpáros pihenőhelyek, kölcsönzők, valamint egy szerviz is épül.
„Ezekkel a fejlesztésekkel az volt a célunk, hogy a Balatonról Somogy megye olyan látnivalói felé csábítsuk a kerékpárosokat, amelyek eddig nem voltak rajta az emberek mentális térképén”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a kerékpárutak átadóján. A kormánybiztos hozzátette, hogy hamarosan elkészül a térség látnivalóit összefoglaló Aktívan a Zselicben kiadvány is, amit a többi térségi kötethez hasonlóan a Decathlon áruházakban, a Tourinform irodákban és az Aktív Magyarország weboldalán lehet majd elérni.
További blogposztjaink
Bringás tókörök – ne csak kerülgesd, kerüld meg őket!
Válogatásunkban most összeírtunk nektek 5 olyan kerékpártúrát az országban, amellyel remekül összeköthetitek a tulipánszüretet.
Csatlakozz be itthon az EuroVelo egész Európát átszövő kerékpárút-hálózatába!
Nyár elején megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Tisza-tavi turisztikai térség legújabb attrakciója.
Ne csak a kereket pumpáld, irány a pumpapálya!
A pumpapálya egy remek edzési lehetőség akár bringázol, akár gördeszkázol, görkorcsolyázol vagy rollerezel.
Érkezz a bringáddal a Fertő tóra!
Ahogy megérkezett az igazi tavasz, elindultak a Fertő-táj vonatjáratok! Mostantól augusztus végéig közlekedhetsz velük hétvégenként Sopron és az ausztriai Neusiedl...
Nézz szét túráink között!
Malmok és cseppkövek – ismerd meg Orfűt és környékét kerékpárral
A túra az Orfűi Malmoktól indul. Egy igazán sokrétű kerékpártúrán vehetsz részt ahol ahol tavak, malmok, barlangok és természetesen gyönyörű...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekKerékpártúratóTúraBarlangKörtúra+
A Wenckheim-kastély és a Kígyósi tanösvény titkai
Kulturális és természeti értékeket egyaránt megcsodálhatsz ezen a rövid kiránduláson. A Weckheim-kastély főúri pompája és a Kígyósi-puszta egyaránt lenyűgöző.
Család-és gyerekbarátgyalogtúraKirándulások 10 km alattTúratanösvény+
Drégelypalánk: Szondi szarkofágjától az Ipoly-partig
Az ezerarcú Ipoly-völgy talán legszebb részeit nézheted meg ezen a túrán.
Szép kilátásKirándulások 10 km alattA Duna-Ipoly Nemzeti Park ajánlásával+
Vízitúra a Tihanyi-félsziget körül
Ezen a vízitúrán felfedezheted a Tihanyi-félsziget minden oldalát: Magyarország egyik legszebb vidékét szemlélheted meg új perspektívából.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekVízitúra+
Séta a szőlőtőkék között – Könnyű túra a Csömötei-hegyen
A tanösvény végigjárása közben számos érdekesség tudható meg a terület geológiájáról, növény- és állatvilágáról.
KörtúraSzép kilátásAz Őrségi Nemzeti Park ajánlásávalKirándulások 10 km alatt+
Gerecse kör
Vonzanak a kihívások, szeretsz az erdőben bringázni, de nem ugranál fejest a Gerecse mélyére? Ez a túra neked szól!
TúrakastélySzép kilátásKerékpártúrakerékpáros túra+
500-as csúcsgyűjtés a Kelet-Cserhátban
A Cserhát 500 méternél magasabb hegytetőjéből ezen a túrán, kis kitérőkkel, kilencet is felfedezhetsz, jutalmad pedig egy igazán csodálatos körpanoráma...
Szép kilátásgyalogtúrakilátóTúraKirándulások 15 km alattKörtúra+
Csepel-sziget déli része két keréken
Fedezzük fel kerékpárral a Csepel-sziget déli részét! Ráckeve központjából indulunk a Kossuth Lajos utcán déli irányba, Szigetbecse felé. Szigetbecsén érdemes...
KörtúraKulturális/történelmi értékek+
Két vár túra
Csákvárról Csókakőre átbiciklizni nem olyan nagy teljesítmény, de annál nagyobb élmény. Útba esik a gánti bauxitbánya masbéli világa is.
Túrakerékpáros túravárKörtúraSzép kilátásFöldtani érdekességekKerékpártúra+
Fel a János vára kilátóhoz
A zempléni Kovácsvágás falu mellett magasodó János vára kilátóból gyönyörű panoráma nyílik a hegyközi falvakra és a hegységre.
Szép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Dunakiliti evezős körtúra
Látogass el evezővel a Szirtl-tavakhoz, illetve fedezd fel Dunakiliti vadregényes tájait ezen a vízitúrán!
KörtúraKülönleges élővilágVízitúraevezéskirándulás+
Somogyi kerekezés
Kerékpártúránk Balatonlelléről indul. A tó partját déli irányban elhagyva előbb Látrányon tekerünk keresztül, majd Visz érintésével érkezünk Karádra. Karádig alacsony...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
A Rákócziak nyomában kerékpáros körtúra
A Rákóczi családhoz kötődő környékbeli helyszíneket járja körül ez a vadregényes, kihívásokat sem nélkülöző túra.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Szentendrei kiruccanás a fővárosból
Ha szeretnél egy kicsit kikacsintani Budapestről egy kis természetközeli tekerésre, akkor Szentendre a neked való célpont. Jól kiépített, biztonságosan tekerhető...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Hegyikerékpárral az Aggteleki-hegységben
A hegyikerékpárosok számára ajánljuk ezt a különleges kihívást kínáló körtúrát.
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Érkezz a bringáddal a Fertő tóra!
Ahogy megérkezett az igazi tavasz, elindultak a Fertő-táj vonatjáratok! Mostantól augusztus végéig közlekedhetsz velük hétvégenként Sopron és az ausztriai Neusiedl...
Matula nyomában – Kerékpárral a Kis-Balatonon
A túra útvonala: Zalavár, Kis-Balaton Ház – Zalaszabar – Nagyrada – Garabonc – Zalakaros, gyógyfürdő – Zalakomár – Kápolnapusztai bivalyrezervátum...
Különleges élővilágKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Vasparipán az Őrségből Goričkoba (Őrség 1)
Az Őrség „fővárosából” induló biciklis körtúrán az Őrség nyugati részével ismerkedhetünk meg, a kitáblázott, Őrség 1 kerékpáros útvonalat bejárva. Őriszentpéterről...
KörtúraKulturális/történelmi értékekKülönleges élővilág+
Fedezd fel a Hortobágy-Berettyót!
Szarvasról induló körtúránkon igazán mélyre merülhetsz a Körösök világában.
tanösvényTúraKörtúragyalogtúra+
A Nivegy-völgy kincsei
A kellemes körtúra során a Nivegy-völgy egyik legszebb részét járhatod be.
Kirándulások 10 km alattSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Kajakkal az Ipolyon – Ipolytölgyestől Szobig
Méltatlanul kevesen ismerik a Dunakanyar egyik leghangulatosabb vizét, a kedves kis Ipoly folyót. Elzártságának oka, hogy hosszú évtizedekig nem túrázhattunk...
Szép kilátásKulturális/történelmi értékekEgyirányú túraKülönleges élővilág+
Nagy Gáspár Emléktúra
Indulj el Nagy Gáspár Kossuth-díjas költőnk emléktúrájára, ami számtalan hagyományörző településbe vezet el Téged!
Kulturális/történelmi értékekgyalogtúraVonaltúraTúraLátnivalók Magyarországon+
Kalandozás a lovagi kastélyokat idéző Tiszadobra
Éld át a kastélyok romantikáját Tokajnál, fedezd fel a látnivalókban gazdag vízparti útvonalat Tiszadobon!
Kulturális/történelmi értékekVonaltúraTokaj-Hegyaljakerékpáros túramúzeum+
Egynapos kirándulás vidékről a városba
Kiváló egynapos, könnyed kerékpáros körtúra vidékről a városba. Panorámás kilátás, vonzó megállók, nagyszerűen kerékpározható szakasz. Kell ennél több?
Látnivalók MagyarországonKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarátTúrakerékpár+
Kerékpárral Bozsokról a festői Rohonci-tóhoz
Félórás könnyed kerékpártúrával elérheted Bozsokról a természetes fürdőtavat (Badesee Rechnitz). Hazafelé, a rohonci szőlőhegy takaros borospincéi között, panorámás környezetben ejtenek...
TúrakerékpárKirándulások 15 km alattKörtúraLátnivalók MagyarországonSzép kilátásKulturális/történelmi értékekCsalád-és gyerekbarát+
Kerékpárral Zemplén váraiba
Várak, kastélyok, kúriák, helyi borászok és az üveggyártás múltjával is találkozhatsz ezen a túrán. Érdemes minél több időt rászánni, hogy...
Kerékpártúrakerékpáros túraKörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékek+
Színek, illatok és panorámák a Nivegy-völgyben
Pattanj bringára és ismerd meg a Nivegy-völgyet. Utad során ellátogathatsz a dörgicsei Levendáriumba, majd a Szent Balázs-hegyen fantasztikus kilátás és...
KörtúraSzép kilátásKulturális/történelmi értékekFöldtani érdekességekKerékpártúra+
Békés-Doboz kerékpárkörtúra a Libás tanya érintésével
Pedálozz körbe Békés határában, és ismerd meg a Kettős–Köröst, kóstold meg a békési pálinkát, szilvalekvárt vagy egy jó libás finomságot!
Ős-Dráva Látogatóközpont tanösvény
Az Ormánság természeti értékeit, a különleges élővilágot, a régi tájhasználatot egyaránt felfedezheted.
KörtúraKülönleges élővilágA Duna-Dráva Nemzeti Park ajánlásávalOrmánság+
Séta a Péteri-tavi Vöcsök tanösvényen és a Pusztaszeri Hétvezér emlékműnél
A 3500 méter hosszú, hurokszerű útvonal tíz információs pontban mutatja be a környék sokszínű élővilágát.
KörtúraCsalád-és gyerekbarátKirándulások 10 km alattA Kiskunsági Nemzeti Park ajánlásával+